Pontok kategória bejegyzései

Win Win

Win Win
(Win Win – 2011)

Thomas McCarthy neve eddig nem sokat mondott számomra, hiszen egyedül a hangulatos Up!-ot láttam, melynek a forgatókönyvét jegyzi. Most az írás mellett a rendezőséget is elvállalta, ráadásul a főszerepben Paul Giamattit láthatjuk, akinek viszont már sok kiváló filmet köszönhetünk. A tavalyi év során számos kritikus megkedvelte a Win Wint, ezért is figyeltem fel rá, s azt kell mondanom, hogy egyáltalán nem bánom a megnézését, egy egészen szórakoztató feelgood drámát nézhetnek meg az érdeklődők.

Mike Flaherty életét követhetjük figyelemmel, aki a délelőttök során ügyvédi praxisát gyakorolja – bár nincs túl sok ügyfele -, a délutánonként pedig birkózóedzőként tevékenykedik. Családjával ugyan boldogok, de mégis pénzszűkében vannak, így Mike úgy dönt, hogy elvállalja egy öreg férfi gyámságát a neki juttatott pénzösszegért cserébe, még ha ez nem is túl legális. Amikor azonban felbukkan a férfi unokája, miszerint elszökött otthonról,  a gondok csak fokozódnak, habár hamarosan kiderül, hogy a fiú nagyszerű sportoló.

A független filmek hatalmas erénye, hogy nem akarnak igazán meghatóak és szentimentálisak lenni, inkább csak nyugodt tempóban mesélni, valósághű és természetes pillanatokkal. A Win Win esetében is ez történik, egyszerre lehetünk tanúi egy fejlődéstörténetnek, egy családi drámának és egy sportfilmnek, de minden összhangban van, nem lesz giccses vagy könnyfakasztó, megmarad a maga életű stílusában.

A karakterek gyakorlatilag az első pillanattól megkedvelhetőek, reakcióik és gesztusaik olyanok, mint a való életben, noha ez leginkább a színészeknek köszönhető. Paul Giamatti csak ritkán jut főszerephez, de akkor megmutatja tehetségét, ezúttal is nagyszerűen játszott. A többiekre sem lehet panasz, akadnak nevesebb mellékalakok is, de azért az unoka szerepében, Alex Shaffer volt a másik kiemelkedő.

Mindenképpen megérte megnézni a Win Wint, a tavalyi filmben egy érdekes történetű, hangulatos stílusban előadott feelgood drámát láthattam, kiváló színészek tolmácsolásában. A valósághű környezet és a természetes pillanatok sokat segítettek az igazi szórakozásban, én nagyon élveztem. Pontszámilag talán 8,5/10.

Reklámok

Alcatraz – 1. évad

Alcatraz – 1. évad
(Alcatraz)

Véget ért az Alcatraz nem túl hosszú, mindösszesen 13 résznyi első évada, bár ezt egyáltalán nem bánom. Habár az első epizód után még lelkesedtem, most inkább csak annak örültem, hogy végre ennek is vége lesz. Valahol a 9-10. rész körül gondolkodtam el azon, hogy érdemes lenne kaszálni, bár visszatartott, hogy már alig néhány hét, és talán okosabbak leszünk a mitológiát illetően.

Természetesen nem lettünk. Az alapkoncepció szerint 1963-ban a legendás börtönből eltűntek a rabok, még ha mindenki úgy is tudja, hogy az intézetet bezárták és a “lakóit” máshova helyezték át. Valójában azonban több, mint ötven éven át semmit nem lehetett róluk tudni, míg végül 2012-ben folyamatosan felbukkannak. Egy kis csapat szerveződik, hogy kiderítsék az igazságot és begyűjtsék a bűnözőket, élükön egy olyan ex-rendőrnővel, akinek a nagyapja szintén a Sziklán raboskodott.

Már a kezdetekkor is attól féltem, hogy egy idő után nem lesz elég a lassan csepegtetett mitológia, s még a ’63-ban játszódó kisebb-nagyobb jelenetek sem tudnak eléggé szórakoztatni ahhoz, hogy maradjak. Gyakorlatilag pontosan ez történt, hiszen a jelenben zajló nyomozások kivétel nélkül rendkívül bénák voltak. A készítők nem voltak képesek izgalmas és  feszült történeteket írni, mely a karakterek kidolgozásán is látszott. Az egyes szereplők ugyan szimpatikusak voltak, de a köztük lévő kapcsolat vagy a jellemük konkrét ábrázolására már nem jutott energia.

Ezzel szemben a régi börtön falai közötti pillanatok kellemesen megteremtették az atmoszférát, a cselekmény élvezetesnek és érdekesnek tűnt, ezáltal az epizódokban tulajdonképpen a gyilkosokat és tolvajokat jobban megismertük, mint a főszereplő triót. További pozitívum a mitológia, mely egyértelműen sok lehetőséget tartalmaz, de nem mernek mélyebben belemenni, részenként maximum 5 percet foglalkoztak vele, ami csak annyira volt elég, hogy késztetést érezzek a következő után is. A fináléban próbáltak többet mutatni, de így sem kaptunk túl sok választ, nem derült ki igazán sok minden, ráadásul még a cliffhanger sem ütött igazán, úgyhogy a folytatásra már elfogyott a kedvem.

Hiába indult szórakoztatóan az Alcatraz, túlságosan előtérbe helyezték a zavaróan súlytalan nyomozást és nem törődtek a főbb karakterekkel, miközben a háttértörténetből sem derült ki sok. Minden a legminimálisabb szinten állt be, csak azért fejeztem be az évadot, mert reménykedtem, hogy a zárásra valami változik. Nem lett így, vagyis ha netalán lesz 2. évad, én akkor sem maradok. Talán 5/10.


Pan Am – 1. évad

Pan Am – 1. évad
(Pan Am)

Vártam a két idei ’60-as években játszódó sorozatot, hiszen egy érdekes és izgalmas kornak tartom, s még az sem rettentett el, hogy el nem tudtam képzelni, mivel tölthetik fel a játékidőt a szerelmes szappanon kívül. A The Playboy Club hamar véget ért, a Pan Am viszont kihúzott 14 részt, amelyek összességében kellemes hangulatban teltek.

Az 1963-as évet egy Pan Am repülőgép személyzetének szemszögéből követhetjük végig. A négy fiatal légi kísérő és a két pilóta együtt éli át Kennedy elnöki periódusának utolsó mozzanatait, miközben barátokká válnak, s néhányuk között még több is kialakul. Egyikük a CIA ügynökévé válik, kisebb-nagyobb ügyben az kémek segítségére siet, hiszen a hidegháború tombolását nekik is át kell élniük.

Ami leginkább megnyert magának, az a kor hangulata. A korabeli ruhák, az események és a viselkedési formák együttese érdekes légkört alakított ki, amely a szentimentális történeteket is tudja enyhíteni. Számomra is meglepő módon egyáltalán nem zavartak a szövődő szerelmek, kimondottan fogyaszthatóan tálalták ezeket a szálakat is. Kicsit guilty pleasure-érzetem van, de egyáltalán nem negatív formában, mindvégig kellemesen szórakoztam.

A kémkedés nem zavart túl sok vizet, hiszen a hat főszereplő közül csak egyiküket érintette, viszont pont akkora hangsúlyt kapott, amelyre szükség volt. Feldobta a szappanos részeket, kevéske izgalmas és feszültséget is kevert a romantikához, a megfelelő arányban. A karakterek mindannyian könnyen megkedvelhetőek, ami az őket alakító színészekre is igaz, természetesen és szimpatikusan játszottak.

Mindösszesen 14 epizódról volt szó, ám remek kikapcsolódást jelentett. A mondvacsinált drámákat nem éreztem erőltetettnek, abszolút pozitív légkör uralkodott, hiszen a szerethető figurák és a korabeli atmoszféra garantálta a vidám hangulatot. Kicsit sajnálnám, ha nem lenne folytatás, még ha kevés esély is van második évadra. Így az első legyen 7,5/10.


Awake – 1×01

Awake – 1×01
(Awake)

Mi is kell egy remek sorozathoz? Mindenek előtt egy érdekes alapötlet, utána a megfelelő írógárda, akiktől a megfelelő minőséget várjuk el, végül pedig a színészek, akik miatt megkedveljük a szereplőket. Az Awake első epizódja után úgy tűnik, hogy minden egyben van egy szórakoztató sorozat lehetőségéhez, s már csak reménykedhetünk, hogy a későbbiekben is legalább ilyen élvezetes részeket láthatunk.

Michael Britten nyomozó balesetet szenved a családjával, és az egyik hozzátartozója meghal. Azonban előtte sem világos, hogy a felesége vagy a fia élte túl, ugyanis mindkettejükkel együtt tölti a napot. Egyszerre él két párhuzamos világban, s míg az egyikben eltemette a nejét és próbál túllépni a tragédián a fiával együtt, addig a másikban pont fordítva történt és felesége marad vele, az egyetlen különbség, hogy hol ébred fel. Más tekintetben rendkívül hasonlóak az egyes univerzumok, ugyanúgy jár pszichológushoz és végzi a rendőri munkáját, vagyis mindkettőt valóságosnak érzi, ám természetesen nem lehet mindegyik az, habár ezzel a legkevésbé sem akar szembenézni.

A koncepció engem azonnal megnyert. Mindig is érdekelt az alternatív világok keveredése, itt ez különösen nagy szerephez jut. A készítők úgy variálják a szálakat, hogy mindkettő kellően izgalmas legyen, viszont gyakorlatilag egy nyomozós sorozat köntöse alatt történik minden, vagyis részemről máris csökken az érdeklődés. Bár nem fektettek túl nagy hangsúlyt a gyilkossági ügyekbe, inkább a különböző világokból nyert információra hegyezték ki az eseményeket, azért a legunalmasabb perceket az eseteknek köszönhetjük, még ha kettő is volt belőle egyszerre. Remélem a későbbiekben sem akarják ezeket előtérbe helyezni, én biztos nem díjaznám.

A drámai történet viszont annál jobbnak bizonyult. Nagyszerűen valósították meg Britten nyomozó drámáját, akinek egyszerre kell megbirkóznia szerettei elvesztésével és létével, s próbál valahogy egyensúlyt teremteni a két világ között, de nem is akar tőlük elszakadni, elvégre így még mindkét családtagjával együtt lehet. Vívódásai és érzelmei átérezhetőek, ebben sokat segít Jason Isaacs kiváló játéka is.

Az egész pilotot kellően átgondoltnak és profinak éreztem, minden a helyén volt, hogy felkeltsék a figyelmet, viszont nem vagyok abban biztos, hogy ez sokáig kivitelezhető lesz, egy idő után kifullad az ötlet, ha csak nem bővítik még tovább. Mindenesetre az első részen jól szórakoztam, talán 7,5/10 pont, még folytatom egy darabig.


Smash – 1×01-02

Smash – 1×01-02
(Smash)

Az éneklős sorozatokra mindig is kicsit vegyes érzéssel tekintettem, hiszen a dalok mellett kell valami olyan plusz, ami miatt megéri maradni. A Glee esetén egy ideig kitartottam, azonban másfél évad után muszáj volt kaszálni, nem szórakoztatott igazán. Így amikor belekezdtem a Smash első részeibe, célul tűztem ki magam elé, hogy csak akkor folytatom, ha azt érzem, hosszú távon is el tud bűvölni. Nem így történt.

A Broadway csillogó világa minden érdeklődőt elvarázsol, ám ezúttal egy musical készítésébe nyerhetünk betekintést. Két író egy hirtelen felvetett ötlet miatt elhatározza, hogy alkotnak egy showműsort Marilyn Monroe-ról. Azonban a kezdeti lelkesedés után számtalan problémával kell szembenézniük, ugyanis a rendező kibírhatatlan, a producer válása miatt pénzgondokkal küzd, ráadásul a főszereplő személyét játszó hölgy kiválasztása sem egyszerű.

A sorozat a musical kulisszái mögé vezet el bennünket, ám jelenleg úgy tűnik, hogy hosszú távon is az előkészületekkel akar foglalkozni. Ez sokáig érdekes lehet, bár felmerült bennem, hogy egy idő után még ez a koncepció is kimerül,  s muszáj lesz eljutni a bemutatóig. Mindenesetre már Marilyn kiválasztását sem intézik el egy rész alatt, a pilot második fele és a teljes második epizód is erről szólt – s feltehetően a folytatásban is még sokáig fogják húzni. Így viszont muszáj feltölteni mással az üresen maradó perceket, amelyekben a karaktereket próbálják jobban árnyalni.

Innentől kezdve azonban részemről teljes érdektelenség és állandó unalom volt tapasztalható. Nem tudták felkelteni a figyelmemet a figurák iránt, a szappanoperás problémák inkább untattak, mint valódi élvezettel töltöttek el. Pedig az éneklés mindig nagyon kellemes, a próba közben előadott dalokat is átvezetik a kész produkció díszletébe és hangulatába, de ez nagyon kevés ahhoz, hogy szórakozzak.

Még amikor az upfronts idején a készülő sorozatokról olvastam, a Smash témafelvetésében megragadott valami, úgy képzeltem, hogy tudnak olyan epizódokat készíteni, amelyekben az éneklés mellett is lesz olyan hozzáadott plusz, ami maradásra késztet. Két részt adtam neki, egyik sem győzött meg igazán, a folytatást teljesen feleslegesnek érzem, bár az 1x-01-02-re is megadom a 6/10 pontot.


The River – 1×01-02

The River – 1×01-02
(The River)

A V és a The Event meglehetősen kétes minősége után nem sikerül igazán felkelteni az érdeklődésemet a high concept sorozatok iránt, így a The Riverre sem voltam különösebben kíváncsi. Azonban az első két rész olyan jól sikerült, hogy várom a folytatást, sőt, mondhatom, hogy az idei év egyik legjobb nyitányát láthattam. Remélem a folytatás is legalább ilyen lesz.

Emmet Cole egy népszerű sorozatot vezet, a stáb követi a világ körül, miközben ő egzotikus helyeket látogat meg, illetve új növényeket és állatokat fedez fel. Utazásaira a családját is magával viszi, állítólag ebben rejlik sikerének titka. Azonban több évtizednyi munka után az Amazonas őserdejében egyszer csak nyomát vesztik. Hónapokig kutatnak utána, de nem találják meg, ezért már éppen feladnák a reményt, amikor hirtelen bekapcsol a jeladója. Felesége, fia és a stáb néhány tagja utána ered, miközben a mentési folyamatot is felveszik – ekkor még nem is sejtik, hogy mi rejlik a dzsungel mélyén.

A kezdés elég nehezen indult be. A készítők hirtelen bedobtak minket az események sűrűjébe, nagyon úgy tűnt, mintha a szálak össze-vissza lennének, a káoszon nehéz volt kiigazodni. Nem mutatták be igazán a karaktereket, így megkedvelni is nehéz volt őket – mondjuk ez a 80 perc végére sem sikerült. A mentés érdektelennek tűnt, de folyamatosan egyre érdekesebbé vált. Mire az első részt befejezhettük, már túl voltunk annyi izgalmas és feszült pillanaton, hogy élvezhető legyen, s ez a második epizód folyamán is csak fokozódott.

A misztikus és természetfeletti témaválasztás remeknek tűnik, hiszen váratlan fordulatokhoz és meglepetésekhez vezethet, ráadásul a mitológia is folyamatosan bővülhet és válhat érdekesebbé. Ehhez társul a sötét, már-már horrorisztikus hangulat is, melyet nagyszerűen ki is használtak a készítők, nem féltek ijesztgetni és félelmet generálni.

Amit viszont egyáltalán nem tudtam hova tenni, az a kamerakezelés. Mivel az egész dokumentum-sorozatos hangulatban készült, a technikai részek is igazodnak hozzá, tehát gyakran láthatjuk egy-egy rejtett kamera vagy a stáb tagjainak kézi kamerájának képét, amelyet kiegészítenek a doktor sorozatából készült felvételekkel. Akit ez zavar, az bele se kezdjen, mindvégig jellemző lesz, én magam sem tudtam szeretni, sokszor inkább zavart. Egy idő után ugyan megbékéltem vele, de kétlem, hogy ez mindenkinek sikerülne.

Összességében a kezdeti gyengélkedések ellenére a végére egy kiváló pilotot láthattunk, az izgalmas pillanatokat jól kiegészítik a félelmetes légkörrel, remélem, hogy a későbbiekben is tudják biztosítani ezt a minőséget. A fényképezés stílusa továbbra is furcsa, nem fog mindenkinek tetszeni, bár ettől még szórakoztató volt a kezdés. A folytatás se legyen rosszabb, nekem az 1×01-02 8/10.


The Finder – 1×01

The Finder – 1×01
(The Finder)

Újabb csalódáskeltő pilotot sikerült megnéznem, pedig a The Finder alapötlete és kivitelezése is nagyon kellemesnek nézett ki az előzetesekben és plakátokon, de a végeredmény mégis túlságosan unalmas és szürke lett.

A címből következtetni lehet a sorozat tartalmára, ugyanis a főszereplő egy olyan – agyilag valamelyest károsodott – férfi, aki mindent megtalál. Mindegy, hogy ellopott gitárról vagy eltűnt holttestről van szó, úgy kutakodik, hogy megérzése és tapasztalata alapján végül rábukkan a keresett dologra. Munkája során segítségére van egy rendőrnő és egy nagydarab néger is, aki amolyan titkár és testőr személyét tölti be, valamint egy fiatal, bűnözésre hajlamos lány is.

Elsőre egy jópofa, vidám hangulatú szériának tűnt, amit a  különc főszereplő könnyedén elbír a hátán (amolyan Monk-stílusban), s ugyan a heti ügyek csak vegyes érdekességgel bírnak, azért nem fullad unalomba, s kellemesen szórakoztató részeket láthatunk majd. Végül egyáltalán nem így lett, gyakorlatilag teljes érdektelenség jellemezte végig, nem sikerült a figyelmemet felkelteni, s ezen a furcsa figurák sem tudtak segíteni (talán a négernek azért voltak jó pillanatai).

A különös nyomozó mindvégig ellenszenves maradt, ezért a háttértörténete sem tudott felvillanyozni, a különcsége inkább csak az unalmat növelte, s a megoldásokat néhány kivételtől eltekintve nem éreztem elég ötletesnek. A felvezetett átívelő történetszálakkal sem tudták elérni, hogy érdekeljen a sorozat, pedig a helyszín Miami, így a környezet is tovább tudná fokozni a kellemes atmoszférát, de önmagában kevésnek bizonyult.

Csak magamat tudom ismételni, egyszerűen untam az első epizódot, mind a hangulat, mind a karakterek távol maradtak tőlem. Nem éreztem, hogy ki tudják használni a koncepcióban rejlő lehetőségeket, bár ettől függetlenül könnyen el tudom képzelni, hogy másnak megtetszik a sorozat. Én biztosan nem folytatom, talán 3,5/10.