3,5/10 kategória bejegyzései

The Finder – 1×01

The Finder – 1×01
(The Finder)

Újabb csalódáskeltő pilotot sikerült megnéznem, pedig a The Finder alapötlete és kivitelezése is nagyon kellemesnek nézett ki az előzetesekben és plakátokon, de a végeredmény mégis túlságosan unalmas és szürke lett.

A címből következtetni lehet a sorozat tartalmára, ugyanis a főszereplő egy olyan – agyilag valamelyest károsodott – férfi, aki mindent megtalál. Mindegy, hogy ellopott gitárról vagy eltűnt holttestről van szó, úgy kutakodik, hogy megérzése és tapasztalata alapján végül rábukkan a keresett dologra. Munkája során segítségére van egy rendőrnő és egy nagydarab néger is, aki amolyan titkár és testőr személyét tölti be, valamint egy fiatal, bűnözésre hajlamos lány is.

Elsőre egy jópofa, vidám hangulatú szériának tűnt, amit a  különc főszereplő könnyedén elbír a hátán (amolyan Monk-stílusban), s ugyan a heti ügyek csak vegyes érdekességgel bírnak, azért nem fullad unalomba, s kellemesen szórakoztató részeket láthatunk majd. Végül egyáltalán nem így lett, gyakorlatilag teljes érdektelenség jellemezte végig, nem sikerült a figyelmemet felkelteni, s ezen a furcsa figurák sem tudtak segíteni (talán a négernek azért voltak jó pillanatai).

A különös nyomozó mindvégig ellenszenves maradt, ezért a háttértörténete sem tudott felvillanyozni, a különcsége inkább csak az unalmat növelte, s a megoldásokat néhány kivételtől eltekintve nem éreztem elég ötletesnek. A felvezetett átívelő történetszálakkal sem tudták elérni, hogy érdekeljen a sorozat, pedig a helyszín Miami, így a környezet is tovább tudná fokozni a kellemes atmoszférát, de önmagában kevésnek bizonyult.

Csak magamat tudom ismételni, egyszerűen untam az első epizódot, mind a hangulat, mind a karakterek távol maradtak tőlem. Nem éreztem, hogy ki tudják használni a koncepcióban rejlő lehetőségeket, bár ettől függetlenül könnyen el tudom képzelni, hogy másnak megtetszik a sorozat. Én biztosan nem folytatom, talán 3,5/10.


Villámtolvaj – Percy Jackson és az olimposziak

Villámtolvaj – Percy Jackson és az olimposziak
(Percy Jackson & the Olympians: The Lightning Thief – 2010)

Megmondom őszintén, ez nekem csalódás volt. Azon tűnődtem, hogy vajon Chris Colombus felejtett el rendezni az egészen jó családi filmjei óta, vagy csak én értettem félre a filmet, s eredetileg is paródiának készült volna. Ugyanis olyan idiótaságokat műveltek, amelyeket Uwe Boll óta nem láttam, s egyébként is már a sírva röhögős kategóriába mentek a szánalmas dolgai. Hollywoodban divat lett a népszerű fantasy-k kiherélése, ez a film sem lett kivétel.

Percy Jackson egy amerikai fiatal, aki ugyan diszlexiával és hiperaktivitással küzd, de a vízben otthon érzi magát. Kiderül, hogy valójában ő Poszeidón isten fia, s nagy szükség lenne rá, hiszen Zeusz villámait ellopták, tettesként őt üldözik, de valaki azt szeretné, ha az olümposzi istenségek egymásnak esnének, s elpusztítanák a földet.  Percy és kis csapata útra kel, hogy kiszabadítsák Percy anyját, akit közben elfogtak, s úgy mellesleg szerezzék vissza az ellopott villámokat.

Őszintén szólva nem igazán értem, hogy engedhették meg maguknak azokat a logikai ballövéseket, egyszerű és könnyen kitalálható fordulatokat és idióta megoldásokat, amelyek a filmet jellemezték. Pedig a lehetőség nagyon megvolt benne, ugyanis a görög mitológia modern keverése, valamint a szép színészi felhozatal együtt jó párost alkotott volna, de ehelyett csak nevettem az őrültségein, vagy éppen a szájbarágós tanulságain.

Az irreálisan hosszú cím mellé, hasonlóan irreális játékidő is párosul, ugyanis a 120 perc alatt több az üresjárat, mint az élvezhető rész. Néhány jobban előadott akcióval ugyan találkozhatunk, még ha a karakterek nem sok fantáziával lettek megáldva, az egész történet folyamán szinte véletlenszerűen egymás után következő közhelyekkel találkozunk. A minősíthetetlen poénok mellett állandóan ráismerhetünk valamely pillanatra egy népszerűbb filmből, a Shrektől kezdve a Harry Potterig.

Élvezhető pillanat nem sok akadt az alkotásban, bár a zene egészen jól lett megalkotva és a látványa is teljesen korrekt egy családi fantasy-hez képest, de más pozitívum nincs. A színészi gárda, élükön Logan Lerman és Alexandra Daddario főszerepével az alsó szintet nyújtotta, bár a mellékalakok között Sean Bean, Pierce Brosnan, Rosario Dawson vagy Uma Thurman tűnnek fel, akik ugyan nem sokat, de legalább néhány vidámabb pillanatot szereznek.

Nem lett jó film, kimondottan nagyot csalódtam. Gyenge történet és szinte már kínos pillanatok társultak jó zenével és szép vizuális megvalósítással, s bár az ismertebb színészek feldobják a jelenetüket, de az általános klisék és sablonok lerontják az összképet. Megtekintését utólag hibának érzem, s remélem legközelebb a hollywoodi tinifantasy asztalán valami jobbat tesznek le. Ez így csak 3,5/10 nekem.


Jégkorszak 3. – A dínók hajnala

Jégkorszak 3. – A dínók hajnala
(Ice Age: Dawn of the Dinosaurs – 2009)

A Fox filmstúdió kvázi a Jégkorszak sorozatnak köszönheti sikerét, s ebből adódóan jönnek is egyre-másra a folytatások, amelyek minőségileg már hagynak némi kívánnivalót maguk után. Persze nem azt akarom mondani, hogy rossz filmek, hanem nemes egyszerűséggel nem nekem készítették. Sajnos úgy 10 évvel idősebb vagyok a célkorosztálynál, így az élvezni sem sikerült.

Megpróbálok először a pozitívumokra koncentrálni, bár a lista elég kurta. A legjobb egyértelműen az animáció volt, hiszen a legkisebb szőrszálig szép kidolgozást láthattunk. A havas táj megfelelően állt a napsütötte, normális táj mellett (ami később bukkan elő), de még a fogsorok is szépek voltak (igen, ezeket figyeltem).

Általában a történettel szoktam kezdeni, de mivel itt nincs, ezért nehéz lesz. Az eddigi filmekből megismert Manny, Ellie, Sid, Diego és a többi apróság újra folytatja kalandjait. A film lényegében egy road movie, ami abból áll, hogy a hőseink elindulnak megkeresni Sidet, s közben negyed óránként felhörög, és ordít egyet a dinók valamelyike, vagy mindenki Motkánya (szép magyar szó. Scrat a rendes neve.) egy betétdal mellett szenved.

A poénok, melyekre a film próbál építeni általában mellétalálnak, és nem mondhatnám, hogy az én szintemen voltak. A verbális poénok többsége azért szép volt, s ha nem is nevettem, azért nyugtáztam a létüket. Kaptunk családi filmre jellemző utalásokat is, melyek azért léteznek, hogy anyuka is élvezze a filmet.

Karakterek? Mindenki megfelel a neki szabott szerepre, s bár nekem csak Diego tudott még mindig szimpatikus maradni, ebből adódóan a többiek olyanok maradtak, mint eddig, s nem tudom, hogy kellene-e nekik változás. Idegesítőek, próbálnak humorosok lenni, apáskódóak vagy éppen gyerekesek, de ennek így kell lenni.

A látványon látszik, hogy 3D-re készítették, hiszen a megoldásainak többsége abszolút nem mutat jól normálisan, mivel a lassítások, a kameraforgások csak a káosz érzését erősítik. Azt már meg sem említem, hogy a történet megkívánta, hogy leköpjék a fizika és a földrajz nagy részét, de a gyerekek úgy sem veszik észre.

Nekem nem jött be, hiszen a forgatókönyv hiánya mellett is tele volt hibával. De legalább volt remek animáció, némi humor… és Diego. Nem hiszem, hogy a 4. részre benevezek. 3,5/10.


Alkonyat – A Twilight-jelenség borzalmai

Alkonyat
(Twilight – 2008)

Nos. Ezért a bejegyzésért nem fognak engem szeretni, de ez elég gagyi volt. Sokáig halogattam ennek a megírását… de épp itt az ideje. Mindenek előtt leszögezném, hogy a könyvet nem olvastam (ezek után nem is tervezem), és csak a filmről tudok írni. Tehát, mint már említettem, ez nem volt jó. A film után megfogalmazódott bennem, hogy vajon miért van ekkor hype körülötte? Mármint… a csapból is ez folyik, s ez engem rendkívül irritál. Igaz, pont emiatt a nagy hepaj miatt volt bennem ellenérzés, mikor leültem megnézni.

Igazából nem kellett pozitív irányba csalódnom, sőt, még az elvárásaimat is alulmúlta. Ugyanis ötletem sincs, hogy miért rajonganak ezért. Mert, bár az alapsztori okot adhat, de.. valahogy nincs benne annyi. Próbál romantikus lenni, miközben a színészek játéka egy fatönk körül mozog, a hangulat valahol mínuszban lebeg, megijeszteni nem tudnak, inkább csak intenzíven nevetek az egészen, miközben a forgatókönyv iszonyatosan gyenge.

Ha az alapszituáció nem ömlene mindenhonnan, talán még érdekes is lehetett volna. Tulajdonképpen Isabella az apjához költözik, az esős Forksba, ahol a gimnáziumban találkozik Edward Cullennel, akibe majdnem rögtön bele is szeret. Azonban, miután történnek dolgok, kiderül, hogy Edward… egy vámpír. Azonban a Cullen család csupán vegetáriánus vámpír, aki csak állati vérrel táplálkozik. Meg közben megjelennek az egyéb vámpírok is, csak úgy a film végére, csak hogy legyen már valami… őő… cselekményszerű valami is.

Az az igazság, hogy ezt nem nehéz felülmúlni a könyvnek. A filmbeli közhelyek, klisék (nem tudom a könyvtől mennyire más a film) nagyon kiütnek, és ez a vámpíros sztori sem tud újat felmutatni. A megvalósítás iszonyat gyenge itt, és ezt nem nehéz jobban megírni. Ugyanis amellett, hogy a cselekménynek nehezen nevezhető történetfonal össze-vissza kapkod, a végére nagy nehezen befut a fél perc alatt levezetett “nagy főszál”, miközben amire elmegy ez a két óra, az mindössze annyi, hogy próbálnak romantikusnak mutatkozni.

Csak én nem éreztem a szereplők közötti összhangot? Az Edwardot játszó színész volt talán még a legjobb (őő… Robert Pattinson?, még a HP4-ből ismerős), de Bella rendkívül gyenge volt. Annyira próbálja erőltetni a tinit, hogy egyszerű borzalmas alakítást láthatunk. Nem érzem azt, hogy szerelmes lenne Edwardba, vagy hogy egyáltalán vonzódnának egymáshoz, bár olykor Robert is hasonlóan borzalmas volt. (Ki találta ki Bellának ezt az idegesítő fejrázós dolgot? Mintha beledugta volna az ujját a konnektorba..)

S ekkor még nem beszéltem.. háát sok mindenről. A mellékszereplők nevetségesek, végletesek és sablonosak, a vámpírcsaládot lehetett volna tovább bogozgatni karakterileg (vagy majd később?). Az egyetlen jó szereplő a lány apja volt, színészileg és karakterileg is viszi a pálmát (mondjuk nem nehéz). A karakterek buta és idióta lépései az egész alá adták a lovat, miközben a párbeszédek idegesítően rövidek és semmitmondóak voltak.

Ellenben, csak hogy valami jó is legyen, érdekes volt a zene. Ugyanis néhol nagyon hiányzott, de a legtöbb helyen rendben volt. A látványvilág még ami elmegy, hiszen a Lucasfilm is dolgozott rajta. Sőt, olykor volt néhány mosolyogtató humor is, de sajnos ritkán. Viszont a fényképezés, az operatőri munka kevésbé volt jó, de talán ez a legkisebb gond. A szinkron dettó rossz, bár erről nem tehetnek.

Ó, és hangulat. Nem igazán tudtam eldönteni, hogy egy romantikus tinifilmet, egy vámpíros kalandfilmet, vagy egy ijesztgetős akciót akarnak bemutatni. Volt mindegyikből, de a lehető legrosszabb keveréssel, és váltással. A vámpírok unalmasak, és egysíkúak, s vámpírnak is csak nehezen lehet őket nevezni (vegetáriánus vámpír, fogak, stb. nélkül… váh), megijedni meg nem nagyon tudok tőlük.

Nem is húzom le tovább. Szánalmas B kategóriás filmként lehetne bemutatni, rengeteg hibával. Viszont a folytatás lehetősége legalább 3 szálban is adott (farkas-indián törzs Jacobbal, Victoria személye, vagy Laurent alakja…). Gyenge, nagyon gyenge, nem is tudom miért adom a 3,5/10 pontot (illetve a baseball-jelenet kapja a felet). Tényleg nem tudom, mire fel ez a nagy felhajtás.