The Sopranos címkéhez tartozó bejegyzések

Maffiózók – a minőségi gengsztersorozat

Maffiózók
(The Sopranos)

Erőszak, olaszok, New Jersey és maffia? Erről szól a Maffiózók, s ráadásul mindez a HBO-n. A 6 évad és 86 rész alatt megismerhettük az olasz maffia alakjait, a gengsztertől a családapán át az üzletemberig, hiszen a Családban mindegyikből akad bőven. Feszültséggel teli, olykor erőszakos, míg máskor megható és érzelemdús sorozat, amelyben remekül érződik a minőség.

A címből látszik, hogy a Soprano család életét mutatja be a sorozat. Bővebben az egész New Jersey-i maffia életét, amelyben bizony nem minden működik tökéletesen. A főnök, Anthony Soprano, pánikrohamokkal küzd, emiatt Dr. Jennifer Melfihez, egy pszichiáterhez jár, de a másik pillanatban könnyedén megöl hidegvérrel egy embert. Emellett jó taktikai és stratégiai érzékkel rendelkezik, de állandóan valami baj történik. Fő kapitánya, Silvio Dante, a tipikus sztereotip maffiózó. Előugró állával együtt sokkal inkább a háttérből ad tanácsokat, de megbízható és okos. A másik kapitány, Paulie Gualtieri, családja ugyan nincs, de mindenféle babonái és furcsaságai vannak.

Tony rokona, Christopher Moltisanti egyre feljebb tör a ranglétrán, de filmes ambíciói mellett nem mindig jön ki jól a főnökkel. Junior Soprano, a nagybácsi szintén a  maffia tagja, de egyre öregszik és már már az egészsége sem tökéletes. Carmela, Tony felesége, valamint A. J. és Meadow, a gyerekei szintén tevékeny részét alkotja a sorozatnak, ugyanis az léha és idealista ifjakkal is gyakran van gond, míg a feleséggel való kapcsolat sem mindig tökéletes. A családfő testvére, Janice is feltűnik, hasonlóképpen az édesanyjához, Liviához, akinek remek karaktert írtak, de June bácsi sofőrje, későbbi tag, Bobby Baccalieri is fontos személy lesz.

A népes karakterlista miatt folyamatosan feltűnnek kisebb-nagyobb mellékszálak, amelyek szintén színesítik a történetet. Nincs mindig jelentős átívelő szál az évadon át, sokkal inkább egy-egy személy köré épülnek az epizódok, legalábbis fel-feltűnnek minden évben új személyek, mint Ralph Cifaretto vagy Johnny Sack. Sokszor több részen keresztül zajlik egy-egy incidens, vagy folyamatosan látjuk a következményeit, hiszen olykor összetűzésbe kerülnek az FBI vagy a New York-i maffia erőivel.

A karakterek nagyszerű kidolgozására muszáj folyamatosan visszatérnem, hiszen szinte a kisebb mellékszereplők is remekül ki lettek alakítva, árnyaltak és valóságosak. A reakcióik, és a motivációik is be van mutatva, s ezáltal ismerjük meg jobban őket. Tulajdonképpen a sorozat Tony-nak a pszichiáternővel folytatott beszélgetéseire épül, de az évadok múlásával egyre kisebb teret kap, de ezt nem feltétlenül tartom nagy bajnak. Az elején még jól látszódott a kontraszt az elmesélt és a való világ között, de egy idő után feleslegessé is vált.

Az első 5 évad egyenként 13-13 részből állt, amely alatt nagyszerűen el tudtak mesélni mindent. Ugyan az epizódok tovább tartottak, mint a szokásos 40-42 perc, többször volt egy órás is, de ez nem lett zavaró, vagy unalmas. Végig sikerült fenntartani a figyelmet, hiszen az izgalmakat és a feszültségeket kellő arányban adagolták. Végig éreztem a minőségi megvalósítást, mind a párbeszédekben, mind az eseményekben. Mindig megtalálták, hogy hol van a végpont az adott jelenetben, s nem raktak mellé felesleges és időhúzó perceket. A logikus felépítésű jelenetekben nem nézték hülyének a nézőt, ami kimondottan nagy előnyére van a sorozatnak.

A 6 évad eltért a többitől, ugyanis a szokásos epizódszámot növelték, és 21 részes lett az évad (bár a 12. és a 13. rész sugárzása között eltelt majdnem egy év). Ezt a lépést nem egészen értem, hiszen végében még bőven lett volna potenciál egy különálló évadra, így sajnos a minősége megsínylette egy kicsit. Az utolsó részeket kapkodósnak és sietősnek éreztem, mintha a maradék ötleteket mind bedobták volna, és gyorsan meg is oldották volna. Volt szál, mely szerintem többet érdemelt volna (New York-i incidens), de az utolsó évad is kerek egész, melyben a fura (de annál jobb) sorozatzárás feltette az i-re a pontot.

A zenét végig jól eltalálják a sorozatban. Az epizódvégi jelenetek, illetve a stáblisták alá a hangulathoz tökéletesen illő zenéket raknak, melyek minden epizódot jobbá tesznek. A színészek végig remekelnek, a családfő James Gandolfini főleg, de felesége, Edie Falco, vagy lánya, Jamie-Lynn Sigler is végig jó. A többiek is mind megérdemelnek említést, mint Michael Imperioli (Chris), Lorraine Bracco (Dr. Melfi), Tony Sirico (Paulie), Dominic Chianese (June bácsi) vagy éppen a tipikus gengszterkinézetű Steve Van Zandt (Silvio).

Nehéz meghatározni a sorozatot, hiszen még a kisebb pillanatok is kitűnően lettek megírva, de a fináléig minden együtt volt a tökéletes szórakozáshoz. Nekem a kedvenc évadom a 3. és az 5., mindkettő rendkívül erősen és jelentősen van jelen a sorozatban, bár ez elmondható lenne mindegyikre. Mindenképpen megéri a rászánt időt, s szerintem még senki nem csalódott, aki végig nézte. Nekem mindenképpen 10/10 pontos, másfelől az újranézési lehetőség is magas, biztos, hogy végig fogom még nézni.


Picture of the Week #04

The Sopranos 4x11

The Sopranos 4×11


Picture of the Week #03

The Sopranos 1x03

The Sopranos 1×03


Maffiózók – 1×01

Maffiózók – 1×01
(The Sopranos)

Egy maffiasorozat? Problémás. Egy maffiasorozat, melyben a maffiafőnök lelki problémákkal küzd? Mindjárt jobb. A Maffiózók ugyanis tipikusan olyan sorozat, amiben nagyon könnyen bele lehet szeretni. Persze csak én látom így, hiszen az első tíz perc után már beleszerettem, és nem kétséges, hogy folytatom.

“Mindössze” 6 évados, feelgood drámai sorozat, néhány érdekes, morbid humorral, remek hangulattal, zseniális zenékkel, és remek színészekkel. Így lehetne jellemezni, és ez mindent el is mondana róla.

A Soprano család életét mutatja be a sorozat, illetve leginkább a családapáét, Tony Soprano életét. Tony azonban amellett, hogy családapa és egy hulladékfeldolgozó vezetője, meglehetősen erős eszközökkel nyilvánítja ki a maga igazán, szinte maffiafőnöknek is tekinthető. Az étteremben rögtön lesz helye, nem kell fizetnie, fényes nappal üt el embereket… kellemes ember.

Azonban a drámai arc mögött szomorú ember lakozik, és egy pánikroham után felkeres egy pszichiátert. Az első rész (gondolom a többi is) abból állt, hogy Tony meséli életét a rendelőben. Néhány részletet kihagy, van, amiről nem beszél, az alap mégis a beszélgetés. Tony-nak kedves kis családja van. A felesége éppen veszekszik a lányával, a fiának születésnapja van, a nagybácsija ki akarja nyírni a barátját, az édesanyja nem akar menni nyugdíjas otthonba… csupa boldogság, és ellentét.

Azonban valamiért az egész első rész nem tudott drámai lenni, pedig volt halál és fenyegetés, és mind végig ott bujkált az arcomon a mosoly, és nagyon tudtam élvezni. A morbid humor folyamatosan szerepet játszik, még ha nem is annyira humorként van feltüntetve. A színészi gárda határozottan jó, Tony karakterét nem tudtam nem szeretni. Még meg kell említenem a zenét, ami nagyon ott van hangulatilag, és majdnem mindig hallatszik is valami.

Gondolkodok negatívumokon, de egyszerűen nem találok. Hangulatos remek sorozat, ha ez így folytatódik, akkor mindenképpen végig kell néznem, mind a 86 részt. Ez a pilot meg… talán 9/10. Nem tudom nem szeretni.