Perzsia hercege – Az idő homokja

Perzsia hercege – Az idő homokja
(Prince of Persia: The Sands of Time – 2010)

Jerry Bruckheimer neve kecsegtetően fest a moziplakátokon, hiszen valószínűsíthetnénk két órányi pörgést, akciót és látványos harcokat, s ha mindezt nem is kaptunk meg a Perzsia hercege esetében, ettől függetlenül jól szórakozhattunk a nézése közben – ha elfelejtjük a belénk sulykolt Disney-tanulságokat és a kötelező köröket, melyek jellemezik a filmet, bár a kötelező hepiend érdekében a baklövéses fordulat a végén nem segített az élvezeten.

Perzsia királya a piacon lovagolva felfigyel egy fiú bátorságára, akit rögtön fiává is fogad, belőle lesz Dastan herceg, ki két testvérével együtt hódítja meg a területeket a perzsák nevében. Egy szent városhoz érkeznek, ahol egy fontos tőrt őriznek, melynek segítségével vissza lehet forgatni az időt. Az idő közben üldözött herceg Tamina hercegnővel együtt menekül, de a tőrre másoknak is fáj a foga, így életük folyamatos veszélyben forog, és útközben mindenféle kalandba keverednek orgyilkosoktól kezdve egy struccfuttatóig.

Mivel leginkább a nyári popcorn-filmekhez lehet sorolni a filmet, ezért szinte már-már felesleges olyanon fennakadni, hogy a történet hemzseg a közhelyektől, vagy a sablonos momentumoktól és karakterektől, de most nem érdekel, hiszen ezek ellenére is pörgős és szórakoztató tudott lenni a film az irreálisan hosszú (egy vágás még kellett volna) játékidő alatt. A játékot idéző jeleneteket gyakran megszakították egy-egy tanulság vagy szerelmi jelenet miatt, ami kimondottan zavaró és unalmas volt.

A szerencsétlen karakterek mellé némi humort is kaptunk, mely illett a produkcióhoz, még ha sok kreativitást nem is igényelt, talán nem lett volna baj némileg csavarosabban vagy érdekesebben előadni a történetet. Az erőltetett happy end jelentősen csökkentette az élvezeti értékét, legalábbis a végső fordulat sokat rontott az összképen, mely javult volna egy kevésbé boldog végkifejlettel. A bugyuta párbeszédek által alkotott képet befolyásolhatta volna egy merészebb időutazós sztori, melyet nem léptek meg, csak egyszer – de akkor rosszul.

Legalább a látványra nem lehet panasz, ez bizonyos, hiszen a CGI, a díszletek és a jelmezek triója sokat dobott a filmen, ugyanis folyamatosan láthattunk ütősebbnél ütősebb akciókat, melyeket jelentősen feltuningoltak animációval. A színészek terén nincs különösebb probléma, Jake Gyllenhaal elvitte magán a főszerepet, még ha a mellette alakító Gemma Arterton inkább szép volt, mint tehetséges. A viccfelelős a remek Alfred Molina lett, ki tökéletesen teljesítette a feladatát, Ben Kingsley főgonoszához hasonlóan.

Nem mondom, hogy az év legjobb szórakoztató filmje, még csak nem is a nyár legjobb popcorn-filmje, de a sorba tökéletesen beillik, hiszen élvezetes volt, bár némileg több kreativitás és ötlet nem ártott volna egy nagyszerű játékfeldolgozás elkészítéséhez. A látvány szépen asszisztált a színészek és a pörgés mellett felépített közeghez, s ha tökéletes nem is lett, legalább szórakoztató volt. Részemről 7/10, bár a nagy fordulat nélkül több is lehetett volna.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt kedveli: