Lone Star – 1×01

Lone Star – 1×01
(Lone Star)

Sokáig halogattam a megnézését, hiszen már a második rész után elkaszálták, s nem igen valószínű, hogy még többet is vetítenek az egyébként ígéretes sorozatból. Ugyanis a Lone Star kimondottan szórakoztató, élvezetes nézni, s még sokra vihette volna, ha több részt kap. Talán nem az idei legjobb, de ettől függetlenül jó sorozat.

A főhősünk, Bob, valójában egy szélhámos. Abból él, hogy elveszi az emberek pénzét, miután egy jónak látszó üzlet ígéretével, vagy éppen csábítás után közel férkőzött hozzájuk. Azonban az évek múlásával némelyik alteregójához túl közel került, s ahogy az lenni szokott, bele is szeretett két hölgybe. De végül úgy dönt, hogy becsületes életet fog élni, és megtartja mindkét nőjét. Ebbe a problémás életbe még belecsöppen az édesapja, akivel együtt veri át az embereket, de ő már nem nézi olyan jó szemmel a változást.

Végig olyan érzésem volt, mintha egy filmet néznék. Nem csak a minősége miatt, ami egyébként kimondottan szórakoztató volt, hanem az élvezetes kezdés miatt is. Arra gondolok, hogy már az alaphelyzethez való eljutás is nagyszerűen lett bemutatva, elég érzelmi töltettel és elég jó forgatókönyvvel. Talán elég könnyen ki lehetett találni az eseményeket, sok újdonságot nem kaptunk, de ettől függetlenül egy részben remekül működött. Bár nem vagyok benne biztos, hogy ez több évadon át is menne.

A karakterek, legalábbis a főszereplő kidolgozása meglepően korrekt volt, kellően megismertük a főhős motivációit és érzéseit, de ehhez az is hozzátartozik, hogy a többiekre nem fektettek túl nagy hangsúlyt. Eléggé semlegesek és semmilyenek maradtak, főleg a két női arc. Talán nem volt elég idejük, vagy ötletük, de a mellékszereplők elsikkadtak Bob vívódásai közepette. Lehet, hogy később még kaptak volna némi értelmesebb személyi történetet, ezt hiányoltam csak a pilotból.

A körítés kellemesre volt, a két élet elkülönítése jól sikerült. A kisvárosi élet kellő kontrasztot adott a gazdagabb olajmágnás tanácsadójának életével, s a főszereplő is el tudta ezt játszani. James Wolk elég szimpatikus volt ahhoz, hogy ne rontsa, sőt, javítsa a sorozat élvezeti értékét, hiszen rajta áll vagy bukik a sorozat sorsa. Mellette feltűnt még Adrianne Palicki, Eloise Mumford, David Keith és Jon Voight is.

nem vagyok benne biztos, hogy ez így működhetne több szezonon keresztül is, de a pilot önmagában nagyon jól sikerült. A film-érzet megmaradt a végéig, örültem volna, ha lesz egy minőségibb sorozat is idén. Legyen mondjuk 8/10, sajnálom, hogy 2 rész után elkaszálták.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt kedveli: