február 2010 hónap bejegyzései

Fantastic Mr. Fox – szerethető bábok

Fantastic Mr. Fox
(Fantastic Mr. Fox – 2009)

Animációs filmek terén nem vagyunk elkényeztetve, legalábbis minőségibb alkotások terén. Az Oscar-jelölt Fantastic Mr. Fox azonban kiemelkedik a Jégkorszak 3. epizódjával övezett animációk közül, s inkább egy olyan gyerekmesét mutat be, amely ugyan csak egy mese, de szerethető és élvezhető mindenki számára. Megkapó történet néhány rókáról és a többi vadállatról.

A főszereplő, Mr. Fox egy remek csirketolvaj, aki mesterségét űzi feleségével, Felicity-vel, aki elfogás közben mondja el, hogy terhes. Ekkor megfogadja, hogy felhagy veszélyes életével. Évekkel később nem tud ellenállni a kísértésnek, és egy fába költözik a családjával, ami éppen három gazdag farmer szomszédságában van. Nem tud felhagyni életstílusával, és megkíséreli végrehajtani a mesteri tervet.

A történet nem rejt komolyabb csavarokat, vagy fordulatokat magában, de ennek ellenére teljesen megkapó. A párbeszédek remekül kivitelezettek, s a nevelő célzásokat is sikerül úgy elrejteni, hogy ne legyen zavaró, sőt jól is mutasson. Hiszen a film alapvetően gyerekeknek szól, akik könnyedén élvezhetik. A karakterek megnyerőek és szerethetőek, a gonoszok kellően ellenségesek, míg a többiek a figurájuknak teljesen megfelelnek.

A látvány nem mindennapi, ugyanis a szó szoros értelmében nem beszélhetünk animációs filmről. Stop-motion technikával készült, ami azt takarja, hogy minden képkockát külön fotóznak, s majd azt szerkesztik mozgóképpé. A szereplők bábok, azonban szépen kidolgozottak és eléggé részletgazdagok. Elsőre talán furcsának tűnhet az egész, de néhány perc után hozzá lehet szokni.

A bábok miatt a hangok különös fontosságot kapnak, de a karakterek szinkronjai elég híresek, s talán még felismerhetőek is. A színészek közül olyan nevek fordulnak elő, mint George Clooney, Meryl Streep, Bill Murray vagy Michael Gambon. A zene is sokat ad a hangulathoz, hiszen a pörgős, hangulatos és vidám (és Oscar-jelölt) dalok remekül aláfestik a látványt, és elég hatásvadászok ahhoz, hogy tökéletesebbé tegyék az élményt.

Kimondottan szerethető film, bár nem lép ki a gyerekmese hangulatból, de nincs is rá szükség. Kellemes karakter, remek légkör és nagyszerű zene teszi jobbá a filmet, melyet nyugodt szívvel tudnék ajánlani mindenkinek, aki valami frissre és egyedire vágyik. Részemről könnyedén egy 8/10-es élmény.

Reklámok

Beharangozó: Villámtolvaj – Percy Jackson és az olimposziak

Az abszurdan hosszú filmcím nem más, mint a Percy Jackson & the Olympians: The Lightning Thief című film magyarul. Részemről vegyes várakozások előzték meg a filmet, ugyanis volt szerencsénk egész jó, nagyon rossz, majd egész jó plakátokat látni a vegyes érzelmeket kiváltó előzetesek mellett. A gyerekfilmes rendező, Chris Columbus (Reszkessetek betörők, Harry Potter 1-2) jegyzi a filmet, ami szintén érdekes dolgokra mutat előre. Az izgalmas, pörgős filmből könnyen lehet csöpögős, családi móka, amit én nem feltétlenül szeretnék látni.

Az Egyesült Államokban már a héten, február 12-től vetítik, míg a magyar nézőkhöz egy héttel később, február 18. napján érkezik. A színészek között meglepő módon olyan nevek is szerepelnek, mint Pierce Brosnan, Uma Thurman vagy Sean Bean.

Percy Jackson egy zűrös múlttal rendelkező tinédzser, egy különös idegen unszolására egy nyári táborba megy, amelyről kiderül, hogy félistenek titkos képzőközpontja. Rájön, hogy ő valójában Poszeidón isten eltitkolt fia, de elküldik egy különösen veszélyes küldetésre, hogy szerezze vissza Zeusz ellopott villámát, amelyet Hadész, az alvilág ura rejtett el. Az útja során állandóan görög istenekbe és legendás alakokba botlik, de segítőtársai is akadnak.

[media id=11 width=420 height=315] Olvasás folytatása


Kecskebűvölők – világsztárok vígjátéka

Kecskebűvölők
(The Men Who Stare at Goats – 2009)

Úgy tudnám elképzelni a film készítését, hogy a rendező, Grant Heslov összehívott néhány világsztárt, hogy nem lenne-e kedvük egy jót bohóckodni a vásznon. Jó néhány világsztár igent mondott, a forgatás elkezdődött, aztán csak úgy alakult az egész. Ugyanis a Kecskebűvölők nem rossz film, csupán leginkább a káosz és az ötletszerűség jellemezi, pedig sem a párbeszédek, sem a színészek nem rosszak, egyszerűen a film csak tartalom nélkül szórakoztat.

A film Bob Wilton életének megváltozását mutatja be. Ő egy egyszerű riporter, aki találkozik egy okkult katonával, majd felesége elhagyása miatt Irakban köt ki egy másik okkult ex-katona, Lyn Cassady oldalán. Lynnek egy küldetése van, amit azonban nem ismer. A küldetés közben megismerjük az amerikai Új Föld Hadsereg történetét, melyet paranormális képességeikkel harcoló emberek alkotnak.

Nincs egységes történetfonal a filmben, inkább csak road movie jellege van, melyben mire eljutnak a célhoz, folyamatos visszaemlékezésekkel és a végkifejlettel együtt alakul ki a történet. Vígjátéknak nem lehet eladni, ugyanis kapunk poénokat, de közel sem olyan mennyiségben, mint elvárható lenne. Sokkal inkább egy szatíra ez, melyben még a nagybetűs Hit erejéről is beszélnek, nem is keveset.

Valójában tele van bődületes baromságokkal, melyet teljesen komolyan próbálnak előadni. Abszurd helyzetekben mondanak el olyan szövegeket, hogy csak általánosan vigyorogni lehet a hülyeségeken. Nem kell komolyan venni, hiszen a film szórakoztat végig, még ha csak ilyen őrültségekkel is. Megjelenik Amerika bírálata is, Bush-sal és Husseinnel együtt, de jól áll a filmnek, remekül kiegészíti.

A színészek lényegében világsztárok. George Clooney és Ewan McGregor lubickol a szerepében, mindkettő megfelelő karaktert kapott. Jeff Bridges, mint őrült hippi és Kevin Spacey, mint irigy okkult-katona szintén remekül hozza, bár nincs a filmben egy kiemelkedő, központi karakter sem. Még mellékszerepben is Stephen Lang bukkan elő, aki ezúttal a béke melegszívű híveként lép elő.

Nem lesz klasszikus film, inkább csak tud szórakoztatni arra a másfél órára. A fekete komédia, a szatíra, a vígjáték keveréke műfajilag, még ha nem is elég tartalmas hozzá. Remek színészekre alapozott könnyed filmről van szó, nem kell komolyan venni, de talán nem is lehet. Nem tudok sok pontot adni, mert annyira nem jó, de én vigyorogtam rajta. 7/10 legyen.


Fel! – a megható animáció

Fel!
(Up – 2009)

A Pixar újra megcsinálta. A Wall-E nekem nem teljesen jött be, ellentétben az Up-pal, ami végre teljes egészében élvezhető szórakozást nyújtott még 10 éven felül is. A legjobb film Oscarra jelölt alkotás ugyan elsősorban gyerekeknek készült, mégis szól a felnőtteknek is, legalábbis számukra is élvezhető. Komolyabb témákat feszeget, s végre láthatunk úgy érzelmeket a vásznon, hogy nem esünk át a ló giccses, sablonos és közhelyes oldalára.

A történet abból áll, hogy van Carl, a teljesen szerethető mogorva vénember, aki a felesége halála után unalmasan tengeti mindennapjait, azonban a háztelek értékessége miatt kitelepítik, de főhősünk inkább elmegy Dél-Amerikába, hogy megvalósítása a feleségével közös álmukat egy repülő házzal. Potyautasként melléje szegődik Russell, a vietnami cserkész, de útjuk során még beszélő kutyákkal és legendás felfedezővel is találkoznak.

A forgatókönyv jól meg van írva, pedig nem akar nagyot alkotni. A film első része inkább a felnőtteknek szól, tele érzelmi töltettel és enyhe szomorúsággal, míg a második fele már inkább a gyerekeknek szól, de ennek ellenére szórakoztató. Nagy erénye a filmnek, hogy mer érzelmeket vinni a vászonra, és ezt elő is tudja úgy adni, hogy átérezhető és megható legyen. A négy percnyi némafilm az életről sokat ad az élményhez, és rendkívül telítve volt érzelemmel.

A mélyebb gondolatokat be tudja giccs nélkül mutatni, s ezek a komolyabb témák teszik a felnőttek számára is élvezhetővé az alkotást. A gyászról, az öregségről, az álmokról és a kötődésről szól, mindezt nem közhelyesen, s talán csak egyszer éreztem, hogy zavaró az előadásmód. Egy régi vágású ember életét mutatja be a kissé naiv és olykor túlzásokba eső film.

A karakterekre nagy hangsúlyt fektettek, s az elsőre ellenszenvesnek bemutatott mogorva vénember is rögtön megkedvelhető. A humor szállítói sokan vannak, és sikerül is nekik, még ha kicsit túl gyerekesen is, de ez igazán nem róható fel. Hihetetlen karakterfejlődés tapasztalható, amely még sem lesz sablonos. A látvány nagyszerűsége szinte már nem is új, a zenéhez hasonlóan, mely ugyan nem lesz klasszikus, mégis tökéletesen aláfesti a képernyőn látottakat.

Az ódivatú dolgokról lehet élvezhetően beszélni, ez a filmből kiderül. A szerethető karakterek mellett (a Jégkorszak 3. epizódjával ellentétben) a történetre is fektettek hangsúlyt, s még az előadott érzelmek is emberközeliek és valóságosak. A megkedvelhető alkotásban egy kicsit kevesebb gyerekesség még jó lett volna, s talán akkor a hangulat is felnőttesebb lesz. Így is 8,5/10-es élmény, melyben a stáblista is nagyszerűre sikerült.


A Boszorkány-hegy – a kutyát lelövi az FBI, ugye?

A Boszorkány-hegy
(Race to Witch Mountain – 2009)

Amikor az indokolatlanul hosszú főcím előtt feltűnt a Disney lobogó, már akkor megrémültem, hogy rossz filmet tettem be a lejátszóba, de a történet előrehaladtával szerencsésen csalódtam a saját előrejelzésemen, és egy egész korrekt filmet tekinthettem meg. Messze nem tökéletes, inkább csak elfogadható, de legalábbis az egyszer megtekinthető kategóriába sorolható minden logikai és műfaji problémától elszakadva, melyből azért akad bőven.

Kényelmes elképzelés lenne, hogy a földönkívüliek nem csak hogy humanoidok, de még emberiek is. Az már kevésbé kellemes, hogy ezek az emberek le szeretnék igázni a mi planétánkat, de szerencsénkre akad két gyerek, akik eljöttek, és a szimpatikus taxisofőrrel, és a tudósnő társaságában az amerikai titkosszolgálat és a saját fajuk elől menekülnek, hogy minket megmentsenek.

Az alapkoncepció nem tartogat sok fordulatot, de a nyílegyenes történetbe is sikerült annyi pörgést belevinni, hogy szinte már élveztük. Szinte egy pillanatra sem álltak meg, ami nem gond, hiszen így kevesebb lehetőségük volt a Disney forgatókönyvíróinak dialógust alkotni, és előtérbe helyezhették az akciót, aminek mindenféle válfaja megtalálható volt az űrlényestől a szkafanderesig.

A családi film erős jellemzői azonban rányomják bélyegüket az egyébként élvezhető filmre, és elég zavaró, ahogy leerőszakolják az ember torkán az amerikai családmodellt a szülőkkel, a gyerekekkel, és a felesleges kutyával. A tanulság is kissé erőltetett, de még éppen nem lép át a zavaró részbe, pedig eléggé közvetítik az emberi jóság és segítőkészség fontosságát, valamint azt, hogy ha továbbra is szennyezzük a környezetet, le fogunk igázni egy ártatlan bolygót.

A látványt meg kell említenem, mert bár nincs okunk különösebb panaszra, megfelel a családi filmes költségvetésnek, de olykor érezni lehet a környezet steril voltát, s a számítógépes animációk által visszaadott hátteret. A színészek közül meg kell említeni Dwaye Johnsont, akit a pankrátori múltja miatt The Rocknak szokás szólítani, valamennyire le tudta vetkőzni ezt az árnyat, s egészen korrekt színészi tevékenységet nyújtott. Közben még asszisztál a teljesítményéhez AnnaSophia Robb, Alexander Ludwig, Carla Gugino vagy Garry Marshall is.

Nem kell nagy filmre számítani, mert még véletlenül sem az. Sodró lendületű, némileg bájos benyomást keltő karakterekkel megtámogatott családi film, se több, se kevesebb. Egy bizonyos életkor felett szükségeltetik az agykikapcsolás, de a sok korrektségnek köszönhetően egyszer nyugodt szívvel megtekinthető, így legyen egy korrekt 7/10.


Caprica – 1×01

Caprica – 1×01
(Caprica)

Jelentem nem ismerem a Battlestar Galactica univerzumát. Így aztán kisebb kétségekkel fogtam hozzá a Caprica megtekintéséhez, ugyanis a sorozat nem más mint a BSG spinoffja, lényegében előzménysorozata. Szerencsére megtekintéséhez nem kell előismeret, így könnyen nézhető, azonban nem biztos, hogy értékelhető is. Nem volt rossz a pilot, csupán nem mindig sikerült teljesen élvezni, s több üresjárat volt benne, mint izgalom.

A sorozat jóval a BSG előtt játszódik, vagyis akkor, amikor az univerzum egy békés, virágzó hely volt. Azonban később fellázadtak a cylonok, a pusztító robotok, s ezt a folyamatot mutatja be két család életén keresztül. A Graystone család éli dúsgazdag életét, azonban a zseni lányuk nem elégszik meg életével, de egy szerencsétlen robbanás után meghal, azonban a virtuális klónja tovább él, s egy robottest lehet a megoldás. Az Adama család a Tauron bolygóról jött, de az édesanya és a lány meghal a robbanásban. A két család egymásra talál, s együtt vészelik át a tragédiát.

Dióhéjban ez lenne az alap, de ennél jóval többről van szó. Kidolgozott légkör jellemzi, hiszen olyan dolgokról is szól, mint hogy a tauroniakat lenézik a capricaiak, vagy a politeizmus ellentéte az egyistenhittel. Érződik benne, hogy vallási vagy erkölcsi kérdésekkel akar a későbbiekben foglalkozik, de nem biztos, hogy tudják kellően kiegészíteni a többivel, hiszen a másfél órás epizód alatt én bizony untam magam.

A történetet szépen kifejtették, de egy kicsit szűkebb vágás nem ártott volna, ugyanis nem tömték tele izgalmas, vagy legalábbis érdekesebb momentumokkal. Zavaró volt, hogy a karakterek többségét nem sikerült megkedvelni, egyedül Serge, a házirobot szerethető első nézésre. A gépek megalkotása után a fejlődés érdekes következményeit nem tudom, hogyan fogják kivitelezni, hiszen nem láttam igazán induló történetszálat, bár ez még csak egy bevezető epizód volt.

A kábeles csatorna meglepően jó látványt tudott biztosítani, ugyanis ha űrcsatákat nem is fogunk látni, hiszen a sorozat nem arról szól, a néha-néha előtűnő sci-fi környezetet sikerült jól kidolgozni, még ha néhányszor ki is lóg. A színészek tekintetében jó volt a választás, Alessandra Torresani, Eric Stoltz és Esai Morales elvszik a hátukon a sorozatot, főleg a hölgy, aki remekül játszik.

Kétes érzéseim vannak, hiszen nem lett rossz, egyszerűen csak nem tudta felkelteni igazán a figyelmemet, s nem igazán látom, hogy hova vezet az út. A robotok miatt izgalmas történetszálat lehet kihozni, s pont ezért maradok még néhány részt, hogy kicsit jobb képet kapjak a sorozatról. A másfél órás bevezető film számomra 6/10 pont lett.