pilot kategória bejegyzései

Awake – 1×01

Awake – 1×01
(Awake)

Mi is kell egy remek sorozathoz? Mindenek előtt egy érdekes alapötlet, utána a megfelelő írógárda, akiktől a megfelelő minőséget várjuk el, végül pedig a színészek, akik miatt megkedveljük a szereplőket. Az Awake első epizódja után úgy tűnik, hogy minden egyben van egy szórakoztató sorozat lehetőségéhez, s már csak reménykedhetünk, hogy a későbbiekben is legalább ilyen élvezetes részeket láthatunk.

Michael Britten nyomozó balesetet szenved a családjával, és az egyik hozzátartozója meghal. Azonban előtte sem világos, hogy a felesége vagy a fia élte túl, ugyanis mindkettejükkel együtt tölti a napot. Egyszerre él két párhuzamos világban, s míg az egyikben eltemette a nejét és próbál túllépni a tragédián a fiával együtt, addig a másikban pont fordítva történt és felesége marad vele, az egyetlen különbség, hogy hol ébred fel. Más tekintetben rendkívül hasonlóak az egyes univerzumok, ugyanúgy jár pszichológushoz és végzi a rendőri munkáját, vagyis mindkettőt valóságosnak érzi, ám természetesen nem lehet mindegyik az, habár ezzel a legkevésbé sem akar szembenézni.

A koncepció engem azonnal megnyert. Mindig is érdekelt az alternatív világok keveredése, itt ez különösen nagy szerephez jut. A készítők úgy variálják a szálakat, hogy mindkettő kellően izgalmas legyen, viszont gyakorlatilag egy nyomozós sorozat köntöse alatt történik minden, vagyis részemről máris csökken az érdeklődés. Bár nem fektettek túl nagy hangsúlyt a gyilkossági ügyekbe, inkább a különböző világokból nyert információra hegyezték ki az eseményeket, azért a legunalmasabb perceket az eseteknek köszönhetjük, még ha kettő is volt belőle egyszerre. Remélem a későbbiekben sem akarják ezeket előtérbe helyezni, én biztos nem díjaznám.

A drámai történet viszont annál jobbnak bizonyult. Nagyszerűen valósították meg Britten nyomozó drámáját, akinek egyszerre kell megbirkóznia szerettei elvesztésével és létével, s próbál valahogy egyensúlyt teremteni a két világ között, de nem is akar tőlük elszakadni, elvégre így még mindkét családtagjával együtt lehet. Vívódásai és érzelmei átérezhetőek, ebben sokat segít Jason Isaacs kiváló játéka is.

Az egész pilotot kellően átgondoltnak és profinak éreztem, minden a helyén volt, hogy felkeltsék a figyelmet, viszont nem vagyok abban biztos, hogy ez sokáig kivitelezhető lesz, egy idő után kifullad az ötlet, ha csak nem bővítik még tovább. Mindenesetre az első részen jól szórakoztam, talán 7,5/10 pont, még folytatom egy darabig.


Smash – 1×01-02

Smash – 1×01-02
(Smash)

Az éneklős sorozatokra mindig is kicsit vegyes érzéssel tekintettem, hiszen a dalok mellett kell valami olyan plusz, ami miatt megéri maradni. A Glee esetén egy ideig kitartottam, azonban másfél évad után muszáj volt kaszálni, nem szórakoztatott igazán. Így amikor belekezdtem a Smash első részeibe, célul tűztem ki magam elé, hogy csak akkor folytatom, ha azt érzem, hosszú távon is el tud bűvölni. Nem így történt.

A Broadway csillogó világa minden érdeklődőt elvarázsol, ám ezúttal egy musical készítésébe nyerhetünk betekintést. Két író egy hirtelen felvetett ötlet miatt elhatározza, hogy alkotnak egy showműsort Marilyn Monroe-ról. Azonban a kezdeti lelkesedés után számtalan problémával kell szembenézniük, ugyanis a rendező kibírhatatlan, a producer válása miatt pénzgondokkal küzd, ráadásul a főszereplő személyét játszó hölgy kiválasztása sem egyszerű.

A sorozat a musical kulisszái mögé vezet el bennünket, ám jelenleg úgy tűnik, hogy hosszú távon is az előkészületekkel akar foglalkozni. Ez sokáig érdekes lehet, bár felmerült bennem, hogy egy idő után még ez a koncepció is kimerül,  s muszáj lesz eljutni a bemutatóig. Mindenesetre már Marilyn kiválasztását sem intézik el egy rész alatt, a pilot második fele és a teljes második epizód is erről szólt – s feltehetően a folytatásban is még sokáig fogják húzni. Így viszont muszáj feltölteni mással az üresen maradó perceket, amelyekben a karaktereket próbálják jobban árnyalni.

Innentől kezdve azonban részemről teljes érdektelenség és állandó unalom volt tapasztalható. Nem tudták felkelteni a figyelmemet a figurák iránt, a szappanoperás problémák inkább untattak, mint valódi élvezettel töltöttek el. Pedig az éneklés mindig nagyon kellemes, a próba közben előadott dalokat is átvezetik a kész produkció díszletébe és hangulatába, de ez nagyon kevés ahhoz, hogy szórakozzak.

Még amikor az upfronts idején a készülő sorozatokról olvastam, a Smash témafelvetésében megragadott valami, úgy képzeltem, hogy tudnak olyan epizódokat készíteni, amelyekben az éneklés mellett is lesz olyan hozzáadott plusz, ami maradásra késztet. Két részt adtam neki, egyik sem győzött meg igazán, a folytatást teljesen feleslegesnek érzem, bár az 1x-01-02-re is megadom a 6/10 pontot.


The River – 1×01-02

The River – 1×01-02
(The River)

A V és a The Event meglehetősen kétes minősége után nem sikerül igazán felkelteni az érdeklődésemet a high concept sorozatok iránt, így a The Riverre sem voltam különösebben kíváncsi. Azonban az első két rész olyan jól sikerült, hogy várom a folytatást, sőt, mondhatom, hogy az idei év egyik legjobb nyitányát láthattam. Remélem a folytatás is legalább ilyen lesz.

Emmet Cole egy népszerű sorozatot vezet, a stáb követi a világ körül, miközben ő egzotikus helyeket látogat meg, illetve új növényeket és állatokat fedez fel. Utazásaira a családját is magával viszi, állítólag ebben rejlik sikerének titka. Azonban több évtizednyi munka után az Amazonas őserdejében egyszer csak nyomát vesztik. Hónapokig kutatnak utána, de nem találják meg, ezért már éppen feladnák a reményt, amikor hirtelen bekapcsol a jeladója. Felesége, fia és a stáb néhány tagja utána ered, miközben a mentési folyamatot is felveszik – ekkor még nem is sejtik, hogy mi rejlik a dzsungel mélyén.

A kezdés elég nehezen indult be. A készítők hirtelen bedobtak minket az események sűrűjébe, nagyon úgy tűnt, mintha a szálak össze-vissza lennének, a káoszon nehéz volt kiigazodni. Nem mutatták be igazán a karaktereket, így megkedvelni is nehéz volt őket – mondjuk ez a 80 perc végére sem sikerült. A mentés érdektelennek tűnt, de folyamatosan egyre érdekesebbé vált. Mire az első részt befejezhettük, már túl voltunk annyi izgalmas és feszült pillanaton, hogy élvezhető legyen, s ez a második epizód folyamán is csak fokozódott.

A misztikus és természetfeletti témaválasztás remeknek tűnik, hiszen váratlan fordulatokhoz és meglepetésekhez vezethet, ráadásul a mitológia is folyamatosan bővülhet és válhat érdekesebbé. Ehhez társul a sötét, már-már horrorisztikus hangulat is, melyet nagyszerűen ki is használtak a készítők, nem féltek ijesztgetni és félelmet generálni.

Amit viszont egyáltalán nem tudtam hova tenni, az a kamerakezelés. Mivel az egész dokumentum-sorozatos hangulatban készült, a technikai részek is igazodnak hozzá, tehát gyakran láthatjuk egy-egy rejtett kamera vagy a stáb tagjainak kézi kamerájának képét, amelyet kiegészítenek a doktor sorozatából készült felvételekkel. Akit ez zavar, az bele se kezdjen, mindvégig jellemző lesz, én magam sem tudtam szeretni, sokszor inkább zavart. Egy idő után ugyan megbékéltem vele, de kétlem, hogy ez mindenkinek sikerülne.

Összességében a kezdeti gyengélkedések ellenére a végére egy kiváló pilotot láthattunk, az izgalmas pillanatokat jól kiegészítik a félelmetes légkörrel, remélem, hogy a későbbiekben is tudják biztosítani ezt a minőséget. A fényképezés stílusa továbbra is furcsa, nem fog mindenkinek tetszeni, bár ettől még szórakoztató volt a kezdés. A folytatás se legyen rosszabb, nekem az 1×01-02 8/10.


The Finder – 1×01

The Finder – 1×01
(The Finder)

Újabb csalódáskeltő pilotot sikerült megnéznem, pedig a The Finder alapötlete és kivitelezése is nagyon kellemesnek nézett ki az előzetesekben és plakátokon, de a végeredmény mégis túlságosan unalmas és szürke lett.

A címből következtetni lehet a sorozat tartalmára, ugyanis a főszereplő egy olyan – agyilag valamelyest károsodott – férfi, aki mindent megtalál. Mindegy, hogy ellopott gitárról vagy eltűnt holttestről van szó, úgy kutakodik, hogy megérzése és tapasztalata alapján végül rábukkan a keresett dologra. Munkája során segítségére van egy rendőrnő és egy nagydarab néger is, aki amolyan titkár és testőr személyét tölti be, valamint egy fiatal, bűnözésre hajlamos lány is.

Elsőre egy jópofa, vidám hangulatú szériának tűnt, amit a  különc főszereplő könnyedén elbír a hátán (amolyan Monk-stílusban), s ugyan a heti ügyek csak vegyes érdekességgel bírnak, azért nem fullad unalomba, s kellemesen szórakoztató részeket láthatunk majd. Végül egyáltalán nem így lett, gyakorlatilag teljes érdektelenség jellemezte végig, nem sikerült a figyelmemet felkelteni, s ezen a furcsa figurák sem tudtak segíteni (talán a négernek azért voltak jó pillanatai).

A különös nyomozó mindvégig ellenszenves maradt, ezért a háttértörténete sem tudott felvillanyozni, a különcsége inkább csak az unalmat növelte, s a megoldásokat néhány kivételtől eltekintve nem éreztem elég ötletesnek. A felvezetett átívelő történetszálakkal sem tudták elérni, hogy érdekeljen a sorozat, pedig a helyszín Miami, így a környezet is tovább tudná fokozni a kellemes atmoszférát, de önmagában kevésnek bizonyult.

Csak magamat tudom ismételni, egyszerűen untam az első epizódot, mind a hangulat, mind a karakterek távol maradtak tőlem. Nem éreztem, hogy ki tudják használni a koncepcióban rejlő lehetőségeket, bár ettől függetlenül könnyen el tudom képzelni, hogy másnak megtetszik a sorozat. Én biztosan nem folytatom, talán 3,5/10.


House of Lies – 1×01-02

House of Lies – 1×01-02
(House of Lies)

A Showtime kábelcsatorna 30 perces sorozatait (elsősorban Weeds és Californication) a kedvenceim között tartalom számon, így amikor egy újabb indult, mindenképpen kíváncsi voltam rá. Elsőre elég jókat hallottam róla, hiszen a szereplőgárda remek, a témaválasztás elég humort hordoz magában, azonban az első két rész után a csalódásomat kell kifejeznem, ugyanis nem igazán tetszett.

Marty Kaan egy vezetési tanácsadással foglalkozó cég alkalmazásában áll, kis csapatának fő profilja, hogy nagymenő vállalatigazgatóknak előadja, miért is nem jó az, ahogy a cégüket vezetik. Ezt olykor átveréssel, olykor pedig a valósággal való szembesítéssel érik el, a nagy jutalék reményében bármit megtesznek. Marty magánéletében családapa, azonban a problémás fia mellett az exfeleségével is gyakran szembe kell néznie – hiszen ő a konkurens csapat vezetője.

A House of Lies-ban jobbnál jobb lehetőségek kínálkoznak a viccelődésre, de valahogy mégsem használja ki. A kétszer harminc perc alatt egyszer nevettem fel igazán, mellette csak néha mosolyodtam el, ugyanis nincsenek benne igazi poénok, nem tud igazán szórakoztatni. Hiányoznak a kreatív ötletek, ami egyedül megfelelően működött, az a nézőkhöz való kiszólogatás, kellemes színt vitt a részekbe. A játékidő ugyan elég rövid, könnyen pörgésben tudják tartani az egyes epizódok cselekményét, a lendület viszi előre a történetet, de ez közel sem elég, ennél többet kellene mutatni az élvezethez.

Pedig a karakterekkel elvileg semmi baj sincs, főleg Marty-t találták el nagyszerűen, s Don Cheadle is könnyedén megbirkózik a feladattal. Mellette az egyik csapattagot megszemélyesítő Kristen Bell egyelőre nem sokat mutatott, pedig a figurája is tartogat elég potenciált. Ugyan a másik két állandó mellékszereplő férfi még elég szürkének tűnik, de idővel belőlük is ki lehet hozni valamit – feltéve, ha az írók kicsit jobban megdolgoztatják agysejtjeiket.

Habár az állandó dinamizmus kellemes hangulatot ad az epizódokhoz, s a nézőkhöz való beszéd is megmosolyogtató légkört áraszt magából, de egyébként nagyon közepes színvonalat tudott hozni. Kristen Bell személye nem elég ahhoz, hogy maradjak, még ha a második részt szinte csak miatt néztem már meg. Az évkezdés a részemről 4/10, ez nagyon kevés volt.


Alcatraz – 1×01-02

Alcatraz – 1×01-02
(Alcatraz)

Először is: én mintha át lettem volna verve. Az előzetesekből egy izgalmas rejtélyekkel foglalkozó, az átívelő szálra építő sorozatot harangoztak be, közbe közel sem ezt kaptuk. Nehéz lenne tagadni, hogy ez egy nem túl egyszerű nyomozós széria, amelyet ugyan kicsit megbonyolítottak a háttértörténettel, de attól még krimi marad.

1963-ban az Alcatraz szigorúan őrzött börtönt a hivatalos verzió szerint végleg bezárták. A rabokat máshova helyezték át, s minden tevékenység megszűnt a fegyintézetben. Azonban ez csak a hivatalos történet. Valójában ’63-ban a rabok, fegyőreik és az épület minden más dolgozója nyomtalanul eltűnt. Napjainkban, több mint negyven évvel később ezek a gyilkosok újra feltünedeznek, s folytatják azt, amit börtönbe zárásuk előtt elkezdtek. Az FBI egy kis csoportja próbálja felkutatni őket, s közben egyre többet derítenek ki a titokzatos eltűnések hátteréről.

Tehát az első két rész alapján az derült ki, hogy minden részben új rabbal fog foglalkozni a csapat, akiket végül vagy elkapnak vagy nem (gondolom főleg azért az előbbi), s a nyomozás során egyre közelebb jutnak a nagy rejtélyhez. Leginkább attól félek, hogy ez hosszú távon kevés lesz. Hiába működik még az elején, nem tudom, hogy egy idő után tudnak-e még újat és érdekeset mutatni, lesz-e elég epizódtörténet mindig, vagy esetleg a mitológia bővítésével fenn tudják-e mindig tartani a figyelmemet. Mindenesetre a pilot és a második rész még remek volt.

Számomra is meglepő, de az Alcatraz sok mindenben erős. Egyrészt a heti nyomozás egyelőre még érdekes, az előbukkanó gyilkosok indítékai, háttere és tetteik úgy tűnik, hogy elviszik a hátukon az egyes epizódot. Másrészről a karaktereket nagyszerűen eltalálták a készítők. A főszereplő nyomozónő kellően határozott és magabiztos, hogy uralja a képernyőt, mellette a civil szakértő is kellemes színt visz a sorozatba. Nem másról van szó, mint Jorge Garciáról, aki már a Lostban is kiváló figurát kapott, most sincs másként. A harmadik fontos szereplő még a Sam Neill alakította FBI főnök, aki mint mindig, most is az összeesküvés fontos alakja, bár fogalmunk sincs, hogy miért.

Harmadjára a légkör adja a legtöbb plusz élményt. A börtön atmoszférája, majd a 2000-es évekre való váltás kellemes kontrasztot alkot, melyet a zenével is szeretnek hangsúlyozni. Emlegettem már egy kicsit, de külön kiemelném, hogy a hangulat megteremtésében sokat segítenek a gyakori visszaemlékezések a ’60-as évekre és az akkori Alcatrazra. Egyre jobban megismerjük az egykori rabok életét és börtönbeli tevékenységét, remélem a későbbiekben is megtartják ezt a stílust.

Összességében tehát egy remek kezdést láthattunk, nekem mind a két rész tetszett még a második kicsit ad hoc jellegű megoldása miatt is. Az viszont biztos, hogy én hamar lépni fogok, ha már a heti epizódokat nem teszik érdekessé, hiszen önmagában a hangulat és a karakterek (no meg az átívelés) miatt nem gondolom, hogy megéri maradni. De ez majd akkor kiderül, addig is úgy átlagosan az 1×01-02 7/10 pontot kaphat.


Hell on Wheels – 1×01

Hell on Wheels – 1×01
(Hell on Wheels)

A western azok közé a műfajok közé tartozik, amelyet kevés kivétellel mindig szeretek nézni – persze, hogy ha jó. Ezért is örültem, hogy a Deadwood után újra láthatunk a tévéképernyőkön egy ilyen sorozatot, s az első rész után mindenképpen bizakodhatunk is, hogy hasonlóan kiváló lesz.

Az amerikai polgárháború után járunk nem sokkal, amikor még elég erős a feszültség Észak és Dél között, de már viszonylagos béke honol a földeken. A vasút terjeszkedik, a terv egy vasútvonal létrehozása az ország keleti és nyugati része között, melyhez a munkálatokat még mindig leginkább négerekkel végzik. Betekintést nyerünk a Hell on Wheels, az építők mozgó táborának mindennapjaiba, de emellett a vasúttársaság vezetőjének játszmáiba is.

A történetben még szerepet kap egy bosszú is, de úgy tippelem, hogy előbb-utóbb inkább a Hell on Wheels kerül a középpontba, s egyre jobban megismerjük a “lakóit”. Egyelőre nem tűnik soknak a sztori, de a későbbiekben ez még változhat, hiszen az alapok felépítése remek volt, s az egyébként kitűnően sikerült utolsó percben előrevetítettek mindenképpen ezt sugallják. Lesz itt árulás, fordulat, hatalmi játszma és klasszikus erőfitogtatás is, mindez a poros-véres építési munkálatok és az indiánok jelentette fenyegetés légkörében.

A hangulat szerintem eléggé a helyén volt, mint ahogyan a látványra sem hiszem, hogy lehetne panaszkodni – már csak a szépen bemutatott környezet miatt sem. A zenét, vagy legalábbis az olykor felcsendülő dalokat mindenképpen érdemes kiemelni, sokat segítettek a négerek körül uralkodó atmoszféra kialakításában. A színészek is jól végezték a dolgukat, Anson Mount a kalapos-keményfiú főhősnek kimondottan remek volt, mint ahogyan Dominique McElligott is az egyik felderítőmunkás feleségének szerepében (ennél konkrétabbat már spoileres lenne mondani).

Nem mondom, hogy tökéletesre sikerült az első epizód, de megalapozták a későbbi eseményeket akár a korrupciók, akár a bosszú, akár a társadalmi rétegetek közötti feszültség terén. Van még mit javítani, de én egy percig sem unatkoztam a pilot alatt, végig a hatalmában tartott a western stílus és a kialakított légkör. Remélem, hogy ennél csak jobb lesz, s akkor gond sem lehet. A kezdés talán 6,5/10.