The Last Airbender címkéhez tartozó bejegyzések

Az utolsó léghajlító

Az utolsó léghajlító
(The Last Airbender – 2010)

A Hatodik érzék és A falu c. filmek rendezője, az indiai M. Night Shyamalan nem valószínű, hogy be fog futni Hollywoodban, hiszen Az utolsó léghajlító nagyon gyengére sikerült. Annak ellenére, hogy megvolt benne a lehetőség az év popcorn-filmjére, azonban minden hozzávaló hiányzott: látványos harcok, korrekten megvalósított történet és jó színészek nem voltak benne. De legalább kaptunk másfél órán át harcművészeket megszédítő hadonászást.

A film világában a négy elem az uralkodó: a levegő, a víz, a föld és a tűz. Mindegyik elemnek megvan a maga törzse, akik képesek “meghajlítani”, irányítani elemüket, noha mostanság kihalóban vannak, hiszen a Tűznemzetség háborút indított a többiek ellen. Csak egy valaki van, aki megakadályozhatná a Tűz törzsének uralmát: az Avatar, aki képes mind a négy elemet használni, aki békét teremt a világban, hiszen kapcsolatban áll a szellemvilággal. Két ifjú a víz törzséből talál rá újra Aangra, de ő elmenekült feladata elől, más viszont nem képes megakadályozni a teljes pusztítást.

A történet sablonosságán muszáj túllépni, nem ez lenne a fő gond, elvégre a négy elem meghajításán kívül minden szerepelt már az utóbbi idők fantasy filmjeiben, sokkal inkább a kivitelezés. Nem lenne akkora baj, ha a közhelyeket ésszerűen, érdekesen, de legalább látványosan adnák elő. A rosszul felépített forgatókönyvben nincs semmi eredetiség, az újdonságnak jelét se mutatják. A buta alapkoncepció bővelkedik klisékben, még a film fő bölcsességén is csak nevetni lehet, annyira közhely: a háború a szívekben dől el. Mindemellett lehet, hogy csak nekem nem szóltak, de lényegében trilógiát terveztek, amit nem a szokásos módon, önmagában is korrekt első résszel nyitottak, hanem kvázi cliffhangert, nyitott befejezést hagytak a végén.

A végtelen sablonokon még valahogy ki is egyeznék, be tudva annak, hogy csak a látványra mentek rá, itt azonban még erről sem lehet szó. Rengeteg lehetőség lett volna a pörgős, látványos akciójeleneteken, ehelyett azok is hihetetlenül lassú tempóban és mindenféle hatás nélkül folytak. A statiszták fele jóízűen bámulta, ahogy két ember csatázik, miközben még nekik is megaludt a szájukban a tej. Többször is megvolt a pillanat, és lehetett reménykedni, hogy most valami élvezetes következik, erre a film fő pillanatait teljesen érdektelenül intézik el.

Ehhez még hozzá kell tenni, hogy ami volt akció, azt is tovább bonyolították felesleges mozdulatokkal. Ugyanis a hajlítók csak akkor képesek hajlítani, ha előtte perceket hadonásznak, mindenféle eredmény nélkül. A rosszul, sőt, néha kimondottan hibásan használt CGI mellett a zene legalább jelen van. Nem festi alá, nem illik oda, de önmagában élvezhető és még az bővelkedik a legtöbb élvezeti értékben. A szörnyen rossz párbeszédeken tovább ront a borzalmas magyar szinkron, ugyanis pont a főszereplőknek lett nagyon rossz hangjuk.

Végső mentsvárnak legalább jó színészeket kellett volna összeszedni, de még ez sem jött össze. Az egyetlen pozitívum, ami elmondható a gárdáról, hogy sikerült betanulniuk rengeteg karmozdulatot (biztos gyötörte őket utána izomláz). A főszereplő trió, Noah Ringer, Nicola Peltz és Jackson Rathbone semmit nem mutattak, egyszerűen bohóckodás volt, amit műveltek. Az elméletileg tapasztalt Dev Patel bizonyult talán a legtehetségtelenebbnek, bántóan gyenge volt szereplése. A Gettómilliomosban és a Skinsben is ilyen pocsék volt? A tapasztaltabb színészek, Cliff Curtis és Aasif Mandvi bántóan rosszul dolgoztak, mellettük még Shaun Toub is korrektnek tűnt.

Nagyon remélem, hogy nem kapunk folytatást ennek a borzalmai után. Korrekt zene és.. ennyi. Silány forgatókönyv, vacak párbeszédek, sablonos alapkoncepció, szörnyű színészek és a látványosság teljes hiánya jellemzi a filmet. Rossz érzés belegondolni, hogy ha jó emberek kezébe kerül az alapanyag, ennél nagyságrendekkel jobb filmet lehetett volna összehozni. 3/10, de még ezt is soknak érzem.

Reklámok

Beharangozó: Az utolsó léghajlító

Az eredetileg animációs sorozatból készült The Last Airbender elsőre nagyon negatív kritikákat kapott. Rég láttam ilyen mértékű nemtetszést, mind nézői, mind kritikai oldalról. Azonban mégis látványosnak, kommersz popcornnak néz ki, ami miatt egyszer megtekinteném. Hogy legalább én is negatívat írhassak róla.

A rendező M. Night Shyamalan, akinek eddig nem voltak komolyabb filmjei, de úgy tűnik, hogy ezután sem lesz. Főszerepben Noah Ringer, mellette feltűnik Dev Patel, Cliff Curtis és Nicola Peltz. Amerikában már július elseje óta szidhatják a filmet, mi, magyarok, csak jövő héttől, vagyis július 29-től.

Különböző törzsek különböző elemeket uralnak: tüzet, vizet, földet és levegőt. Azonban a Tűznemzetség háborút indít a többiek ellen, és a pusztítás végigdúl a világon. Aang rájön, hogy ő az egyetlen megmaradt Avatar, aki minden elemet képes irányítani, így barátaival együtt elindul, hogy visszabillentse a világ egyensúlyát.

[media id=21 width=420 height=315] Olvasás folytatása