6/10 kategória bejegyzései

Smash – 1×01-02

Smash – 1×01-02
(Smash)

Az éneklős sorozatokra mindig is kicsit vegyes érzéssel tekintettem, hiszen a dalok mellett kell valami olyan plusz, ami miatt megéri maradni. A Glee esetén egy ideig kitartottam, azonban másfél évad után muszáj volt kaszálni, nem szórakoztatott igazán. Így amikor belekezdtem a Smash első részeibe, célul tűztem ki magam elé, hogy csak akkor folytatom, ha azt érzem, hosszú távon is el tud bűvölni. Nem így történt.

A Broadway csillogó világa minden érdeklődőt elvarázsol, ám ezúttal egy musical készítésébe nyerhetünk betekintést. Két író egy hirtelen felvetett ötlet miatt elhatározza, hogy alkotnak egy showműsort Marilyn Monroe-ról. Azonban a kezdeti lelkesedés után számtalan problémával kell szembenézniük, ugyanis a rendező kibírhatatlan, a producer válása miatt pénzgondokkal küzd, ráadásul a főszereplő személyét játszó hölgy kiválasztása sem egyszerű.

A sorozat a musical kulisszái mögé vezet el bennünket, ám jelenleg úgy tűnik, hogy hosszú távon is az előkészületekkel akar foglalkozni. Ez sokáig érdekes lehet, bár felmerült bennem, hogy egy idő után még ez a koncepció is kimerül,  s muszáj lesz eljutni a bemutatóig. Mindenesetre már Marilyn kiválasztását sem intézik el egy rész alatt, a pilot második fele és a teljes második epizód is erről szólt – s feltehetően a folytatásban is még sokáig fogják húzni. Így viszont muszáj feltölteni mással az üresen maradó perceket, amelyekben a karaktereket próbálják jobban árnyalni.

Innentől kezdve azonban részemről teljes érdektelenség és állandó unalom volt tapasztalható. Nem tudták felkelteni a figyelmemet a figurák iránt, a szappanoperás problémák inkább untattak, mint valódi élvezettel töltöttek el. Pedig az éneklés mindig nagyon kellemes, a próba közben előadott dalokat is átvezetik a kész produkció díszletébe és hangulatába, de ez nagyon kevés ahhoz, hogy szórakozzak.

Még amikor az upfronts idején a készülő sorozatokról olvastam, a Smash témafelvetésében megragadott valami, úgy képzeltem, hogy tudnak olyan epizódokat készíteni, amelyekben az éneklés mellett is lesz olyan hozzáadott plusz, ami maradásra késztet. Két részt adtam neki, egyik sem győzött meg igazán, a folytatást teljesen feleslegesnek érzem, bár az 1x-01-02-re is megadom a 6/10 pontot.


Hell on Wheels – 1. évad vége felé

Hell on Wheels – 1. évad vége felé
(Hell on Wheels)

Nem olyan régen végeztem a sorozat 8. epizódjával is, s hiába van már csak két epizód hátra az évad végéig, én már nem kívánom megnézni őket. A pilot után még bizakodtam a széria sorsát illetően, ha láttam is problémáit, inkább a kezdés rovására írtam, azonban muszáj volt tudomásul vennem, hogy sok minden nem változott azóta sem.

Ahogy azt az első rész után vártam is, a szimpla bosszútörténet tovább bővült, s inkább a kerekeken guruló város mindennapi ügyleteibe tekinthetünk be. Az amerikai polgárháború után még mindig erős az ellentét a négerek és a fehér emberek között, mint ahogy utóbbiak belső köreikben is állandóak a konfliktusok Dél és Észak ellenségeskedése miatt. A vasúttársaság vezetője gondokkal küzd, kétes ügyletekbe keveredik, miközben a város más tagjainak is megvan a saját bajuk.

Hiába az érdekesnek tűnő felvetések, ha a megvalósítás sok kívánnivalót hagy maga után. A számos szál között a legtöbbet nem sikerült kellően izgalmassá alakítaniuk, a 40 perces részeknél túl sokat unatkozok ahhoz, hogy valóban élvezetes és szórakoztató legyen a sorozat. Pedig néha megvillan az írók tehetsége, akadnak igazán remek párbeszédek és jelenetek, de sajnos a legtöbb nem ilyen.

Az érdekes pillanatok leginkább Bohannon, illetve a vasúttársaság igazgatójához fűződnek, de utóbbit is feleslegesen terhelik szerelmi szállal, s a politikai ügyletekre nem helyeznek elég hangsúlyt. A feszültségre kihegyezett momentumokban nincs elég izgalom, üresen és súlytalanul hatnak a komolyabb drámák is. Nem érzem, hogy tétje lenne, vagy legalábbis igazi érzelmeket mutatnának be.

Mást nem is tudok hozzáfűzni, egyszerűen nem érdekel annyira, hogy nézzem, s helyette mindig akad valami jobb. A lehetőség benne lenne, s olykor úgy tűnik, mintha a készítők valóban ki is akarnák aknázni mindezt, de egyelőre nem hiszem, hogy érdemes maradni. A 8 nézett rész talán érdemel 6/10 pontot.


Drive

Drive – Gázt!
(Drive)

A Drive első ránézésre nem tűnt valami nagy durranásnak, a trailer alapján egy közepes, jó sok autósüldözéssel telített akciófilmet vártam, még ha az első nagyon pozitív visszhangok valami komolyabbat sejtettek is. A film megnézése után már tudom hogyan is lehet ez, viszont egyben azt is kell mondanom, hogy nem tetszett igazán.

Név nélküli főhősünk látszólag egy egyszerű sofőr, aki a nappalt a hollywoodi szuperprodukciók autóskaszkadőreként tölti, ha éppen nem egy autószerelő műhelyben dolgozik. Éjjel azonban rablásoknál tevékenykedik, kiváló vezetési képességeivel segít a tolvajoknak elmenekülni. Új lakásba költözik, s megismerkedik a szomszéd fiatal hölggyel, akivel közelebbi kapcsolatba is kerül. Hamarosan a békés élete megváltozik, ugyanis belekeveredik egy rablási ügybe, mely után nem csak az ő, de a szerettei élete is veszélybe kerül.

A film nem a történet miatt lesz egyedi, hiszen hasonló cselekményt láthattunk már elég sokszor. Ami miatt mégis újszerűnek hat, az a megvalósítás. Egészen különös stílusban próbálta előadni az eseményeket a dán rendező, s sikerült is – bár arról kétségeim vannak, hogy ez mindenkit le fog nyűgözni. A boldogabb, karakterek bemutatását célzó pillanatokat már-már művészi hangulatban láthatjuk, de közben az egyébként remekül előadott, emberközeli akciókat sem hanyagolja el.

Hiányoznak a hatásvadász, harsány és látványos jelenetek, helyettük inkább a minimalizmus és a lassú képkockák kerülnek előtérbe. Csak a legalapvetőbb mondatok hangzanak el, meglepően kevés a dialógus, bár a ’80-as éveket idéző légkörben a művészinek ható, esztétikus képek mellett a dráma is előkerül, noha érdekes párost alkot a sok durva momentum mellett. Ez a furcsa elegy az én tetszésemet nem nyerte el, a művészinek szánt képsorok inkább unalmasnak, feleslegesnek vagy lassúnak hatottak, túl erőltetetten próbálkoztak a készítők valami egyedit létrehozni, egy korrekt középút talán jobb lett volna (mint mondjuk a Hanna esetében).

Pedig a technikai résznél odatették magukat az alkotók, a fényképezés remekül sikerült, mint ahogy a hangok is kiválóak voltak. A retro elektronikus, szintetizátoros dallamok megteremtették az atmoszférát, s a korábban emlegetett minimumra lecsupaszított akciókkal együtt jól mutattak. Az alig tucatnyi színészt sem érheti panasz, közülük is leginkább a főszereplő, Ryan Gosling alakítását érdemes kiemelni. Mellékszereplőként Carey Mulligan vagy Ron Perlman is megállta a helyét, bár nem sok szóhoz jutottak a Gosling mellett.

Egy egyszerű akciófilmből a rendező a lehető legtöbbet hozta ki, vagy legalábbis mindenképpen újat próbált létrehozni. Hogy ez sikerült-e, mindenki maga döntse el, hiszen könnyen lehet, hogy ez a stílus azonnal megragad. Engem elkerült, inkább éreztem öncélúnak és unalmasnak a művészieskedést, mint valóban élvezetesnek és hangulatosnak. Részemről biztosan nem lesz az év filmje, talán 6/10 pontot érzek jogosnak.


Grimm – 1×01

Grimm – 1×01
(Grimm)

A képzelet világával foglalkozó idei másik  újonc is bemutatkozott, az első rész alapján nem is olyan rosszul. Hogy megvan-e benne az a plusz, ami miatt a nyomozós szál is sokáig érdekes marad, egyelőre nem tudom, viszont a hangulat remek volt, ha a későbbiekben is ilyen lesz, annyira nem fogok panaszkodni.

Egy viszonylag szokványos nyomozás közepébe csöppenünk bele, hiszen a bűneset egy gyanútlanul kocogó fiatal hölgy brutális meggyilkolása. Ebben még nincs semmi természetfeletti, azonban a főszereplő detektív különös és félelmetes alakokat lát az emberi arcok mögött. Rég nem látott és éppen haldokló nagynénje felkeresi, s elárulja neki, hogy a család valójában a Grimmek leszármazottja, ezért látja a mesék gonosztevőit az emberekben. Természetesen nem csak ő szeretné elkapni mindet, hanem ők sem rajonganak az újonc szörnyvadászért.

A Grimm készítői rendelkeztek egy jó alapötlettel (a képzelet teremtményei és a bűnüldözés társítása), s ennek megfelelően létrehoztak egy kimondottan hangulatos mitológiát, melyben elsősorban a sötét és enyhén borzongatós elemeket fokozták. Emellett viszont másra nem nagyon fordítottak energiát, hiszen a bemutatkozó rész karakterépítése és történetszövése is erős kétséget ébreszt afelől, hogy ugyanaz követte el, mint aki a légkör megteremtését. Amilyen sablont elő tudtak szedni, azt bevetették, habár ettől függetlenül is korrektül működött az epizód.

Hiába próbálták a nyomozást előtérbe helyezni, a hangsúly mégis a főhős szörnyekkel való ismerkedésén volt, ami nem biztos, hogy baj. Az utóbbi sokkal érdekesebben mutatott, viszont önmagában nem elég a 40 percre, muszáj, hogy mellette a heti egy eset is élvezetes és szórakoztató legyen. A pilotban a hangulat miatt ez meg is valósult, de nem vagyok abban olyan biztos, hogy hosszú távon is érdekelni fog. A karakterek tekintetében viszont még kevésbé tudtak megnyerni, ha nem is ellenszenvesek, de teljesen semlegesek maradtak, nem adtak sok pluszt a kikapcsolódáshoz.

A Grimm pilotja inkább közepes volt, mint igazán remek, de ez a későbbiekben még javulhat (s remélem fog is). A horrorba hajló atmoszféra egy ideig leköt, de ha a szereplők vagy a heti ügy terén nem történik minőségi előrelépés, akkor nem tudom, hogy meddig maradok. Lehetőség ezúttal is akad bőven – kérdés, hogy mennyire használják ki. A kezdés részemről 6/10.


Homeland – 1×01

Homeland – 1×01
(Homeland)

Egészen az első rész megjelenéséig nem sokat tudtam a sorozatról, utána viszont egymást érték a pozitív vélemények. Ezeknek nagy részével egyet is kell értenem, hiszen valóban nem sikerült rosszul a pilot, bár annyira nem is győzött meg – sajnos több üresjáratot tartalmazott, mint kellett volna, s a forgatókönyvet sem éreztem olyan erősnek.

Az amerikai hadsereg egy 8 évvel korábban eltűnt katonáját találja meg az afganisztáni ellenség bázisán, akit eddig mindenki rég halottnak hitt. Hazatérése után mindenki hősként ünnepli, hiszen éveken át kibírta a kínzást, s mégsem mondott semmit – egyedül egy CIA-ügynöknő nem hisz neki, ő ugyanis hónapokkal korábban azt az információt kapta Afganisztánban, hogy egy elfogott katona átállt a helyi terroristaszervezetbe. Senki sem akar hinni neki, de mégis meggyőződése, hogy a visszatérő katona lesz az áruló.

Az első rész megvalósításában nem volt különösebb hiba, hiszen mindvégig jelen volt a feszültség, a történet a megfelelő mértékben lehet fordulatos és izgalmas, s még a karaktereket sem hanyagolták el. Utóbbi viszont tartalmazott unalmas vagy legalábbis nem túl érdekes pillanatokat is, hiába értékeltem azt a figyelmet, amit a figurák felépítésére fordított, valahogy az árnyalással eltöltött jelenetek nem tudták fenntartani a figyelmemet. Talán egy feszesebb vágás hiányzott, ugyanis ezek miatt túl lassúnak éreztem a tempóját.

A színészeket nem érheti különösebb panasz, egyedül a főszereplő, Damian Lewis játékát nem éreztem eléggé érzelemdúsnak és valóságosnak. Mellette viszont Morena Baccarin annál jobb volt, mint ahogyan Claire Danes is az ügynöknő szerepében. Nem tudom, hogy a későbbiekben mit tudnak kihozni ebből a felütésből, nem érzek benne elég alapanyagot egy több évadon átívelő sorozathoz, vagy legalábbis nagyon fokozniuk kell a terrorista sejt jelenlétét – ez pedig kétlem, hogy annyira remek ötlet lenne (vagy mégis?).

Mindezek ellenére a készítők a lehető legtöbbet hozták ki az alapötletből, próbáltak minőségi végeredményt összehozni, s tulajdonképpen ez működött is. Más kérdés, hogy ez számomra nem elég erős, túl gyakran unatkoztam ahhoz, hogy a feszültség eléggé a hatalmába keríthessen. Talán még egy-két epizódot adok neki, de kétlem, hogy olyan sokáig kitartanék. Mindenesetre az első rész 6/10 pontot biztosan ér.


Terra Nova – 1×01

Terra Nova – 1×01
(Terra Nova)

Általában megpróbálok előítéletek nélkül nekivágni mindennek, amit nézek, de a Terra Nova esetében ez nem sikerült teljes mértékben. Egyrészt már két éve várjuk a bemutatót, másrészt az első fanyalgó hangok után jelentősen csökkentek az elvárásaim. Ehhez képest viszont kimondottan nézhető a sorozat, még ha küszködik is néhány problémával.

A XXII. században az emberi pusztítás következményeként a szennyeződések mértéke annyira megnőtt, hogy Föld közel lakhatatlanná vált. Azonban a tudósok véletlenül rábukkantak egy lehetőségre, mely talán megmentheti a lakosságot: az időn keresztül visszautaztatják a kiválasztott keveseket a dinoszauruszok korába, ahol ugyan nehéz körülmények között, de mégis kezdhetnek egy másik életet. Az ex-zsaru Jim Shannon is eljut 85 millió évvel korábbra az orvos feleségével és a három gyermekükkel, azonban ott sem találnak olyan idilli helyzetet, mint amit elképzeltek.

A duplaepizódos premier után könnyen be lehet lőni a sorozatot a középmezőnybe. Nem lett rossz, egyszerűen csak nem volt benne különösebb meglepetés vagy fordulat, az eredetiség szikrája nem sokat csillogott a másfél óra alatt. A legegyszerűbb sablonokat kaptuk, amelyek valójában nem rontják el annyira az őskori környezetben játszódó történetet, hogy nézhetetlen lenne. Ha van kerítés, akkor kívül szörnyű dolgok rejtőznek, amit valaki(k) fel fog(nak) fedezni. Ha látszatra nagyszerűnek is tűnne minden, akkor lennie kell széthúzásnak és ellenségeskedésnek is.

Hiába volt elég gyenge a jövőben játszódó rész, szerencsére rövid ideig tartott, illetve utána a múlt felfedezése sok újdonsággal és érdekes elemmel színezte a közepes történetet. Utóbbin a karakterek nem sokat segítettek, egyelőre még mindenki elég ellenszenves, vagy legalábbis nagyon kétdimenziósra építették fel őket. Ugyan a dinók korában járunk, de a családon belüli problémák állandóak, s sajnos nem voltak elég jól megalapozva ahhoz, hogy valóban értékelhető és átérezhető legyen, még ha próbáltak is valószerűen előadni.

Amit viszont muszáj kicsit szidni, az a CGI. Főleg a XXII. századi jelenetek voltak nagyon rosszul kivitelezve, de a múltban játszódó jeleneteken is lehetett volna még dolgozni egy keveset. Ugyan csak tévé, ezért kevesebb pénz van rá, de ha már két éve húzzák a bemutatót, a néző legalább gondolhatná, hogy erre is rágyúrtak még egy keveset. Később még rosszabb lesz?

Szinte pozitív meglepetésként ért, hogy nézhető a Terra Nova. Ha képesek lesznek a készítők hétről hétre érdekes és klisémentes epizódokat írni, akkor maradok még jó darabig, hiszen minden gyengesége ellenére is jól szórakoztam. Kicsit guilty pleasure utánérzettel ugyan, de egy 6/10-et komolyabb lelkifurdalás nélkül kiosztok a pilotra.


Futurama – 6. évad

Futurama – 6. évad
(Futurama)

A Futuramát 5 évad után kaszálták el, azonban a Comedy Central még lehetőséget látott a sorozatban, és újrakezdte. A 26 rész után nem vagyok abban biztos, hogy jól tette, hiszen míg a kezdet egészen biztató volt, addigra az utolsó részekre ellaposodott, mintha az írók teljesen kifogytak volna az ötletekből.

A két részre szabdalt évad első felét még tavaly június-november magasságában láthattuk, míg a másodikat nem régen fejezték be. Sajnos humor szempontjából is hasonló eloszlást tapasztalhattunk: amíg az előző év epizódjai a korábbi évadokra is jellemző módon ötletesek és szórakoztatóak voltak, addig idén már csak erőltették a szellemességet, nem volt sem kreatív, sem igazán kellemes kikapcsolódás, pedig többet vártam volna az első 13 rész után.

Folyamatosan eltünedeztek a remek szóviccek,  s a jelenetek többsége inkább tűnt unott önismétlésnek, mint valóban újdonságként ható szellemességnek. Az ütős párbeszédek helyére ugyan pakoltak nagy mennyiségű popkult utalást, de ez még nem lesz elég a kiváló epizódhoz. A modern újításokra és szokásokra próbált reflektálni, de eközben nem voltak igazán “hangosan röhögős” viccek, amelyek pedig a sorozat jelentősebb részét ki kellene, hogy töltsék.

Csalódáskeltő volt ez az évad, még ha egész jól is indult, a végére nagyon lefulladt. A finálé is maga volt a tragédia, mintha már egyáltalán nem tudnának mit kitalálni. Talán inkább érdemes újranézni a régebbi szezonokat, mint az újat nézni, részemről nem is több a 6. évad, mint 6/10.