Glee címkéhez tartozó bejegyzések

Glee – 2. évad fele – kasza

Glee
(Glee)
“Végre!” – ezzel a felkiáltással üdvözöltem a Glee 2. évadjából a 12. epizód végét. Annak örültem, hogy végre nyugodt szívvel elkaszálhatom a sorozatot. Már a tavalyi év végén is foglalkoztam a gondolattal (sőt, mondhatni a pilot óta), de mégis maradtam a hamisítatlan guilty pleasure-hangulat miatt, amit nyújtani tudott. Könnyed dalolászás, egy goromba pompomlány-edző, ezek mentették meg a teljes csődtől, de a 12. részre ezek is nagyrészt eltűntek, s nem maradt helyettük semmi, amiért folytatnám a szenvedést.

Alapvetően a Glee még mindig nem más, mint rengeteg tinivonással egybefűzött musical, ahol a zenés részek megérnék a nézést, de a közbülső részek, amelyek mégis az epizódok nagyobb részét adják, hihetetlenül gyengék. Azonban ezek a szerelmi pentagramok nem tudják eléggé kitölteni a részeket, nincs mögöttük komolyabb tartalom, csak a rendkívül kiszámítható, közhelyes szenvedés, ami bizony közel sem élvezetes. Habár a személyi drámákat korrektül megoldják, legalábbis fordítanak mindenkire időt, de még mindig idegesítő a gyors álláspontváltás.

Pedig a 2×12-ben végre (ez viszont inkább az unott “végre” kifejezés) az érzéseikről a figurák, de ettől függetlenül még mindig érdektelenség a jellemző. Kiszámíthatósága mellett nagy gond, hogy nem látok egységes koncepciót, amit követni akarnának az írók. A sablonokból építkező magánéleti szálak mellett próbálkoztak megújulni a 11. részben, de egyértelmű katasztrófa lett a vége. A futballisták bevonása az érzelmes részbe nem szült mást, csak súlytalan és sekélyes drámát, amit még a karakterek sem tudtak komolyan venni.

Nem tudom eldönteni, hogy pozitív vagy negatív pont az, hogy az írók elkezdtek új történeteket kreálni, mint a kövér fehér lány problémája, illetve a Warblers-féle fiús sztorik, amelyek legalább újdonságként hatottak, de miután sokat kezdték el használni őket, néhány pillanat után lefulladtak és legfeljebb zeneileg érdekes jeleneteket hoztak. A többi karakter ha éppen nem szerelmi válsággal küszködik, akkor boldog párkapcsolatban él, ami sokszor giccsbe fordul át, s ezáltal még kevésbé mutat jól. Viszont örültem, hogy legalább a tanárok drámáit háttérbe szorították.

A legértékelhetőbb figura egyértelműen Sue Sylvester, akit viszont úgy tűnik, hogy elfelejtettek. A 11. részben még volt egy-két szórakoztató egysorosa, de már akkor is kezdte elveszíteni figurájának lényegét. Nem szabad emberi viselkedéssel traktálni az edzőnőt, de a Carmina Burana-ra történő tombolást is ideje lenne elfelejteni. A legutóbbi epizódban már nem is szerepelt, így maradt az éneklés, ami még mindig friss és üde, vagy legalábbis korrekt, de nem tudja megszerettetni a 40 perc többi részét. Pedig volt Michael Jackson számtól (a Thriller jó volt) kezdve Queen-en át Katy Perry-ig minden.

Bűnös élvezet ide vagy oda, de ez már nem volt élvezetes, csak unalmas, kiszámítható és klisés. Sue nélkül nem tudott szórakoztatni más, csak néha a zenés részek, de ez már közel sem elég. Lehet, hogy valami nagy dobással fog visszatérni, de már nélkülem. Szerelmi szálak, ötlettelenség és buta történetek jellemzik, nekem nem ér 4,5/10 pontnál többet az évad 12 része, és ezt is soknak érzem.

Reklámok

Glee – 1. évad

Glee – 1. évad
(Glee)

Meglepően sokat írtam a sorozatról, hiszen az első, a második és a harmadik részt is véleményeztem, de utána a helyzet állandósulni látszott. A sorozat így a végére színtiszta guilty pleasure lett volna, ha a nagy részét élveztem volna. Ez azonban nem mindig történt meg, hiszen a musical-vígjáték műfajú sorozatból, csak az éneklést találtam szórakoztatónak, a többin inkább csak szenvedtem, kivéve talán Jane Lynch karakterét.

Nem nagyon váltottak a pilot óta, ugyanis egy középiskolai kórus életét követhetjük nyomon a megalakulástól a döntőig. A kórus tagjainak szerelmi életét ismerhetjük meg, de a terhesség vagy éppen a homoszexualitás is érintett téma volt. A tagok között sokféle ifjút találhatunk, mint a néger kövér lány, a meleg fiú, a mozgássérült fiú vagy éppen a macsó  bálvány. De a kórusvezető, Shue életét is megismerhetjük, kalandját egy hölggyel és nem túl fényes házasságát.

Rengeteg karaktert akartak megfogni a rövidke évad alatt, ami hamar lehetett volna a veszte a sorozatnak, de még sem az lett. Sikerült ésszerűen időt fordítani mindenkire, s még ha érdektelen is volt mind a meleg srác személyi drámája, mind a Rachel-féle csapat szerelmi sokszöge, de el kell ismernem, hogy normálisan valósították meg, kár, hogy untam. Ugyan meglepő volt a figurák gyors álláspont-változása, egyik részről a másikra szöges ellentétét mondták ugyanannak, s ez így elég súlytalanra sikerült néha.

Azonban ötleteik voltak folyamatosan az íróknak, a finálé egész jól sikerült, bár a részek többsége nekem csak átlagos maradt, köszönhetően annak, hogy nem tudott érdekelni a drámák többsége. Az egyetlen átlagon felüli rész a 19-es volt, melyen Neil Patrick Harrisnek köszönhetően remekül szórakoztam. De a sorozatban az igazán élvezetes dolgokat csak a dalok adják, melyek szinte mindegyik részben kiválóak. Tulajdonképpen csak ezért folytattam hétről hétre, hiszen még a finálé Bohemian Rhapsody-ja is zseniális volt (a párhuzamos eseménnyel együtt).

A másik értékelhető momentum maga Sue Sylvester karaktere. Hihetetlenül jó dialógusai, nagyszerű dinamikája feldobta a legunalmasabb pillanatokat is, végig uralta a tévé képernyőjét, habár szerintem nem szabadna emberibbé tenni. Jane Lynch kitűnő színészi játéka mellett a többiek háttérbe szorultak, de azért ki lehet emelni még Dianna Agront, Jayma Mayst, Lea Michele-t, Cory Monteith-t és Matthew Morrisont is. Kár, hogy nem éreztem igazán jónak a szerepüket, így ők sem váltak annyira valóságossá.

Csak azt tudom hangsúlyozni, amit eddig is: a Glee két ok miatt nézős sorozat még mindig: az éneklés és Jane Lynch. Az előbbi szinte részekről részekre jobb lesz, szórakoztatnak és elviszik magukkal az egyébként nem túl jó magánéleti részeket is, utóbbi pedig az egyetlen remek karaktert adja, aki jó szövegeivel adja a humor legnagyobb részét. A többi része a sorozatnak untatott és szenvedtem alatta, így nekem csak 5,5/10 lehet az évad.


Glee – 1×03

Glee – 1×03
(Glee)

Az a baj, hogy az első részes korrektség, és a második rész gyengesége mellé, most sikerült az előző kettőt keverni, és egy tiszta guilty pleasure lett. Alapvetően ez még nem is lenne gond, csak valahogy rémesen furán jött ez így ki. A problémáknak csak egy részét tudták kiküszöbölni, miközben a jó oldalról is csak keveset raktak vissza. A 3. rész minősége az eddigi részekhez hasonlóan hullámzott. De tényleg, néha a Mount Everest és a Mariana-árok közt ugrottunk.

A jó pillanatok – pont mint eddig – az éneklésnek volt köszönhető. Megfelelő mennyiséget és minőséget is kaptunk belőle, az énekesek személye pedig kimondottan humoros volt. Így kissé furán jött ki, hogy kvázi véletlenszerűen bukkannak fel remek hangú emberek, de talán ez a legkisebb gond, amivel foglalkozni kell.

A rossz oldal – szintén az előzőekhez hasonlóan – a tinivonal volt. Akkora közhelyeket és sablonokat sikerült előadni, hogy nem tudtam nevetni. Értem én, hogy valamilyen szinten paródia, vagy valami ironikus humor akar ez lenni, csak éppen nem vált be. Rémesen rosszul mutattak, és értelmét még mindig nem láttam.

Nevetni, vagy akár mosolyogni tényleg keveset sikerült, talán csak az énekléseknél. Jane Lynch karaktere, az előző részbeni sok szereplése után szinte felszívódott, és talán egy jelenete volt (mondjuk az nem volt rossz). Hiányoltam, ugyanis sem a kórusvezető, sem a szerelmes-tanárnő nem tud érdekeset produkálni.

Furcsa volt így nézni a harmadik részt, hiszen ekkora hullámzást még nem láttam. Az egyik jelenetben még élvezzük a remek dalt, s utána, tényleg egyik másodpercről a másikra, mindenféle átvezetés nélkül, egy rémesen közhelyes tiniszerelmet látunk. Nem tudom felfogni, hogy ezt így hogy lehetett berakni, s bár a karakterválasztás sem éppen újító (a meleg, a latin, a kövér), de a szálakat valahogy még sem tudom élvezni.

Folytatni fogom, mert átváltozott guilty pleasure sorozattá, s a dalolászást lehetett élvezni. Az első résznél is problémás volt, hogy mit fognak kezdeni a szálakkal, s most kiderül, hogy semmi sem tudnak. Ha ez alá a szint alá nem megy, akkor az évad végéig próbálok kitartani. Ez így 5/10.


Glee – 1×02

Glee – 1×02
(Glee)

Az egészen korrekt első rész után teljesen meglepődtem mikor rendkívül gyenge második epizódot raktak le elénk. Furcsa, mert a legtöbben teljesen beleszerettek innen a sorozatba, ellentétben velem, ugyanis a végén azon gondolkodtam, hogy ezt így azonnal kaszálni. Az első rész jó pillanatai eltűntek, de úgy, hogy a helyükre nem még jobb, hanem lényegesen rosszabb jött. Nagyon sajnálom.

Számomra megdöbbentő volt a hangkeverés minősége. Nagyon kihallatszott, hogy stúdióban vették fel. Üres tátogásnak tűnt az egész éneklés, és így sokat vesztett az élvezeti tényezőből. Az első részben is csak a zene tudott megfogni, de itt a rémisztő hangkeverés mellett még jóval kevesebbet is kapunk belőle. Az arányt az éneklés és a szálak mellett most elrontották, és így kitűnt, milyen lenne a Glee a CW-n.

A tinivonal elég unalmas sikeredett, elnézést. A szájbarágás túlzottan erőltetett volt, és ezek a gyenge szerelmi szálak sosem tudtak izgatni így előadva. Ugyan az egészbe sikerült humort keverni, de ez így nekem még mindig kevés volt. Most nem éreztem a pilotbeli naivságot, ártatlanságot. Amellett, hogy meglepően sok szexre való utalást eresztettek el, valahogy nem kötött le az egész.

A karakterek viszont még mindig jók. De nem elég felépítettek. A kórus tagjairól konkrétan semmit sem tudunk, ami nagyon meglepő. Viszont a többiek kellemesen árnyaltak, nem kell különösebb magasságokat gondolni, egyszerűen csak nem sima papírmasék. A legjobb még mindig Sue karaktere, a női edzőé, aki ural minden jelenetet. Olyan szövegeket írtak neki, és a színésznő olyan jól eljátssza, hogy rendkívül élvezetes tud maradni.

“- We’re going to bring this club down from within.
(chuckles)
– And I’m going to get my boyfriend back.
– I don’t care so much about that.”

Hogyha ezt a szintet fogják folytatni, akkor részemről kiszállok, mert ez így gyengécske. A szálakban semmi nem fog meg, bár a szövegek nagyszerűek, mégis, valahogy a tálalás hibás. A dalolászásra több hangsúlyt fektetve még jó is lehet. Én csak Jane Lynch (és karaktere) miatt folytatom, még egy részt nézek, hátha ez csak valami átmeneti zökkenő volt. Pontszámilag 4/10.


Glee – 1×01

Glee – 1×01
(Glee)

A tinisorozatokhoz mindig kicsit félve kezdek hozzá, hiszen nem éppen az én műfajom. A 90210 rögtön leírta magát, a Gossip Girlt pedig csak harmadjára sikerült végignéznem. Ezzel ellentétben a Glee teljesen más. Most is jó értelemben fura sorozat. Zenés sorozatnak lehetne nevezni, hiszen 4 percenként felcsendül egy dal, ami jól is áll neki, bár félek, hogy a zenén kívül semmi sem tudja feldobni.

Egy kórus életéről szól maga a történet. Van egy kissé idealista tanár, aki újra össze akarja hozni a kórust. Talál is embereket, de közben belép a képbe a pomponlányok és a sportolók csapata, és a tagok haverjai. A tanár magánéletében sincs minden rendben, de majd szépen boncolgatni fogják a jövőben. A tagokról még sok mindent nem tudtunk meg, de majd idővel.

S hogy mitől jó ez egész? A zenétől. A szinte állandóan szóló, vagy legalábbis gyakran felhangzó daloktól. Olykor régebbiek, olykor újabb dalok, de mindenképpen hangulatosak. Az egész epizódnak ad egy hangulatot, egy feelgood, vidám, szinte mókás légkört.

A karakterek rendkívül szerethetőek, és nem túl közhelyesek. Jól vannak megírva, van bennük élet, és nem lehet őket nem szeretni. Bár valójában semmi újat nem mutatnak. Egyedül a tornatanárnő emelkedik ki jobban, de ő is Jane Lynch (Two and a Half Man-től a The L Word-ig sok helyen szerepelt már) remek színészi játékának köszönhetően.

De, mint már említettem, a zenés-cukormázas-dalolászáson kívül semmi újat nem tud mutatni. A zenei részét túl csak az marad, ami a többi is: egy kavarós, tinisorozat, amit drámának hirdetnek, legalábbis az első rész alapján. Remélem a nagyobb kliséket nem fogják előszedni, és egyáltalán, inkább a dalolászásra koncentrálnak.

Nekem kissé guilty pleasure utánérzetem volt tőle. A zenén kívül nem tudom mit akarnak a jövőben felmutatni, vagy egyáltalán ez a kórus-téma mennyire lesz érdekes. Ez így… 6,5/10. Szeptembertől lehet még maradok egy-két részre.