Derült égből család – 1. évad

Derült égből család – 1. évad
(Life Unexpected)

Az első részről elég pozitívan írtam, bár azóta kicsit megbántam. Nem mintha olyan rossz lett volna a pilot, csupán a későbbiekben elég sok mindenre rácáfolt. A kezdeti lendületéből az első néhány rész után vesztett, s az utolsó 3-4 rész megmondom őszintén, hogy szinte már nem is tetszett. Sokkal inkább átváltott a szentimentális, csöpögős és giccses családi drámára, melyet kimondottan nem szerettem volna látni.

A kezdeti séma folytatódott, s az alapfelállás nem változott. Lux, a hányattatott sorsú kamaszlány visszakerül az igazi szüleihez, s bár velük akar maradni, sem a szülők, sem közte nem tökéletes a viszony. Cate és Baze, a szülők rég nem látták egymást, de érzelmi szinten sincsenek magukkal tisztában, míg az új vőlegény, Ryan sincs mindig kibékülve a család többi tagjával. Az első évad elkíséri a családot a valódi családdá válás rögös útján, mely nem is biztos, hogy elkövetkezik.

Az évad minőségére a legjobb szó talán a hullámzó. Főleg az első részek közül voltak tényleg remekek, míg utána kimondottan gyengék is. Nem mindig sikerült megtalálni az arányt a komédia és a dráma között, de a legfőbb probléma talán a komoly szituációk előadásával volt. Sokszor sikerültek súlytalanra és giccsesre ezek a jelenetek, főleg, ha véletlenszerűen előkaptak egy teljesen jelentéktelen dolgot, és kitöltöttek vele egy egész részt. Gyakran nem éreztem az adott pillanat jelentőségét és értelmét, míg az epizód végén valamilyen nagynak hangzó közhelyet mondtak el, mely sem jónak, sem átérezhetőnek nem tűnt.

Való igaz, csalódtam a sorozatban. Az első rész nem festett teljes képet a következő időkről, melyben nagyon erőltették a szentimentalizmust, főleg a felnőttek közötti szerelmi viszonyról, melyet nem sikerült élvezhetően és átérezhetően bemutatni. Nem tudtam sem izgulni rajta, sokszor szórakozni sem, még ha lett is volna rá bőven lehetőség. A szellemes párbeszédes kissé háttérbe szorultak, és az egymás közti súrlódások drámáját nagyon előrehozták,  pedig talán pont fordítva kellett volna.

A hangulat ellenben végig nagyszerű volt. A főcím megalapozta mindig a remek atmoszférát, melyhez a komikus helyzetek és a jó dalok hozzásegítettek. A karakterek, ha nem is túl erősek, de szerethetőek, mely tulajdonsághoz jelentősen hozzájárulnak az őket játszó színészek, mint Brittany Robertson, Shiri Appleby, Kristoffer Polaha vagy Kerr Smith.

Nem hiszem, hogy sajnálnám, ha nem folytatódna a sorozat, hiszen az évad végi végkifejlettel csak csökkenteni sikerült a várakozásaimat. Nem rossz sorozat, sőt kimondottan szórakoztató, de nem mindig. Olykor giccses és klisés banalitásokba esik, melyhez még a néha előbukkanó humor sem tud mindig feloldást találni. Talán 7/10 pontot reálisnak érzek, de többet semmiképp. Elég volt ez a 13 rész.


5 responses to “Derült égből család – 1. évad

  • SpockCooper

    Kezdeti lendület, amit az első 3-4 rész után elvesztett? Én, ha jól emlékszem a 3. rész után kaszáltam el. Aranyos sztori volt, de túlságosan is mesterkéltnek tűnt nekem.

  • Dominik

    Nekem azért még az első néhány rész tetszett 🙂 De a mesterkéltség igaz, bár nekem csak a későbbiekben tűnt fel és kezdett zavaróvá válni.

  • matt

    amugy erdekes mert nekem meg pont forditva volt, hogy az elso resz tetszett elegge, utana a kovetkezo par nem, mikor arrol volt szo hogy lux kinel es hol maradhat, mert azt szerintem tulsagosan is kimeritettek, es azokban viszont tenyleg ereztem ezt a giccsesseget. utana nekem valamiert jobb lett, vagy lehet hogy csak beleszoktam, de talan mar utana nem nagyon ereztem a tobbi reszben ezt a nagyon eroltetett konfliktus-tanulsag dolgot, pedig tudtam hogy ott van.
    ami meg engem idegesitett, azok a karakterek voltak. szoval neha tok ertelmetlenul kevertek bele karaktereket, meg inditottak el cselekmenyszalakat, mert azok utana meg eltuntek, es igy fura volt.
    en megis azt mondom hogy nekem kell a masodik evad:D

  • Dominik

    Ezzel egyet tudok érteni, bár ezek a karakter-kavarásos dolgok engem annyira nem zavartak.

  • nyuszisz

    Én is lemaradtam vele a 3. résznél, nem nagyon érdekel, de még fejben nem kaszáltam végleg, mert hátha folytatom valamikor, bár nincs rá sok esély.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt kedveli: