5/10 kategória bejegyzései

Alcatraz – 1. évad

Alcatraz – 1. évad
(Alcatraz)

Véget ért az Alcatraz nem túl hosszú, mindösszesen 13 résznyi első évada, bár ezt egyáltalán nem bánom. Habár az első epizód után még lelkesedtem, most inkább csak annak örültem, hogy végre ennek is vége lesz. Valahol a 9-10. rész körül gondolkodtam el azon, hogy érdemes lenne kaszálni, bár visszatartott, hogy már alig néhány hét, és talán okosabbak leszünk a mitológiát illetően.

Természetesen nem lettünk. Az alapkoncepció szerint 1963-ban a legendás börtönből eltűntek a rabok, még ha mindenki úgy is tudja, hogy az intézetet bezárták és a “lakóit” máshova helyezték át. Valójában azonban több, mint ötven éven át semmit nem lehetett róluk tudni, míg végül 2012-ben folyamatosan felbukkannak. Egy kis csapat szerveződik, hogy kiderítsék az igazságot és begyűjtsék a bűnözőket, élükön egy olyan ex-rendőrnővel, akinek a nagyapja szintén a Sziklán raboskodott.

Már a kezdetekkor is attól féltem, hogy egy idő után nem lesz elég a lassan csepegtetett mitológia, s még a ’63-ban játszódó kisebb-nagyobb jelenetek sem tudnak eléggé szórakoztatni ahhoz, hogy maradjak. Gyakorlatilag pontosan ez történt, hiszen a jelenben zajló nyomozások kivétel nélkül rendkívül bénák voltak. A készítők nem voltak képesek izgalmas és  feszült történeteket írni, mely a karakterek kidolgozásán is látszott. Az egyes szereplők ugyan szimpatikusak voltak, de a köztük lévő kapcsolat vagy a jellemük konkrét ábrázolására már nem jutott energia.

Ezzel szemben a régi börtön falai közötti pillanatok kellemesen megteremtették az atmoszférát, a cselekmény élvezetesnek és érdekesnek tűnt, ezáltal az epizódokban tulajdonképpen a gyilkosokat és tolvajokat jobban megismertük, mint a főszereplő triót. További pozitívum a mitológia, mely egyértelműen sok lehetőséget tartalmaz, de nem mernek mélyebben belemenni, részenként maximum 5 percet foglalkoztak vele, ami csak annyira volt elég, hogy késztetést érezzek a következő után is. A fináléban próbáltak többet mutatni, de így sem kaptunk túl sok választ, nem derült ki igazán sok minden, ráadásul még a cliffhanger sem ütött igazán, úgyhogy a folytatásra már elfogyott a kedvem.

Hiába indult szórakoztatóan az Alcatraz, túlságosan előtérbe helyezték a zavaróan súlytalan nyomozást és nem törődtek a főbb karakterekkel, miközben a háttértörténetből sem derült ki sok. Minden a legminimálisabb szinten állt be, csak azért fejeztem be az évadot, mert reménykedtem, hogy a zárásra valami változik. Nem lett így, vagyis ha netalán lesz 2. évad, én akkor sem maradok. Talán 5/10.

Reklámok

Conan, a barbár

Conan, a barbár
(Conan the Barbarian – 2011)

Robert E. Howard fantáziájához számos neves hős fűződik, köztük Conan is, akinek a kalandjai több feldolgozást is megéltek már. Leghíresebbek talán az 1980-as években készült Arnold Schwarzenegger főszereplésű filmek, de Hollywood úgy gondolta, hogy még mindig van elég lehetőség a kimmériai barbár figurájában.

Valamikor az ősi időkben, már Atlantisz elsüllyedése után, de még az ókori civilizációk létrejötte előtt volt egy különös maszk, amely felruházza viselőjét minden elképzelhető hatalommal. Ám a maszk széttört, s egy nagyúr mindent megtesz a darabok felkutatásáért. Barbár falukat dúl fel, ártatlanokat mészárol le, hogy az övé legyen az uralom a szellemvilág felett. A fiatal Conan szülőföldje is erre a sorsra jut, ezért a harcos bosszút esküszik apja gyilkosa ellen, s útra kel, hogy felkutassa és megölje.

A faék egyszerűségű történet nem csak látszólag vázlatos, gyakorlatilag is összefoglalható egy mondatban. Nincs igazi cselekmény, csupán látványos akciójeleneteket pakoltak egymás után, bár ez még közel sem elegendő egy filmhez. Az írók sokszor még a fáradtságot sem vették, hogy értelmes összekötést teremtsenek két harc között, a történetszálak között nem akad közepesnél jobban kidolgozott. A karakterek csak éppen léteznek, nincs sem normális bemutatás, sem ésszerű jellemfejlődés. Még a főszereplő Conan is csak vázlatosan jelent meg – egyik pillanatban megszületik, következőben gyerekként gyilkol, harmadikban pedig felnőttként írtja az ellenséget.

A gyakorlatilag legyőzhetetlen harcos minden komolyabb sérülés nélkül túlél minden harcot, s azon kívül, hogy bosszúra szomjazik, szinte semmit nem tudunk meg róla. Ugyan akad egy gyengén kivitelezett szerelmi rész is a produkcióban, de nincs igazán megalapozva, nem érezzük a kapcsolatot a figurák között. A forgatókönyv tele van logikátlanságokkal, mint ahogyan a dialógusok többsége is semmitmondó és buta. Pedig tényleg nem váram sokat ettől a Conan remake-től, de legalább egy közepesen értelmesen összerakott szkript sokat nyomott volna a latba, s még talán a kisebb problémákkal is megbékélnék.

Nem 3D-ben néztem, így arról nem tudok nyilatkozni – viszont örülök, hogy nem adtam ki pénzt rá. Ennek ellenére a látvány szép volt, a készítők az összes létező ókori harci jelenetet felvonultatták a közel két órás játékidő alatt. A másik viszonylag erős pont a filmben a színészekhez fűződik, leginkább Jason Momoa-hoz, akire nagyon ráillik Conan szerepe. A profi férfi részleg, Stephen Lang és Ron Perlman is hozta a tőle elvárhatót, ha már a nőkre nem jutott korrekt figura.

Igen nagy csalódás a Conan, a barbár, még egy korrekten szórakoztató popcorn-film szintjét sem tudta hozni. A meglepően rossz és buta forgatókönyvet semmi sem tudja menteni, pedig számos érdekes és élvezetes küzdelemmel próbálkoztak az alkotók. Nem tudom milyen lehetőséget látott Hollywood a figurában, ebből nem sok derült ki. Talán 5/10.


Person of Interest – 1×01

Person of Interest – 1×01
(Person of Interest)

Ha már volt olyan pilot, amelyet a főszereplőnője (New Girl és Zooey Deschanel) miatt próbáltam be, miért is ne lenne olyan is, amit más, stáblistán található név miatt nézek meg? A Person of Interest készítői között található Jonathan Nolan, illetve J. J. Abrams is, már csak ezért is bekerült a megnézendők közé. Nem kellett volna.

Az alapkoncepció szerint egy gazdag férfi épített egy olyan gépet, amely képes megtalálni azokat a személyeket, akiknek hamarosan egy erőszakos bűnesethez (feltehetően gyilkossághoz) lesz köze. Nem biztos, hogy a gyilkost, vagy az áldozatot (illetve annak is a társadalombiztosítási számát) fedezi fel, mindenesetre meg lehet jósolni ezeket az eseményeket. Felbérel egy ex-katonát, akinek a múltjában sötét dolgok történtek, s ketten együtt próbálják kibogozni az egyes eseteket, és megakadályozni ártatlanok bántalmazását.

Hiába az első ránézésre nem tipikus történet, mégsem tud sok eredetit felmutatni. Ugyan nem az igazságszolgáltatás hivatalos berkeiben (FBI, rendőrség) tevékenykednek, s egy kevés érdekességet az is hozzátesz, hogy nem biztos, hogy a gyilkost vagy az áldozatot figyelik, de ezektől eltekintve alapvető sablonokból építkeznek a készítők, Abrams és Nolan ide vagy oda. Az első epizódban korrekten bemutatták a karaktereket, habár egyelőre egyikük sem túl szimpatikus.

A sima egy rész-egy ügy felállásból nem tud igazán kiugrani, még ha jók is az akciójelenetek, az egyelőre kevés a sikerhez. Nincs igazi átívelő szál, legalábbis eddig még nem bukkant fel, de emellett – noha lehet, hogy csak amiatt, mert még csak az első rész volt – a heti bűneset sem volt túl erős. Volt a végén egy kis meglepetés, de egyáltalán nem kötötte le a figyelmemet a pilot, túl kevés volt az érdekesebb pillanat, olykor már untam. A színészekkel nem éreztem különösebb gondot, James Caviezel és Michael Emerson profin megoldja a feladatát.

A gyilkosságok előrejelzése nem rejt magában annyi izgalmat, hogy kilépjen a szimpla nyomozás kereti közül, hiába vannak egyedi módszereik a főszereplőknek. Kicsit többet vártam, több ötletet és egyediséget, ugyanis nem látom, hogy miért is folytatnám tovább, még a nyomozós sorozatok között is van több jobb. Pontszámilag talán 5/10.


Camelot – 1×01

Camelot – 1×01
(Camelot)

A címe alapján lehet is sejteni, hogy a Starz csatorna (akiknek a Spartacus vérfürdőben és szexben gazdag jeleneteit köszönhetjük) új sorozata miről is szól: Arthur király mondakörét vették górcső alá. Ezúttal kicsit visszafogottabban nyúltak a témához, legalábbis nem akkora mennyiségben folyt a vér, mint az előbb emlegetett szériában. Azonban nem is sikerült tökéletesre ez a kezdőrész.

Talán a történetet mindenki ismeri, a mondát láthattuk már rengeteg feldolgozásban. A kiindulási pont még nem a daliás, Kerekasztallal és Lancelottal büszkélkedő Arthur, hanem a falusi legény, aki nem tudott róla, hogy valójában Uther Pendragon, a birodalom királyának fia. Azonban az uralkodó halála után Merlin felkeresi, hiszen jól tudja, hogy ha a királyságot nem veszi át egy erős kezű örökös, akkor anarchiába süllyedhet. Miközben királlyá próbál válni, Arthurnak szembe kell nézni a riválisaival, köztük féltestvérével, Morgannel.

Elég lassan indult be a pilot, nem sikerült sem feszültséget, sem izgalmat, sem igazi érdeklődést teremteni. Az unalmas pillanatok mellett voltak kellemesebbek is, de mind hangulatilag, mind karakterileg valahol félrecsúsztak. A gazzal benőtt várrommal és latin szavakkal tarkított középkorias légkör nem kötötte le a figyelmemet, nem tartogatott igazi meglepetést. A lépések előre kitalálhatóak voltak, hiányoztak a fordulatok, és így nem sikerült lekötni az érdeklődésemet. Lehet, hogy később még túllépnek a sablonokon, de ennél profibb kezdésre számítottam.

A karakterek sem találták a helyüket az első részben. A kopasz, varázslatok nélküli varázsló Merlinben lenne bőven lehetőség, Joseph Fiennes nem rossz a szerepben, de egyelőre úgy tűnt, hogy inkább Arthurra helyezik a hangsúlyt. Azonban közel sem olyan érdekes a fiatal legény, már csak az őt játszó színész, Jamie Campbell Bower hihetetlenül buta arckifejezése miatt sem. Eva Green játéka sem állt a helyzet csúcsán, hiányozott a mélység Morgan figurájából.

A gyenge kezdés után nem tudom merre lépnek tovább a készítők. Ha jól kiaknázzák a sorozatban rejlő lehetőségeket, akkor még minőségi epizódok jöhetnek, de egyelőre erre nem nagyon látok esélyt. Kicsit több fantázia kellene, s egy szimpatikusabb Arthur, hiszen a jelenlegi az egyik legnagyobb negatívuma az alkotásnak. A kezdés nálam csak 5/10, nem hiszem, hogy megvárom a folytatást.


Pretty Little Liars – 1. évad fele – kasza

Pretty Little Liars – 1. évad
(Pretty Little Liars)

Nyári sorozatként indult, abban az időszakban, amikor még a kevésbé jó, kevésbé szórakoztató és élvezetes produkciókat is nézik – hiszen nincs más. Most azonban, amikor az első évad második fele is adásba került, rögtön kiderült, hogy nem tudja megállni a helyét a többi alkotás mellett. Az évad első felét nyáron elnéztem, most már viszont két résznél tovább nem tartottam ki.

A sorozat nem vesztett alapkoncepciójából: négy lány próbál menekülni a múltbéli titkok és rejtélyek elől, azonban nem tudnak, hiszen a titokzatos ötödik lány nevében valaki – egy bizonyos “A” – üzenget nekik, beleavatkozik az életükbe és irányítani próbálja őket. Azonban eközben sem áll le az életük, hiszen mindannyian tinédzserek, ebből adódóan rengeteg problémájuk és szerelmi afférjuk van. Egyikükről kiderül, hogy a saját neméhez vonzódik, a másik egy tanárral kavar, a harmadik a barátja mellett mással is közelebbi viszonyba kerül, míg a negyedik lány a nővére vőlegényeivel is összejön.

Amitől a pilotnál is féltem, az hamar bekövetkezett: a rejtélyek és titkok világa nem lesz elég, hogy kiegyensúlyozza a tiniszappant, a mindenféle kavarásokat, (ál)problémákat, a tinivilág rengeteg lelki gondját és baját. Nem tudnak érdekelni, egyszerűen nem az én műfajom, még ha úgy is veszem észre, hogy próbálják normálisan és nem annyira idegesítően tálalni (több-kevesebb sikerrel). Viszont így a két idei rész (11. és 12.) után felmerült bennem, hogy hova tűntek a szülők? A szezon elején még úgy tűnt, hogy lesz nekik is valami mellékszáluk, de két lány szülei egyszerűen kiléptek a képből.

A karakterek amellett, hogy sablonosak, szerintem túl sokan is vannak, így kellett elég hamar a klisékhez nyúlniuk: melegség, tanár-diák kapcsolat, féltékeny barát. Nem mintha mást várnék, de kibírtam volna, ha ezek kicsit később bukkannak elő. Természetesen azt is tudom, hogy nem lehet a rejtéllyel kitölteni az epizódokat, nincs annyi potenciál a titkokban, még ha elég sok is van belőlük. De így a 1×12 végére már a múltbéli események és különböző szálak sem tudnak igazán lekötni, elvesztettem az érdeklődésemet.

Értem én, hogy nem kellett volna másra számítanom – egyszerűen csak reménykedtem, hogy tudják úgy adagolni a szappant és a rejtélyt, hogy az még számomra is emészthető legyen. Nem tudták, így az évad középén én el is kaszálom a sorozatot, nem látom be, hogy miért folytassam. Erre a 12 részre mondjuk 5/10 pont mehet, nem az én műfajom.


Machete – a B-filmek reneszánsza

Machete
(Machete – 2010)

Egy vicc túlkomplikált megvalósítása? Valahogy így lehetne jellemezni a filmet, amely a klasszikus B-filmes akciófilmek paródiájaként indult és olykor működött is, mégis, túl sokat akartak alkotni a készítők és útközben valahol túl komolyan kezdték venni a produkciót. Ez normális esetben nem lenne probléma, de itt mégis az, hiszen a B-filmeket kifigurázó film a benne szereplő tucatnyi közismert név ellenére is csak egy közepes B-kategóriás alkotás lett.

Texas államban nem mindenki kedveli az illegális bevándorlókat. McLaughin szenátor politikai célkitűzése a mexikóiak visszaszorítása és a határátlépések megszüntetése. Machete egyszerű munkásként sétál az utcán, amikor felbérelik, hogy lője le a szenátort. Azonban őt is felültették és menekülnie kell, hogy tisztázza a nevét. Ősellensége, Torrez, a mexikói drogbáró is a nyomában van, azonban segítségére lesz egy Luz nevű taco-árus nő, egy bevándorlásiakkal foglalkozó ügynöknő és a testvére, a helyi pap.

Túl komolyan kezdtem a történet leírásába, de komolyságról szó sem lehet. Pörög az akció állandóan, a levágott végtagok és fröcsögő művér percenkénti mennyisége hatalmas, de mindez csak agyatlan szórakozás lenne, ha működne. De mégsem igazi az élvezet, hiszen a paródia hangulatát érezzük, de maga a humor és a múltidézés csak néhány helyen köszön vissza. A kaszabolások köré írt sztorit túl komolyan vették, pedig elég lett volna ha kikacsintásokat normálisan megírják, de inkább szánalmassá vált.

Minden a B-filmes jelleget idézi, hiszen a karakterek is alátámasztják mindezt. A főhős vérbeli macsó, aki megdönti a filmben szereplő nőket, a hölgyek úgy harcolnak, mintha kiképzést kaptak volna, közben nagyobbnál nagyobb közhelyeket pufogtatnak. Klasszikus akciófilmes jellemzők alkotják a film gerincét, nem is szabad másra várni. Nyílegyenes történet, látványos (és bugyuta, sőt, szánalmas) akciók, nyakon öntve annyi vérrel, amennyi a raktáron volt.

A színészek nagy része ismerős lehet mindenki számára, majd’ minden fontosabb szereplő ismert név, még ha a hasonlóan gyengébb filmeket is ismerik jobban. A főszereplő Danny Trejo, mellette a legnagyobb név, Robert De Niro személyesen. A hölgyek vonalát Jessica Alba, Michelle Rodriguez és Lindsay Lohan erősíti. De még mindig akad ismerős, a B-filmek mestere, Steven Seagal, s feltűnik még Jeff Fahey, Cheech Marin és Don Johnson, de még Antal Nimród is beköszön egy cameo erejéig.

Bevallom, de a műfaj nem a zsánerem. Mármint az alapműfaj, a 90-as évek B-kategóriás lövöldözős akciófilmjei egyszerűen nem állnak közel hozzám. Ettől függetlenül voltak jobb pillanatai, de a paródia jelleget még sem éreztem olyan erősnek, és útközben a Machete nem tudott túllépni az alapon. Részemről 5/10, de aki szereti a műfajt, annak viszont nyugodt szívvel tudom ajánlani.


Star Wars: The Clone Wars – 3×01

Csak gondoltam ide is írom, a 2. évad fináléja után a 3. évad kezdetéről is megjelent a sorozatjunkie-n az írásom. Olvasható, véleményezhető.