Doctor Who – 5. évad

Ki vagy, doki? – 5. évad
(Doctor Who)

Nem titkoltan a kedvenc sorozatom a Doctor Who, azonban ezt a legújabb évadját már erős kétkedéssel figyeltem. Nem hiszem, hogy igazán jót tett a váltás, a kvázi elölről való kezdés, ugyanis ez a 13 rész legszebb kifejezéssel is hullámzott. Rossz és nagyszerű részek váltották egymást, ennek okában talán a nagy elvárások lehettek, hiszen az előző szezonok végig nagyszerűek voltak.

A Doctor új társat kapott, Amy Pond és az ő barátjának, Rory-nak személyében. Nem titok, hogy a doki az előző évad végén még regenerálódott, így ő is megújult. Most kevésbé hisztérikus, sokkal inkább próbálja védeni társát, illetve már látszódnak rajta a múlt sebei, melyet a veszteségek és tragédiák okoztak. Azonban a teljes megújuláshoz egy új TARDIS is járt. Ebben az évadban a részek története sokkal inkább játszódtak a Földön, egy dupla epizódban távolodtak csak el egy idegen bolygóra, illetve egy alkalommal egy űrhajóra.

Furcsa is volt ez a sok Földes helyszín, én ennek a számlájára is írom a hullámzó évadot. Nem volt meg a teljes varázs a Doctor Who-élményhez, hiszen a részek története nem volt mindig elég izgalmas és fordulatos, s nem éreztem az egész minőségét is az előzőekhez méltónak. Ennek lehet köze a showrunner-váltáshoz is, hiszen Russel T. Davies helyét Steven Moffat vette át. A sci-fi jelleg kezd alább hagyni, olykor már a múltbeli epizódok misztikusságát idézte több rész is idén. Pedig találkoztunk újra a dalekokkal, az angyalokkal, de a Doctor legtöbb ellensége szintén felbukkant.

A karakterek tekintetében is elég nagy volt a váltás. Az új doktort én csak az évad végére kedveltem meg, pedig korrekt figurát kapott, a probléma oka inkább csak a váltás nehézsége volt a 10. doktor zsenije után. Amy viszont szimpatikus, méltó útitársa lett a főszereplőnknek, jó egyénisége és erős jelleme van. Rory kezdetben elég félénknek mutatkozott, de a végére meg lehetett kedvelni, ahogy alkalmazkodott. Visszatért River Song is, a rejtélyessége és a kapcsolata a doktorral kellően feldobta a légkört, amire eléggé rá is fért.

A költségvetést talán megnyirbálták, így lett több földi helyszín, nem tudom, de valóban hiányoztak a bolygók és a különböző fajok. Az új doktorra, Matt Smith-re nem hiszem, hogy lehet panasz. Jól adta a figuráját, egyszerűen csak nem tudta felülmúlni (nem is lehetett ezt várni tőle) David Tennant-öt. Mellette Karen Gillan, illetve Arthur Darvill kellően asszisztáltak a nagyszájú, szétszórt és kalandvágyó doktorhoz.

Nem volt rossz az évad, csupán én számítottam jobbra, hiszen az előző évadok alatt a mérce elég magasra szaladt fel. Így azonban a 13 rész közül jó, ha a felét sikerült igazán élvezni, talán csak azokat láttam igazán remeknek, a többi csak elsikkadt és olykor már unalmassá vált. Talán majd a következő évadra kicsit összeszedik magukat az írók, így részemről csak 8/10 pontot tudok adni.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt kedveli: