HA/VER – szuperhősös mozi szuperhősök nélkül

HA/VER
(Kick-Ass – 2010)

A nem túl szerencsés magyar címet nem kommentálnám, sokkal inkább a furcsa kampányt, amit a film köré kerítettek. Nem tűnt komolynak, inkább csak amolyan B-kategóriás képregény-paródiának, pedig azért más a helyzet. A film fele tiszta élvezet, s ha az összhatást az eleje el is rontja, azért könnyedén az év egyik legjobb popcorn-mozija lett, már a remekül összerakott akciók és a zseniális beszólások miatt is, de Hit Girllel tarolt a film.

A tinédzser Dave Lizewski színtiszta vesztes. Nőügyek terén sikertelen, melegnek is hiszik, de egyébként a képregények szuperhőseit kimondottan kedveli. Megfordul a fejében, hogy a való világban miért nem próbálta még ki senki a hősködést, így úgy dönt, hogy majd ő lesz az első, és egyedül veszi fel a harcot. A helyi gengszterbanda felfigyel az újdonsült közönség-kedvenc Kick Ass-re, aki közben megismerkedik Hit Girllel és Big Daddy-vel is, akik szintén bűnüldözésre adták a fejüket.

Noha sima szuperhősös mozinak tűnik, azért ennél jóval több van a háttérben. Bár való igaz, az eleje nagyon a tinivígjátékok vonulatát követi, ezt érzem igazán feleslegesnek a filmben, megzavarja az összhatást és kizökkent a hangulatból. Azonban ahogy beindul a film, igazi élményben lehet részünk, hiszen zseniális párbeszédek és beszólások uralják a véres akciók közötti területet, amiből nincs túl sok. Ahogy beindul az igazi tombolás, kiválóan megkoreografált, ütős jeleneteket sorakoztat fel, s ezek adják a film legjavát.

Akármennyire is Kick Ass a főszereplő, ez igazán Hit Girl mozija, aki önmagában uralja a terepet. Irreálisan eltúlozzák a karakterét, ami egyben paródia is a klasszikus figuráknak. Ezt megerősítik a filmes, képregényes utalások, a paródiaszerű megmozdulások, az igazi hatásvadász jelenetek, még ha a következő pillanatban egy véres öldöklésbe torkollik az egész. Az idealizmusban túlcsöpögő univerzumokat felváltja a morálisan vitatható gyilkolászás egy tizenegy éves lány képében, ezáltal túlzó realizmussal fűszerezve a filmet.

A zeneválogatást is csak dicsérni lehet, egyszerre eltúlzó és hihetetlenül zseniális, amihez képi világ is tökéletesen passzol. A fiatal Aaron Johnson első szárnypróbálgatása ez, és remekül is dolgozik, azonban Chloe Moretz lesz az igazi sztár, kitűnően gyilkolászik a vásznon, majd a következő jelenetben kakaót szürcsölget. Nicolas Cage mostanság annyi filmben szerepel, amennyiben nem szégyell, többsége mellé is talál, azonban végre megmutatta, hogy miért is jó ő. Kivételesen még vicces is volt. Mark Strong főgonosza és Christopher Mintz-Plasse trónvárományos gonosza adja a befejezést, kiválóan teljesítettek.

R-kategóriás öldöklés, hihetetlen akciókkal és fekete humorral, amit a parodisztikus vonal egészít ki, s akármennyire is ezt akarja segíteni a tinivígjáték, mégis rosszul hat. Azonban a film második felében Matthew Vaughn nem félt kezébe venni az irányítást, és igazi filmélményt mutatott be a vásznon. 8/10, bár kevésnek érzem.


3 responses to “HA/VER – szuperhősös mozi szuperhősök nélkül

  • matt

    annyira tetszett ahogy nem vette komolyan magát, és mégis mekkora akciójelenetek voltak benne, meg azok az öldöklések. priceless. nálam 9/10, de még talán ez is kevés, rögtön a megnézés után még ennél is jobbnak éreztem.

  • Desmond Wallace

    Szerintem a film eleje is rendben van. Kellett az alapozás a továbbiakhoz. Meglepően jó film lett a Kick/Ass, amit nem hittem volna a trailer alapján.

  • Dominik

    Ez mondjuk igaz, a trailerek, képek alapján nem ezt vártam volna.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt kedveli: