Fanboys címkéhez tartozó bejegyzések

Fanboys – Rajongók háborúja

Fanboys – Rajongók háborúja
(Fanboys – 2008)

Nehéz bármilyen kategóriába is besorolni a Fanboyst, hiszen a roadmovie alapot gyenge drámával és egész korrekt geek-komédiával fűszerezték. A film legnagyobb problémája, hogy nem tudja, mit is akar valójában. Humoros rajongói filmet, sok utalással és röhögéssel, vagy érzelmes drámát, amit néha kevés viccel felengednek. Két szék közé esett a Fanboys, noha voltak kimondottan jó pillanatai, s a játékidő felében jól lehetett szórakozni.

1998-ban, a 4. és egyben első Star Wars film megjelenése előtt a rajongók állandó lázban égtek, hiszen a Baljós árnyakkal folytatódik a filmes eposz. Néhány fiatal, Hutch, Linus, Eric és Windows számára a Star Wars jelent mindent, és mindennél jobban várják az új filmet. Azonban egyiküknek már nem lesz lehetősége a moziban megnézni a várva várt előzményfilmet, így elhatározzák, hogy átvágnak a fél országon a Lucas farmig, és megszerzik a kópiát.

A film klasszikus roadmovie-ként indul, de az egyszerű alapot tovább bonyolítják a drámai szállal. Nehéz eldönteni, hogy akkor működött volna jobban, ha kisebb, vagy éppen akkor, ha nagyobb hangsúlyt fektetnek erre a vonulatra, azonban így semmiképpen sem volt szerencsés. Az érzelmesebb vonulat súlytalannak, komolytalannak érződött, miközben a humoros mókázás lendületét vesztette, és folyton megtorpant, amikor egy drámaibb pillanat következett.

A karakterek igazi sablonok, a közhelyes kocka-figurák megtestesítői: nőkkel nem tudnak bánni, a Star Wars az életük, folyton utalgatnak a filmekből, s még a Trekkesekkel is állandóan harcolnak. Ezzel még nem is lenne igazán gond, főleg, hogy a négy baráthoz csatlakozik Zoe, aki a kötelezőnek is mondható, bár rémisztően semmilyen szerelemi szálat hozza magával, de ettől függetlenül a gúnyolódásokkal és viccekkel kicsit segít a hangulaton. Pedig a humorral nem lenne gond, lehet nevetni a baromságokon és az agyatlan poénokon, de a körítés nem sikerült tökéletesre.

A színészi gárdával nincs gond, megoldják a dolgukat, főleg a film után felkapott Jay Baruchel, de mellette Sam Huntington, Chris Marquette és Dan Fogler sem volt vészes. Kristen Bell fekete hajjal kicsit furcsa, de még mindig aranyos volt. Egy-egy cameora feltűnt Seth Rogen, William Shatner és Danny Trejo is.

Nézhető film, lehet rajta nevetni is, de a jó hangulat és a rengeteg utalás és poén nem tesz remekké egy filmet. A lelkizős bölcsességek és az unalmas tanulságok sokat rontottak rajta, s azért az új filmről is kaptunk néhány humoros megjegyzést. 6/10, de lehetett volna jobb is.

Reklámok