Vasököl

Vasököl
(Real Steel – 2011)

Az óriásrobotos témát nehéz fogyaszthatóan tálalni, ezt a Transformers filmek vegyes összképe után tudjuk, azonban Hollywoodban továbbra is próbálkoznak vele. A Real Steel is igen messze áll a tökéletességtől, ugyanazt a minőséget üti meg, mint az előbb említett széria: egyszer nézhető, utána messzire kerüljük.

A nem is olyan messzi jövőben a valódi boxot felváltotta a látványosabb robotbox, amikor is hatalmas robotok küzdenek az emberek irányítása alatt, sokszor egészen addig, amíg valamelyik gép tönkre nem megy. Az egykori ökölharcos Charlie is a robotboxból próbál megélni, de folyamatosan veszíti a meccseket, miközben az üzlettársai is állandóan zargatják, hiszen sok pénzzel tartozik nekik. Azonban amikor találkozik rég nem látott fiával, felcsillan az új lehetőség, hogy ketten együtt egy ősrégi robottal talán sikereket érhetnek el.

A látszat nem csal, valóban egy klasszikus formátum – egy lecsúszott alak felemelkedésének – újra feldolgozásáról van szó. Ezzel még nem is lenne gond, de az ezerszer látott sablonoktól nem is próbál eltérni, csupán újabb és újabb közhelyeket halmoz egymásra, hátha valami érdekes és izgalmas lesz a végeredmény. Nem így lett, sem a megváltóként érkező fiú, sem az egykori boxoló melodrámája nem kelt igazi érzelmeket, még ha az írók be is vetettek elég hatásvadász trükköt, de a többségük nem ért el célt, csupán nyugtáztam, hogy “rendben, ez is megvolt, lássuk a következőt”.

Ennek ellenére az akció hibátlan volt, sőt, sokkal jobban működött, mint az említett Michael Bay filmekben. Lehetett követni a robotok mozgását, nem volt feleslegesen túlvágva, kellően látványos volt, hiszen a CGI-re sem lehet panasz. Viszont a harcok közti jelenetek sokszor unalomba fulladtak, teljes érdektelenség jellemezte őket, nem lehetett igazán izgulni, hiszen pillanatok alatt ki lehetett találni, hogy mi lesz a következő jelenetben. A történetbe erőszakolt mellékszereplők legalább egy kevés szórakoztatást még csempésztek a sztoriba, de közel sem eleget.

A főhőst Hugh Jackman személyesíti meg, akinek az alakítása rendben is volt, még ha különösebb tehetséget nem is követelt meg a szerep. A gyerekszínészekkel viszont gondban vagyok, habár úgy tűnt, mintha Dakota Goyo legalább minimális mimikával rendelkezne, talán még láthatjuk néhány filmben. Evangeline Lilly-nek sok feladata nem volt, de az legalább biztos, hogy a kevés jelenetében szépen nézett ki. Feltűnik még Kevin Durand és James Rebhorn is, nem rajtuk múlott, hogy nem lett kiváló a Real Steel.

Tényleg nem vártam mást, mint egy szórakoztató popcorn-filmet egymást püfölő robotokkal (ld. Transformers), de ennek ellenére sem tudtam elmerülni a sok hibával küszködő történetben, gyakran 10 percekre is leült a mesélés. De legalább jól nézett ki, ha másért nem, ezért még megérheti megnézni, de minden más hamar elfelejtődik az idei filmes felhozatalban. Pontszámilag talán 7/10, de azt is kissé sokallom.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt kedveli: