The Pink Panther címkéhez tartozó bejegyzések

A rózsaszín párduc 2. – a rőzseszín köpő

A rózsaszín párduc 2.
(The Pink Panther 2 – 2009)

Őszintén megvallom, hogy nem emlékszem az első részre. Tudom, hogy láttam, de abszolút kiesett. Az előzetes alapján sejtettem, hogy nekem való lesz ez a film, s a nyilvánvaló gyengesége ellenére tudtam élvezni a filmet. Gyengém a vizuális és a fizikai poén, s ebből akadt itt bőségben. Nem mondom, hogy jó film, mert abszolút nem az, de aki vevő a humorra, azt még az sem fogja nagyon zavarni, hogy egy francia nyomozó a franci nyelvet francia akcentussal beszéli.

A történet alapja valami krimi-szerű lenne, miszerint a Tornádó néven ismert bűnöző kifosztja a legnagyobb múzeumokat, és a torinói lepeltől kezdve a pápa gyűrűjéig mindent elvisz. Egy nemzetközi szuperkopókból álló csapat indul a nyomozás felderítésére, amelynek vezetője a rémesen négyballábas Jacques Clouseau, s ahova csak megy, mindenhol rombol, felgyújt és pusztít. A mi legnagyobb örömünkre.

A helyzetkomikum mindenféle kihasználása előfordul, és már Mr. Beant szégyenítő karakter lett Cluseau-ból. Ha valaki kedveli ezt a humor-típust, akkor élvezni fogja, egyéb esetben nem. Számomra térdcsapkodós-jelenet lett a pápánál tett látogatás, de elismerem, ha valaki nem rajong a kiszámítható, és sokszor elég közhelyes poénhalmaztól. Sajnos a poénok többsége nem sikerült túl újítónak, s ha a karaktertől már másodjára halljuk, hogy tütüt fog felvenni, akkor nem sikerült túl hatásosra, ha tütüt vesz fel.

A történet hosszabbítására szinte kötelező volt beletenni néhány felesleges elemet, mivel a már így is csak 90 perces film túl röviden nem mutatott volna túl jól. Így kerülhetett bele a két teljesen lényegtelen gyerek, akikkel még a humort sem sikerült megfelelően adagolni, s így léphetett be az etikett-tanár, akivel a felügyelőnek volt néhány kínos, de nagyon felesleges perce.

A színészek még nevet is adnak a produkciónak, hiszen a felügyelő már másodjára lett Steve Martin, míg társai a kissé kihasználatlan Alfred Molina és az olasz Andy Garcia lett, s még olyan nevek kapnak kisebb-nagyobb szerepeket, mint John Cleese, Jean Reno, vagy Jeremy Irons.

A szinkront lehet szidni, lehet dicsérni, mindenesetre érdekes volt francia akcentust hallani a francia nyelvben egy franciától, bár érdekes módon az angol, a japán és az olasz akcentus felszívódott a fordítás folyamán. Azonban én hamar hozzászoktam a felügyelő “rőzseszín”, “embürger” és “szüperköpő” szavaihoz. Talán még élveztem is.

Igazából nem jó film. Gyenge forgatókönyv jellemzi, azonban a humor nekem tetszett, így még élveztem is. A furcsa szinkron mellett még a színészek is emelik a mű elég csekély fényét, de egy unalmas délutánra elment. Részemről 6,5/10-nél többet nem tudok adni, és aki már az előzetestől is a falra mászott, az ne is próbálkozzon.

Reklámok