The Big Bang Theory címkéhez tartozó bejegyzések

The Big Bang Theory – 4. évad

Agymenők – 4. évad
(The Big Bang Theory)

Az idei finálénál is azt kell mondanom, hogy csalódott vagyok. Az első évad óta csökken a sorozat minősége, s idén sem tudok javulást elkönyvelni, legfeljebb ott áll, ahol tavaly is. Mintha kifulladt volna, kevesebb az ötlet, és a maradék időben nem tudnak mit kezdeni a karakterekkel.

Folyamatosan próbálnak olyan szituációkat, olyan kapcsolatokat teremteni, ami hordozhat magában elég humort a szórakozáshoz, azonban igen gyakran nem sikerül. Az eddigiekben stabil négyest idén sem variálták, ellenben új mellékszereplőket kaptunk. Nagyobb szerephez jutott Priya, Raj indiai testvére, illetve Bernadette, Howard barátnője, de Sheldon lelki társa, Amy is gyakrabban van jelen. Azonban a frissítésekkel sem tudtak eleget változtatni, az új helyzetek sem hordoztak magunkban elég lehetőséget – vagy ha mégis, akkor nem tudták eléggé kihasználni őket.

Nem biztos, hogy azokat a párosokat erőltették, amelyeket kellett volna. A Sheldon-Penny duóban rengeteg potenciál rejlik, de csak ízelítőt kaptunk belőle, mint ahogy az Amy-Sheldon kapcsolatban is lenne még lehetőség. Ellenben Priyával látványosan nem tudtak mit kezdeni azon felül, amit feltétlenül szükséges volt. Leonard helyzete csak rosszabbodik, szürkül a karaktere, ugyanis nem annyira furcsa, vagy különleges, hogy érdekes legyen.

Egyre kevesebb és egyre gyengébb poénokat kaptunk idén is, bár kétségtelenül voltak jobb epizódok is, amikor kicsit feléledt a remény, hogy még lehet valami – általában nem lett. Az alapszituációk nem voltak mindig elég poénosak, túl kevés ötletet próbáltak széthúzni jelenetek során, és így felhígult a sorozat. Szinte kivétel nélkül volt minden héten olyan pillanat, ami miatt lehetett hangosan nevetni folyamatosan, de ez nem mentette meg a teljes részeket.

Év végére mintha kezdett volna magára találni a sorozat, a finálé egészen korrekt volt, de összességében még mindig elég gyenge az eredmény. Nem tudom mi lenne a megoldás – talán egy rövidebb évadot el tudnék képzelni, akkor jobban tömörülnének a jó ötletek. Erre nem számíthatunk, így nem tudom, hogy én maradok-e még jövőre, vagy a kezdéstől, vagy a többi újonctól teszem függővé a nézését. Ez megint csak 6/10.

Reklámok

Szitkomfinálé I.: The Big Bang Theory – 3. évad

Agymenők – 3. évad
(The Big Bang Theory)

Őszintén szólva hatalmas csalódás volt ez az évad. Már az előző évadnál is gondoltam, hogy amit művelnek az egy idő után unalmas és lapos lesz, s ha nem tudják egy-egy érdekesebb momentummal fűszerezni az epizódokat, akkor bizony érdektelené válhat az egész sorozat. A 3. évadban ezt láthattuk, bár megpróbálták feldobni – azonban ez a lépés nem működött igazán, mi több rosszabb lett.

A haveri szituációs komédia alapszituáció folytatódott az évad alatt, bár egy kicsit felborultak a viszonyok, még ha utána hamar vissza is hozták az alapot, miszerint Sheldon, a zseniális tudós lakótársa Leonard vágyakozik Penny-re, ki vegyes érzelmekkel viseltet irányába, miközben a másik két ifjú tudós: Raj és Howard poénkodnak és asszisztálnak a komédiához. A gond csupán ezzel az alappal, hogy nem mindig sikerült érdekes és vicces pillanatokkal feldobni az egyébként már-már üres és unalmas részeket.

Elsősorban Penny-vel van a gond, itt már kitűnt. Nem tudnak vele mit kezdeni, egyszer ide, egyszer oda rakják, de a humorhoz nem járul eléggé hozzá, s megfelelő szituációkat sem tudnak az írók a közelében teremteni. A geekcsapat ezzel együtt valamennyire működik, hiszen hozzájuk többé-kevésbé poénos jeleneteket írnak, de az évadban már főleg Sheldon szerepe növekedett meg, ami szintén nem biztos, hogy jó lépés volt.

Sheldon karaktere ugyanis sokkal inkább mellékalakként, amolyan sidekickként működött nagyszerűen. Az állandó beszólásai és geek megjegyzései feldobták és kellően kiegészítették a főtörténetet, de újabban többször is egész részt kerítettek köréje, s így sokkal inkább idegesítő és zavaró lett a figurája, mintsem humoros, hiszen nem mindig tud elvinni egy egész részt a hátán, ha nincs segítsége. Pedig mellette Penny és Leonard karaktere nem nagy humorforrás, és csak Raj vagy Howard poénján lehet néha nevetni, ami nagyon kevés egy szitkomnál.

Hozzá kell tenni, hogy a finálé remek volt, kiemelkedett szerintem az évadból, legalábbis többször sikerült jót nevetnem, még ha a többi rész nem is tette magasra a lécet. Viszont más rész nem is nagyon volt jobb, mint az átlagos, a többsége lapos és gyengére sikeredett. Pedig a színészekkel nincs igazán gond, hiszen a négyes, élükön Jim Parsonsszel, remek teljesítményt nyújt, s hozzájuk csapódva Kaley Cuoco legalább szép, ami miatt megbocsájtjuk neki az egyéb hibáit.

Sajnos közel sem tudtam olyan jól szórakozni ezen az évadon, mint korábban. A részek egyhangúak, igazán röhögős poén már csak elvétve akad, az epizódok többsége alatt maximum elvigyorodok, pedig korábban folyamatosan biztosítva volt a nevetés. Ha tudnának a karakterekkel mit kezdeni, akkor visszatérhetne a régi minőség, de ez így nekem maximum 6/10. Hátha majd jövőre.


Picture of the Week #05

The Big Bang Theory 3x03

The Big Bang Theory 3×03


The Big Bang Theory – 2. évad

The Big Bang Theory – 2. évad
(The Big Bang Theory)

Amitől féltem még az első évadnál, az most bekövetkezett. Remek sorozat, remek poénokkal, de egy idő után megreked egy szinten, és “kifullad”. Még mindig jó, lehet röhögni, lehet élvezni, csak nem nagyon tud újat mutatni. Persze ez nem olyan nagy probléma, mert jó évad volt, csak ha ezt így folytatja tovább, elég hamar unalmas lesz, még ha a poénok jók is. Olvasás folytatása


The Big Bang Theory – 2×15

Muszáj megemlékeznem pár szóban a múlt heti (02. 09.) The Big Bang Theory részről.
Leonardhoz ugyanis ellátogatott az anyja, s ezzel rengeteg poént tudtak ellőni, Leonard gyerekkorától kezdve, az anya még Sheldonnal is barátságot kötött.
Emellett álljon a tovább mögött egy videó, úgy rögtön a kezdésnél az alábbi jelenetet ellőtték, s ezzel a résznek megadták az alaphangot.

Eredeti szám: Red Hot Chilli Peppers: Under The Bridge

[media id=2 width=420 height=315]


The Big Bang Theory – 1. évad

The Big Bang Theory – 1. évad
(The Big Bang Theory)

Tulajdonképpen a TBBT esete szerintem elég tipikus. Remek sorozat, azonban egy idő után megreked egy szinten, és a poénokat azon az egy szinten folytatja. Ez egy ideig élvezhető, azonban egy idő után elkezd unalmassá válni, és akkor semmi sem állíthatja meg. Én hasonlókat éreztem a Jóbarátoknál is, és nekem ilyen a TBBT is.

Ez persze nem gond, hiszen folyamatosan kapjuk a remek poénokat, legfőképpen geek, kocka poénokat, és ez tényleg jó. Bár ilyenkor még nem fenyeget az a veszély, hogy megáll egy szinten, hiszen egy évad alatt nem sokat lehetett kiboncolni. Egy jó évadot nézhettünk, megismerhettük az alapszituációt és mégis jól szórakozhattunk.

Az alaptörténet annyi, hogy két fizikus, Sheldon és Leonard egy lakásban él, és gyakran találkoznak a két barátjukkal, a zsidó Howarddal és az indiai Rajesh-sel. Sheldon az igazi geek, hiszen nem sokat tud a társadalomról, a szociális korlátokról, de valójában nem is érdekli. Él a saját élete szerint, és nem igazán törődik mással.

Leonard már kissé szimpatikusabb figura, igazából elég szerencsétlen, s bár gyakran vágyik más emberekre, mégsem sikerül szerelmet találni. Howard élne leginkább a való világban, sokat szexelve és sok nővel, azonban egy nő sem igazán bír ránézni, egy bizonyos alkoholszint előtt. Rajesh egy indiai srác, viszont ha nem részeg, akkor nem tud társalogni a nőkkel, és ez általában nagy probléma.

Azonban az életüket felborítja -rögtön az első rész elején, hogy a fiúkkal szemközti lakásba, új szomszéd költözik. A neve Penny, és őrjítően dögös. Leonard persze rögtön bele is szeret, de a sikertelenül próbálkozik. Penny felforgatja a társaság életét, állandó vitákba keveredik, leginkább Sheldonnal.

A Sheldon-Penny ellentét elég jól mutat, és általában jól is szokott kisülni. Még Leonard sóvárgása Penny iránt is jó, azonban néha már a túlzásba viszi. A szitkom fő mozgatója egyértelműen Sheldon, aki a szociális kapcsolatok iránt tudatlan, de minden területen tudományos életével eléggé a középpontban van, és ebből adódóan elég sok poén szokott kisülni.

Raj kapja az indiai, etnikumi poénokat, de ez a nem-beszélek-a-nőkkel magatartás nem mindig jön jól ki. Engem már elég sokszor idegesített , hogy sosem társalog, és szerintem már elég sokszor átestek a ló túlsó oldalára ezzel a beszédképtelenséggel. Howard is sokszor idegesítően hat, de mégis valahogy poénosan rossz az egész. Mindenesetre kapja Howard is a zsidó poénokat, s ebből remek jelenetek szoktak kisülni.

Penny viszont teljesen kudarcos személy, és azon kívül, hogy szép, más jót nem igazán tudnék mondani. A konfliktus a geekekkel jó, de valahogy túl egyszerű és hétköznapi a többiekhez képest, de talán mégis ezért mutat jól a többiek mellett. Még Leslie Winkle is jól hozza a néha megjelenői női karaktert a fiúk között, s főleg az ellenszenv Sheldonnal szokott jó poénokat hozni. A vendégszereplők többsége is kellemes színt visz az egészbe, talán néhány kivételtől eltekintve.

Tulajdonképpen egy kellemes, sokat-röhögős sorozat, elég kommersz, de mégis szórakoztató. Igazából nem fog világokat megdönteni, de azért a heti 20 percet bőven megéri. Ez az évad nekem 7,5/10.