január 2010 hónap bejegyzései

Beharangozó: Doctor Parnassus és a képzelet birodalma

Az igen hosszú magyar cím alatt a The Imaginarium of Doctor Parnassus c. film rejtőzik, mely szintén elég vártnak számít filmes körökben. Az ex-Monty Python színész-rendező Terry Gilliam jegyzi a filmet, akit korábban Oscarra, vagy Arany Pálmára is jelöltek. Úgy tűnik, hogy ez ígérkezik a legjelentősebb alkotásának eddigi pályája során, hiszen a filmjében olyan színészek kaptak szerepet, mint Heath Ledger, akinek ez az utolsó, be nem fejezett filmje, s őt helyettesítve még Colin Farrell, Jude Law és Johnny Depp szerepel, de Andrew Garfield és Christopher Plummer is jelentősebb.

Magyarországon 2010. január 14-től vetítik, de az USA-ban már 2009. októberétől megy.

A film Dr. Parnassus életútját mutatja be, aki többször is egyezséget kötött az ördöggel, s az életét előbb halhatatlanságát, majd fiatalsággal cserélte fel, azonban az áraként az ördög Parnassus lányát kéri, amint az 16. életévét betölti. Azonban egy újabb fogadással remény látszik  közeledni: az nyer, aki először csábít el öt lelket. Megindul a hajsza a lelkeként valóságban és fantáziában egyaránt.

[media id=10 width=420 height=315] Olvasás folytatása


(500) Days of Summer – a jó függetlenfilmes romkom

(500) Days of Summer
((500) Days of Summer – 2009)

Az év első filmjeként azért esett erre a választásom, mert szinte mindenki imádta. Nagy népszerűségre tett szert elég hamar, és utólag azt kell mondanom, hogy megértem, annak ellenére, hogy én nem voltam annyira elragadtatva tőle. A remek hangulat mellé közrejátszik az enyhe komikus felhang és a romantikus légkör, amelyet sikerült mindenféle csöpögés és komolyabb giccs nélkül előadni. Nem tipikus romantikus komédia, megéri megnézni.

Tipikus “lány és fiú találkozik, majd szerelem” történet is lehetne, de nem az. Egy kapcsolat 500 napját mutatja be, kezdve a 290. nappal és innentől kezdve ugrálva az idősíkok között. A nem-lineáris történetvezetés kellő alapot szolgál az egyébként sem mindennapi történethez. Ez nem egy egyszerű love-story. Bemutatja a jobb napokat, de a rosszakat is, folyamatosan fenntartva a hangulatot, ami magával ragadja a nézőket.

A szokásos függetlenfilmes hangulat mindig a helyén van, s állandóan ott bujkál az a feelgood, mosolyogtató légkör, amiért szeretni lehet az ilyen filmeket. A napok kiírása miatt a néző nem zavarodik össze, de az ugrándozás az időben magával hozza, hogy az atmoszféra is ugrándozik, s nem mindig sikerült tökéletesre a váltás a jókedv és a rosszkedv között. A fiú a klasszikus boldog múlt és borzalmas jelen szituációt éli meg, mégsem tudunk sajnálkozni a helyzetén, és nekünk csak a vidámság jut a végéig.

A legnagyobb erőssége, hogy a humoros helyzeteket jól tudja kezelni. A gyakori kikacsintások és ironizálások is hozzátesznek a komikumhoz, de még sem kapunk túlerőltetést a poénok terén. A szerelmes történet ugyan hozzá az elvárt kliséket, de mégsem fullad az egész csöpögésbe és giccsbe. Néhol túloz, de még sem áll rosszul, ugyanis a jókedve tudja kompenzálni. Meg egyébként is, nem akarjuk utálni a filmet.

Az operatőri munka kellemes érzetet ébreszt, s a néhol előbukkanó nem szokványos pillanatok (felosztott képernyő) is csak hozzásegítenek, hogy élvezzük a filmet. A jól összeválogatott dalok és az idő kijelzésére szolgáló képsorok is vigyorra késztetnek, de  Joseph Gordon-Levitt játéka is kellett hozzá. Átérzi a helyzetet, és most a filmnek ő a legjobbja, Zooey Deschanel jelenléte ellenére, aki a szépségével dob a filmen.

Nem tipikus romantikus komédia, és igazán könnyen meg lehet szeretni. A legyőzhetetlen hangulat, a nem szokványos befejezés és Zooey Deschanel miatt marad a film emlékezetes, de engem ezen kívül más nem fogott meg. Akkor már inkább a Yes Man.  Nem tudok 8/10 pontnál többet adni, bár jó kezdése az évnek.