Rules of Engagement címkéhez tartozó bejegyzések

Rules of Engagement – 5. évad

Egy kapcsolat szabályai – 5. évad
(Rules of Engagement)

Tavaly még csodálkoztam, hogyan is lehetséges az, hogy a RoE 4 évad után még mindig tartja az első részek színvonalát, azonban idén már nem írhatom ezt. Amit az előző szezon végén is sejtettem, az be is következett. A 24 rész soknak bizonyult, nem tudtak elegendő poént összeszedni, egyszerűen kifulladt.

Míg az előző években az írók könnyedén tudták a közönséget szórakoztatni, hiszen nem kellett 13 résznél többet megtölteni humorral, addig idén 24 epizóddal próbáltak megbirkózni, azonban sikertelenül. Nem volt elég ötletük, így kénytelenek voltak gyengébb és közepes minőségű jelenetekkel kiegészíteni a kevés valóban nevetős pillanatot, s ez jelentősen rontotta az összképet.

Elég nagy csalódás az egész évad, nem számítottam rá, hogy ennyire nem tudnak mit kezdeni a megnövekedett epizódszámmal. De nem csak a viccekkel volt a gond, valójában az új gondolataik megvalósítása is rosszul sült el. Az újonnan megjelent mellékkarakter túl nagy szerepet kapott, ráadásul idegesítő volta mellett még csak humoros sem volt igazán. A korábbi figurákkal sem boldogultak, egyedül Jeff szerepe maradt változatlanul remek, de ő közel sem elég a sikerhez. Lehetőség még mindig van Russelben, de egyre kevésbé próbálják kihasználni és egyre eltávolítják a közösségtől, így folyamatosan csökken a jelentősége.

Ez egy elég gyenge évad volt, legalábbis nagyon átlagos, részenként alig egy-két poénnal. A továbbiakban semmiképpen sem nézős, van nála jobb szituációs komédia is. Talán csak 4/10, a nagy csalódás különösen lehúzza.

Reklámok

Szitkomfinálé II.: Rules of Engagement – 4. évad

Egy kapcsolat szabályai – 4. évad
(Rules of Engagement)

Hihetetlennek tartom, hogy a RoE négy évad után is könnyedén tudja tartani az első évad színvonalát, s ha nem is változik sok minden, ez a minőség még mindig az egyik (ha nem a) legjobb kommersz szitkommá teszi. Az epizódok szinte kivétel nélkül erősek, rengeteg jól felépített humorral, melyeken tényleg tudok nevetni, nem úgy, mint mondjuk a TBBT esetében. Az egyetlen problémám, hogy túl rövid volt az évad (ugyan jövőre nem csak midseason lesz).

Az első néhány évad alapkoncepcióján csak kicsit változtattak, hiszen még mindig klasszikus párkapcsolatos komédiáról van szó, egy idősebb házaspárral (Jeff és Audrey) és egy eljegyzett párral (Adam és Jen) a főszerepben. Hozzájuk csapódik a nőcsábász karaktere, Russel, valamint ettől az évadtól kezdve az ő asszisztense, Timmy. Utóbbi már korábban is feltűnt, azonban most kitüntetettebb szerepet kapott, legalábbis nem csak visszatérő epizódkarakterként, hanem komolyabb mellékszereplőként funkcionál.

Szinte valószerűtlen, de nem érzékelek minőségbeli, vagy humori különbséget az évadok alatt, ugyanis a 4. évaddal párhuzamosan magyarul nézem az elsőt is, de mindkettő meg tud nevettetni. Mindegyik rész alatt lehetett vigyorogni, nem is keveset, hiszen olykor majd lefordultam a székről, olyan jól eltalálják a fizikai és szituációs poénokat. Bár emiatt kicsit félek a bővített évadtól, hiszen eddig egyszer sem léptek 13 rész fölé, így kevesebb részben tudták összesűríteni a humort, így folyamatosan nagy adaghoz jutottunk, s nem biztos, hogy egy hígított szezonban is ez sikerülni fog, bár én bízok az írókban.

A karakterek között remek a dinamika, nagyszerűen játszanak együtt, bár azt azért észre lehet venni, hogy egyre inkább Jeff figurájára építenek, ami határozottan nem probléma, hiszen egyedül is képes elvinni a hátán a sorozatot. Jól felépített, cinikussággal és szarkazmussal vegyített humora kiemelkedő, állandóan szórakoztató. Adam szerepe ezzel szemben egyre butább lett, a karakterből eltűnt az értelem, más a reagálása a helyzetekre, s a többiek is máshogy viszonyulnak hozzá, de nem vagyok benen biztos, hogy ez annyira jó. Timmy-vel viszont nem voltam először kibékülve, hiszen nem nagyon juttatott poénhoz, azonban az évad előrehaladtával egyre inkább sikerült humorforrásként részt venni a történetekben, most már úgy vélem, hogy korrekten lett megalkotva a szerepe.

A színészeket már korábban is dicsértem, de most is kötelező kiemelnem Patrick Warburton alakítását, akinek köszönhetően Jeff karaktere kitűnően működik. Mély hangjával és gesztusaival együtt is ő ad a legtöbbet a szórakoztatáshoz, főleg a Russellel közös beszélgetései, melyek már csak David Spade-nek köszönhetően is adja a vigyorgás legnagyobb részét. A többiek Oliver Hudson, Megyn Price, Bianca Kajlich valamint az új Adhir Kalyan is kellően a helyükön vannak, és jól asszisztálnak Warburtonhöz.

Nem nagyon tudok mit írni, szerintem a legjobb jelenlegi kommersz szituációs komédia, s az igazság az, hogy egy rész alatt többet nevettem, mint a The Big Bang Theory egész évada alatt. Patrick Warburton, vagyis Jeff a sorozat alapja, s rá tudnak kreatívan és ötletesen építeni, melynek eredménye rengeteg jó poén és vicc. Részemről 7,5/10, meglátjuk mi lesz jövőre.


Rules of Engagement – 1. és 2. évad

Rules of Engagement – 1 és 2. évad
(Rules of Engagement)

Így gyorsan 3 nap alatt ledaráltam az első két évadot, mert egyszerűen nézette magát. A kommersz szitkomok közül simán tud versengeni a nálam favorit The Big Bang Theory-vel. Tulajdonképpen kétemberes szitkom, sok aláröhögésel, és sok nagyszerű poénnal. Többkamerás, kevés helyszínes komédia, és a tipikussága és a kiszámíthatósága mellett még mindig remek tud lenni.

Ugyan nem annyira tipikus, mint a Gary Unmarried, de mégis, sok újat nem hozott be. A két főalak, a Patrick várbörtön Warburton által alakított Jeff, és David Spade (8 Simple Rules…), mint Russel. A sorozat a házasélet és a párok közötti kapcsolatra épít, nem is rosszul. Az előbbi alakok a fő humorforrások, hiszen egymás ugratásán kívül mindenki mást is ugratnak.

Jeff, a középkorú férj, aki nem kicsit zsugori és cinikus,valamint Russel, a mindennap-más-nő típusú alak fel tudja az egészet dobni, és teljesen élvezhető lesz. Persze mellettük Audrey, Jeff felesége, és a másik pár, Jen és Adam is kiveszi a részét a humorból, de szinte csak asszisztálnak a többiek mellé.

Történetileg elég változatos, hiszen szerepelt már Adam anyja, vagy mentek már nyaralni, de mindenhol meg van a humor lehetősége, és folyamatosan le is csapják őket. Az egysorosok mellett simán találhatunk rengeteg “hangosan-röhögős” poént is, és szinte minden részben előállnak valami ötlettel, ami nem kicsit dobja fel a sorozatot. Megkapjuk a házasélet előnyeit és hátrányait, a párok közötti vagy belüli súrlódásokat, de a karakterek is sok lehetőséget adnak.

Megéri megnézni, a két évad után még néztem volna tovább, mert a 20-21 percek vidáman, sok poénnal telnek. Nem tudom miért ennyire jó, mert nem találta fel a spanyolviaszt, csupán remekül szórakoztat. A 7 részes első, és a 15 részes második mellé hamarosan ledarálom a 3-at is, mert szórakoztató. Az első két évad simán megvan 7,5/10.


Picture of the Week #01

Rules of Engagement 2x01

Rules of Engagement 2×01


Rules of Engagement – 1×01

Rules of Engagement – 1×01
(Rules of Engagement)

Sajnálom beismerni, de ez sokkal inkább bejött, mint a 30 Rock, vagy az Arrested Development. Ugyanis nem kellene, hogy jó legyen, pedig mégis az. Valahogy működik a dolog, méghozzá a karakterek miatt. Az a két (vagy két és fél) karakter egyszerűen uralja az egész pilotot, és szállítják a poénokat folyamatosan.

Az alapfelállás annyi, hogy egy ifjú jegyespár (Jennifer és Adam) összeköltözik, és megismerkednek a szomszédokkal (Audrey és Jeff), akik már jó ideje házasok. Az ifjú vőlegény barátja (Russell), pedig semmi pénzért nem kötelezné el magát, éjszakánként más nővel fekszik, és próbálja lebeszélni a barátját a házasságról.

Russell meg Jeff folyamatosan szállítja a poénokat. Russell a szinglipoénokat, míg Jeff durván a házasélet poénjait. Emellett egysorosokkal be-beszáll a két nő is, de a két karakter uralja a részt. És ez nagyon bejön. Remek pillanatokkal és jó kis poénokkal operál a pilot, és talán ebből még valami ki is sülhet. S bár a vége kissé csöpögésbe fullad, azért még van remény. Mondjuk Adam Sandlert látva a producerek között ez nem csoda, s sajnos lesz emiatt sok csöpögés még.

Azonban ez jól működött, s ennek még látok esélyt. Még csak két évad ment le teljesen, szóval be is lehet pótolni. 7/10. Egy nyári darálást mindenképp megér.