Villámtolvaj – Percy Jackson és az olimposziak

Villámtolvaj – Percy Jackson és az olimposziak
(Percy Jackson & the Olympians: The Lightning Thief – 2010)

Megmondom őszintén, ez nekem csalódás volt. Azon tűnődtem, hogy vajon Chris Colombus felejtett el rendezni az egészen jó családi filmjei óta, vagy csak én értettem félre a filmet, s eredetileg is paródiának készült volna. Ugyanis olyan idiótaságokat műveltek, amelyeket Uwe Boll óta nem láttam, s egyébként is már a sírva röhögős kategóriába mentek a szánalmas dolgai. Hollywoodban divat lett a népszerű fantasy-k kiherélése, ez a film sem lett kivétel.

Percy Jackson egy amerikai fiatal, aki ugyan diszlexiával és hiperaktivitással küzd, de a vízben otthon érzi magát. Kiderül, hogy valójában ő Poszeidón isten fia, s nagy szükség lenne rá, hiszen Zeusz villámait ellopták, tettesként őt üldözik, de valaki azt szeretné, ha az olümposzi istenségek egymásnak esnének, s elpusztítanák a földet.  Percy és kis csapata útra kel, hogy kiszabadítsák Percy anyját, akit közben elfogtak, s úgy mellesleg szerezzék vissza az ellopott villámokat.

Őszintén szólva nem igazán értem, hogy engedhették meg maguknak azokat a logikai ballövéseket, egyszerű és könnyen kitalálható fordulatokat és idióta megoldásokat, amelyek a filmet jellemezték. Pedig a lehetőség nagyon megvolt benne, ugyanis a görög mitológia modern keverése, valamint a szép színészi felhozatal együtt jó párost alkotott volna, de ehelyett csak nevettem az őrültségein, vagy éppen a szájbarágós tanulságain.

Az irreálisan hosszú cím mellé, hasonlóan irreális játékidő is párosul, ugyanis a 120 perc alatt több az üresjárat, mint az élvezhető rész. Néhány jobban előadott akcióval ugyan találkozhatunk, még ha a karakterek nem sok fantáziával lettek megáldva, az egész történet folyamán szinte véletlenszerűen egymás után következő közhelyekkel találkozunk. A minősíthetetlen poénok mellett állandóan ráismerhetünk valamely pillanatra egy népszerűbb filmből, a Shrektől kezdve a Harry Potterig.

Élvezhető pillanat nem sok akadt az alkotásban, bár a zene egészen jól lett megalkotva és a látványa is teljesen korrekt egy családi fantasy-hez képest, de más pozitívum nincs. A színészi gárda, élükön Logan Lerman és Alexandra Daddario főszerepével az alsó szintet nyújtotta, bár a mellékalakok között Sean Bean, Pierce Brosnan, Rosario Dawson vagy Uma Thurman tűnnek fel, akik ugyan nem sokat, de legalább néhány vidámabb pillanatot szereznek.

Nem lett jó film, kimondottan nagyot csalódtam. Gyenge történet és szinte már kínos pillanatok társultak jó zenével és szép vizuális megvalósítással, s bár az ismertebb színészek feldobják a jelenetüket, de az általános klisék és sablonok lerontják az összképet. Megtekintését utólag hibának érzem, s remélem legközelebb a hollywoodi tinifantasy asztalán valami jobbat tesznek le. Ez így csak 3,5/10 nekem.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt kedveli: