tv kategória bejegyzései

Egy makulátlan elme örök ragyogása

Egy makulátlan elme örök ragyogása
(Eternal Sunshine of the Spotless Mind – 2004)

Kissé nehezen tudok bármit is írni a filmről, hiszen rendkívül kaotikus, s mindeközben különleges gondolatokat hoz fel, de valahogy az irányelveit még sem sikerült teljesen kifejteni, mégis egyszerre elgondolkodtató és elvarázsoló. Kevés szereplővel, képzelet, valóság és emlékek határán súrlódva, miközben az emlékekről mély gondolatokat kapunk, de még sem nyűgözött le annyira, mint kellett volna, vagy legalább tehette volna, bár meg kell említeni, hogy remek film.

Történet? Hm.. nehéz azt mondani, hogy tökéletes és érdekes, mert nem az. Bár nem is számít. Lényeg, hogy van egy pár, Joel és Clementine, de a lány elhatározza, hogy a szakításuk után törli az emlékeit Joelről. Ez meg is történik, és Joel is hasonló gondolatokat fogalmaz meg. A film igazából arról szól, hogy emlékezettörlés közben Joel emlékeiben milyen érzelmek és gondolatok játszódnak le, s hogy egyáltalán akarja-e az emléktörlést, s hogy az emlékei mennyire határozzák meg az embert.

Persze mindezt elég kaotikusan és káoszosan sikerült ábrázolni, de mindeközben nem esik annyira szét, hogy elveszteném a fonalat. Drámai, humoros és szürreális pillanatok váltják egymást, mondhatni zseniálisan. A mély gondolatokat egyértelműen az emlékezettörlés köré szövi, hiszen míg Joel fejében a dolgozók törlik az emlékeket, eközben velük is zajlik az élet…

Vajon érdemes eltörölni a rossz, és boldogtalan emlékeket? S egyáltalán lehet ez? Egyedi és érdekes témát vet fel, szerintem. A színészekről még meg kell emlékeznem, mivel Jim Carrey és Kate Winslet nagyot alakít, Carrey-t eddig más típusú szerepekben ismertük meg, de itt is megállja a helyét, míg Winslet kisasszony a szokásos profi munkát hozza. Valahogy a ‘mellék’ gondolatmenetet nem sikerült eléggé felépíteni, és valahogy a tanulsági rész nem volt túl erős.

Szerintem remek film, bár kissé nehezen emészthető. Szürreális, drámai és sötét humorral operáló. Mindenképpen meg kell néznem még egyszer, hogy kicsit többet is felfogjak. Megadom a 9/10 pontot.

“Mily boldog az, ki feddhetetlen.
A világ is feledi, ki elfeledte már.
Ez a makulátlan elme örök ragyogása!
Az ima meghallgatásra lel,
s a kívánság lemondásra.”

Reklámok

A Pelikán ügyirat

A Pelikán ügyirat
(The Pelican Brief – 1993)

Talán az egyik legjobb akció-thriller, amit ismerek. Kicsit hosszú, de mégis le tudja folyamatosan kötni a figyelmemet. ’93-as így nem szabad modern-kori látványjelenetekre gondolni, de mégis a érdekes és izgalmas tud lenni. Eredetileg könyvből készült, így a történet adott, de a körítés is jó tud lenni, még ha annyira nem is állok közel a műfajhoz.

A történet szerint Darby Shaw, a joghallgató, egy esszét ír a Legfelsőbb Bíróság két gyilkosságáról, illetve annak a lehetséges gyanúsítottjairól. Kicsit merészen következtet, azonban nem is tudja, hogy mennyire eltalálta. Egy gazdag olajmágnást gondol az ügy háttérben. Ez lesz a Pelikán ügyirat. Az ügyirat eljuttatja az FBI-hoz, onnan pedig rögtön a Fehér Házba kerül. Darby élete veszélybe kerül, és mindenkit, aki tudott az ügyiratról, megölik. Csak egy valakiben bízik, Gray Grahamben, az újságíróban. Bizonyítékokat keresnek, miközben a sokan üldözik őket…

Érdekes történet, és az előadása is izgalmas. Bár olykor kissé unalomba fullad, vagy csak kevésbé érdekes jelenetek váltják egymást, valahogy még sincs olyan érzésem, hogy felesleges jelenetek, vagy felesleges párbeszédek lennének benne. Folyamatosan állnak össze a mozaik darabkái, és az olykor előbukkanó akciók miatt fel tud pörögni a film.

Persze a színészek is hozzásegítenek a film élvezetéhez, hiszen Julia Roberts és Denzel Washington jól alakítja a karakterét. Műfajában mindenképpen kiemelkedő, bár engem annyira nem tudott lekötni. Igazából a műfajt annyira nem kedvelem, és emiatt nem tudtam igazából élvezni a filmet. Aki végigüli a 140 percét, az egy izgalmas, érdekes thrillert kaphat, nálam 7/10 pontot kap.


Csupasz pisztoly a (z)űrben

Csupasz pisztoly a (z)űrben
(2001: A Space Travesty – 2000)

A régi Csupasz pisztoly trilógia folytatása is lehetne, azonban a magyar cím kivételével nem igazán van hasonlóság. A főszereplő Leslie Nielsen, és ez elég sokat elárul a filmről. Szórakoztatóan, remek poénokkal, bár kicsit gyatrább minőséggel készült ez a film Nielsen többi filmjéhez képest, de a megtekintése vidám perceket szerezhet.

Dick Dix (Leslie Nielsen) a Vegan bolygóra utazik, ahol ki akarja szabadítani az amerikai elnököt a gonosz űrlények fogságából. Segítségére van társa, a csinos Cassandra is. Tulajdonképpen a Csupasz pisztoly trilógia humora jellemzi. Fizikai poénok többsége, némi rombolással, félreértésekkel és egysorosokkal. Jó néhány szép pillanata van, de valahogy még sem tud mindig lekötni.

Van sok hibája, ez tény, de miközben nézem, ez valahogy nem tud izgatni. Jól szórakozok rajta, és Leslie Nielsennél ez számít. A végső jelenetnél tobzódunk ismert emberekben, azonban olykor a humoros figurát túlerőltetik, és a film átesik a ló túlsó oldalára.

Igazából elég sok jelenet melléfogás, de a színészek játéka és a humor valamennyire tud kárpótolni. Jó szórakozás, de aki Leslie Nielsent meg akarja kedvelni, az ne ezzel kezdjen. Mondjuk 7/10.


Füles

Füles
(Scoop – 2006)

Könnyed kis Woody Allen vígjáték Scarlett Johansson, egy kis halál, egy kis csalás és egy kis poén főszereplésével. Ugyan kevés Allen vígjátékot láttam eddig még, de azt hiszem gyorsan kellene pótolnom ezt a hiányosságomat. Jót lehetett rajta szórakozni, elég feelgood film.

Az alaptörténet annyi, hogy van egy sorozatgyilkos, aki prostikat gyilkol. Joe Strombel egy újságíró, aki éppen meghalt, és miközben utazik az alvilágba, találkozik Peter Lyman titkárnőjével, aki megadja neki az évszázad fülesét: a gyilkos maga P. Lyman. Mivel Joe már nem tudja megírni a cikket, megpróbál megszökni az alvilágból, hogy felkeressen egy másik újságírót.

Meg is találja Sandra Pransky-t, aki éppen egy bűvészshow közepén van. Elmondja neki a fülest, és Sandra elhatározza, hogy kideríti az igazságot, és felkeresi Petert. Segítségére van Sid Waterman, a bűvész is…

Az alapsztori ígér némi krimit, azonban Woody Allen figurája és személye rengeteg poénra ad lehetőséget, és általában el is lövi a vicceket. Nem mondom, hogy nagy dolgokat akarnak a filmbe belevinni, egyszerűen csak könnyed kikapcsolódást nyújt arra a másfél órára.

Vicces, feelgood és könnyed. látszik, hogy semmi komolyat nem akar adni, csak szórakoztatni. Némi abszurditás, némi krimi, és kész a film. Megér 8/10-et.


Willy Wonka és a csokigyár

Willy Wonka és a csokigyár
(Willy Wonka & the Chocolate Factory – 1971)

Nem erre számítottam, amikor belekezdtem ebbe a filmbe, és nagyon meglepődtem, miközben néztem. Pozitívan csalódtam a filmbe, és jól szórakoztam a megnézése közben. Igaz, nem szabad összehasonlítani az új, Tim Burton-féle történettel, de önmagában nézve remek film a Willy Wonka és a csokigyár. Kicsit zenés, kicsit régimódi, de szórakoztató.

Az alaptörténet viszonylag egyszerű, nem túl csavaros. Charlie szegényen tengeti napjait, amikor megtudja, hogy Willy Wonka, akinek a csokijait mindenki szereti, a nagymenő csokigyáros, megnyitja gyárának kapuit, amelyeken nem lehetett embert átmenni látni, már 20 éve. Azonban csak 5 embert (és azoknak egy-egy kísérőjét) engedi át, akiket úgy választ ki, hogy öt aranycédulát rejt el a csokikban, és akik megtalálják őket, azok bemehetnek. Mindenki rohan csokoládét vásárolni, egyedül Charlie nem megy, hiszen neki nincs pénze csokira. Azonban a szerencse mindenki sorsát megfordíthatja… és általában meg is fordul.

Kellemes kis történet, és olykor még tartalmaz mélyebb gondolatokat is. Említettem, hogy zenés filmről van szó, és valójában elég gyakran fel-felcsendül egy-egy dal, ami kicsit felvidítja a hangulatot. A látványt általában szépen megoldották, s bár nem kell egetrengető látványra gondolni, mint az új verzióban, de azért korrekt látványról van szó, hiszen eléggé leegyszerűsítenek mindent, és így nem fognak mellé.

Viszont volt néhány gyengéje is a filmnek. Valahogy a karakterek nem stimmeltek mindig, hiszen valahogy az sem volt teljesen kihangsúlyozva, hogy Charlie családja mennyire szegény, így az ajándékok nem mutattak túl jól. Wonka figuráját sem igazán éreztem kidolgozottnak, főleg a céljai miatt. Persze Gene Wilder remekül megoldja a dolgát, pont eléggé bohókás, vicces és visszahúzódó alak. Emellett remek egysorosai vannak.

“Így ragyog egy dicső tett ebben a mocsok világban.”
“Nem ég benn a katlanban, ha szerencséje van, beszorul az aknába.”
“Ugyan, kizárt, hogy a fiából fánk legyen. Az a cső nem a Fánkterembe vezet. A fiából praliné lesz.”

A maga nemében remek film, nekem megér egy 8,5/10-et. A 8-at kevésnek érzem, de azért van egy kis különbség az új és a régi Wonka film között.


Dreamgirls

Dreamgirls
(Dreamgirls – 2006)

Ugyan kevés musicalt láttam, de ez mindenképp ott lesz a kedvenceim között. Azt hiszem itt majdnem minden a helyén volt, ellentétben pl. a Mamma Mia!-val. Némi történet, egy kevés dráma, általában jó szereplők és remek zene. Kellemes hangulata van a filmnek, és bár kissé drámai hangulat árad belőle, mégsem úszik át az egész horrorba, mint a Sweeney Todd.

A történet röviden annyi, hogy van három fiatal fekete csaj, akiknek jó hangjuk van, és énekelni akarnak. Felkérik őket Jimmy Early vokalistáinak, és innentől kezdve beindul a karrierjük. Ugyan az üzlet, a hatalom és pénzvágy olykor sok jót ledönt, így a csapatból kilépnek, s a menedzsert már semmi sem érdekli jobban a pénzénél, azonban a végére majdhogynem hepiend lesz, de azért fullad az egész csöpögésbe.

Mint a legtöbb musicalben, itt sem a párbeszédekre fektetik a hangsúlyt, és ez jót tesz neki. Nem beszélnek sokat és feleslegesen a szereplők, így nem is lehet a dialógusokkal mellélőni. Cserébe viszont sok-sok dal felcsendül, s a legtöbb még párbeszédet is helyettesít.

Az egészben felmerülnek kicsit mélyebb gondolatok a pénzvágyról és az emberi értékekről, de mindezt jól tudja előadni, mindenféle (legalábbis sokféle) klisé és közhely nélkül. A remek dalokhoz jó énekes is kell, és itt lép képbe a remek színészi gárda. Beyoncé és Jennifer Hudson óriásit alakít, főleg Jennifer remekül hozza a figurát.

Az ambiciózus menedzsert Jamie Foxx játssza el, s bár vele nem mindig voltam kibékülve, hiszen sok érzelmet nem kaptunk a szerephez, de igazából a figurában nincs érzelem. Felbukkan még Eddie Murphy, aki J. Early szerepét veszi magára, szerintem jól szerepel. Eddie-nél nem szoktuk meg az ilyen műfajt, hiszen általában vígjátékokban láthatjuk, de most jót nyújt.

Szerintem mindenkinek megéri megnézni, aki szereti a jó dalokat egész jó történettel és némi drámával körítve. Nekem tetszett. 8/10


Kis Vuk

Kis Vuk
(Kis Vuk – 2007)

Mondhatnám, hogy életem egyik legrosszabb filmjét láttam, és talán nem is tévednék. Egyszerűen feleslegesnek éreztem a film 80 percét, mert csodálom, hogy bármelyik 5 éven felüli élvezni tudja. A film első öt perce után lestem, kerestem az értékelhető momentumokat, és igazából nem találtam. Egyszerűen gagyi film, amit sokszor egy gyengébb, sok évvel ezelőtti számítógépes játék grafikája is leelőz.

A történet mondhatni szánalmas, a szereplők unalmasak, a zene rosszkor szólal meg, és még folytathatnám. Kis Vuk, az eredeti Vuk fia boldogan éldegél az erdőben, amikor az orvvadászok lelövik a fél családját, csak az apja marad életben. Igen, most komoly eseményt mondtam el, de ez a film első 2 percébe belefért. A Kis Vuk persze ki akarja szabadítani az apját, akit az orvvadászok eladtak az erdő közepén lévő cirkusznak, ami éppen akkor érkezett oda.

Ezalatt az ultramodern tolószékkel, és egy nagyothalló kutyával rendelkező Alex beleszeret a cirkusz-igazgatónő mostohalányába, akiről azt állítják hogy szép. Ezt nem sikerült megállapítanom, igazából örültem, hogy meg tudtam különböztetni a lány orrát a fülétől, mert a karakterek kidolgozásilag úgy 10 évnyi lemaradással küszködnek. Ez az első magyar 3D animációs film (vagy hasonló), és megtudtuk, hogy hol áll a magyar filmgyártás. Majd még 10 év múlva szeretném újra megnézni.

Szerepel még a filmben egy Jobbfék meg egy Balfék nevezetű koma, akiket viccesnek szántak, nagyon kevés sikerrel. Aztán ott van még a cirkusz-igazgatónő, akinek absztrakt módon műkarja van, és az Alex nevű fiúval valami kapcsolata van. A véletlenszerűen történő események mellett fel-felcsendül valami zene, ami vagy rémesen csöpögős magyar zene, vagy rémesen rossz magyar rapzene lehet, amit egy károgó “madár” lény szolgáltat. Nekem egyik sem nyújtott nagy élményt.

A műkarú nő visszaemlékezésiben valami nem magyar (talán angol?) nyelvű pop zene szólal meg. Érdekes párosítás. Az állatokat leginkább onnan tudtam megkülönböztetni, hogy van-e rajtuk nyakörv, mert rendkívül hasonlít egymásra például egy nyúl meg egy róka. Igen, megint a látvány. Emellett a háttér néha bántóan nem 3D-s.

Az emberek mozgása engem nagyon emlékeztetett a Runaway nevű 2001-es számítógépes játékéra, de az általában jobb volt. A szinkronhangok még valamennyire a helyén voltak, bár a Kis Vuk hangja fülsértően rossz volt.

Összességében ez egy rémisztően rossz film volt, de értékelem az erőfeszítést, mivel mást nem tudok, úgy 1/10-re.