Legjobb idén látott filmek – 2016

Az elmúlt években egyre inkább azt veszem észre magamon, hogy a filmekre csak másodlagos mozgóképes alkotásokként tekintek a sorozatok mögött – az okokról talán majd egyszer egy külön bekezdésben elmélkedek, de mindenesetre a tendencia (legalább bennem) egyértelmű. 2016-ban ezen félig tudatosan szerettem volna változtatni: próbáltam minél több filmet megnézni, hátha visszatér a hitem.

Mivel ez nem történt meg, logikus lenne, ha tavaly után idén is azt mondanám, hogy nem volt túl jó évünk. Ugyanakkor, talán pont az alacsonyabb elvárások miatt, 2016-ban mintha nem csalódtam volna akkorát, mintha jobb lenne az összkép. Többet voltam moziban, egyben több filmet is láttam (szám szerint 120-at, ami eléggé rekord-közeli), mint a korábbi években, ezért szerintem több jó filmet is láttam, bár az arányok továbbra sem változtak (mint ahogy több kedvencet sem találtam). Viszont személyes sikernek könyvelem el, hogy sokkal többet néztem a hazai mozikba nem kerülő filmekből – bár volt köztük jobb és rosszabb is, valahogy sokkal emlékezetesebbek maradtak, mint a mainstream művek.

Ha a toplistát nézzük, a nagyobb válogatás miatt nem volt olyan nehéz összeszedni a tíz legnagyobb élményt – de talán beszéljenek inkább maguk az alkotások. Következzenek tehát az általam legjobbnak ítélt 2016-os filmek (amiket idén mutattak be itthon vagy külföldön), majd utánuk az egyéb kategóriák; a mérvadó szokás szerint a filmes naplóm volt.

10. Fivérek (Brødre / Brothers)
Amikor beírtam a filmes naplómba, elsőre simán mellébiggyesztettem, hogy 10/10, de aztán mégis leszedtem, és maradt pontszám nélkül. Képtelen vagyok értelmesen beszélni a Fivérekről – ezt a 10. helyet amolyan különdíjként szánom neki. Aslaug Holm gyönyörű és mégis iszonyatosan fájdalmas dokumentumfilmje valószínűleg a lehető legjobbkor talált meg, és ahogyan beszél az élet értelméről (illetve annak hiányáról) a mai napig visszhangzik bennem. Két felnövés és egy kudarc tökéletes szerzői filmje.

9. Félvilág
Kicsit csalás, mert valójában még 2015-ös film, de a televízió után idén még a mozikba is került. Ami egyébként igen örvendetes, legalábbis remélem, hogy így még többen felfigyeltek erre a hármas karakterdrámára. Nagyon ügyesen összerakott (hiába, mindig öröm nézni ilyen jól megírt forgatókönyvet – de tényleg, magyar műveknél néha már az felér egy csodával, ha nemcsak elviselhetőek, de kifejezetten jók a párbeszédek), egészen zsánerfilmes alkotás, hibátlan színészi alakításokkal és persze mindenek előtt fojtogató hangulattal. Ha ez a minőség lenne az alap a magyar filmgyártásban, nem kellene szégyenkeznünk… bár szerintem mostanság egyébként sem kell.

8. Kubo és a varázshúrok (Kubo and the Two Strings)
Őszintén szólva, egyelőre nem vagyok teljesen meggyőződve arról, hogy itt a helye Kubónak. Az év utolsó napjaiban néztem ugyanis meg, és ilyenkor mindig kérdéses, hogy csak a friss élménynek vagy valóban a filmnek szól a lelkesedésem. Akárhogy legyen is, abban biztos vagyok, hogy ritkán látni ennyire mély, szép és a lelket is simogató animációs filmet. Kreatív és okos, de nem veszíti el a szívét közben, mer mély emberi drámáról és érzésekről beszélni, ám mégis megmarad a gyerekeknek szóló stílusnál és hangulatnál. Egyszerűen csodálatos.

7. Bone Tomahawk
Az itthon nem igazán bemutatott zsánerfilmek közül ez maradt meg bennem a legmaradandóbban – a meghatározás egyébként azért is ilyen körülményes, mert úgy volt, hogy eredetileg nem kap bemutatót, aztán mégis megnézhettük a Titanicon (én is ott láttam), aztán végül csak bejutott a legtöbb moziba… No mindegy, a lényeg, hogy ritkán látni vásznon ennyire ütős horror-westernt. Bár egy 10-20 percet lehet, hogy a feszültség érdekében én kivágtam volna belőle, azért engem nagyon megragadt a hangulata: zsigeri, kemény és menő.

6. Steve Jobs
Kevés olyan filmes van, akiket nagyon szeretek, és gondolkodás nélkül látni akarom az összes filmjüket, de Aaron Sorkin és Danny Boyle köztük van. Nomármost, ha ők ketten összeállnak egy filmre, akkor talán mondanom sem kell, hogy milyen magasra ugrik a várakozásom… A Steve Jobs pedig pontosan olyan, amilyennek lennie kell: intelligens, váratlan és elegáns, mint nagyjából minden, amit Sorkin csinált; továbbá hangulatos, magával ragad és egyenesen lüktet, mint Boyle legjobbjai. Tökéletes kombináció, emlékezetes élmény.

5. Egy tökéletes nap (A Perfect Day)
Nem hiszem, hogy sokaknak lesz ismerős az Egy tökéletes nap, pedig kapott itthon mozis bemutatót is. A délszláv háborúk utáni Boszniában egy egészen elképesztő dramedy-t mutat be Benicio Del Toro és Tim Robbins csapata: folyamatosan mosolygunk, néha hangosan nevetünk, pedig valójában igen komoly dolgokról van szó. Nagyszerűen játszik az érzelmeinkkel, és furcsa módon nem a váratlan húzásai, hanem a szerethető, egészen mindennapi jelenetei miatt lesz olyan maradandó. Egyszerű, de annál szebb alkotás.

4. Spotlight – Egy nyomozás részletei (Spotlight)
Rég volt olyan, hogy egyet értettem az amerikai filmes akadémiával az Oscar-díj kapcsán, és talán most sem a Spotlightnak adtam volna, de azért nem tudok sajnálkozni, hogy Tom McCarthy filmje nyert. Nagyon fontos témáról beszél, igen okosan: tetszett, hogy nem annyira tipikus a megközelítése, és hogy ennyi teret hagy a színészeknek, akik aztán élnek is a lehetőséggel. Klasszikusan az a film, amit mindenkinek látnia kellene.

3. A nagy dobás (The Big Short)
Gyengém a gazdasági téma, nem tagadom, de én A nagy dobásnak adtam volna az Oscart. Adam McKay egy kicsit szárazabban és másként fontos témáról beszél, mint mondjuk a Spotlight, de ettől még egy pillanatig sem válik gyengébbé. Újfent csak azt tudom mondani, hogy okos film: nem nézi hülyének a nézőjét, ügyes megoldásokkal dolgozik, jól eltalált szereplőkkel és fókuszokkal. Kivételesen fontosnak tartom, hogy a forgatókönyvet is díjazták: ott szerintem már nagyon sok minden eldőlt.

2. Érkezés (Arrival)
Így belegondolva, ha másodjára is megnézném az Érkezést, nem biztos, hogy megkapná a második helyet. De aktuálisan ez nem annyira érdekel, hiszen elsőre nekem nagyon ütött: persze a minimalista, finom megközelítése miatt már rögtön nagy előnnyel indult Villeneuve, és ezen aztán csak javítani tudott. Rajongok azért, hogy mindig csak épp nem azt adta, amit vártunk; hogy képes volt működő érzelmeket belevinni egy ennyire sajátos történetbe is; hogy (jó, talán egy-két apróságot leszámítva) sem vált hiteltelenné és végig tudta vinni a koncepcióját. De örülnék, ha minden sci-fi legalább ilyen jó lenne…

1. Ernelláék Farkaséknál
Gyűlölöd, szereted, kínlódsz rajta, nevetsz, feszeng, forgolódsz, de mégis imádod: az Ernelláék Farkaséknál annyi érzelmet pendített meg bennem a moziban, mint nagyon régen bármi. Hihetetlenül őszinte, minden rezdülésén érezni a lelket benne, ráadásul annyira jól beszél bizonyos témákról, hogy már csak ezért is mindenképpen helye lenne a top 10-ben. Komplex élmény, kétszer kellett megnéznem, hogy minden a helyére kerüljön, de talán nem meglepetés, ha azt mondom: a kedvenceim között fogom számon tartani. Magával ragadó érzelmi gazdagság, igazán szerethető film: az idei évben az Ernelláék Farkaséknál tetszett a legjobban.

Egyéb kategóriák

A fentieken felül is akadt még néhány film, amely mindenképpen érdemes kiemelésre.

A váratlanul jó Oscar-mezőnyből még muszáj megemlítenem a Mustangot és a 45 évet (45 Years). A Titanicról nem mehetek el szó nélkül A nevem Emily (My Name Is Emily), A meghívás (The Invitation) vagy A bérgyilkosság (Assassination) mellett.

Az év legkellemesebb meglepetése: Zsivány Egyes – Egy Star Wars történet (Rogue One: A Star Wars Story) – a 7. rész után nem vártam igazán, de nagyon örültem, hogy megszületett az eddigi legjobb SW film

Az év legabszurdabb drámája: A homár (The Lobster) – imádnivalóan beteg (azért a Swiss Army Man csak hajszálnyival maradt le…)

Az év szuperhősös filmje: Deadpool – nem tökéletes, de pont olyan, mint vártam: elszállt, humoros és stílusos

Az év látványa: Amerika kapitány – Polgárháború (Captain America: Civil War) – vessetek meg, de én szerettem a Polgárháborút a sajátos megközelítése miatt

Az év színészi jutalomjátéka: A Bigger Splash – klasszikus értelemben vett filmként értékelhetetlen, de mégis folyton eszembe jut

Az év vígjátéka: Rendes fickók (The Nice Guys) – örülnék több hasonlóan jól összerakott mókázásnak

Az év sci-fi akciója: Star Trek: Mindenen túl (Star Trek Beyond) – abszolút korrekten összerakott mozi, igazán szórakoztató élmény

Az év legszebb animációs filmje: Anomalisa – valamiért picit elment mellettem, de megközelítésével és hangulatában simán űberelt sokakat

Az év legbetegebb animációs filmje: Virsliparti (Sausage Party) – hatalmas WTF ez a film, még mindig nem tudom, mit láttam

Az év legkreatívabb filmje: Zootropolis – Állati nagy balhé (Zootopia) – idén kiemelkedően jó animációkat láttam, muszáj megemlítenem a Zootropolist is

Az év legrosszabb filmje: Egyiptom istenei (Gods of Egypt) – nem vártam én semmit, de ez annyira rossz volt, hogy az már fájt

Reklámok

One response to “Legjobb idén látott filmek – 2016

  • moyeon

    Találtam jó pár olyan filmet a listádban, amiről még nem is hallottam, köszi.:)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: