Red Riding Hood

A lány és a farkas
(Red Riding Hood – 2011)

Olykor magam is eltűnődök, hogy egyes filmeket miért nézek meg, s erre a kérdésre a Red Riding Hood esetében sem biztos, hogy tudnék rendes választ adni. Adott egy korrekt alapötlet, amiből kellően szórakoztató alkotást lehetne összehozni, nagy kár, hogy egyáltalán nem ezt látjuk a mozivásznon.

Valerie egy kis falucskában él családjával, de a települést rettegésben tartja egy szörnyű vérfarkas, akinek a haragját úgy próbálják kordában tartani, hogy minden teliholdkor állatáldozatot mutatnak be. Azonban pont azon a napon, amikor Valerie nagy szerelmével, Peterrel meg szeretne szökni a szülei kívánsága elől, akik egy gazdagabb ifjúhoz, Henry-hez adnák feleségül, 20 éves távolléte után a vérfarkas újra egy megtámad egy helybélit, méghozzá Valerie húgát. A faluba érkezik Solomon atya, hogy elűzze a teremtményt, azonban elárulja, hogy nappali fényben a farkas visszaváltozik emberré – tehát bármelyik lakó lehet a borzalmas tettek okozója.

Az alaptörténet mellett az írók beledolgozzák a Piroska és a farkas mesét is a forgatókönyvbe, de a végeredmény csak nagyon távolról emlékeztet a klasszikus sztorira. Ezzel szemben kapunk nagy mennyiségű romantikát, valamint buta karaktereket, de a rendező nevére rápillantva ez már nem is olyan meglepő. Az a Catherine Hardwicke jegyzi a filmet, aki már elkövetett egy Alkonyatot is, a minőség ezúttal is hasonló. A 100 perces játékidő túl sok, nincs igazi tartalom a jelenetek mögött, csak semmitmondó és unalmas pillanatok követik egymást, miközben a párbeszédek és az őket elszavaló szereplők hihetetlenül ostobák.

Sok műfaj határán próbáltak a készítők mozogni, de a rossz dramaturgia hatására az eredmény is rossz lett. A mesei elemeket annyira lecsupaszították és megerőszakolták, hogy csak álomban fedezhetőek fel, miközben a rémisztőbb kellékek közül csak az ordítozó farkast (meg az atyát, aki béna figurájával azonnal nevetség tárgya lesz) tartották meg, de a rejtélyes-szálra (a farkas kiléte) sem helyeztek hangsúlyt. Ezek helyett viszont a szerelmes-romantikus vonulat került előtérbe, s még ha az érzelmek közlése és a dráma bemutatása nem is sikerült, legalább üresen bámultak egymásra a fiatal színészek.

A nagyon művi díszlet mellé a színészek összeválogatása ezúttal is elég gyengén sikerült. Amanda Seyfried legalább szép és fiatal, más dolga egyébként sincs, de mellette Shiloh Fernandez és Max Irons játékából is hiányzik a karakteresség, az erő és egyáltalán a tehetség. Hogy Gary Oldman mit keres egy ilyen gárdában, számomra örök rejtély marad (bár biztosan van az a pénz, amiért még ezt is be lehet vállalni), béna figurájába ő sem tudott életet lehelni. A mellékvágányon még megtaláljuk Virginia Madsent és Michael Hogant is, akik már a jelenlétükkel is emelték a produkció minőségét.

Az Alkonyat nyomdokain haladó Red Riding Hood üres, unalmas, giccses és annyira művi, hogy rossz nézni. Egy váz, amelyet tartalommal és érzelemmel  nem tudtak annyira megtölteni, hogy éljen és szórakoztasson. A rémisztő és a mesés elemek kavalkádjából ki lehetett volna valami élvezetest hozni (főleg, ha a rejtélyt is jobban erőltetik), de nem ez történt. Bánom az elvesztegetett 100 percet, legfeljebb 2,5/10 pont.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt kedveli: