Rio

Rio
(Rio – 2011)

Ugyan idén már több animációs filmet is láttam, mégis ez az első azok közül, amit ebben az évben mutattak be. Sajnos a Fox produkciója nem sikerült olyan jól, mint azt én vártam. Kétségtelen, hogy a nagyon fiatal korosztály szórakozhat a moziban, de a felnőttebbeknek nem tudom ajánlani, ők nem fogják annyira élvezni.

Azúr, a fiatal arapapagáj békésen éli mindennapjait egy minnesotai kisvárosban, ahol meg van minden, amire vágyik: kényelem, békesség és barátság egy fiatal nővel. Repülni ugyan nem tud, de nem is bánkódik miatta. Lindával együtt Rio de Janeiroba indulnak, ahol a sors úgy hozza, hogy eddigi megszokott élete helyett kalandot és izgalmat kap. Új barátokkal találkozik, megtapasztalja a szerelem érzését, de életveszélybe is keveredik.

A filmmel nem az a legnagyobb gond, hogy a története kiszámítható, sablonos vagy éppen ötlettelen. Ez is lehetne, de a Rio nem felnőtteknek készült, a gyerekek pedig ugyanúgy élvezni fogják a gyenge dalbetéteket, a romantikusnak szánt szerelmi jeleneteket, a hatásvadász módon előadott érzelmes pillanatokat, mint az ezer másik hasonló alkotásban. Sokkal nagyobb probléma, hogy az arapapagáj kalandjait bemutató mű nem is próbál újítani, változtatni, vagy esetleg valamivel merészebbnek lenni a sokszor látott, bevált fordulatoknál, így nagyon elsikkad a szürkeségben.

Humorból kevesebbet kaptunk, mint az elvárható lett volna, vagy legalábbis nagyon egyszerű szinten maradtak a poénok tekintetében. Ugyan voltak remek pillanatai is az animációnak, olyan jelenetek, amelyek valóban élvezetesek voltak, de összességében gyengébb az összkép. Viszont legalább folyamatosan akadt kaland és izgalmas momentum, így nem ült le és nem vált unalmassá, legfeljebb csak a közhelyekből építkező forgatókönyv miatt. A karakterek rém egyszerűek, habár van egy-két érdekesebb figura is.

Az animátorok kiváló munkát végeztek, itt is gyönyörűek a képkockák. A színes, nyüzsgő, minden porcikájában élő Rio bemutatása különösen szép lett, de a sok különböző, egzotikus madár is nagyszerűen sikerült. Az már más kérdés, hogy az emberek még mindig nem kapnak rendes animációt, még ha itt nem is ők a főszereplők, azért néhányukat valamennyivel jobban ki lehetett volna dolgozni, ha már a madarak tollai remekül néznek ki.

Könnyed, bár kicsit buta mese Hollywoodból, amit a Jégkorszak 2-3 rendezője jegyez. Nekem az utóbbi két film sem jött be igazán, a Rio sem lesz kedvencem, hiszen nem tud semmi újat, semmi meglepőt vagy érdekeset mutatni. A gyerekeknek ez még elég lesz, de a nagyobbak jobban járnak, ha inkább kerülik. Pontszámilag talán 6/10.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt kedveli: