Persons Unknown – 1×01 – a nyár rejtélyes sorozata

Persons Unknown – 1×01
(Persons Unknown)

A nyár következő bukásra ítélt sorozata a Persons Unknown, ami az első részek alapján kimondottan élvezetesre sikerült, noha nem tökéletes. Az idei másik rejtélyes sorozathoz hasonlít, a Happy Town-hoz, mely azért elég gyenge részeket hozott. Ezzel szemben ez folyamatosan biztosítani tudta az izgalmat, hiszen már maga az alapformula is elég érdekes helyzetet teremtett, és utána kitartott az első részen át.

Az alapszituáció szerint 7 embert, látszólag mindenféle kapcsolat és összefüggés nélkül elrabolnak. Egy üres városban ébrednek fel, mely teljes felszereltséggel várja őket, de elmenekülni nem tudnak, sőt, az elrablóik sem jelentkeznek, csak a kamerák látszanak mindenhol. Mindeközben egy újságíró felfigyel az egyik eltűnt nő esetére, s különös érdeklődést tanúsít iránta, s rájön, hogy valami nagyobb zajlik a háttérben, mintsem azt ő elsőre gondolta volna.

Bevallom, hogy ezzel az “elraboltak felébrednek egy városban bezárva” alappal könnyen megvettek, már önmagában is elég izgalmat és rejtélyt szolgáltat, feltéve, ha igényesen kivitelezik. Erősen kétlem, hogy a későbbiekben túl sokat megtudnánk a ügyről, inkább csak információkat csepegtetnek, s csak a végén áll össze a kép. Azonban ez idő alatt, számomra rengeteg érdekességet tartalmaz a csapat élete a városban. A reagálások a különböző szituációkra, ahogy pszichológiailag próbálják őket kikészíteni, tesztelik őket, ez adja a sorozat igazi élvezeti részét.

A karakterek pont a próbák által válnak érdekessé, s ha az elején még mindenki elég egysíkúan is mozgott, később a helyzet jóval bonyolódott. Kitűnik, hogy mindenki rejteget valamit, de az igazi jellemek is előbukkannak, amikor extrém, már-már kilátástalan helyzetekben találják magukat. A való világbeli események egyelőre nem vezettek sehova, később bizonyosan növekedik a jelentősége, és a főbb információkra gondolom ezáltal bukkanhatunk, de most még elég homályos az “ügy”.

Egy kicsit zavaró, hogy a karakterek között nincs igazi egyenlőség, a két főbb alak nagyon kitűnik, velük foglalkoznak igazán, pedig ők talán a legkevésbé érdekesek még jelenleg, hiszen a nőről túl sokat, míg a srácról túl keveset tudunk az igazi izgalomhoz. A színészgárda terén nincsen igazán gond, mindenki kellően elő tudja adni, hogy rejtélyek vannak a múltjában. Jason Wiles és Daisy Betts a két főszereplő, de mellettük még Chadwick Boseman, Tina Holmes, Alan Ruck, Kate Lang Johnson és Sean O’Bryan adják a fő gárdát.

Nekem tetszett, van benne elég potenciál, hogy élvezetes legyen mind a 12 rész, vagy amennyit terveznek, reménykedhetünk kevésbé természetfölötti magyarázatban is, s közben élvezhetjük a pszichológiai hadviselés módszereit. Főleg ez utóbbi vonal nyert meg magának, így motiváció-reakció szintjén, hiszen egyelőre még nem elég izgalmas a fő ügy. Megelőlegezek egy 7,5/10-et.

Reklámok

2 responses to “Persons Unknown – 1×01 – a nyár rejtélyes sorozata

  • Koimbra

    Rejtélyes és érdekes…legalábbis ennek kellett volna lennie, ehhez képest nem fogott meg. A második résznek adtam esélyt, hátha jobban felkelti a figyelmemet, esetleg izgalmassá válna vagy lekötne, de nem. Részemről nem folytatom.

  • sajtosrolo

    Eddig tetszik, kíváncsi vagyok, mit találnak ki a folytatásban, ill. mi lesz a végén a “megoldás.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt kedveli: