DVD kategória bejegyzései

Fifti-fifti

Fifti-fifti
(50/50 – 2011)

A halállal nem szokás viccelődni – a rákkal pedig főleg nem. Mégis, vannak olyan helyzetek, amikor szükség van arra, hogy az élet pozitívabb oldalát szemléljük, hogy tudjunk örülni az örömöknek és ne süllyedjünk mély letargiába. A Fifti-fifti ezt a folyamatot próbálja meg bemutatni, s egészen különös, szinte vidám hangulatba kerülünk, miközben egy olyan súlyos betegségről nézünk képsorokat, amelynél a szomorúság és a meghatottság sokkal odaillőbb reakciónak tűnik. Ez adja az alkotás igazi varázsát: képes humorosan beszélni egy komoly témáról, meglepően jó arányérzékkel találja el a szükséges dráma mennyiségét, bár talán pont emiatt veszít hatásosságából.

A teljes cikk az ekulturán olvasható.

Reklámok

The Artist

A némafilmes
(The Artist – 2011)

Mondhatnám, hogy egészen újszerű élménynek tűnik A némafilmes, de ennél árnyaltabb a kép. A fiatalabb generációt nem hiszem, hogy olyan könnyen meghódítja, hiszen nem tud versengeni a modern idők filmjeivel, egyedül a nosztalgikus érzet miatt nem érezzük magunkat becsapva. Ettől függetlenül nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek (nem csak sznoboknak!), aki kíváncsi a régi idők mozijára, vagy úgy érzi, hogy a színes filmek világából muszáj egy kicsit kilépni, számukra a múlt fog életre kelni arra a 100 percre. A magam részéről a két véglet között helyezkedem el, egyszerre varázsolt el a hangulat és éreztem azt, hogy mindez nem elegendő az elvárásokhoz – mindenesetre a következő tíz évre bőven elegendő volt ez a fekete-fehér alkotásokból.

A teljes cikk az ekulturán olvasható.


Kezdők

Kezdők
(Beginners – 2011)

Múlt és jelen, szerelem és halál, emlékezés és feledés, boldogság és szomorúság ellentétes témáira épül a film, egyszerre próbál beszélni minderről, miközben olykor kissé szomorkásan, olykor inkább vidámabban peregnek a képsorok. Klasszikus független alkotás, igazi „indie”, ahol a hangulat és a stílus egyediségével próbálják megnyerni a nézőt – jelen esetben sikeresen. A hazánkban méltatlanul hanyagolt Kezdők csupán egy DVD megjelenést tud felmutatni, a mozitermekbe nem is került, ám ettől függetlenül érdemes rászánni az időt, hiszen egy egészen különös élménnyel gazdagodhatunk.

A teljes cikk az ekulturán olvasható.


Hadak útján

Hadak útján
(War Horse – 2011)

Steven Spielberg neve egyet jelent az olyan, lassan klasszikusnak számító produkciókkal, mint a Ryan közlegény megmentése, az E. T. – a földönkívüli, a Jurassic Park vagy éppen az Indiana Jones filmsorozat. Legújabb alkotása talán nem lesz olyan híres és széles körben tisztelt, mint a korábban említettek, ám egy olyan műfajt elevenít fel, mely a modern korban – talán teljesen jogosan – a háttérbe szorult. Ez pedig a filmeposz, amely a fiatalabb korosztály számára mesél sokszor hatásvadász és már zavaróan giccses eszközökkel az életben igazán fontos erényekről, a bátorságról és a kitartásról, melyekkel még a legmostohább körülmények között is túl lehet élni – a Hadak útján esetében mindezt egy ló nézőpontjából láthatjuk viszont.

A teljes cikk az ekulturán olvasható.


The Ides of March

A hatalom árnyékában
(The Ides of March – 2011)

George Clooney neve az utóbbi időkben igen komoly tényezőnek számít a hollywoodi filmesek körében, hiszen amivel érdemben foglalkozik – ha nem is lesz tökéletes –, mindenképpen beszéd tárgyát fogja képezni. 2012-ben (az Egy veszedelmes elme vallomásai, a Good Night and Good Luck.,  valamint a Bőrfejek után) immár negyedik rendezését tekinthetjük meg a mozitermekben, melynek egyik forgatókönyvírója, illetve szereplője is az ötvenedik életévét betöltő színész. Sokat vállalt magára, és a legtöbb téren meg is felel az elvárásoknak, hiszen A hatalom árnyékában két legnagyobb erénye az okos forgatókönyv és a kiváló színészgárda, még ha sajnos nem is tudják eléggé kompenzálni a lassú történetvezetést.

A teljes cikk az ekulturán olvasható.


Pénzcsináló

Pénzcsináló
(Moneyball – 2011)

Sportfilmekben nincs hiány, legalábbis úgy tűnik, hogy a különböző sportot űző versenyzők felemelkedése és megváltástörténete kifogyhatatlan témája a hollywoodi filmeseknek, de ezzel nincs is semmi gond, hiszen mindig lehet újat mutatni a műfajban. Nehéz lenne tagadni, hogy a baseball Magyarországon nem örvend igazán nagy népszerűségnek, sőt merem állítani, hogy az egyébként sportok terén tájékozott szurkolók többsége sem tudná elmagyarázni a szabályait és szakkifejezéseinek jelentését – én magam sem. Így aztán kissé furcsának is tűnhet, hogy nem vált zavaróvá és idegesítővé, hogy kis túlzással a párbeszédek felét nem értettem, hiszen az intelligens és kiválóan összerakott forgatókönyv szinte mindenért kárpótolt.

A teljes cikk az ekulturán olvasható.


Suszter, szabó, baka, kém

Suszter, szabó, baka, kém
(Tinker Tailor Soldier Spy – 2011)

A hidegháborús politikai dráma mindenképpen a kedvenc műfajaim között található, s ha mindez egy izgalmas krimi-szállal társul, akkor számomra a siker szinte garantált. Ennek ellenére a hosszú című film mégsem nyert meg tökéletesen, minden érdekessége ellenére kicsit lassúnak találtam, viszont ettől még biztosan találkozhatunk vele az Oscar-gálán.

Az angol titkosszolgálat felső vezetőségének, a Köröndnek főnökét, a Control kódnév alatt dolgozó ügynököt meggyilkolják. Helyét más veszi át, lassan feledésbe is merülnek a tettei, azonban a minisztériumban előkerül egy őrültnek tűnő elmélete: az MI6 vezetőinek körében áruló van, aki a szovjeteknek is szolgáltat információt. A tégla kilétének kiderítésére küldik George Smiley-t, a nyugalmazott ügynököt, aki lenyűgöző intelligenciájával, illetve néhány másik kém segítéségével ered az áruló után.

A film legnagyobb erénye és egyben talán legproblémásabb része is a forgatókönyv bonyolultsága. A rendező és az írópáros úgy variálja a cselekményt, hogy nehezen lehessen kiigazodni rajta, a néző jobban összezavarodjon. Nem egyszerű kitalálni még az elején, hogy a szereplők közül ki kicsoda, s ezen felül a különböző idősíkok folyamatosan egybefolynak, a múlt és a jelen eseményeinek megkülönböztetése nehezére esik a regényben nem járatos nézőnek. Visszaemlékezések és múltidézések szakítják meg Smiley nyomozását, melyek nem csak hogy részleteket mutatnak be a rejtélyes ügyből, de tovább árnyalják a hidegháború korszakát.

A kémsztori egy zavaróan szürke és paranoiás kor felidézése is egyben, annak a kornak, amikor még az ügynökök vezetői is állandó félelemben, kétségbeesésben és feszültségben éltek. A légkört erősítik az érzelmeink letörésére és csüggesztésére irányuló képsorok is, melyet segíti az igazán lassú történetvezetés is. Utóbbi olykor izgalmas feszültséget teremt, olykor viszont átfordul kicsit unalomba, melyből ugyan gyakran továbblendül, de mégsem sikerült mindig fenntartani a figyelmet teljes mértékben. Smiley és a néző is apróságokból próbálja összeállítani a képet, mely csak növeli a feszültséget, de a végső jelenetben nem tud feloldódni, s az áruló személye elveszti érdekességét.

A környezet megteremtése viszont hibátlanra sikerült, a hidegháború magányos és gyanakvó világa a film vizualitásában is megjelenik, ezáltal egy idő után már a nézőt is nyomasztja az atmoszféra szürkesége. A színészgárdát kötelező kiemelnem, hiszen még a kisebb mellékszereplők között is nagy nevek tűntek fel, s gyakorlatilag mindenki kiválóan játszott. A főszereplő Gary Oldman, aki már igazán megérdemelne tehetségének elismerésére egy Oscar-díjat, talán majd most. A többiek közül nehéz külön kiemelni bárkit is, mindannyian megérdemlik: a “nagy öreg” John Hurt, az áruló-jelöltek: Colin Firth,  Toby Jones, Ciarán Hinds és David Dencik, a mostanában Sherlock-ot játszó Benedict Cumberbatch, az Amerikában is népszerű Tom Hardy, illetve a végre nem gonosz Mark Strong.

Összességében tehát egy bonyolultan előadott krimit láthattunk, amely sok minden miatt emlékezetes marad, elég ha a cseles forgatókönyvre, a lenyűgöző hangulatra vagy a zseniális színészekre gondolunk – s akkor még nem említettem a magyar neveket a stáblistán. Egyedül maga a nyomozás nem érte el a kívánt hatást, de ettől függetlenül a 8/10 pontot nem érzem soknak.