október 2011 hónap bejegyzései

Once Upon a Time – 1×01

Once Upon a Time – 1×01
(Once Upon a Time)

A realitás és a mesék világának találkozása mindig érdekes lehetőségeket rejt magának, ezért rögtön kíváncsi lettem a Once Upon a Time-ra, amikor hallottam róla. Ugyan a premierig egészen október végéig kellett várnunk, de mindenképpen megérte, hiszen igen kellemes első részt láthattunk.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiatal hölgy, Emma, aki óvadékügynökként éli az érdekes, ám annál magányosabb életét a nagyvárosban. A 28. születésnapján találkozik egy kisfiúval, aki azt állítja magáról, hogy Emma örökbe adott fia, akit tíz éve nem is látott. Természetesen nem akarja visszafogadni, ezért hazaviszi – a Maine állambeli Storybrookba, ahol a gyerek szerint a megállt az idő a gonosz boszorkány átka miatt, ezért a kisvárosban élő mesehősök nem ismerik valódi létüket, s nem emlékeznek a mesék világára.

A pilot nem volt különösebben lenyűgöző, talán a sorozat sem lesz igazán zseniális – viszont nagyon kellemes kikapcsolódás a maga negyvenegynehány percére. A történet pont a megfelelő mértékben elvarázsol és elrepít a való világból, bár túl sok izgalmat  és meglepő fordulatot nem tartalmaz. Ettől függetlenül nem válik igazán unalmassá, még ha voltak is lejtmenetek, valami könnyed húzással hamar kikecmergett belőle. A karakterek terén sem igazán újító, bár a mesefigurák mindenképpen rengeteg lehetőséget rejtenek, kíváncsi leszek, hogy a későbbiekben ezeket mennyire sikerül kamatoztatni.

A mesés légkört erősíti a látvány is, kimondottan szép képeket láthatunk, de a színészek is pozitív felhangot kölcsönöznek a produkciónak. A főszereplő, Jennifer Morrison már a House óta az egyik kedvencem, most sem kell benne csalódnom, de mellette olyan nevek tűnnek még fel, mint Lana Parrilla, Ginnifer Goodwin, Robert Carlyle vagy Lee Arenberg.

Egy nagyon kicsit többre számítottam, de még mindig hamar elragadott a hangulat. Erősödhetne még a történetét és a karaktereket tekintve, akkor még jobban élvezném – bár így sem volt rossz. Mindenesetre potenciál van benne, csak ki kell használni, ennek megelőlegezésére én adok is 7/10 pontot.

Reklámok

Hanna

Hanna – Gyilkos természet
(Hanna – 2011)

Nem igazán tudtam, hogy mire is számítsak a Hanna megtekintése előtt: akció? thriller? esetleg valamiféle művészkedés lövöldözésekkel dúsítva? A trailer a Kick-Ass akciójeleneteit juttatta eszembe, bár lényegesen komolyabb témával körítve, miközben a visszhangok a filmről elég vegyeseknek tűntek.

Hanna az édesapjával él egy fagyos, hóval és erdővel borított vidéken, egyedül vadászik és harcol, kiderül, hogy több nyelven is beszél, könyvekből tanulmányozza a világot, s úgy tűnik, mintha valamilyen kiképzésen venne részt. Apja menekül a múltja elől, habár a lány már felkészültnek érzi magát, hogy belevesse magát az életbe, és a még fontosabb küldetésébe: bosszút állni az édesanyja haláláért, aki titokzatos események során nem sokkal a születése után meghalt.

Hogy mi is valójában a Hanna című film (a meglepően mellétalált magyar alcímet érdemesebb elfelejteni), a megtekintése után sem tudom sokkal pontosabban leírni. Annyi biztos, hogy ütős akciókat rengeteget láthatunk, de eközben a thrillerbe hajló történet sem ül le, kellően izgalmas és szórakoztató. Mégis a hangulata teszi egyedivé. Talán az Amerikán kívüli helyszínek miatt, vagy a lány különös rácsodálkozása miatt, hiszen hirtelen kikerülése a nagyvilágba az erdő fakó és szürke egyhangúsága után nem egyszerűen történik, mindenesetre a már-már művészi és megmagyarázhatatlan légkör különös szájízt hagy maga után.

A készítőknek akadt néhány remek alapötlete, amelyet egy többé-kevésbé jól felépített történetbe csomagoltak, s ezek jól is működtek a részletekben. De mégis, maga a főszál közel feleslegesnek tűnt, gyakrabban kizökkentett, mint kellett volna. Lehet, hogy nem is hiányoztak volna a rejtélyekre adott megoldások, s elég lett volna meghagyni ezt az akcióthrillert a maga bizarr, szürreális és szinte mesei (elég ha a Grimm testvérek házára, a boszorkányra vagy a végső farkasra gondolunk) világában? Így inkább több hiányérzetet és furcsa érzést keltett a film, mint amennyit adott, még ha közben végig érdekes is maradt.

Amit viszont mindenképpen dicséret illet, az az audiovizuális megvalósítás. Az operatőr több dologgal is kísérletezett, amelyek érdekessé tették az adrenalinszint növelő pillanatokat, de ehhez a The Chemical Brothers elektronikus dallamai is jelentősen hozzájárultak. A színészek közül a női nem dominált, a főszereplő lány, Saoirse Ronan a Komfortos mennyország óta sokat javult, míg ellenségének szerepében Cate Blanchett szokásos módon remek. A férfiak kicsit háttérbe szorultak, Eric Bana apaként talán ezért nem volt olyan kiemelkedő.

Az izgalmas akciókhoz eredeti fényképezés és dübörgő zene párosul, amelyek együtt kellően fenn tudják tartani a figyelmet, hogy a történetvezetés esetleges hibáit és problémáit is el tudjuk viselni. Furcsa végeredmény született az ötletekből és az érdekes hangulatból, nálam talán 7/10 pontot ér meg.


American Horror Story – 1×01

American Horror Story – 1×01
(American Horror Story)

Minden hasonló tematikájú filmnél elmondom, hogy a horror nem az én műfajom. Ez még mindig így van, valamiféle perverz indoknál fogva mégis úgy éreztem, hogy kíváncsi vagyok az American Horror Story sokak által várt premierjére. Így utólag jobban jártam volna nélküle.

Nem mintha egyébként olyan rossznak éreztem volna az első epizódot, hiszen a horrorok rajongóinak minden bizonnyal érdekes és izgalmas volt (vagy nem), de nem esik bele az én ízlésembe. Az ijesztgetős műfajnál leragadtam az előző század elején (ld. 1931-es Drakula és M. R. James régiségbúvár rémtörténetei), mégis ritkán még próbálkozok a mostani filmekkel is – hogy azonnal ráébredjek megint hibáztam. Ha ennél a sorozatnál ilyen nem is fordult elő, az talán csak annak köszönhető, hogy nem tartalmazott túl sok rémisztő, hatásvadász és gyomorforgató jelenetet, s még a zenére sem támaszkodtak olyan nagy mértékben.

A sorozat középpontjában egy régi, gonosz emlékeket őrző ház áll, illetve elsősorban annak új lakosai. A kis család a keleti partról menekült Los Angelesbe az apa félrelépése, illetve az anya vetélése elől, s bár a problémák velük maradtak, megpróbálnak új életet kezdeni. Lányukkal együtt a szülők beköltöznek a házba, ahol azonban sok furcsaságot élnek át már az első napokban. A szomszéd beteg lánya folyton beszökik hozzájuk, és a halálukról beszél, miközben az anyja és a bizarr házvezetőnő is sötét titkokat rejteget – a sötét pincével egyetemben.

A hangulat az előbb emlegetett bizarr mellett túlságosan is a beteg felé hajlik a korrekt módon ijesztő,vagy legalábbis félelemkeltő helyett – viszont ami ilyen, azt igen látványos módon sikerült megvalósítani. A beteges momentumokat enyhítik az egyszerűbb, “világosabb” pillanatokkal, amelyek a család mindennapi életét mutatják be, bár még ezek is gyakran valami szörnyű furcsaságba végződnek. Sajnos a karakterek terén eddig sokat nem mutattak fel, szinte mindenki ellenszenves (talán a lány nem), igazán nem sajnálnám őket, ha valami rémség véletlenül megölné őket.

Aki érdeklődik a horror műfaja iránt (még ha kissé furcsa is), annak mindenképpen érdemes belevágni. Másoknak is, hiszen ilyesmi nincs mindig a televízióban – bár ezt személy szerint egyáltalán nem bánom. Mindenesetre engema kezdet túlságosan nem nyert meg, pontszám szerint talán 3/10, biztosan nem folytatom tovább.


Pan Am – 1×01

Pan Am – 1×01
(Pan Am)

A (hamar véget ért) The Playboy Club mellett a másik ’60-as években játszódó produkció első epizódját is megtekintettem, s őszintén szólva semmi problémám nem volt vele. Könnyed kikapcsolódás komolyabb meglepetések nélkül, talán az előbb említett sorozat szintjén áll, bár ez később még változhat.

A Pan Am az Amerikai Egyesül Államok egyik legnagyobb légitársasága volt a ’60-as években, repülőket indítottak a világ minden részébe. A légiutas-kísérők, illetve a pilóták életébe nyerhetünk betekintést az epizódokban, akik mindannyian Európa és Amerika között ingázva élnek, de ettől függetlenül érdekes magánélettel rendelkeznek. Akad itt házassági válság, szerelmi problémák, de még kémkedés is, hiszen a hidegháborúban már eléggé benne járunk ekkor.

A történet így dióhéjban nem hangzik túl érdekesnek, hiszen főleg sokszor látott sablonból építkezik, de együtt mégis működik, nem unatkoztam a pilot alatt. Korábban is gondolkodtam, hogy vajon mivel tölthetik ki az epizódokat, de nem maradt megoldás, csak a szappan. Nem nagy meglepetés, hogy sok újat valóban nem tudtak kitalálni – a kémkedés ugyan nem rossz, de mellette még mindig sok a szappan. A szereplők nagy része nőnemű, akik legalább szépek, tehát ha valaki unatkozna, akkor még így is lehet egy ok a maradás mellett.

A ’60-as évekbeli környezet megnyert magának, kellemes hangulatot áraszt magából, bár kétségtelen, hogy a meglehetősen szűk tér (repülőgép belseje) sok lehetőséget nem ad a kibontakozásra. A készítők így inkább visszaemlékezésekkel mutatták be az események jelentős részét, ami így kitette a játékidő közel harmadát, de ha nem is zavart, kissé furcsa megoldás volt – viszont legalább számos helyszínt be lehetett mutatni, ami mindenképpen jót tett az első résznek.

Mást most sem tudok írni, mint amit a bevetőben: kellemes szórakozást jelent a Pan Am, heti 40 pernyi ’60-as éveknek tökéletes, így aki a kort és a légkört szereti, annak érdemes próbálkozni vele. Aki viszont allergiás az ilyen stílusú zenére, a sok magánéleti problémára (én sem tudom, hogy meddig fogom bírni), annak inkább más ajánlanék. Mindenesetre nálam a 7/10 most is jár.


Vasököl

Vasököl
(Real Steel – 2011)

Az óriásrobotos témát nehéz fogyaszthatóan tálalni, ezt a Transformers filmek vegyes összképe után tudjuk, azonban Hollywoodban továbbra is próbálkoznak vele. A Real Steel is igen messze áll a tökéletességtől, ugyanazt a minőséget üti meg, mint az előbb említett széria: egyszer nézhető, utána messzire kerüljük.

A nem is olyan messzi jövőben a valódi boxot felváltotta a látványosabb robotbox, amikor is hatalmas robotok küzdenek az emberek irányítása alatt, sokszor egészen addig, amíg valamelyik gép tönkre nem megy. Az egykori ökölharcos Charlie is a robotboxból próbál megélni, de folyamatosan veszíti a meccseket, miközben az üzlettársai is állandóan zargatják, hiszen sok pénzzel tartozik nekik. Azonban amikor találkozik rég nem látott fiával, felcsillan az új lehetőség, hogy ketten együtt egy ősrégi robottal talán sikereket érhetnek el.

A látszat nem csal, valóban egy klasszikus formátum – egy lecsúszott alak felemelkedésének – újra feldolgozásáról van szó. Ezzel még nem is lenne gond, de az ezerszer látott sablonoktól nem is próbál eltérni, csupán újabb és újabb közhelyeket halmoz egymásra, hátha valami érdekes és izgalmas lesz a végeredmény. Nem így lett, sem a megváltóként érkező fiú, sem az egykori boxoló melodrámája nem kelt igazi érzelmeket, még ha az írók be is vetettek elég hatásvadász trükköt, de a többségük nem ért el célt, csupán nyugtáztam, hogy “rendben, ez is megvolt, lássuk a következőt”.

Ennek ellenére az akció hibátlan volt, sőt, sokkal jobban működött, mint az említett Michael Bay filmekben. Lehetett követni a robotok mozgását, nem volt feleslegesen túlvágva, kellően látványos volt, hiszen a CGI-re sem lehet panasz. Viszont a harcok közti jelenetek sokszor unalomba fulladtak, teljes érdektelenség jellemezte őket, nem lehetett igazán izgulni, hiszen pillanatok alatt ki lehetett találni, hogy mi lesz a következő jelenetben. A történetbe erőszakolt mellékszereplők legalább egy kevés szórakoztatást még csempésztek a sztoriba, de közel sem eleget.

A főhőst Hugh Jackman személyesíti meg, akinek az alakítása rendben is volt, még ha különösebb tehetséget nem is követelt meg a szerep. A gyerekszínészekkel viszont gondban vagyok, habár úgy tűnt, mintha Dakota Goyo legalább minimális mimikával rendelkezne, talán még láthatjuk néhány filmben. Evangeline Lilly-nek sok feladata nem volt, de az legalább biztos, hogy a kevés jelenetében szépen nézett ki. Feltűnik még Kevin Durand és James Rebhorn is, nem rajtuk múlott, hogy nem lett kiváló a Real Steel.

Tényleg nem vártam mást, mint egy szórakoztató popcorn-filmet egymást püfölő robotokkal (ld. Transformers), de ennek ellenére sem tudtam elmerülni a sok hibával küszködő történetben, gyakran 10 percekre is leült a mesélés. De legalább jól nézett ki, ha másért nem, ezért még megérheti megnézni, de minden más hamar elfelejtődik az idei filmes felhozatalban. Pontszámilag talán 7/10, de azt is kissé sokallom.


Weeds – 7. évad

Nancy ül a fűben – 7. évad
(Weeds)

Az évek során Nancy sorozata volt fenomenálisan jó és borzalmasan rossz is, idén azonban a szokottnál is vegyesebb összképet mutat. A tavalyi kimondottan szórakoztató 6. évad után egy meglehetősen lassú kezdést követően újra rátalált az útjára – de a fináléra megint nem tudom, hogy mi is történt.

Az elmúlt szezonokban nálam a mexikói 5. évad járt a legmélyebben az unalomban, amit a tavalyi remek szórakozás után valamennyire el is feledtem. Bizakodva tekintettem az idei 13 részre – hogy aztán a kezdés után rögtön nagyot is csalódjak. Nem találta a helyét a sorozat New Yorkban, nem azokat a szálakat erőltették, amelyet kellett volna, helyette inkább rámentek a biztos, de már ezerszer látott útra. Kevés volt a humor, a drámát pedig még a korábbinál is jobban kerülték a készítők, arról nem is szólva, hogy a karakterekkel látványosan nem tudtak mit kezdeni.

Ezek után számomra is meglepetésként ért, hogy valahol az évad felétől kezdve újra élvezetes epizódokat láthattam. Ahogy bekapcsolódott Michelle Trachtenberg is a történetbe, a vele járó változások a klasszikus “minden összejött” Weeds-re emlékeztetett. Nancy és kis csapata az összes lehetséges problémával szembenéz, mindenféle zűrbe és bajba belekeveredik, hogy aztán valamilyen egyszerű húzással még mélyebbre süllyedjen. Sokkal többet és könnyebben lehetett nevetni, s bár a drámai részek továbbra sem működtek, legalább a hangosan röhögős poénokkal már fenntartották a figyelmemet.

A fináléra viszont megint nem tudom, hogy mi történt. A 12. részben megint összeszedték a gondokat, amelyek egyszerre zúdultak rá a Botwin-családra, s talán ezért a befejezésre már nem maradt elég puskapor. Értem az egyszerű megoldás szükségességét, de túl éles kontrasztban áll a korábbiakkal, bár ettől eltekintve sem stimmelt igazán az epizód, hiába volt annyira elszállt és őrült, amennyire elvártuk már. Kíváncsi leszek, hogy a cliffhanger után mire számíthatunk, legalábbis erősen kétlem, hogy az utolsó másodpercben látottakat meglépik. Innen sokat javulhat, de sokat romolhat is a Weeds.

Spoilermentesen csak ennyit tudtam írni, mindenesetre én maradok a következő szezonra is – már ha lesz. Idén volt sok pozitívum és negatívum is, bár talán a mérleg mégis a szórakoztatóbb pillanatok felé billen. Meglátjuk, hogy mi lesz jövőre. 7,5/10 pont az évad.


Terra Nova – 1×01

Terra Nova – 1×01
(Terra Nova)

Általában megpróbálok előítéletek nélkül nekivágni mindennek, amit nézek, de a Terra Nova esetében ez nem sikerült teljes mértékben. Egyrészt már két éve várjuk a bemutatót, másrészt az első fanyalgó hangok után jelentősen csökkentek az elvárásaim. Ehhez képest viszont kimondottan nézhető a sorozat, még ha küszködik is néhány problémával.

A XXII. században az emberi pusztítás következményeként a szennyeződések mértéke annyira megnőtt, hogy Föld közel lakhatatlanná vált. Azonban a tudósok véletlenül rábukkantak egy lehetőségre, mely talán megmentheti a lakosságot: az időn keresztül visszautaztatják a kiválasztott keveseket a dinoszauruszok korába, ahol ugyan nehéz körülmények között, de mégis kezdhetnek egy másik életet. Az ex-zsaru Jim Shannon is eljut 85 millió évvel korábbra az orvos feleségével és a három gyermekükkel, azonban ott sem találnak olyan idilli helyzetet, mint amit elképzeltek.

A duplaepizódos premier után könnyen be lehet lőni a sorozatot a középmezőnybe. Nem lett rossz, egyszerűen csak nem volt benne különösebb meglepetés vagy fordulat, az eredetiség szikrája nem sokat csillogott a másfél óra alatt. A legegyszerűbb sablonokat kaptuk, amelyek valójában nem rontják el annyira az őskori környezetben játszódó történetet, hogy nézhetetlen lenne. Ha van kerítés, akkor kívül szörnyű dolgok rejtőznek, amit valaki(k) fel fog(nak) fedezni. Ha látszatra nagyszerűnek is tűnne minden, akkor lennie kell széthúzásnak és ellenségeskedésnek is.

Hiába volt elég gyenge a jövőben játszódó rész, szerencsére rövid ideig tartott, illetve utána a múlt felfedezése sok újdonsággal és érdekes elemmel színezte a közepes történetet. Utóbbin a karakterek nem sokat segítettek, egyelőre még mindenki elég ellenszenves, vagy legalábbis nagyon kétdimenziósra építették fel őket. Ugyan a dinók korában járunk, de a családon belüli problémák állandóak, s sajnos nem voltak elég jól megalapozva ahhoz, hogy valóban értékelhető és átérezhető legyen, még ha próbáltak is valószerűen előadni.

Amit viszont muszáj kicsit szidni, az a CGI. Főleg a XXII. századi jelenetek voltak nagyon rosszul kivitelezve, de a múltban játszódó jeleneteken is lehetett volna még dolgozni egy keveset. Ugyan csak tévé, ezért kevesebb pénz van rá, de ha már két éve húzzák a bemutatót, a néző legalább gondolhatná, hogy erre is rágyúrtak még egy keveset. Később még rosszabb lesz?

Szinte pozitív meglepetésként ért, hogy nézhető a Terra Nova. Ha képesek lesznek a készítők hétről hétre érdekes és klisémentes epizódokat írni, akkor maradok még jó darabig, hiszen minden gyengesége ellenére is jól szórakoztam. Kicsit guilty pleasure utánérzettel ugyan, de egy 6/10-et komolyabb lelkifurdalás nélkül kiosztok a pilotra.