augusztus 2011 hónap bejegyzései

Wilfred – 1×01

Wilfred – 1×01
(Wilfred)

Egy ausztrál remake, amely az Egyesült Államokban a kábelen megy, méghozzá az FX-en, s ez már ok lehet a bizakodásra, hiszen a csatorna olyan sorozatokat vetít a tévéképernyőkön, mint a Sons of Anarchy vagy a Justified. Nem hiába próbálok nem a sorozatról írni, hiszen a Wilfredet nem egyszerű jellemezni.

Ryan, a főszereplő egy depressziós, a környezete és a társadalom elnyomása alatt álló, az elvárásoknak megfelelni próbáló fiatal férfi, aki öngyilkosságba akar menekülni. Sikertelen kísérlete után találkozik a szomszéd lánnyal, aki megőrzésre odaadja neki a kutyáját, Wilfredet. Furcsa módon Ryan beszélő embernek látja a kutyát, míg mindenki másnak csak egy normális állat. Elkezdődik a közös kalandjaik sora, s talán a kutya által Ryan is rátalál a kiútra a kilátástalan életéből.

Nehéz besorolni a sorozatot, nem nevezhető egyértelműen sem szituációs komédiának, sem drámának. 20 perces és tele van jobbnál jobb szövegekkel, ami talán az előbbi kategóriát indokolná, de annyira nem tipikus, annyira kilóg a sorból, hogy nem merem szitkomnak nevezni. De ez nem is fontos, hiszen a Wilfredet be kell próbálni, könnyen lehet kedvenc, de sokan fognak menekülni is az őrült, szinte beteges hangulata elől.

A légköre egyedi és új, amelyhez a furcsa főhős is tökéletesen passzol. Nem könnyen megkedvelhető, próbál kiszabadulni a mély apátiából és élni az életét úgy, ahogy neki tetszik, s ebben nagy segítéségére van a kutya is. Nagyszerű párbeszédek és humoros jelenetek váltják egymást,  miközben érezzük a háttérben húzódó drámát, amit nem hangsúlyoznak, de mégis jelen van. Elijah Wood remek főszereplőként, de a jobb karaktert Jason Gann kapta, aki szintén megoldja feladatát.

Engem nem győzött meg teljes mértékben, pont a furcsa és bizarr hangulat miatt nem tudtam megkedvelni. Nem is próbálok többet írni, el kell kezdeni nézni ahhoz, hogy bármiféle fogalmunk legyen róla. Pontozni sem tudom egyszerűen, talán 5,5/10.

Reklámok

Buried

Élve eltemetve
(Buried – 2010)

A tavalyi év egyik legpozitívabb visszhangot kiváltó drámája az amerikai-spanyol-francia koprodukcióban készült Buried, mely igen erős forgatókönyvével és remek dramaturgiájával szerintem is az egyik legjobb, amelyet az előző évben készítettek. Ugyan az Oscar-jelöltek közül kimaradt, de ettől függetlenül érdemes megnézni.

Paul Conroy a CRT vállalat egyik kamionsofőrje, aki a nagyobb pénz reményében Irakba indul, hogy az újjáépítési munkálatokhoz szállítson. Azonban a konvoját megtámadják, és egy zárt, eltemetett koporsóban ébred. Mellette öngyújtó és mobiltelefon is van, s ezért reménykedik segítségben, de kétséges, hogy valaha is megérkezik a mentőcsapat. Eközben a túszejtője is kapcsolatba lép vele, de az ő követeléseit sem biztos, hogy teljesíteni tudja.

Merész lépés teljes egészében egy koporsó belsejében filmet készíteni, de a spanyol rendező, Rodrigo Cortés vállalkozik rá, s a végeredmény is remekül sikerül. A nyomasztó és klausztrofób hangulat, az állandóan jelenlévő szorongás, düh és reménykedés, valamint a másodpercre sem eltávozó feszültség kombinációja szinte hibátlan keveréknek bizonyul, a néző végig a foteljéhez van szegezve, s egyszerre éli át a főszereplővel a harag, az alkudozás vagy éppen depresszió stádiumát.

A fadoboz terét egy pillanatra sem lépjük át (illetve csupán egy mobilon küldött videó idejére), az emberek csupán hangok a telefonban, akik hitetlenségükkel és nemtörődömségükkel dühítőek, vagy esetleg reménykeltőek. Az érzelmek változása nagyszerűen megkomponált, a dramaturgia kiváló, s amellett, hogy folyamatosan izgulunk Paul sorsáért, a film megfogalmaz egy cseppnyi háborúellenességet, valamelyest más színben tünteti fel az amerikaiakat, mint azt általában megszoktuk. Mindvégig egy szereplőt látunk (vagy olykor őt sem), ezért nagy rajta a felelősség, de Ryan Reynolds – még ha nem is tökéletes az alakítása – megoldotta a feladatát.

Talán a 127 órához tudnám leginkább hasonlítani, azonban az említett filmmel szemben a Buriedben sokkal nagyobb a feszültség, a bezárt, depressziós és kilátástalan légkör jobban sikerült, de emellett az egyetlen színész és a forgatókönyv itt is kitűnő. Nekem jobban is tetszett, talán az eltemetett élmény jobban átérezhető volt, mint a beragadt kezű. 9/10 mindenképpen.