február 2012 hónap bejegyzései

The Artist

A némafilmes
(The Artist – 2011)

Mondhatnám, hogy egészen újszerű élménynek tűnik A némafilmes, de ennél árnyaltabb a kép. A fiatalabb generációt nem hiszem, hogy olyan könnyen meghódítja, hiszen nem tud versengeni a modern idők filmjeivel, egyedül a nosztalgikus érzet miatt nem érezzük magunkat becsapva. Ettől függetlenül nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek (nem csak sznoboknak!), aki kíváncsi a régi idők mozijára, vagy úgy érzi, hogy a színes filmek világából muszáj egy kicsit kilépni, számukra a múlt fog életre kelni arra a 100 percre. A magam részéről a két véglet között helyezkedem el, egyszerre varázsolt el a hangulat és éreztem azt, hogy mindez nem elegendő az elvárásokhoz – mindenesetre a következő tíz évre bőven elegendő volt ez a fekete-fehér alkotásokból.

A teljes cikk az ekulturán olvasható.


84. Oscar-gála / 2012.

84. Oscar-díj átadás

Immár 84. alkalommal került kiosztásra az amerikai filmakadémia díja, s azt hiszem idén is elmondhatjuk, hogy papírforma eredmény született. A jelölések között a Hugo és a The Artist c. filmek domináltak 11, illetve 10 jelöléssel, őket a Moneyball, valamint a War Horse követte 6-tal, majd a The Descendants és a The Girl with the Dragon Tattoo 5-5-tel.

Aki a témában érdeklődőbb, az már tudja, hogy idén változott a szavazási rendszer, s ennek megfelelően mindösszesen 9 alkotás versenghetett a legjobb film díjáért. A magam részéről inkább preferáltam a régebbit, hiányzott az az 1 produkció, bár összességében az egész mezőnyt nem éreztem olyan erősnek.

Míg tavaly inkább a “jó, de nem kiemelkedő” drámáké volt a főszerep, idén a könnyedebb filmek jutottak reflektorfénybe. Többen is a múltidézést választották témául (Scorsese és a mesés Hugo, Hazanavicius és a némafilmje, Woody Allen és a romantikus nosztalgiázás, Spielberg és a giccses eposz), de általánosságban igaz volt, hogy inkább a pozitív és optimista hangulatot tálalták a komolyabb, tragikus légkör helyett.

A legjobb filmes jelöltek közül az Extremely Loud & Incredibly Close-on kívül a többit láttam, szívem szerint a Midnight in Parisnek vagy a Hugonak adtam volna a díjat. Utánuk a The Help, a Moneyball, a The Artist és a Tinker Tailor Soldier Spy is tetszett, de a War Horse már egyáltalán nem. A The Tree of Life-ot ugyan láttam, viszont egyáltalán nem tudom magamban elhelyezni, még ha nem is érzem annyira jónak.

Ahogy már említettem, a díjazottak között alig akadt meglepetés. Ugyan a várakozásoknak megfelelően a Hugo és a The Artist zsebelte be a legtöbb díjat, azért sokaknak jutott egy-egy aranyszobrocska, ami mindenképpen pozitív. S most akkor nézzük a győzteseket, vagyis inkább a jelölteket, hiszen azok számítanak igazán.

Legjobb film:

A némafilmes (The Artist)
– Az élet fája (The Tree of Life)
Éjfélkor Párizsban (Midnight in Paris)
Hadak útján (War Horse)
A leleményes Hugo (Hugo)
Pénzcsináló (Moneyball)
– Rém hangosan és irtó közel (Extremely Loud & Incredibly Close)
A segítség (The Help)
Utódok (The Descendants) Olvasás folytatása


Kezdők

Kezdők
(Beginners – 2011)

Múlt és jelen, szerelem és halál, emlékezés és feledés, boldogság és szomorúság ellentétes témáira épül a film, egyszerre próbál beszélni minderről, miközben olykor kissé szomorkásan, olykor inkább vidámabban peregnek a képsorok. Klasszikus független alkotás, igazi „indie”, ahol a hangulat és a stílus egyediségével próbálják megnyerni a nézőt – jelen esetben sikeresen. A hazánkban méltatlanul hanyagolt Kezdők csupán egy DVD megjelenést tud felmutatni, a mozitermekbe nem is került, ám ettől függetlenül érdemes rászánni az időt, hiszen egy egészen különös élménnyel gazdagodhatunk.

A teljes cikk az ekulturán olvasható.


Smash – 1×01-02

Smash – 1×01-02
(Smash)

Az éneklős sorozatokra mindig is kicsit vegyes érzéssel tekintettem, hiszen a dalok mellett kell valami olyan plusz, ami miatt megéri maradni. A Glee esetén egy ideig kitartottam, azonban másfél évad után muszáj volt kaszálni, nem szórakoztatott igazán. Így amikor belekezdtem a Smash első részeibe, célul tűztem ki magam elé, hogy csak akkor folytatom, ha azt érzem, hosszú távon is el tud bűvölni. Nem így történt.

A Broadway csillogó világa minden érdeklődőt elvarázsol, ám ezúttal egy musical készítésébe nyerhetünk betekintést. Két író egy hirtelen felvetett ötlet miatt elhatározza, hogy alkotnak egy showműsort Marilyn Monroe-ról. Azonban a kezdeti lelkesedés után számtalan problémával kell szembenézniük, ugyanis a rendező kibírhatatlan, a producer válása miatt pénzgondokkal küzd, ráadásul a főszereplő személyét játszó hölgy kiválasztása sem egyszerű.

A sorozat a musical kulisszái mögé vezet el bennünket, ám jelenleg úgy tűnik, hogy hosszú távon is az előkészületekkel akar foglalkozni. Ez sokáig érdekes lehet, bár felmerült bennem, hogy egy idő után még ez a koncepció is kimerül,  s muszáj lesz eljutni a bemutatóig. Mindenesetre már Marilyn kiválasztását sem intézik el egy rész alatt, a pilot második fele és a teljes második epizód is erről szólt – s feltehetően a folytatásban is még sokáig fogják húzni. Így viszont muszáj feltölteni mással az üresen maradó perceket, amelyekben a karaktereket próbálják jobban árnyalni.

Innentől kezdve azonban részemről teljes érdektelenség és állandó unalom volt tapasztalható. Nem tudták felkelteni a figyelmemet a figurák iránt, a szappanoperás problémák inkább untattak, mint valódi élvezettel töltöttek el. Pedig az éneklés mindig nagyon kellemes, a próba közben előadott dalokat is átvezetik a kész produkció díszletébe és hangulatába, de ez nagyon kevés ahhoz, hogy szórakozzak.

Még amikor az upfronts idején a készülő sorozatokról olvastam, a Smash témafelvetésében megragadott valami, úgy képzeltem, hogy tudnak olyan epizódokat készíteni, amelyekben az éneklés mellett is lesz olyan hozzáadott plusz, ami maradásra késztet. Két részt adtam neki, egyik sem győzött meg igazán, a folytatást teljesen feleslegesnek érzem, bár az 1x-01-02-re is megadom a 6/10 pontot.


Hadak útján

Hadak útján
(War Horse – 2011)

Steven Spielberg neve egyet jelent az olyan, lassan klasszikusnak számító produkciókkal, mint a Ryan közlegény megmentése, az E. T. – a földönkívüli, a Jurassic Park vagy éppen az Indiana Jones filmsorozat. Legújabb alkotása talán nem lesz olyan híres és széles körben tisztelt, mint a korábban említettek, ám egy olyan műfajt elevenít fel, mely a modern korban – talán teljesen jogosan – a háttérbe szorult. Ez pedig a filmeposz, amely a fiatalabb korosztály számára mesél sokszor hatásvadász és már zavaróan giccses eszközökkel az életben igazán fontos erényekről, a bátorságról és a kitartásról, melyekkel még a legmostohább körülmények között is túl lehet élni – a Hadak útján esetében mindezt egy ló nézőpontjából láthatjuk viszont.

A teljes cikk az ekulturán olvasható.


The River – 1×01-02

The River – 1×01-02
(The River)

A V és a The Event meglehetősen kétes minősége után nem sikerül igazán felkelteni az érdeklődésemet a high concept sorozatok iránt, így a The Riverre sem voltam különösebben kíváncsi. Azonban az első két rész olyan jól sikerült, hogy várom a folytatást, sőt, mondhatom, hogy az idei év egyik legjobb nyitányát láthattam. Remélem a folytatás is legalább ilyen lesz.

Emmet Cole egy népszerű sorozatot vezet, a stáb követi a világ körül, miközben ő egzotikus helyeket látogat meg, illetve új növényeket és állatokat fedez fel. Utazásaira a családját is magával viszi, állítólag ebben rejlik sikerének titka. Azonban több évtizednyi munka után az Amazonas őserdejében egyszer csak nyomát vesztik. Hónapokig kutatnak utána, de nem találják meg, ezért már éppen feladnák a reményt, amikor hirtelen bekapcsol a jeladója. Felesége, fia és a stáb néhány tagja utána ered, miközben a mentési folyamatot is felveszik – ekkor még nem is sejtik, hogy mi rejlik a dzsungel mélyén.

A kezdés elég nehezen indult be. A készítők hirtelen bedobtak minket az események sűrűjébe, nagyon úgy tűnt, mintha a szálak össze-vissza lennének, a káoszon nehéz volt kiigazodni. Nem mutatták be igazán a karaktereket, így megkedvelni is nehéz volt őket – mondjuk ez a 80 perc végére sem sikerült. A mentés érdektelennek tűnt, de folyamatosan egyre érdekesebbé vált. Mire az első részt befejezhettük, már túl voltunk annyi izgalmas és feszült pillanaton, hogy élvezhető legyen, s ez a második epizód folyamán is csak fokozódott.

A misztikus és természetfeletti témaválasztás remeknek tűnik, hiszen váratlan fordulatokhoz és meglepetésekhez vezethet, ráadásul a mitológia is folyamatosan bővülhet és válhat érdekesebbé. Ehhez társul a sötét, már-már horrorisztikus hangulat is, melyet nagyszerűen ki is használtak a készítők, nem féltek ijesztgetni és félelmet generálni.

Amit viszont egyáltalán nem tudtam hova tenni, az a kamerakezelés. Mivel az egész dokumentum-sorozatos hangulatban készült, a technikai részek is igazodnak hozzá, tehát gyakran láthatjuk egy-egy rejtett kamera vagy a stáb tagjainak kézi kamerájának képét, amelyet kiegészítenek a doktor sorozatából készült felvételekkel. Akit ez zavar, az bele se kezdjen, mindvégig jellemző lesz, én magam sem tudtam szeretni, sokszor inkább zavart. Egy idő után ugyan megbékéltem vele, de kétlem, hogy ez mindenkinek sikerülne.

Összességében a kezdeti gyengélkedések ellenére a végére egy kiváló pilotot láthattunk, az izgalmas pillanatokat jól kiegészítik a félelmetes légkörrel, remélem, hogy a későbbiekben is tudják biztosítani ezt a minőséget. A fényképezés stílusa továbbra is furcsa, nem fog mindenkinek tetszeni, bár ettől még szórakoztató volt a kezdés. A folytatás se legyen rosszabb, nekem az 1×01-02 8/10.


The Ides of March

A hatalom árnyékában
(The Ides of March – 2011)

George Clooney neve az utóbbi időkben igen komoly tényezőnek számít a hollywoodi filmesek körében, hiszen amivel érdemben foglalkozik – ha nem is lesz tökéletes –, mindenképpen beszéd tárgyát fogja képezni. 2012-ben (az Egy veszedelmes elme vallomásai, a Good Night and Good Luck.,  valamint a Bőrfejek után) immár negyedik rendezését tekinthetjük meg a mozitermekben, melynek egyik forgatókönyvírója, illetve szereplője is az ötvenedik életévét betöltő színész. Sokat vállalt magára, és a legtöbb téren meg is felel az elvárásoknak, hiszen A hatalom árnyékában két legnagyobb erénye az okos forgatókönyv és a kiváló színészgárda, még ha sajnos nem is tudják eléggé kompenzálni a lassú történetvezetést.

A teljes cikk az ekulturán olvasható.