2003 címkéhez tartozó bejegyzések

Néhány film #23 – csak röviden

Nagy Hal – 9/10
(Big Fish – 2003)

Fura egyvelege a valóságnak és a fantáziadús, mesés kitalációnak. Ugyanis maga film lenyűgöző képi és történeti világgal rendelkezik, s bár kissé furcsa, a rendező, Tim Burton személye szinte garancia a remek filmre, amit meg is kapunk, bár kevésbé horrorisztikusan, mint Burtonnél megszoktuk.

A történet szerint Edward Bloom egy fiatal ashtoni ifjú, aki egyszer egy boszorkány szemében meglátja a halálát, s útra kel, minden kalandba belekeveredik, mert tudja, hogy hogyan fog meghalni. Nem fogja megenni egy oroszlán, nem fogja az óriás megölni, nem fogja halálát lelni Észak-Koreában, s így tovább. Élete végén azonban Edward megbetegszik, s a rég nem látott fia, William felkeresi, aki azonban szeretné tudni, hogy mi igaz apja meséiből, kalandjaiból, amiket mindig is mesélt neki.

A meséken át ismerjük meg Edward életét, és kalandjait, s ezáltal megelevenedik a csodálatos és mesés világa. William azonban tudni akarja mi a valóságos, ezért elkezd kutatni, de időközben rájön, hogy talán nem is számít mindez…

A film maga mesés, néha hátborzongató, bizarr és furcsa, de csodálatos is egyben. Nehéz leírni a varázsát és a kissé szomorú végét, mely azért elég megható tudott lenni.

Színészek szintén remekek, olyan nevek játszanak benne, mint Ewan McGregor, Albert Finney, Helena Bonham Carter vagy éppen Danny DeVito. Jó film, nagy varázzsal és kis megható véggel. Megéri megnézni.

Sasszem – 6,5/10
(Eagle Eye – 2008)

Igazság szerint ez lehetett volna egy kicsit komolyabb is, mert bár így is sikerült összehozni egy pörgős, nyomozós-menekülős-összeesküvős filmet, csak valahogy az egész elég egyszerűvé vált.

Az alapszituációt nem akarom nagyon lelőni, úgy hogy csak annyit, hogy egy mindent megfigyelős, mindent irányító személynek akad egy ötlete, amiből kisebb összeesküvést sikerül kreálni, és belerángatja az egészbe a két majdnem-átlagos személyt, Jerryt és Rachelt. Lesz itt menekülés FBI és mások elől, robbantgatás, meg teljesen lehetetlen dolgok, főleg a vége felé. Kicsit Transformers utóérzetem is maradt.

Az egészet próbálták komolyra alakítani, mégis sikerült az egészet lebutítani. Főszereplőnek berakták Shia LaBeouf személyét, nem mintha sokat sikerült volna alakítania. Viszont mellétették Michelle Monaghant, aki a végéig teljesen felesleges volt, bár ott még jutott neki szerep, de addig maximum eyecandy-ként bizonyított.

A végére kicsit furán hatott, hogy azt nyírták ki, akinek végülis igaza volt, csak kicsit Amerika-párti az egész. Áh, fura film, baromságokkal és összeesküvéssel. Középkategória.

Reklámok

Néhány film #13

Johnny English – 6/10
(Johnny English – 2003)

Mondanám azt, hogy egy vígjáték-akciófilm a Zsenikém nyomdokaiban, de mivel ez volt hamarabb, így nem mondhatom. A két film között a legnagyobb különbség abban volt, hogy míg a Zsenikém egy akció film némi vígjátékkal fűszerezve, addig ez meg egy vígjáték némi akcióval fűszerezve. és ez is jó. Főszerepben ugye mindenki Beanje, Rowan Atkinson.

Történetből nem kell sokat mondani, elég annyi, hogy ellopják a királyi ékszereket, és Johnny vissza akarja szerezni. Van egy társa is, akit nem tudom minek tettek bele. Igazából csak a humor tárgya és nem beszélője, így elég lapos valami. Persze English a hülyébb közülük. Tulajdonképpen ebben is csak a humor pillanatait tudnám díjazni, más igazából nincs is benne. A humor remek benne, s ha előjön, akkor jól lehet szórakozni. (utalást is kaptunk a csupasz pisztoly filmből) de ez így nekem kevés. Azt hiszem.

Vadkaland – 6/10
(The Wild – 2006)

Ez egy ilyen lopós film. Persze nem az, de akkor is annak tűnik. Először is van egy Madagaszkárra hajazó történet, meg vannak újrahasznosított pingvinek. Az újrahasznosított pingvinek szintjén arra gondolok, hogy néhány pingvin (úgy össz. van benne 5) pont úgy néz ki, mintha a táncoló talpakból lépett volna ki. Aztán van a történet, miszerint kedves kis hőseink élik mindennapjaikat az állatkertben, azonban a vadonba vágyik az egyik.

Itt konkrétan a nagy oroszlán fia, és azért, mert nem tud üvölteni. Persze el is szökik, néhány másik meg utánamegy. Elviszik őket a vadonba, és meg kell találniuk egymást. Közbe előjön valami furcsa bivalyszekta, de ez már spoiler. A kivitelezés egyértelműen jobb, mint a Madagaszkár. Sokkal szebb és igényesebb. Sokkal élethűbb.

Emellett van néhány poén, több mint az előbb említett filmben, s sokkal jobban el is sültek. A Madagaszkárnál jobb, a céljainak megfelel. Könnyed, szórakoztató film elsősorban a gyerekek számára.

Mamma Mia! – 7/10
(Mamma Mia! – 2008)

jaj. Ezt a filmet félve néztem meg, mert nekem nagyon nem nekem valónak tűnt, és nem sokat tévedtem. Maga a film nem nyerte meg a tetszésemet. Történetet kivágták belőle, poénok csak néha, és olyan Szex és New Yorkos formában jönnek, de vannak dalok. Remek, ABBA dalok. És az ABBA dalok jöttek, láttak és győztek.

Történet röviden (tulajdonképpen hosszan is) annyi, hogy van Sophie, a(z irreálisan) fiatal lány, aki házasodik, és az esküvőre meghívja három apa-jelöltjét. Mert az anyja, fogantatása nyarán három sráccal is találkozott, s szeretett bele és “pont-pont-pont”. Az anyja persze nem tud róla, de minden második pillanatba bele fut az apákba. Olykor kissé logikátlan, s fura lesz a történet, s a végkifejlet is a semmiből tör elő, semmi elővezetés vagy bevezetés nélkül.

Ehhez jön sok romantika, némi csöpögés, némi tanulság. És persze a kétpercenként felcsendülő ABBA-dalok. Az egész elég vidám valami, és senki sem veszi komolyan -talán a színészek sem. Jó volt hallani Brosnant, és Streepet énekelni, mint anno Johnny Deppet. Hiszen olyan színészek játszanak itt, mint Meryl Streep, Pierce Brosnan, Colin Firth, Julie Walters, stb. A sophie-t alakító lány nagyon nem idevaló szerintem, ő az egyetlen negatívum mint szereplő. Hasonlítani nem igazán tudnám semmihez, hiszen a Sweeney Todd nagyon más, a Hajlakkot nem láttam, a hsm meg… nagyon messze van ettől.

Negatívumként kiemelendő a bugyuta háttértáncosok szerepe, ami a színpadon jól mutatna, de itt szánalmas. A színpadon jól mutatnának a békatalpas srácok, de a tengerparton… röhejesek. Végül ebből a romantikus, vidám, komolytalan musicalből kikerekedik valami. Valahogy van egy varázsa, de szerintem ezt csak a dalok teszik, s a dalok húzzák fel a pontszámot. A dalokat bármikor szívesen meghallgatom (tulajdonképpen most is azt hallgatom), de a film csak egyszer nézős.