Spartacus címkéhez tartozó bejegyzések

Spartacus: Gods of the Arena

Spartacus: Az aréna istenei
(Spartacus: Gods of the Arena)

A tavalyi évben mutatták be a Spartacus sorozatot, és bizony nem voltam teljes mértékben megelégedve vele. Nyári darálásnak remek, hiszen pont a megfelelő mennyiségben van harc, szex és intrika, de valami mégis hiányzott, hogy tökéletes legyen a szórakozás. Itt még az is megvolt.

Amíg a Blood and Sand alcímmel rendelkező első évad Spartacus gladiátorrá és ünnepelt hőssé vezető útját járja be, addig a Gods of the Arena az őt befogadó Batiatus-ház felemelkedését mutatja be. A későbbi lázadás vezetője nem is szerepel benne, ebben az évadban (tulajdonképpen minisorozatban) a környezetének és a harcostársainak történetét láthatjuk. Crixus, Gannicus, Barca és Oenomaus, a legjobb gladiátorok, akik mindent megtesznek a győzelemért, miközben a gazdájuk, Batiatus a saját előre jutásáért tevékenykedik, még ha nem is vezet egyenes út a hírnév és a siker felé.

Nagyon jót tett a sorozatnak, hogy csak 6 részes lett ez az évad, hiszen így jóval koncentráltabban kapjuk azokat a szórakoztatási elemeket, amelyek már a Blood and Sandben is jól működtek, azonban most mindenféle időhúzás vagy felesleges jelenet nélkül. Igaz, hogy még mindig töménytelen mennyiségű művér és meztelen test látható a képernyőn, de mégsem érződik öncélúnak, minden remekül ki van dolgozva. A forgatókönyv ezúttal is hibátlan, idén talán még jobban is eltalálták a harc-szex-intrika közti arányt.

Mégis, kicsit hiányérzetem volt olykor, ugyanis tudjuk, hogy hová fog eljutni a cselekmény, ezáltal kevesebb lesz a meglepetés és fordulat. Noha még így is voltak csavarok és továbbra is érdekes volt a célhoz elvezető út, de az izgalom mértéke csökkent. Ettől még maradt elég, hiszen akadt néhány új karakter is, akiknek a sorsa igencsak kétséges volt. Őket is kiválóan építették bele az események sodrásába, főleg a finálé kivitelezése volt különösen élvezetes.

A látvány még most is elég furcsa, de már sokkal jobban megbarátkoztam a roppant mennyiségű vérrel, vagy talán nem is használták olyan gyakran, hogy zavaróvá váljon. A színészek közül John Hannah most is nagyobb szerephez jutott, s Dustin Clare-hez vagy Jeffrey Thomas-hoz hasonlóan jól játszott. A hölgyek még mindig inkább eyecandy-ként, mint színészként funkcionálnak, talán csak Lucy Lawless a kivétel, aki domborulatai mellett a tehetségét is megmutatta.

Nem mondom, hogy hibátlan volt ez a 6 rész, de mindenképpen remek szórakozást biztosított, jobbat is, mint a Spartacus 1. évada. Sokkal jobban egyben volt, nem keresgélték a saját stílusukat az írók, hanem tökéletesen tudták, hogy merre tartanak és azt kiválóan meg is valósították. Ettől még aki nem vevő a hasonló hangulatra, az ne próbálkozzon vele, viszont részemről 9/10-es élmény volt.

Reklámok

Spartacus: Blood and Sand – 1. évad

Spartacus: Vér és homok – 1.évad
(Spartacus: Blood and Sand)

Nem tudom igazán, hogy mit is gondoljak a sorozatról. Az utolsó előtti epizód és a finálé között eltelt vagy 2 hét, ugyanis nem nagyon sikerült tisztáznom magamban, hogy mit is várnék a Spartacusról. Vérfürdőt, mészárlást és meztelenkedést minden mennyiségben? Érdekes, intrikákkal teli történetet? Érzelmekkel dúsított személyi tragédiákat?

Valójában a sorozat mindegyikkel rendelkezik, s kombinálja is őket a megfelelő arányban és mennyiségben. Noha a sorozat az elején még egyszerű “kardozunk, gyilkolunk és szexelünk” alapvonalon indult el, azóta az írók is magukra találtak. A sorozat 6-8. része környékétől kezdve folyamatosan javult a helyzet a végégig, ami elég nagy dobás volt, s nem gondoltam volna, hogy máris meglépik. Spartacus gladiátorként töltött életén túl viszont állandóan foglalkoztak rómaiak intrikáival és terveivel is, kiegészítve (és feldobva) a véres harcokat.

Ezen túl is meg kell említeni, hogy az írók merészebbnél merészebb lépéseket követtek el, a főbbnek látszó karaktereket is megölették, ezáltal biztosítva a folyamatos feszültséget és izgalmat, valamint az állandó fordulatokat. De nem csak a gladiátori oldalon, a feltörekvő capuaiak életében is érdekes és élvezetes lépéseket tettek, célra törően, s nem foglalkoztak zavaró mennyiséget egy problémával, így valóban minden része végig feszült tudott maradni.

A karakterek kidolgozottságára sem lehet panasz, kellően megalapoztak mindenkit, még ha a sorozat felénél meg is halt. Ennek ellenére nem tudtam szinte senkit megkedvelni, nem voltak szimpatikusak, ezért a drámaibb, személyes sorsokkal foglalkozó része a sorozatnak nálam érdektelenségbe ütközött, kivéve talán Varro életét. Még Spartacus sorsa is inkább untatott, főleg az elején, amikor még úgy tűnt, hogy a feleségét nem tervezik előszedni, s csak feleslegesen tovább nyújtják a történetet. Ez a panaszkodó Spartacus rányomta bélyegét az évad első felére, s igazából 3-4 rész után a gyakori öldöklések és harcok sem mindig tudták felkelteni a figyelmemet.

Az évadvégi finálé viszont nagyszerűre sikerült, ahogy az időszerkezettel is kicsit eljátszogattak, érdekesebbé tetté az epizódot, bár a végére egy kicsit átverve érzem magam az ennyi intrika és ambíció után. A másik fájlalt tényező a vizuális megvalósítás, ami ugyan illik a sorozathoz, de mégis zavarnak a fröccsenő művér literek. Nincs valóság érzetem, a korba nem sikerült teljesen beleélni magam. A színészekkel semmi gond nem volt, noha ugyanazt a néhány arcukat mutatták végig, de tisztességgel teljesítették feladatukat, többet nem is kellett. Andy Whitfield és John Hannah a férfiaknál jól szerepeltek, míg a női oldalon leginkább eyecandyket lehetett látni, nekem Katrina Law volt a kedvencem.

Így a végére érve sem tudom, hogy mit gondoljak a Spartacusról. Látom az írók ötleteit, élvezem az izgalmat és a feszültséget, de hosszú távon ez nekem kevésnek bizonyult. A karakterek többsége nem tud igazán érdekelni, ezért a velük kapcsolatos drámák hidegen hagynak, a vér és szex 13 részen át már nem szórakoztat, az intrikák világa jól működött, de önmagában nem hozza a teljes élvezetet. 7,5/10, nyári mókának jó.


Spartacus: Blood and Sand – 1×01 – szex, vér és harc

Spartacus: Blood and Sand – 1×01
(Spartacus: Blood and Sand)

Sohasem hitten volna, hogy 50 perc alatt ennyi vért, gladiátor-küzdelmet és meztelen testet fogok látni, de ez a kezdő epizód rácáfolt a véleményemre, s bemutatott egy hihetetlenül látvány-orientált, popcorn történelmi epizódot, aminek ez a legnagyobb előnye és hátránya is: nem kell keresni értelmet, hiszen nincs is semmi ilyesmi.

Spartacusról feltehetően már mindenki hallott, legalábbis a híres gladiátor-felkelés kapcsán, s a filmek többsége is ezt örökíti meg, azonban a sorozat inkább a kezdetekhez nyúl vissza, s megismerhetjük belőle a Capua gladiátor pályafutásának kezdetét. A pilot egy nagy visszaemlékezésben éppen az meséli el, hogyan is lehetséges, hogy a trák harcos egy római fogságába essen és utána a polgárok szórakoztatására gyilkoljon.

A megvalósítás nem sikerült rosszra, de természetesen nem a művészi értékeket kell keresni benne, azonban ennek ellenére teljesen szórakoztató lett. Ez nem a történetnek köszönhető, mert bár az sem sikerült rosszra, leginkább a popcorn-faktor miatt nézhető. Harcok és rengeteg animált vér fordul elő, amelyet a rómaiak hedonizmusával és orgiáival (elsősorban meztelen hölgyekkel) fűszereznek.

A sorozat nem a komoly dráma kategóriába esik, s nem a realizmusával akar hódítani, hanem sokkal inkább a vizuális élménnyel, amiből kijutott rengeteg. Nem csak a harcok, de a környezet kidolgozása is csak utólagos digitális munka eredménye, ami kissé képregényszerűvé teszi az egészet. Nem is az a gond, hogy nem hihető, hanem csak furcsa az egész, hiszen olyan momentumokkal van teli, mint hogy a harc megáll, de a vér tovább spriccel.

A megvalósításra igazi panasz nincs, hiszen nem vártam el olyat, hogy izgalmas párbeszédek, jól kidolgozott történet, vagy szenzációs karakterek, de a szex-vér-küzdelem trió elviszi a hátán a sorozatot. A színészek tekintetében elvégzik a dolgukat, ugyanis a hölgyek nagyszerűen néznek ki, a férfiak meg tudnak küzdeni. Andy Whitfield és Craig Parker a híresebbek, nem is lehet rosszak mondani rájuk, inkább csak, hogy nincs jó figurájuk.

Ez a látványorgia nem tudja teljesen kompenzálni az egészet, és nem mindig volt elég ez a hármas, hiszen nekem hiányzott néha az értelem, hogy ne csak valami agyatlan popcorn sorozatot nézzek. Agykikapcsolódásnak nagyszerű, de nem hiszem, hogy folytatom, hacsak egy évad végi darálásra nem, bár hosszú időn át ennyi agyatlanság nem tudom mennyire áll jól. A kezdőrész nekem 5/10 lett, de könnyen nézhető.