szeptember 2010 hónap bejegyzései

The Defenders – 1×01

The Defenders – 1×01
(The Defenders)

Nem vagyok nyomozós vagy éppen jogi sorozatok rajongója, ezt már leírtam elég sokszor, azonban azt még én is meg tudom állapítani, hogy a The Defenders kimondottan jóra sikerült, noha túl sok újdonságot nem mutat be, nem volt benne plusz momentum, ha a főszereplőktől eltekintünk. Ezért nem is tervezem tovább nézni, habár egy részen jó volt szórakozni, de minden héten nekem már sok, akármennyire is jól lettek bemutatva a karakterek.

Az alapszituáció nem túl bonyolult. Van két vegasi ügyvéd… és ennyi a helyzet. Az egyikük egy már tapasztaltabb, korosabb, míg a másik meg a klasszikus playboy, aki már azt sem tudja, hogy tegnap kivel volt, hiszen elég sokakkal kavar. Tőlük várhatnánk, hogy a tipikus Las Vegas ügyeivel foglalkozzanak, s meg is lebegtetnek belőlük egy-kettőt, a kezdet mégis egy gyilkossági ügy. S közben megjelenik a kezdő ügyvédnő is, akit rögtön bele is dobják a mély vízbe.

A történet maga nem volt igazán izgalmas, bár a megvalósítás már annál inkább. Az egész hangulata sokat adott az élvezeti részhez, s még ha nem is voltak nem várt fordulatok, vagy éppen meglepetések, de az ügy megoldása, s a hozzá vezető út tartogatott magában jó néhány humoros pillanatot, ami eléggé feldobta a légkört, így vált élvezetesebbé.

A karaktereken dől el egyértelműen a sorozat, hiszen a két főszereplő ügyvéd adhatja meg a szükséges pluszt, vagy éppen ronthatja el teljesen. Az egymás közti összjátékra meglepően keveset fektettek, sokkal inkább a másokkal való kommunikációra, ami jó is volt. Főleg az öregebb a maga elvált családos hátterével és a remek ügymegoldásával vált kiváló karakterré, de önmagában nem művel csodát, ugyanis szerintem a fiatalabb srác nem kapott elég erős alakot.

A zene pedig a helyén volt, megadta a megfelelő atmoszférát. Mindemellett a színészek híresek és jók is, a két húzónév James Belushi és Jerry O’Connell, akiktől elvárhatjuk a minőséget. Jól alakítják a figurájukat, együtt jól mutatnak a vásznon. Mellettük bukkannak fel szereplők még, mint Tanya Fischer vagy Teddy Sears, de a pilotban egyedül hangsúlyos csak Jurnee Smollett volt, bár ki tudja, lehet, hogy később még erősebbek lesznek.

Sok mindent nem tudok írni, nincs a sorozatban olyan plusz, ami miatt azonnal rohannék minden héten megnézni. A két karakter vagy elviszi magán a sorozatot, vagy nem, ezt mindenki döntse el. Nekem nem volt elég, noha közel volt. Ezért csak 5,5/10-et tudok adni, többet nem.


Undercovers – 1×01

Undercovers – 1×01
(Undercovers)

J. J. Abrams neve hívogatóan jelen van az írók között, sőt, még az első részt is ő rendezte. Ez garancia lehetne a nagyszerű szórakozásra, és őszintén szólva az Undercoverst én nagyon élveztem. Sok akció, remek karakterek közötti kémia, szerethető figurák, kémkedés és egész jó humor jellemezi, noha a nézettséget látva Amerika nem így vélte, és nem valószínű, hogy túl sokat fog még élni.

Ugye mindenkinek megvolt a Mr. és Mrs. Smith Brad Pittel és Angelina Jolie-val? Valami hasonló alaphelyzetet tár fel ez a sorozat is, hiszen Steven és Samatha Bloom egy normális házaspárnak tűnik kívülről, azonban házasságuk előtt mindketten kémek voltak, de feladták hivatásukat a szerelemért. Jól menő cégük van, és élik boldog életüket, egészen addig, amíg a szervezet felajánl nekik egy munkát. Természetesen újra belevetik magukat a kémkedésbe, azonban most egy párként.

Bele lehetne kötni a pilotba, hiszen azért itt is volt hiba bőven, de mégis sokkal jobban szórakoztam, mint a Hawaii Five-0 vagy a Nikita esetében. Nehéz meghatározni, hogy minek köszönhető, elvégre a kivitelezés profibb a Hawaii fiúk esetében, de mégis jobbnak éreztem a forgatókönyvet. Mindenek előtt nagyszerű párbeszédekkel van teli, másrészt meg a történet is sokkal jobban le tudott kötni, nem éreztem unalmasnak vagy üresnek, és sokkal volt mű, mint az előbb emlegetett két akciósorozat.

Talán pont a figuráknak köszönhető, hiszen könnyen megkedvelhetőek. Már az is sokat segít, hogy kétszereplős sorozatról van szó, a férjről és a feleségről, másokkal nem kell törődni (talán egy-két további állandó mellékszereplő van ráadásul), így könnyen megy a bemutatás és a folyamat, melynek végén megkedveljük a házaspárt. A kettejük közti kémia kimondottan jó, amire a szellemes dialógusok rásegítenek. Mellettük előbukkan még egy szétszórt, egyelőre érdektelen húg, és egy erősebb alak, a pár kapcsolata a szervezettel, aki erősebbre lett megírva.

Az akciójelenetek kivitelezésével nem volt különösebb gond, noha talán néha kicsit valószerűtlen dolgok is létrejöttek, de ezen lehet legkevésbé fennakadni. A színészpárral nincs különösebb gond, meg tudják a nézőkkel szerettetni a figurákat, de eddig nem túl sok híres szerepük volt. Név szerint ők Boris Kodjoe és Gugu Mbatha-Raw, a tapasztaltabb kapcsolattartó pedig Gerald McRaney, egyértelműen a legprofibb.

Mindenképpen folytatom, idén az egyik legjobb pilotot láthattam (bár ez nem jelent túl sokat). Szerethető, szórakoztató akciósorozat nagy adagnyi kémkedéssel és egy házaspárral. Nézős még bizonyosan, de félek, hogy hamar elkaszálják. Mindenesetre az első rész nekem 7/10.


Hawaii Five-O – 1×01

Hawaii Five-O – 1×01
(Hawaii Five-O)

Nem nagyon tudom, hogy mit vártam a sorozattól, ugyanis nem szokásom túlzottan sok krimit nézni, főleg nem hetente. A Hawaii Five-O-val sincs más helyzet, hiszen őszintén szólva nem látom, hogy mitől lenne több, mint egy NCIS:LA, nem látok benne túlzottan sok újdonságot. Profin kivitelezett, szórakoztató és jó, amiért már ajnározni lehetne, de engem annyira nem kötött le. Majd magyarul folytatom talán, ha behozzák a csatornák.

Klasszikus epizodikus történetről van szó, amelyben egy csapat hétről hétre rosszfiúkkal küzd meg, de ezúttal Hawaii-on. A csapat vezetője volt katona, de egy szörnyű eset után elkezd nyomozni a bűnösök után, de egyedül nem sokra képes. A sziget kormányzója segítéségét ajánlja fel, hogy hozzon össze néhány embert, akikkel meg tudja tisztítani a szigetét. Az gyilkos keresése közben összeszedi csapatának tagjait: egy családos nyomozót, egy korrupcióval vádolt ex-rendőrt és egy frissen végzett rendőrlányt.

Nincs semmi gond a sorozattal, korrekten lett összerakva. Pörgős akciók követik egymást, s még ha az összekötő párbeszédekre ráférnek egy alapos átírás, összességében pozitív a mérleg. Jobb akciósorozat lehetne, mint a Nikita, már csak azért is, mert sokkal jobbak a harci jelenetek. Lövöldözés állandóan, robbantások és összetört kocsik, nem nagyon spóroltak, de ez a következő részekre bizonyosan kevesebb lesz. Azonban semmi újat, semmi maradandót nem tudtak alkotni, egyszerűen csak átlagosan jó volt.

A karakterek meglepően rendben voltak, főleg a két főszereplő között remek az összhang, már az első perctől fogva nagyszerűen lettek egymásra hangolva. Kölcsönös ellenszenv, tele ugratásokkal, majd a végére egy kis fejlődés is, ez jó volt így, s nem lenne baj, ha az előbbiekből nem vennének le a következő epizódokra. A többiek is jól illeszkednek a duóhoz, noha a lány még nem sokat szerepelt, de úgy hiszem, hogy őt is jól be tudják írni. A bűnözők is érdekesek lesznek, hiszen nem túl nagy ez a sziget, így kvázi mindenki ismer mindenkit, így érdekes alapszituációval nézhetünk szembe.

Ami a leggyengébb volt, az talán a CGI, ami többször is nagyon kilógott (konkrétan felröhögtem az esőnél a napsütésben), de később talán erre is kicsit ráfeküdnek. Pedig maga a helyszín szép, hiszen mégis csak Hawaii, az emberek este a végtelen tengert bámulják egy üveg sörrel a kezükben. A színészgárda jól lett összeválogatva, leginkább ismertebb sorozatos arcok, mint Alex O’Loughlin (Moonlight, Three Rivers), Scott Caan, Daniel Dae Kim (Lost) és Grace Park (BSG, The Cleaner).

Még egyszer muszáj megismételnem, hogy a Hawaii Five-O kimondottan jó, ha valaki vevő a műfajra.  A Nikitánál például mindenképpen jobban ajánlanám. Engem nem hozott lázba a 40 perce alatt, akármennyire minőségien is hozták össze az akciózást. Részemről 5,5/10, én nem folytatom tovább, nincs benne plusz.


The Event – 1×01

The Event – 1×01
(The Event)

Nincs túltengés mostanság high concept sorozatokban, hiszen tavaly utolsó évadát élte a Lost, a FlashForward kaszára lett ítélve, egyedül az űrlényes (de elég gyenge) V maradt meg. Ezt a hiányt egészíti ki a The Event egész jól, annak ellenére, hogy a pilot tele volt hibával és már maga a felépítése is idegesítő, de mégis elég korrekten megcsinálták ahhoz, hogy várjam a következő epizódot, már csak azért is, mert érdekes az alapfelállás.

Igazából el kell ismerni, hogy maga az alapszituáció nem is igazán ismert. Megismerjük Sean életét, aki fiatal barátnőjét szeretné feleségül kérni egy hajótúrán. Ugrás. A következő pillanatban az amerikai elnököt figyelhetjük, aki valami titkos börtön bejelentését akarja megtenni. Ugrás. Sean búvárkodni megy az újdonsült barátaival, de mire visszatér, nem találja a barátnőjét. Ugrás. A repülőn lövés dördül és a szárazföld egyre közelebb ér. Ugrás.

Tényleg nagy volt a káosz az első epizódban. Össze-vissza ugráltunk az időben, szereplőnként megismertük ugyanazt a pillanatot, de igazából nem volt olyan érzésem, hogy túl sokat tett hozzá a történethez. Kicsit zavaróvá is vált néha, nem volt teljesen érthető mindig, noha a végére összeállt a kép. Az alaszkai börtönben vannak rabok, ezt tudjuk, de sokkal többet nem, illetve az repülő okán még megtudunk valamit, amit reméltem, hogy elkerülhetünk. Így rejtélyesen, de legalább spoilermentesen fogalmazok. Viszont mindenképpen el kell ismerni, hogy sok gyengéje van a sorozatnak, a logikátlan fordulatoktól kezdődően az előre kitalálható jelenetekig.

A karaktereket meglepően értelmesen tudják bemutatni, talán nekik (főleg Seannak) kedvez ez az időben való ugrálás. Őt, a főszereplőt, megismerhettük valamennyire, tisztába jöttünk érzéseivel és motivációival, s legalább az alaphelyzetet is megértettük. Az elnök, a lány apja, a börtön vezetője, s még néhány vezető pozícióban lévő ember lesznek a főbb figurák, nem mindannyiukat tudták eléggé bemutatni, de legalább mindenkire jutott néhány perc. Reménykedjünk, hogy nem jön be még túl sok szereplő, nem lesz élvezetes, ha Flashforwardos megoldással csak 2 részenként tűnnek fel egyes szereplők.

A CGI egy-két kivételtől tekintve korrekt volt, viszont az időbeli mozgásokat muszáj megemlíteni, hiszen a legtöbbször nem volt dramaturgiai jelentősége, még feszültséget vagy izgalmat sem tudott kelteni, csak zavart. A színészi gárdában még nekem is több ismert arc van, mint a főszereplő, Jason Ritter. De ott van még Blair Underwood, Sarah Roemer, Scott Patterson vagy Ian Anthony Dale. Meglátjuk, hogy később mire jutnak.

Nem volt rossz kezdés, nekem tetszett, ugyanis minden problémája ellenére korrekten lett összerakva. Talán egy kicsit ötletesebb forgatókönyvvel, vagy legalábbis kevesebb ugrálással élvezetesebb lehetne, remélem később javítanak rajta. Megelőlegezek 7/10 pontot, de aztán jó legyen.


Star Wars: The Clone Wars – 3×01

Csak gondoltam ide is írom, a 2. évad fináléja után a 3. évad kezdetéről is megjelent a sorozatjunkie-n az írásom. Olvasható, véleményezhető.


Nikita – 1×01

Nikita – 1×01
(Nikita)

Azok közül a sorozatok közül, amelyeket terveztem bepróbálni, őszintén szólva a Nikita érdekelt a legkevésbé, annak ellenére, hogy a sokaknak az egyik legvártabb őszi premier. Talán az érdeklődés hiánya miatt, de az akciósorozat különösen nem nyert meg magának, voltak részek ahol untam, annak ellenére, hogy korrekt munka. De nem nekem való, nem tudott lázba hozni.

Nikita halálbüntetését töltené le, amikor egy titkos szervezet egy második lehetőséget ajánl neki: dolgozzon nekik és megmentik. Bérgyilkosnőt faragnak belőle, azonban nem tud azonosulni a szervezet gondolataival és megszökik. Itt veszi fel a sorozat a fonalat, Nikita szökésben, s az az egyetlen célja, hogy tönkretegye a Divisiont. Emellett egy újonc lány is csatlakozik, akit végigkövetünk, hogyan is faragnak valakiből vérprofi gyilkológépet.

Nem mondom, hogy nem lesz izgalmas, mert a lehetőség meg van benne. Pörgős akciók és némi összeesküvés a háttérben, ezt garantálhatná a Nikita, s az első részben többé-kevésbé meg is valósítja. S akkor miért fanyalgok? Én magam is ezen tűnődök, ugyanis akármennyire is korrekt munka volt, engem nem tudott meggyőzni. A párhuzamos történetvezetés elsőre elég furcsa volt, hirtelen nem igazán esett le, hogyan is tervezték ezt, de a végére azért összeállt a kép, elvégre egy messziről kiszagolható meglepetést is kaptunk a pilot végén.

A karakterek elég sokfélék, elsőre talán túlságosan is. Ott vannak az újonc sablonos társai, a főnök, s az alfőnök, de még a sminkes csaj is, aki biztos, hogy a későbbiekben még jut valamilyen szerephez. Sok fantáziát egyik figura sem kapott, inkább csak az átlagos szinten maradnak meg, noha reménykedem, hogy későbbiekben még a többiekre is fektetnek hangsúlyt, mivel az első rész elég kétsíkú volt e téren, a két főbb szereplő vitt mindent, a többiek meg asszisztálnak hozzá.

A színészi gárda is elég furcsa, legalábbis a Nikitát alakító Maggie Q nem egy olyan hölgy, akiről elhisszük, hogy két vállra fektet egy izomembert, s ha még lövöldözni lő is, de nem gondolnám róla, hogy eldob úgy egy kést, hogy tövig beleálljon az ellenség szívébe. Lyndsy Fonseca már korrektebb, de néha még nála is csak néztem. A többiek inkább csak kisebb sorozatos arcok, név szerint Shane West, Aaron Stanford, Ashton Holmes és Xander Berkeley.

Nem volt rossz az első rész, meg van benne az, amit elvárna az ember tőle, de nekem sótlan és túl profi munka volt. Nehéz megmagyarázni, egyszerűen nem tud érdekelni a törékeny lányka további gyilkolása. Pedig érdemes bepróbálni, mert mindenkinek tetszhet, de nálam csak 5/10. Nem maradok, kevésbé érdekel, mint a Hellcats.


Hellcats – 1×01

Hellcats – 1×01
(Hellcats)

Az év első újonca, amit láttam. Nem kezdtem neki túl nagy várakozással, sőt, épp ellenkezőleg, hiszen tinisorozat, meg pomponlányok, mindez a CW-n, ráadásul a legtöbben nem szerették. Talán pont emiatt volt, hogy pozitívan csalódtam, ugyanis nem annyira borzalmas. Guilty pleasure kategóriába esik nálam, hibái (amiből van bőven) ellenére is nézhető, noha különösen nem is rajongok érte.

Az alapsztori szerint van egy fiatal egyetemista lány, Marti, aki nem él a leggazdagabb körülmények között, mindenhova biciklivel kell járnia (s még CRT tévéje van!), de az ösztöndíj nélkül az egyetemre se járhatna. Azonban kiderül, hogy ezt is elvették tőle, s az egyetlen lehetősége, ha más pályázati lehetőség után néz. A pomponlányok között éppen üresedés van, nem túl lelkesen jelentkezik is, annak ellenére, hogy a csapatban sokan nem szívesen látják.

Nagyon olyan, mint a csatorna többi sorozata. Nekem sem a Gossip Girl, sem a 90210 nem tetszett, a tavalyi Melrose Place-be már bele sem fogtam, a Hellcats is csak azért kapott tőlem egy esélyt, mert ez az első premier, s a héten még nincs nagyon mást nézni. Azonban legnagyobb meglepetésemre, sikerült felmúlnia a várakozásaimat. Ez nem azt jelenti, hogy jó lenne, csupán azt, hogy nézhető. Természetesen tele van közhelyekkel, nagyon hamar ki lehet találni a fordulatokat, kvázi lehetne vázolni az évad teljes menetrendjét, látszik, hogy ki kivel fog összejönni, nagy újdonságokat nem szabad várni.

Ehhez igazodnak a karakterek is, sok változatosságot nem sikerült beléjük csempészni. A főszereplő lány az egyedüli szimpatikus, de ő is csak a jól előadott cinizmus miatt, illetve a szájába adott korrektebb poénok miatt. A “csak haver” kategóriába eső barátja, a szurkolólányok teljes bagázsa az ellenségekkel és az áskálódásokkal, illetve a mellette kiállók is ezerszer látott figurák, noha ennek ellenére viszonylag elfogadhatóan működnek, de aki unja ezeket, az hozzá se kezdjen, nem fog semmi újat kapni. Csapaton belüli intrikák, szerelmi sokszögek az ifjak között és a tanárok köreiben is, valamint giccses egymásra borulások várhatóak.

Zeneileg meglepő volt az egész, ez is már-már CW védjegy, hiszen folyamatosan szól valami a háttérben, ami általában egy átlagos (vagy az alatti) popszám, nem lesz emlékezetes, nem vezet fel semmit, még a köztük lévő átmenet is zavaró néha, egyszerűen csak ott vannak, funkciótlanul. A színészi gárda különösebben nem brillírozik, a főszereplő Alyson Michalka nem túl szimpatikus, csak a karaktere miatt lesz érdekesebb. Mellette az ismertebb Ashley Tisdale (High School Musical), akire illik az áskálódó szerep, mást nem is tudna hozni. Matt Barr, Jeff Hephner, Aaron Douglas és Gail O’Grady alkotja a körítést.

Bevallom, azért nincsenek nagyon negatív érzelmeim utána, guilty pleasure, de tudom, hogy mi vár rám a következőkben, és nem hiszem, hogy kíváncsi lennék rá. Egy részig érdekes volt, de nem létezik, hogy egy évadon keresztül ezt nézzem. Pontszámilag 5/10, nem az én ízlésem. Nagy adagnyi Glee-érzetem volt utána.