Torchwood címkéhez tartozó bejegyzések

Torchwood – 2. évad

Torchwood – 2. évad
(Torchwood)

Igen, igen. Pontosan ezt vártam, ugyanis pontosan ilyennek kellene lennie ennek a sorozatnak. Sikerült megfelelő mennyiségben adagolniuk a szereplőket, a drámát, a humort, és tudtak jó forgatókönyveket írni. Az előző évad végén voltak hiányérzeteim, és hogy még lehetett volna jobb is, de itt már mindennek sikerült olyan összhangot adniuk, hogy nézni is élvezet volt.

A szereplők közti dinamika mellett a történeteket még mindig valóságosnak, és drámainak írják meg, de valahogy kevésbé érzem úgy, hogy az egész hihetetlen és hiteltelen. A szereplőket végre normálisan kifejtették, és mindenki megkapta a megérdemelt helyét. Egy kicsit elmélázgattak a múlton, de még pont annyira, hogy nem fulladt az egész csöpögésbe, és nem volt olyna érzetem, hogy az egész unalmas és felesleges. Olvasás folytatása

Reklámok

Torchwood – 1. évad

Torchwood – 1. évad
(Torchwood)

Igazság szerint végig olyan érzésem volt, mintha a Doctor Who felnőttkiadását nézném, mert valahogy nagyon hasonlított. De a DW meglehetősen jobb, és ez inkább csak a nyomában tud kullogni. Az a baj vele, hogy mindent felnőttesítettek, a beszédtől a viselkedésig, és minden valószerűbb lett, s ez nekem nem jött be. Komoly epizódok váltották egymást a 13 rész alatt, és egy-két kivételtől eltekintve nem is igazán találkoztam könnyedebb résszel. Olvasás folytatása