Undercovers – 1×01

Undercovers – 1×01
(Undercovers)

J. J. Abrams neve hívogatóan jelen van az írók között, sőt, még az első részt is ő rendezte. Ez garancia lehetne a nagyszerű szórakozásra, és őszintén szólva az Undercoverst én nagyon élveztem. Sok akció, remek karakterek közötti kémia, szerethető figurák, kémkedés és egész jó humor jellemezi, noha a nézettséget látva Amerika nem így vélte, és nem valószínű, hogy túl sokat fog még élni.

Ugye mindenkinek megvolt a Mr. és Mrs. Smith Brad Pittel és Angelina Jolie-val? Valami hasonló alaphelyzetet tár fel ez a sorozat is, hiszen Steven és Samatha Bloom egy normális házaspárnak tűnik kívülről, azonban házasságuk előtt mindketten kémek voltak, de feladták hivatásukat a szerelemért. Jól menő cégük van, és élik boldog életüket, egészen addig, amíg a szervezet felajánl nekik egy munkát. Természetesen újra belevetik magukat a kémkedésbe, azonban most egy párként.

Bele lehetne kötni a pilotba, hiszen azért itt is volt hiba bőven, de mégis sokkal jobban szórakoztam, mint a Hawaii Five-0 vagy a Nikita esetében. Nehéz meghatározni, hogy minek köszönhető, elvégre a kivitelezés profibb a Hawaii fiúk esetében, de mégis jobbnak éreztem a forgatókönyvet. Mindenek előtt nagyszerű párbeszédekkel van teli, másrészt meg a történet is sokkal jobban le tudott kötni, nem éreztem unalmasnak vagy üresnek, és sokkal volt mű, mint az előbb emlegetett két akciósorozat.

Talán pont a figuráknak köszönhető, hiszen könnyen megkedvelhetőek. Már az is sokat segít, hogy kétszereplős sorozatról van szó, a férjről és a feleségről, másokkal nem kell törődni (talán egy-két további állandó mellékszereplő van ráadásul), így könnyen megy a bemutatás és a folyamat, melynek végén megkedveljük a házaspárt. A kettejük közti kémia kimondottan jó, amire a szellemes dialógusok rásegítenek. Mellettük előbukkan még egy szétszórt, egyelőre érdektelen húg, és egy erősebb alak, a pár kapcsolata a szervezettel, aki erősebbre lett megírva.

Az akciójelenetek kivitelezésével nem volt különösebb gond, noha talán néha kicsit valószerűtlen dolgok is létrejöttek, de ezen lehet legkevésbé fennakadni. A színészpárral nincs különösebb gond, meg tudják a nézőkkel szerettetni a figurákat, de eddig nem túl sok híres szerepük volt. Név szerint ők Boris Kodjoe és Gugu Mbatha-Raw, a tapasztaltabb kapcsolattartó pedig Gerald McRaney, egyértelműen a legprofibb.

Mindenképpen folytatom, idén az egyik legjobb pilotot láthattam (bár ez nem jelent túl sokat). Szerethető, szórakoztató akciósorozat nagy adagnyi kémkedéssel és egy házaspárral. Nézős még bizonyosan, de félek, hogy hamar elkaszálják. Mindenesetre az első rész nekem 7/10.

Reklámok

3 responses to “Undercovers – 1×01

  • sajtosrolo

    Szerintem a színészek nagyon rosszak. A kémia amit írtál, szerintem nem volt sehol. A történet is szokványos volt. Csalódtam.

  • Dominik

    Hihetetlen, hogy tényleg csak nekem tetszik 🙂

  • nyuszisz

    Úgy néz ki 🙂 Mert én meg elaludtam rajta, borzasztóan untam, mintha JJ Abramsnek köze nem lenne hozzá 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt kedveli: