október 2010 hónap bejegyzései

Boardwalk Empire – 1×01

Boardwalk Empire – 1×01
(Boardwalk Empire)

Az HBO már a The Sopranosszal bebizonyította, hogy a maffiózós témában remekelni tud, s miután az előbb említett sorozat néhány éve véget ért, adott volt a lehetőség a következőre. Ezúttal is igazi gengszterek a téma, s a témában mesternek számító Martin Scorsese a nevét és a rendezői tehetségét is hozzáadta a produkcióhoz. A végeredmény nem adhat okot csalódásra: nagyszerűen kiszámított, minőségi és profi lett az első epizód, az évad egyik legjobbja.

Az első világháború után, de még a második előtt volt Amerikának egy időszaka, amikor bizony nem a legtisztességesebb és a legbarátságosabb éveket élték. A kormány bevezette az alkoholtilalmat, ezáltal remélve egy jobb világot, de szesz továbbra is kapható, hiszen a gengszterek üzlete most virágzik ki. Ezt az időszakot mutatja be a sorozat, azt az időt, amikor még Al Capone is csak egy sofőr volt a nagymenő maffiózók között.

Részletes kidolgozás, nagy hatású és profin megvalósított jelenetek, illetve komor hangulat jellemzi végig a 80 perces kezdő epizódot. Az HBO megint egy nagyszerű sorozatot mutatott be, szinte tökéletesre sikerült a pilot. Talán az egyetlen problémám a túl jó kivitelezés miatt merült fel. Végig kicsit mű, kicsit túl profi érzetem volt, nem érzetem igazán a kellemes légkört, noha a ’20-as évek nem voltak annyira barátságosak. De ez már legyen az én gondom.

A szereplők is jól lettek felépítve, folyamatosan boncolják őket és megismerjük a jellemüket és motivációikat, de egyikük sem tud közel kerülni hozzám és nem válnak szerethetővé, ezáltal némileg elvesztem az érdeklődésemet a sorsuk iránt. Ez viszont gond, de ezen kívül más hibát nehéz lenne felhozni, ugyanis túl vagyok már a következő epizódon is, de ugyanilyen minőségin oldották meg.

Egyik szerep sem könnyű, de a színészeket is jól összeválogatták. A húzónév egyértelműen Steve Buscemi, aki elbír az egyébként nem egyszerű karakterével. Mellette a másik főszereplő Michael Pitt, aki ha nem is túl szimpatikus, de azért jó színész. Stephen Graham, Michael Stuhlbarg, Vincent Piazza és Kelly Macdonald tűnik még fel részről részre.

Nem tudok túl sokat írni róla, hiszen látni kell. Remekül összerakott sorozatról van szó, amely szerintem később sem veszít profizmusából és jó minőségéből. Az év egyik legjobb újonca, melyet reményeim szerint még sok évig élvezhetünk. Érdemes bepróbálni, nekem 8,5/10 a kezdő epizód.

Reklámok

Jonah Hex – gyenge képregényadaptáció Megan Foxszal

Jonah Hex
(Jonah Hex – 2010)

A DC Comics, avagy a másik nagy képregénykiadó Amerikában úgy döntött, hogy a másodvonalbeli képregényeiből is csináltat filmet, nem csak a klasszikus szuperhőseiből (Superman, Batman, Green Lantern, stb.), ennek eredménye a Jonah Hex (és a The Losers), mely esetében talán szerencsésebb lett volna, ha megmarad a nyomtatott formátumnál, hiszen közel sem sikerült nagyon jóra, de még csak a folyamatos szórakozást sem tudta biztosítani.

Az amerikai polgárháború ideje alatt Jonah Hex jó katona, azonban mikor olyan feladatot kap, melyet nem tud összeegyeztetni lelkiismeretével, megtagadja a parancsot, így meg kell ölnie a tábornoka fiát és barátját. A tábornok bosszúból megöli Jonah családját és csúf heget éget áldozatának arcára. Hex is bosszút esküszik, és nem nyugszik addig, amíg el nem kapja családja gyilkosát. Fejvadásznak áll, éli vérengzésekkel teli életét, s közben megismerkedik a szép Lilahval is, aki pótolni tudja az elvesztett családját.

Az alapsztori ugyan nem különösen csavaros, s végig elég egyszerű mederben folyik, ezzel nem lenne gond. A western környezet segíteni a hangulatot és biztosítaná a folyamatos szórakozást, de ezt nem sikerül. Az eddig animációs filmeket jegyző rendezőnek nem sikerült megteremteni az élvezetes légkört, melybe némi természetfeletti is vegyül, szintén nem előnyére. Elszállt a produkció, nem maradt a valóság talaján, pedig szerintem ott jobban működött volna.

Az egyébként rendkívül rövid 80 perces játékidőt sem sikerült teljesen kitölteni és olykor unalomba fulladt a produkció. A dolgoknak nincsen semmilyen mélységük, nagyon súlytalanak, emellett sokszor még értelmes magyarázatokat sem kapunk az események mellé. Az akciójelenetek korrektek, de különösen nem lehet őket sem dicsérni. A karakterek sem sikerültek tökéletesre, habár Jonah Hex korrekten van felépítve, a többiek sok értelmet nem nyertek.

A CGI elég gyengécskére sikerült, és igen gyakran kitűntek az odavetítések, tehát a látványra is lehet panasz. A színészek ezzel szemben nem voltak rosszak, ők megtették (vagy legalábbis bevetették), amit tudtak, nem rajtuk vérzett el a film. A főszereplő Josh Brolin és a tábornok John Malkovich rutinosak, kisujjukból kirázták az ide szükséges teljesítményt, mellettük Megan Fox leginkább eyecandy-ként funkcionált. Will Arnett, Michael Fassbender, Michael Shannon vagy éppen Aidan Quinn tűnik fel még kisebb-nagyobb mellékszerepben.

Nem lesz az év filmje, két hét múlva emlékezni sem fogok rá, annyira közepesre sikerült. Voltak jobb pillanatai, de összességében közel sem lett pozitív a mérleg. Többet érdemelt volna az alapötlet, legalább egy jobb rendezőt és jobb látványt, de ennyivel kell beérnünk. A DC nem ezzel a filmjével fogja meghódítani a filmvilágot. Részemről 5,5/10.


Smallville: Az első 5 évad

Smallville – 1-5. évad
(Smallville)

Már elég régen elkezdtem nézni a sorozatot, tulajdonképpen pótolni, hiszen már a 10. szezonjánál tart, noha jelenleg úgy néz ki, hogy ez is lesz az utolsó. Félidőben tartok, már tudok is eleget írni a Smallville-ről, mely tulajdonképpen élvezhető sorozat. Nem rossz, de igazán nem is nagyon jó, hiszen vannak hibái és idegesítő pillanatai bőven, viszont kimondottan szórakoztató.

A sorozat a fiatal Superman, Clark Kent pályafutásának kezdeteit meséli el. Kansas egy kisebb városában, Smallville-ben éli mindennapjait, először a gimnáziumban, majd később a közei nagyvárosban, Metropolisban. Barátokat, ellenséget és szerelmet talál,  s ráébred különleges képességeire, amiket a földi szülei nevelésének köszönhetően jóra, a gyengébbek segítésére használja. Ellensége is akad bőven, hiszen vannak mások is különleges képességekkel, azonban a legtöbben rosszra próbálják használni, de Clark szerencsére mindig megjelenik.

Nagyszerűen megmutatkozik már 5 év alatt is, hogy majd’ minden szezon alatt próbáltak valamit másítani, változtatni a sorozaton. A kezdetekben, az első két évadban főleg rengeteg epizodikus történettel próbálkoztak. Szerintem remekül is ment nekik, hiszen a Smallville-re illik az egy mutáns/hét leosztás, csak egy idő után kezd fárasztóvá és unalmassá válni ez a koncepció. A 22 részes évadokkal sok epizódtörténetet kell leszállítaniuk az íróknak, és egy idő után problémássá válik, hogy a vidéki kisvárosban minden embernek valami képessége kezd lenni.

A 2. évadtól kezdve jelentkezik a borzalmas mennyiségű ötlet-újrafelhasználás. Régebbi szereplőket, figurákat hoznak újra képbe, és még egy résznyi történetet írnak hozzájuk, aminek a vége már jobb esetben a tényleges halál. Nagyon rossz volt nézni, és igazából idegesítő is, végig rontotta a részek hangulatát és összképét, hiszen a legtöbb egyrészes vendégalakjában nincs annyi potenciál, annyi lehetőség, hogy több epizódon keresztül kitartsanak.

Ettől kezdve hozták be az átívelő szálakat, elsősorban Clark múltjáról és nagyobb ellenségeiről. Remek húzásnak tartom, hiszen jobban fel tudták tölteni a helyeket, izgalmasabb és szórakoztatóbb történeteket tudtak kreálni, ami sokat lendített a sorozaton. Egyrészt a képregényekben / filmekben megismerhetett univerzumot jobban kibonthatták és új szálakat indíthattak, másrészt meg végre többet tudunk meg Clarkról, magáról is, a vívódásai és érzései révén.

Az első négy évadra jellemző még az egyszerűség, az a törekvés, hogy nem akarnak túl nagyot mutatni, nem akarják nagyon túlbonyolítani a helyzetet, ami szerintem jó is volt. Kellemes volt nézni, de ehhez hozzátartozik, hogy nem tudtak eléggé kibontakozni és nagyon be voltak szorulva Smallville városába. Így, hogy nem volt elég terük az íróknak, nem is tudtak annyira izgalmas epizódokat írni, viszont az tetszett, hogy még ezen a szűk világon is tudtak eleget variálni a karakterekkel, hogy élvezetes legyen.

Ezek után jött a váltás és az 5. évad. Érezhetően komorabbá vált az egész, és jelentősen megnőtt az érzelmi töltet is bizonyos esetekben. De ehhez sajnos párosult meglepően nagy helyben járás is, ami kimondottan nem tett jót a sorozatnak. A szerelmi szálra gondolok, emiatt lett az 5. évad elég hullámzó. Rossz volt nézni, hogy az egyik epizód még szappanoperásan gagyi, majd utána egy zseniális részt hoznak össze. Pedig nem volt rossz ez a szezon sem, habár nem volt túl tökéletes az átívelő szál kifejtése.

Elég jellemző a Smallville a folyamatos történetekkel való szerencsétlen bánásmód. Nem sikerül elég érdekessé tenniük ezeket, így pedig jelentősen csorbul az élvezeti érték. Talán pont emiatt sokallom a 22 epizódos évadokat, hiszen közel sem volt olyan jó nézni az átívelő szálat ennyire széthúzva, mint mondjuk 16 részen át lehetett volna. Bár emiatt meg lehetett volna jobban árnyalni a karaktereket, de ez sem igazán sikerült az íróknak, habár voltak törekvések.

Néha kicsit olyan érzésem van, hogy a Smallville szereplői egysíkúak. Nem vészes mértékben, hiszen próbálnak egyéniséget és érzéseket írni nekik, ez általában sikerül is, de így talán pont Clark lesz elhanyagolva. A barátai, élükön Lex-szel, Lanával és Chloéval elég jóra sikerültek ettől függetlenül, noha szerintem a legnagyszerűbb az Lionel Luthor. Talán a színész miatt is, de neki tudtak a legzseniálisabb szerepet írni.

Most jön a legfájóbb pont és ez a CGI. Az animáció minősége az első négy évadban bűnrossz, még ha a 2000-es évek elején vagyunk, akkor is. Ez feltehetően az alacsony költségvetésnek köszönhető, hiszen az 5. évadban már elég szép lett, látszott, hogy volt növekedés a büdzsében. A színészek szerintem jó választásnak bizonyultak 100 részen át, még a főszereplő Tom Welling is. Barátai szerepében Allison Mack, Kristin Kreuk, Michael Rosenbaum és Erica Durance, illetve John Glover, mint Lionel Luthor, neki vannak a legkiválóbb pillanatai.

Nem a világ legjobb sorozata, nem is lesz az első számú kedvenc, de időtöltésnek és szórakozásnak megfelel. Vannak jobb és rosszabb  részei, akad bőven hibája is, de mindent összevetve kellemes élményt nyújt és jól lehet szórakozni. Érdemes belenézni, de az első és az ötödik évad között elég nagy eltérés van, így nem szabad rögtön elkedvetlenedni. Később még több lesz, úgy tudom. Én folytatom a maradék szezonokkal, de nem pontozok, lehetetlen ennyi évadot egyszerre, jóllehet mind 6-8 körül lenne.


Into the Wild Green Yonder – Futurama filmek

Into the Wild Green Yonder
(Into the Wild Green Yonder – 2009)

A Futurama sorozatot 5 évad után kaszálta el a Fox, de a készítők nem adták fel, és 4 filmet is bemutattak. Azóta a sorozat újjáéledt, s én úgy döntöttem, hogy bepótolom a filmeket is. Az utolsó az Into the Wild Green Yonder, de úgy általánosságban beszélek a produkciókról, hiszen túl sok különbség nincs köztük, elég hasonlóak. Egyik sem rossz, egyszerűen csak egy idő után már nem humoros.

A sorozatban már megismert futárszolgálat csapatát követhetjük most is nyomon, azonban most a környezetvédelem is képbe kerül. Amy édesapja, aki a fél Mars birtokosa, úgy döntött, hogy egy galaktikus golfpályát készít, ezért a fél galaxist, annak minden élővilágával együtt elpusztítja. Ezt akarja Leela megakadályozni, miközben Fry belekeveredik egy gonosz összeesküvésbe, mely a világ élőlényeinek sorsát befolyásolhatja.

A szokásos agymenés a történet, nem is vártunk mást. Azonban a Futuramával az a gond, hogy ami működik a 20-30 perces sorozatban, az másfél órában nem biztos, hogy fog. A rövid játékidejű epizódok nagyszerűek, ekkora adagolásban az agymenések kimondottan szórakoztatóak. De ha ezt már háromszor ennyi ideig kell hallgatni és nézni, az már közel sem lesz olyan élvezetes. Lehet, hogy három fél órás darabban kellett volna néznem?

Maga a humor ezért lesz egy idő után fárasztó, pedig kicsiben nagyon lehet nevetni. A többféle poénok keverednek, a fizikaitól az utalásokig, és ezek el is érik a céljukat – egy ideig. Utána már csak mosolyogni lehet, illetve nyugtázni, hogy “ez itt most vicc volt, de nevetni már nem tudok rajta”. Ezért kicsit sajnálom a filmeket, hiszen mind szórakoztatott fél óráig, utána már csak fáradtan vigyorogtam legfeljebb.

Érdemes egyébként megnézni őket, de egyben nem tudom ajánlani. 4 film, mind másfél órás, az legalább 12 sorozatepizód, ilyen bontásban szerintem sokkal élvezetesebb lesz. Én már későn jöttem rá, talán majd az újranézésnél. A pontok 7-8 között mozognak, az Into the Wild Green Yonder legyen 7,5/10.


Lone Star – 1×01

Lone Star – 1×01
(Lone Star)

Sokáig halogattam a megnézését, hiszen már a második rész után elkaszálták, s nem igen valószínű, hogy még többet is vetítenek az egyébként ígéretes sorozatból. Ugyanis a Lone Star kimondottan szórakoztató, élvezetes nézni, s még sokra vihette volna, ha több részt kap. Talán nem az idei legjobb, de ettől függetlenül jó sorozat.

A főhősünk, Bob, valójában egy szélhámos. Abból él, hogy elveszi az emberek pénzét, miután egy jónak látszó üzlet ígéretével, vagy éppen csábítás után közel férkőzött hozzájuk. Azonban az évek múlásával némelyik alteregójához túl közel került, s ahogy az lenni szokott, bele is szeretett két hölgybe. De végül úgy dönt, hogy becsületes életet fog élni, és megtartja mindkét nőjét. Ebbe a problémás életbe még belecsöppen az édesapja, akivel együtt veri át az embereket, de ő már nem nézi olyan jó szemmel a változást.

Végig olyan érzésem volt, mintha egy filmet néznék. Nem csak a minősége miatt, ami egyébként kimondottan szórakoztató volt, hanem az élvezetes kezdés miatt is. Arra gondolok, hogy már az alaphelyzethez való eljutás is nagyszerűen lett bemutatva, elég érzelmi töltettel és elég jó forgatókönyvvel. Talán elég könnyen ki lehetett találni az eseményeket, sok újdonságot nem kaptunk, de ettől függetlenül egy részben remekül működött. Bár nem vagyok benne biztos, hogy ez több évadon át is menne.

A karakterek, legalábbis a főszereplő kidolgozása meglepően korrekt volt, kellően megismertük a főhős motivációit és érzéseit, de ehhez az is hozzátartozik, hogy a többiekre nem fektettek túl nagy hangsúlyt. Eléggé semlegesek és semmilyenek maradtak, főleg a két női arc. Talán nem volt elég idejük, vagy ötletük, de a mellékszereplők elsikkadtak Bob vívódásai közepette. Lehet, hogy később még kaptak volna némi értelmesebb személyi történetet, ezt hiányoltam csak a pilotból.

A körítés kellemesre volt, a két élet elkülönítése jól sikerült. A kisvárosi élet kellő kontrasztot adott a gazdagabb olajmágnás tanácsadójának életével, s a főszereplő is el tudta ezt játszani. James Wolk elég szimpatikus volt ahhoz, hogy ne rontsa, sőt, javítsa a sorozat élvezeti értékét, hiszen rajta áll vagy bukik a sorozat sorsa. Mellette feltűnt még Adrianne Palicki, Eloise Mumford, David Keith és Jon Voight is.

nem vagyok benne biztos, hogy ez így működhetne több szezonon keresztül is, de a pilot önmagában nagyon jól sikerült. A film-érzet megmaradt a végéig, örültem volna, ha lesz egy minőségibb sorozat is idén. Legyen mondjuk 8/10, sajnálom, hogy 2 rész után elkaszálták.


No Ordinary Family – 1×01

No Ordinary Family – 1×01
(No Ordinary Family)

Ez az epizód a vártabb pilotok közé tartozott, hiszen az alapfelállás elég jónak tűnt, és meg van a lehetőség egy hangulatos sorozathoz. A 40 perc elteltével állíthatom, hogy a várakozásaim beigazolódtak, és az első rész az év eddigi egyik legjobb kezdő része lett nálam, s még ha voltak is kisebb-nagyobb hibák, el tudtam őket nézni, elvégre a családi szuperhősös sorozat hangulata kárpótolt.

Az alapkoncepció szerint adott egy nem túl összetartó család. Az anya karrierista, nem nagyon ér rá foglalkozni a gyerekeivel, akikből akad kettő is. A lány a klasszikus párkapcsolati problémákkal küzd még az első alkalom előtt, míg a fiú tanulási zavarban szenved. A családfő próbálná összekovácsolni a családot, de a régi tűz már nem a régi, így el is határozza, hogy közös utazásra mennek. Brazíliában azonban repülőgép szerencsétlenséget szenvednek, amitől különleges képességeket kezdenek felfedezni magukon.

A Pixar-féle animáció, A hihetetlen család lehetett az alapja, hiszen elég hasonló alapszituációt mutat be. Már a filmben is működött, és itt is tudták hozni a kellemes szórakozást. Látszik, hogy merre fogják tovább vinni a sorozatot, legalábbis a háttérben már körvonalazódik egy érdekes kis összeesküvés, még ha az nem teljesen világos, hogy mennyire tervezik bevonni a nyilvánosságot. A pilot egy terapeutánál való beszélgetésként zajlott le (mint a The Sopranosban), remélem, hogy ezt a későbbiekben is tudják valamennyire folytatni.

A karakterek is korrekten ki lettek bontva, amennyi időt az első rész adott, azt ki is bontották. A családapa és a feleség közti probléma normálisan lett felépítve, a gyerekek még elég semmilyenek, de lehet, hogy később még jutunk velük is valamire. Főleg a fiúval nem tudtak még mit kezdeni, hiszen a lányról a párkapcsolata miatt megtudunk ezt-azt. Mellettük még akad egy-egy barát, a férj és a feleség részéről is, plusz a rendőrőrsön is összehoznak valamit talán.

Az effektek minőségi néha okot adhatna a panaszra, elvégre használtak belőlük bőven. A színészekkel nem volt különösebb gond, a családapa elég szerethető, Michael Chiklis jól adja elő magát. Julie Benz klasszikus anya színész, már a Dexterben is kellemes volt nézni az előadását, noha nála a szuperhősszerep kicsit furcsa. A Weeds Conradja, Romany Malco,  pedig itt is mellékszereplőt alakít, nem is olyan vészesen. Autumn Reeser és Stephen Collins szintén mellékalakonként vannak jelen.

A hangulatos szuperhősös világ mellé társul némi bűnüldözés és egy kevéske dráma is, ha ezt így meghagyják, nem lesz nagyobb gond. A humor különösen tetszett néha, jól kisegítette a néha unalmassá váló atmoszférát. Ettől függetlenül megadom a 7,5/10-et, remélem, hogy ez kitart év végégig is.