4,5/10 kategória bejegyzései

Glee – 2. évad fele – kasza

Glee
(Glee)
“Végre!” – ezzel a felkiáltással üdvözöltem a Glee 2. évadjából a 12. epizód végét. Annak örültem, hogy végre nyugodt szívvel elkaszálhatom a sorozatot. Már a tavalyi év végén is foglalkoztam a gondolattal (sőt, mondhatni a pilot óta), de mégis maradtam a hamisítatlan guilty pleasure-hangulat miatt, amit nyújtani tudott. Könnyed dalolászás, egy goromba pompomlány-edző, ezek mentették meg a teljes csődtől, de a 12. részre ezek is nagyrészt eltűntek, s nem maradt helyettük semmi, amiért folytatnám a szenvedést.

Alapvetően a Glee még mindig nem más, mint rengeteg tinivonással egybefűzött musical, ahol a zenés részek megérnék a nézést, de a közbülső részek, amelyek mégis az epizódok nagyobb részét adják, hihetetlenül gyengék. Azonban ezek a szerelmi pentagramok nem tudják eléggé kitölteni a részeket, nincs mögöttük komolyabb tartalom, csak a rendkívül kiszámítható, közhelyes szenvedés, ami bizony közel sem élvezetes. Habár a személyi drámákat korrektül megoldják, legalábbis fordítanak mindenkire időt, de még mindig idegesítő a gyors álláspontváltás.

Pedig a 2×12-ben végre (ez viszont inkább az unott “végre” kifejezés) az érzéseikről a figurák, de ettől függetlenül még mindig érdektelenség a jellemző. Kiszámíthatósága mellett nagy gond, hogy nem látok egységes koncepciót, amit követni akarnának az írók. A sablonokból építkező magánéleti szálak mellett próbálkoztak megújulni a 11. részben, de egyértelmű katasztrófa lett a vége. A futballisták bevonása az érzelmes részbe nem szült mást, csak súlytalan és sekélyes drámát, amit még a karakterek sem tudtak komolyan venni.

Nem tudom eldönteni, hogy pozitív vagy negatív pont az, hogy az írók elkezdtek új történeteket kreálni, mint a kövér fehér lány problémája, illetve a Warblers-féle fiús sztorik, amelyek legalább újdonságként hatottak, de miután sokat kezdték el használni őket, néhány pillanat után lefulladtak és legfeljebb zeneileg érdekes jeleneteket hoztak. A többi karakter ha éppen nem szerelmi válsággal küszködik, akkor boldog párkapcsolatban él, ami sokszor giccsbe fordul át, s ezáltal még kevésbé mutat jól. Viszont örültem, hogy legalább a tanárok drámáit háttérbe szorították.

A legértékelhetőbb figura egyértelműen Sue Sylvester, akit viszont úgy tűnik, hogy elfelejtettek. A 11. részben még volt egy-két szórakoztató egysorosa, de már akkor is kezdte elveszíteni figurájának lényegét. Nem szabad emberi viselkedéssel traktálni az edzőnőt, de a Carmina Burana-ra történő tombolást is ideje lenne elfelejteni. A legutóbbi epizódban már nem is szerepelt, így maradt az éneklés, ami még mindig friss és üde, vagy legalábbis korrekt, de nem tudja megszerettetni a 40 perc többi részét. Pedig volt Michael Jackson számtól (a Thriller jó volt) kezdve Queen-en át Katy Perry-ig minden.

Bűnös élvezet ide vagy oda, de ez már nem volt élvezetes, csak unalmas, kiszámítható és klisés. Sue nélkül nem tudott szórakoztatni más, csak néha a zenés részek, de ez már közel sem elég. Lehet, hogy valami nagy dobással fog visszatérni, de már nélkülem. Szerelmi szálak, ötlettelenség és buta történetek jellemzik, nekem nem ér 4,5/10 pontnál többet az évad 12 része, és ezt is soknak érzem.


Sons of Tucson – pótapás csalás 20 percig

Sons of Tucson
(Sons of Tucson)

Érdekelt ez a sorozat, főleg a főszereplő miatt, aki már a Reaperben is vidám pillanatokat szerzett a nézőknek, itt azonban csak csodálkoztam, hogy mi is történt. Ugyanis a 20 perc alatt nem sokat nevettem, sőt talán egyáltalán nem, s bár volt egy-két vigyorgós pillanat, valahogy az egész sorozat nem tetszett igazán. Van benne potenciál, csak az élvezethez humorosabbnak kellene lennie.

Az alapsztori röviden annyi, hogy van ez a három gyerek, akiknek az apja börtönbe került, s mivel nem akarnak szétszóródni és nevelőszülőhöz kerülni, így felfogadnak egy pótapát a csaláshoz. A jelölt Ron, akinek sürgősen pénzre van szüksége, s egyébként sem megy minden tökéletesen az életében. A szitkom a család mindennapjait meséli el, ugyanis az iskolában bőven akadnak problémák.

A sorozat egyértelműen a karakterekre épít. A főszereplő Ron nagydumás, lúzer, de dörzsölt és ravasz figurája elméletileg mindent megnyer, gyakorlatilag valahogy nem tudom eléggé kibontakozni, és túl sok idő terelődött a gyerekekre. Akik ugyan nem rosszak, s hasonlóképpen ravaszok, de valahogy mégsem szállítanak vidám perceket és nem sikerült őket érdekessé tenni, így az egész sótlannak és ötlettelennek érződött a szememben.

Érdekes tény, hogy az unaired pilotból kivettek két gyereket, és másik kettőt ültettek a helyükre, de nem éreztem, hogy ezzel túl sokat nyertek, hiszen így sem voltak annyira viccesek. A főszereplő Tyler Labine ugyan jól hozza a karakterét, de ő egyedül kevés a sikerhez, de még a mellé rakott állandó női szereplő is kevés.

A kezdés eléggé döcögős lett, valahogy az egész ritmusát nem vették fel, s nem voltak sem elég kreatívak, sem elég humorosak a teljes élvezethez. Jónak tűnt előre, s van is benne lehetőség a remek szituációs komédiához, de ezt az első részben nem sikerült megmutatni, így én még maradok 1-2 rész erejéig. Ez így nekem csak 4,5/10.


Legend of The Seeker – 2×01

Legend of The Seeker – 2×01
(Legend of The Seeker)

Nem igazán értem, hogy miközben tavaly év végére egészen remek szintre feljött sorozat, most miért süllyedt le újra. Tudom, hogy ez csak az én véleményem, de ez az évadnyitó nekem annyira, vagy annyira sem tetszett, mint a pilot, pedig számomra az volt a legrosszabb. Folyamatosan idegesítő dolgokat követtek el, és olyan érzésem volt, hogy a szünet után az írók sem tudtak visszarázódni a helyes mederbe, miközben lehetőségük egy remek epizód írására lett volna.

Próbálok spoilermentes lenni, nem akarok elárulni semmi fontosat. Először is túlzsúfolták. Túl sok szálat akartak belepréselni, pedig szerintem sokkal jobban mutatott volna 2-3 részben. Kaptunk új szörnyet, birodalmi ellenségeskedést, rablást, sőt, még családi szálakat is. Nem egészen értem, hogy erre így miért volt szükség, jobban is elő lehetett volna adni. Természetesen kötelező dolgokat muszáj volt bevezetni, de a Mord-Sith szál egy az egyben felesleges volt még így, hogy a későbbi “jelek” öt perce való zsúfolását ne is említsem. Hülyének nézik a nézőt, hogy a következő részre elfelejti a három jelet?

Viszont az öt hónap kiesése miatt, s az új évad bevezetésekor még nem lett volna szabad komolyabb információkat, és elvileg meglepetést, meghökkenést okozó dolgokat előadni, főleg nem ekkora mennyiségben. Nem volt megfelelő felvezetése, és így az – elvileg – drámai dolgokat inkább csak untam, egyszerűen nem tudott érdekelni, hogy most bizonyos szereplők meghalnak-e, vagy egyáltalán, mi történik velük.

A karakterek viszont kiemelendően javultak. Több új szereplő is feltűnt, szerencsére az érdekesebbeket hoztak előre. Még sem éreztem azt, hogy megfelelő a dinamika köztük, nem láttam a jól működő kapcsolatot, amit tavaly évvégén már élvezetes volt nézni. A történet érdekes fonala miatt, lényegében lassan a főszereplőt is utálni kellene, és ez elég furán mutat.

A tavalyi visszafejlődés látható jele még a látványnak a gyenge minősége. Megértem, hogy kábeles sorozat, jóval kisebb költségvetéssel, mint egy országos, de ami tavaly év elején is kitűnt, az most még jelentősebb lett. A főszörnynek a kivitelezése, de még a holdfény előtt állás is a néhány évvel ezelőtti technikára emlékeztetett. Később gondolom még korrigálják, csak rossz volt nézni.

Nekem ez így most nem tetszett, elég nagyot csalódtam, mivel tavaly évvégén felállítottak egy olyan szintet, amit most nem sikerült megütni. Nagyon remélem, hogy később javítják a hibákat, mert a sorozat már megmutatta, hogy tud élvezetes lenni, nem értem, hogy most mi ütött a készítőkbe. Ha pontozni kellene, ez úgy 4,5/10 lehetne.


The Beautiful Life: TBL – 1×01

The Beautiful Life: TBL – 1×01
(The Beautiful Life: TBL)

Igazából pozitívan csalódtam. Illetve, ez így helytelen. Valójában ennél jóval gagyibbra számítottam, de azért nem tudtam annyira utálni, mint mondjuk a Vámpírokat, de valójában szeretni sem tudtam. Amolyan semleges valami lett, s ha folytatni nem is fogom, annyira nem bánom ezt a 40 percet, ellentétben az előbb említett művel. Ez sem volt sokkal jobb nála, egyszerűen jobban élveztem a guilty pleasure-t.

A sorozat a modellek világát próbálja bemutatni. Főhőseink, a fiatal, segítőkész, nem éppen törtető modell-lány, és a vidéki (Iowa) meglehetősen naiv farmer fiú, akit csak úgy véletlenszerűen felfedeznek egy kávézóban. Eközben mindenhonnan előbukkan egy történetszál, de tényleg annyi szereplővel próbáltak mit kezdeni, hogy kissé káoszos lett az egész.

Úgy kell elképzelni, hogy az egyik sarokból ágyról előugrik a lány sötét múltja, miközben belép a régen sztár, most már kisemmizett modell, s ez alatt a férfimodell drogot árul, mialatt a néger férfi a céljáért minden megcsinál, s a többi. És akkor ebből a katyvaszból lenne a sorozat, csak így nem nagyon sikerült a karaktereket sem megszerettetni, sem kibontani.

Furcsa volt itt majdnem mindegyik klisét látni, de rémisztő módon jól állt nekik. Valahogy olyan érzésem volt, mintha nem is akarnák komolyan venni az egész, inkább csak szórakoznak. Kár, hogy valójában nincs így. A zene itt sem stimmelt, hasonlóan a vámpírokhoz, bár nem éreztem mindig azt, hogy rossz lenne. Voltak jobb pillanatok, amikor az egész hangulat kicsit magával tudott ragadni, csak aztán valami gagyiság kizökkentett.

A forgatókönyv hemzseg a rossz dialógoktól, és egyszerűen azt érzem, hogy teljesen felesleges jelenetek vannak benne. Ezt valahogy ki kellene küszöbölni, mert a közhelytengerben elúszva nem sok jóra bukkanunk. A színészi gárda elég középszerű (itt is), és folyamatosan idegesítettek a buta pillanatok. Nem kellett volna ennyi mindent előszedni egy rész alatt.

Az a baj, hogy rengeteg hibája ellenére sem tudom nagyon utálni (bár ez nem nagy gond), de szeretni sem. Amolyan semleges valami született ebből, és a CW a szokásos motívumait hozta. Nem fogom folytatni, de azért 4,5/10.


Naruto – 2. évad

Naruto – 2. évad
(Naruto)

Hááát. Nem hiszem, hogy rajtam kívül bárki is nézné ezt az animét, ugyanis olyan szinten szánalmas és rossz, hogy már nézhető. Guilty pleasure? Mindenképp. Anno az első évadban sem voltam elragadtatva, s bár azóta javított, még mindig elég gyenge. A főszereplőket még mindig szeretném holtan látni, s még kevesebb hangsúlyt kellene fektetni az érzelmi és történelmi részre, s mindjárt igazi shounen anime lenne. Semmi értelem, csak izgalmas harc.

Ugyanis harc van, bőven, mindenki harcolt mindenkivel, s talán ez dobta fel. Érdekes univerzuma van, s a küzdelmeket fel tudják dobni, még ha igazi súlya nincs is, általában egyértelmű, hogy kinek kell nyernie. A főszereplők, elsősorban Naruto még mindig idióta, s még mindig nem sikerült értelmet belefecsarni, de a mellékszereplők előtérbe való kerülésével, s az ő személyük kibogozásával (persze csak a műfaj határain belül) némi érdekességet is kaptunk.

A flashbackek még mindig feleslegesek és zavaróak. Történetileg még mindig elég gyenge, bár meg kell hagyni, hogy az új ellenség, Orochimaru megjelenésével némi folyamatosan szálat is kaptunk a sok harc között. Olvasás folytatása