A rítus

A rítus
(The Rite – 2011)

Hosszas várakozás után néztem csak meg A rítus cím filmet, hiszen sem a plakátok, sem a trailer nem tudott arról meggyőzni, hogy egy szórakoztató és izgalmas alkotást láthatnék. Kár is volt megnézni, ugyanis előzetes félelmeim beigazolódtak: középszerű, hatásvadász és már-már unalmas produkciót láttam.

Michael Kovak egy olyan családban nőtt fel, ahol mindenki vagy temetkezési vállalkozó, vagy pap. Mivel az előbbi foglalkozásból el akar menekülni, ezért beiratkozik egy papneveldébe, de ott sem találja meg a helyét. Azonban a végleges kilépése előtt elküldik Rómába, egy ördögűző kurzusra, hátha ott megtalálja a hitét. Találkozik Lucas atyával, aki már régóta segíti az olasz lakókat és űzi ki a Sátánt, de a fiatal Michael neki sem tud hinni teljes mértékben egészen addig, amíg olyan élményben nem lesz rész, amely után megváltozik a teljes életszemlélete.

A horrorok műfajával sohasem voltam túl nagy barátságban, de A rítus nem is hiteget azzal, hogy egy borzalmas, ijesztő és durva horrort láthatunk. Sokkal inkább egy reálisnak (többször hangoztatják, hogy valóságos eseményeken alapul, ami már csak az ördögök létének kétséges volta miatt is furcsa) beállított thriller, sajnos komoly feszültség nélkül. Az atmoszféra rosszul van felépítve, nem tudunk izgulni a cselekmény miatt, s a fő csavar is rettentően gyengén van kezelve. Ugyan fel-felbukkannak a keményebb műfajból ismert stíluselemek, mint a kitekeredett végtagok, sátáni hörgések és körbeforduló szemgolyók, de ez még kevés a hiteles és ijesztő hangulathoz.

A forgatókönyv túl üresnek hat, nem tudják eléggé kitölteni a majd’ kétórás játékidőt, de nem is próbálják igazán. A jelenetek többsége csak hatásvadász, mintsem hatásos, a feszültség túlságosan hiányzik ahhoz, hogy igazán lekösse a nézőt, ezért hamar unalmassá válik. A sokszor látott közhelyek nem működnek, inkább csak nevetségessé teszik a filmet. De a karakterekkel sem tudtak mit kezdeni: Michael figuráját nagyon gyengén építették fel, sem a motivációi, sem az érzései nincsenek igazán kidolgozva, míg Lucas atya hasonlóan súlytalan lett.

Hogy legalább a magyar (hazánkban forgatták a produkciót) stábot dicsérjem: a látvány és a felcsendülő dallamok jól működtek. A bevetett sablonokat szépen sikerült kivitelezni, a hangulat megteremtésével ők még próbálkoztak. A zene is kellemes volt, még ha túl sokat nem is jelentett az összképben. A legnagyobb színfoltot egyértelműen Anthony Hopkins játéka jelentette, profizmussal hozta a római ördögűző szerepét. Ez azonban nem mondható el a főszereplő Colin O’Donoghue-ról, aki túlságosan semleges és unalmas volt, nem tudta érzékeltetni a rászabott érzelmeket.

Csalódást jelentett A rítus, ugyanis nem tudta a figyelmemet végig lekötni, többségbe kerültek az unalmas jelenetek, és az izgalmas, feszült pillanatok hiányoztak. Egyedül az a kérdéses, hogy Anthony Hopkins miért vállalt el egy szerepet egy ilyen közepes filmben. 4/10, azt is soknak érzem.

Reklámok

One response to “A rítus

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt kedveli: