könyvek kategória bejegyzései

G. P. Taylor – Árnyak prófétája

G. P. Taylor – Árnyak prófétája
(G. P. Taylor – Shadowmancer)

Nem titok, hogy a fantasy műfaja a kedvenceim közé tartozik, ez a könyv azonban a kedvenceimtől elég távol áll. Éreztem, hogy volt az írónak egy remek ötlete, de azonban ezt nem sikerült nagyon jól megírnia. Az olvasása közben azt éreztem, hogy több, fantasy témájú könyvet próbál vegyíteni, és sokkal inkább hatásvadász mű, mint szórakoztató fantasy. Kicsit sajnálom, mert a 340 oldalán gyakran unatkoztam.

Az író próbálja vegyíteni az A Gyűrűk Ura csodálatos tájleírásait, a Harry Potter mártír-komplexussal küzdő karaktereit, a Biblia vallásosságát, fantasy és mitológiai alakokat, néhány saját ötlettel és érdekes fordulatokkal. Amivel a legnagyobb gondom volt, az a megvalósítás. A cselekmények leírása akadozik, és túlságosan sok és unalmas leírást alkalmaz. Emellett rendkívül vallásos, már-már szájbarágósan és túlságosan erőltetetten, persze ez még nem is akkora probléma.

A legtöbb fantasy műhöz hasonlóan előszeretettel alkalmaz mitológiai alakokat, bár inkább a saját fantáziájára támaszkodik. Maga a történet mondható eredetinek. Két fiatal, Thomas és Kate segít az újdonsült barátjuknak, Raphah-nak, aki vissza szeretne kapni egy különleges szobrot, egy kerubot, amit Demurral, a kis falu gonosz útra tévedt plébánosa tulajdonított el, ugyanis célja, hogy a kerub segítségével nagyobb hatalmat szerez, mint maga az Isten, vagy ahogy a könyvben nevezik, Riathamus. A három fiatal segítségére lesz az öreg csempész, Jacob Crane, illetve néhány hirtelen felbukkanó jótevő.

A karakterek csak vázlatosan vannak kidolgozva, bár érezzük a cselekedeteiknek a mozgatóját, de néhány jobb sorsa érdemes karakterről alig beszélt az író. Demurral karaktere egyszerű, hataloméhes gonosszá válik az első jelenet után, Rueben, a molnár, vagy éppen Lord Finnesterre karaktere alig szerepel, pedig jobb sorsa érdemes személyek. Az események olykor előre kiszámíthatóak, bár ettől nem lesz kevésbé izgalmas a történet.

A probléma a megvalósításon van, hiszen az izgalmas események között elő-elő bukkannak az unalmas és akadozó pillanatok. Kicsit sajnálom, mert lehetett volna izgalmasabb is, de sajnos nem lett. Akadozó mű, a fantasy műfajában sem tud komolyat alkotni, még ha valami keresztény fantasy is lenne ez. Jobb sorsa érdemes könyv, sok vallással feldúsítva. Talán 5/10. Határozottan nem lesz kedvenc.

Reklámok

Eoin Colfer – Artemis Fowl

Eoin Colfer – Artemis Fowl
(Eoin Colfer – Artemis Fowl)

A kedvenc fantasy könyveim között van számon tartva az első Artemis Fowl rész, vagyis a Tündérekkel életre-halálra alcímet viselő mű. Egy zseniális fiúról szól, aki talán a kedvenc bűnözőm, de minden alattomossága és őrült ötlete ellenére érző lény. Helyszín a Föld, azonban egy kicsit más a helyzet. A föld alatt tündérek élnek és próbálják a létezésüket eltitkolni az emberek elől.

Persze ez nem olyan egyszerű, főleg ha Artemis is belekeveredik. Artemis Fowl ugyanis egy tizenkét éves fiú, akinek az édesapja eltűnt, s emiatt az édesanyja kissé (illetve nagyon) megzavarodott. A fiú egy új vállalkozásba kezd, hogy feltöltse a családi kincstárat. Elrabol egy tündért, konkrétan Pinduri Berkenye századost, aki éppen a TÜNdefi egység jobb napokat is látott tagja.

A tündérek fegyverekkel és varázserővel harcolnak. Azonban onnantól, hogy Artemis váltságdíjat követel a századosért, a dolgok kicsit összezavarodtak. A könyv további szereplője, Artemis személyi testőre, Butler, illetve a testőr húga, Juliet. Feltűnik még Gyökér Gyulus, a TÜNdefi parancsnoka, Szájlapáti Tőzeg, egy egész ügyes kleptomán törpe,valamint az egység technikai vezetője, Kisgebe.

Fura fantasy ez, rengeteg humorral, egy zseniális tervvel, kellemes szereplőkkel. Nem igazán tudnám elmondani, hogy miért jó olvasni, csak egyszerűen jó. A humor, a fantasy, Artemis zsenialitása és a tündérekről szóló ismeretek valahogy megfelelő kombinációját alkotják egy regénynek.

Meglehetősen fiatal korosztálynak (értsd: 10-13 év) lett megírva, ettől függetlenül élvezhető idősebbeknek is. A karakterek persze sok vizet nem zavarnak, leginkább a humor miatt lettek kitalálva, az egyetlen, akit kicsit jobban megismerünk, a fiatal, zseniális gyerek, Artemis, aki ugyan a család vezetője egy időre, és majdnem fajközi háborút idéz elő, ettől függetlenül érzelmes lény, aki a lelke mélyén csak egy gyerek. Persze szándékosan keményíti magát, és elnyomja a gyerek mivoltát, azonban ő sem több egy kiskamasznál.

Talán még kicsit jobban megismerjük Butlert, aki hűséges szolgája a Fowl családnak, emellett rendkívül jó harcos, de ugyanúgy félti a húgát, mint a normális emberek. A fordításra különösebb panaszom csak a nevek miatt van, hiszen szerintem túl lőttek a célon. Kisgebe, Sas Pondró, Tőzeg és Gyökér Gyulus? Nekem ez már túlzottan is gyerekes, de ettől még ugyanúgy lehet élvezni az érdekes történetet és a humort.

Kellemes, gyerekeknek szóló fantasy, Artemis Fowl személyével, sok humorral, és tündérekkel. Kicsit többet akartam adni, de időközben valahogy elbizonytalanodtam. Túlságosan is gyerekes, ha a regényt mondjuk 15-18 évesekre írták volna, határozottan jobb lenne. Így sem rossz, sőt… 6,5/10. Végülis egyszerre elolvastam a könyvet, pedig ilyet ritkán szoktam. Meg mondjuk most másodjára olvastam, és az élmény nem csökkent.


Philip Pullman – Rubin és füst

Philip Pullman – Rubin és füst
(Philip Pullman – The Ruby in the Smoke)

Egy újabb krimi, ezúttal is egy fiatalról szól, azonban most egy lányé a főszerep. A fiatal Sally Lockhart első kalandja, némi rejtéllyel és izgalommal, kellemes karakterekkel, humorral és Pullman lenyűgöző stílusával. A viktoriánus hangulat, az érdekes történet, a krimis nyomozás mellé párosul a remek írói stílus, ami lehet, hogy a fordításnak köszönhető. A humor, a fordulatok és a hangulat elég hasonló, mint az Úr sötét anyagai trilógiában, bár arról még nem írtam.

Tehát ez a sorozat még csak most kezdődik, s inkább bevezető résznek tűnik, mint igazi kalandos kriminek. Persze ez is jó, csak a szereplők megismerése és a múlt böngészése engem annyira nem nyert meg. A 16 éves Sally Lockhart édesapja meghalt egy borzalmas hajótörés alatt, s Sally magára marad. Egy elég utálatos rokona neveli nem túl boldogan, de a lány élete nem túl jó. Azonban mikor megérkezik a levél, s Sally az édesapja után kezd kérdezősködni, valahogy minden a fejére áll.

Megismerkedik a vállalatnál dolgozó fiatal Jimmel, illetve a fényképésszel, Frederick Gorlanddal, az ő húgával Rosával, illetve még néhány érdekes karakterrel. Bár a karaktereknél túl sok felépítés nem volt, de megelégedhetünk ennyivel. A történet általában izgalmas, bár kisebb unalmak voltak benne, de mégis élvezhető maradt. Egyre több minden derül ki Sally édesapjáról, és a múltjukról, egy különös rubinról, valamint a borzalmas ópiumról.

Elég gyorsan olvasható mű, könnyed olvasmány, nem túl sok mélyet tartalmaz, inkább csak olyan egyszerű, mezei, fiatal krimi. Jól lehet rajta szórakozni, s mikor minden összeáll, boldogan tapsolhatunk. Nem mondom, hogy közhelyes, mert olyan is kiderül, amire nem számítottunk, de sajnos ez nem volt eléggé felépítve, és valahogy minden olyan súlytalannak tűnik.

Nem mondom, hogy rossz. Egy évezhető, könnyed krimi, némi izgalommal és nyomozással. Folytatni szeretném a sorozatot, hátha a későbbiekben még sokat javul. Ez a rész, úgy 6/10.


Anthony Horowitz – Kígyófej

Anthony Horowitz – Kígyófej
(Anthony Horowitz – Snakehead)

Alex Rider újra akcióba lép, azonban most sem akárhogyan. Egy újabb izgalmas és kalandos könyvben, és ezúttal még több titkot tud meg a múltjáról, és a szüleiről. De miközben egy kisebb akcióban dolgozik, belekeveredik a Skorpia legújabb világméretű akciójába, ahol már nem csak az ő élete a tét. Útját ezúttal is pusztítás jellemzi, ezúttal azonban segítőtársa is akad, a keresztapja személyében. (Talán kissé túl Harry Potter-es jellemvonás.)

Alex Rider személyét talán kevesen ismerik, mindenesetre a Kígyófej a sorozat 7. kötete, ahol már majdnem minden ki is derül. Folytatás persze van, a 7. kötetes sorozat túlzottan is Harry Potter-es lenne. Alex elvesztette a szüleit, és a nagybátyja halála után az MI6 folyamatosan felbéreli a tinédzser fiút, hogy kisebb-nagyobb akciókat hajtson végre nekik. Eközben egyre többet tud meg a múltjáról, míg most már minden kezd világosan derengeni előtte.

Alex ugyanis találkozik a keresztapjával, aki elég sokat elmond neki. S hogy hogyan is találkozik? Az előző kötet végén éppen az űrből pottyant le a Földre, s a Kígyófej ezzel kezdődik. Az ausztrál titkosszolgálat megkéri, hogy egy kisebb akcióban segítsen nekik, s cserébe a társa a keresztapja lesz. Persze a kisebb akcióból, jóval nagyobb terv lesz, és fél Ausztrália megsemmisül, ha Alex nem segít. Természetesen rengeteg kalandban és akcióban van része, és az olvasók is jól szórakozhatnak.

Nem mondom, hogy hibátlan könyv, de szórakoztat, és nálam ez a fő az ilyen könyvek esetében. A szereplők logikátlanul cselekszenek, és elég valószínűtlen dolgokat hajt végre Alex, azonban engem ez a legkevésbé sem tud zavarni. Thai-boksz mérkőzésben vesz részt, vagy éppen leszámol Ázsia legnagyobb bűnszervezetével? Nem baj, ha szórakoztatóan teszi. A szereplőket tekintve a legtöbb új személy, azonban előbukkan néhány rég nem látott jó barát is.

Nem is írom tovább, szórakoztató, izgalmas könyv, mindenféle világmegváltás nélkül. Tulajdonképpen jobban tudott szórakoztatni, mint az A balek, pedig az lényegesen komolyabb műnek íródott. Mindegy. A Kígyófej nekem 6/10. Az új könyv megjelenéséig talán el kellene olvasni a régebbi köteteket is.


J. K. Rowling – Bogar bárd meséi

J. K. Rowling – Bogar bárd meséi
(J. K. Rowling – The Tales of Beedle the Bard)

Talán túl sokat vártam. Sőt, biztos, hogy túl sokat vártam. Bár nem vagyok benne biztos, hogy mit vártam. Csak az biztos, hogy mit kaptam: egy egyszerű mesekönyvet, néhány humoros megjegyzéssel és kisebb illusztrációkkal. Öt kellemes mesével a varázsvilág egy-egy eseményéről, azonban még sem olyanok, mint a ‘mugli’ mesék. Sokkal másabb stílusú és hangulatú történetek, ahol azonban a jó elnyeri jutalmát, de az odavezető út sokkal másabb.

Az öt mese különböző témájú, azonban egy valamiben azonosak: a varázsvilág kétségtelen jelenlétét hordozza magában. A varázsló és a pattogó fazék történetében megismerjük, hogy nem tudunk kibújni a kötelességeink elől, még ha nagyon akarjuk is. A szerencse színes szökőkútjában ráébredhetünk, hogy a boldogságot, és a szerencsét egyszerűbb elérni, mint gondoltuk, még ha az út nehéznek is tűnik.

A mágus szőrős szívében ráébredhetünk, hogy a szerelem őrültsége igazán hasznos és fontos mindenki számára. Nyiszi Nyuszi és a locsifecsi fatönk történetében megtudhatjuk, hogy olykor az emberi balgaság olyan dolgokhoz vezethet, ami csak újabb balgaságokat szül. A három testvér meséjét ugyan már ismerhetjük a Halál ereklyéiben, de itt újra elolvashatjuk, s megtaníthat minket arra, hogy a Halál elől kibújni nem lehet…

A mesék ugyan tanulságosak, és viccesek, néhol azonban úgy éreztem, hogy nem illene bele egy mesekönyvbe. Emellett nem túl hosszúak, nem nyújtanak akkor élményt, mint amekkorát várni lehetne. Ellenben Albus Dubledore megjegyzései határozottan színt visznek a történetek közé, és kellemesen humorosak. Fantasy-nek kissé túlzás sorolni, sokkal inkább egy mese.

Összességében nem a legjobb mesegyűjtemény, amit olvastam, de mégis kellemes felvidulást okozhat. Humoros megjegyzések, és hangulatos mesék szerepelnek a könyvben. Pontszámilag mondjuk 4/10.


Hugh Laurie – A balek

Hugh Laurie – A balek
(Hugh Laurie – The Gun Seller)

Mindenki Doktor House-ának első könyve, ami egy jó könyv. Jó krimi, végbeli angol humorral, de sajnos mondanom kell, hogy ez az angol humor, ami feldobja, és nélküle elég gyenge lenne. Igazából a közepe táján, nekem nagyon ellaposodott a könyv. Az angol humorbon egyre kevesebbet kapunk, ami igazából az egyre izgalmasabb, kalandosabb történetnek köszönhető.

Sajnos, az elején lévő zseniális sziporkázás, lassan el-elakadt, és kimerült egy-egy odavetett megjegyzésben. Azt hiszem, nálam ez okozta a könyv vesztét. A történet remek lenne, ha a humor mennyisége nem csökkenne folyamatosan, pedig olykor lenne lehetőség.

A történet az, amire nem igazán lehet kifogás. Remek krimi, ködös, olykor fel-felrémlő részletekkel. Tehát Thomas Lang, a cinikus angol balek belekerül egy fegyverkereskedő tervébe, amiből nem igazán tud kimászni, s miközben egyre többet tud meg a tervről, annál jobban beleesik. A nyomozás közben, belebotlik néhány eseménybe, a gyilkosságtól a terrorakcióig elég sok mindenbe.

Emellett belebotlik néhány elég csinos hölgyeménybe is. Szerintem a karakterek nem igazán szerencsések. Maga Thomas, és szinte a legtöbb karakter, eléggé unalmas számomra. Szinte már klisék. Nincsenek jól felépítve, nincs igazi, különösen jellemük, de talán pont ezért olyan valóságszerű a legtöbb jelenet.

Az egyetlen karakter, aki tetszik, az Solomon. Thomashoz hasonlóan rendkívül cinikus, és szarkasztikus személy, de sikerül hihető jellemet teremteni alá, ami nálam erősen kiemeli a mellék/főszereplők közül.

A könyvet mindenképp ajánlanám olvasásra mindazoknak, akik kedvelik az angol humort annak minden elemével, és mellette egy izgalmas történetre vágynak. Talán nem a krimik legjobbja, de minden bizonnyal az egyik legviccesebb, az biztos. Adnék rá egy gyenge 6/10-et.