szeptember 2009 hónap bejegyzései

Community – 1×01

Community – 1×01
(Community)

A minőségi szitkomok nem az én műfajaim, no. Be kell vallanom, hogy a kommerszebb típusok sokkal közelebb állnak hozzám. Nevetni itt sem sokat tudtam, s ez nem túl jó egy komédia esetén. Éreztem, hogy jól megírt sorozatról lenne szó, csak valahogy az egésznek nem volt olyan ritmusa, olyan hangulata, ami megragadott volna.

Az alapszituáció valami olyasmi, hogy Jeffet, az ügyvédet lebuktatják és kiderül, hogy nincs legális diplomája, és kénytelen valahonnan szerezni egyet. Belép a közösségi iskolába, és majd valahogy átvészeli a 4 évet. Az iskolába mindenki jár, akit máshova nem vettek fel: az öreg férfi, az elvált családanya, a gimiből kibukott diák. Jeff tanulócsoportot alakít, hogy megszerezzen egy nőt, de valahogy igazi lesz a csoport.

Néhány barát komédiája lenne ez az egész, csak valahogy a humor rész nem nagyon jött be. Kaptunk némi közhelyes tanulságot és csöpögést is, ami ugyan jól állt neki, de ez így kevés egy jó szitkomhoz. Éreztem a forgatókönyv minőségét és láttam, hogy nem mindennapi cucc, de a hangulat nem volt túl ütős ahhoz, hogy lekössön.

A színészek nem emelkedtek ki igazán, a főszereplő Joel McHale nem túl szimpatikus, bár a karaktere sem túl kedvesre van megírva. A nagy név egyébként Chevy Chase lenne, bár nem szerepel sokat, és egyébként is alig ismertem meg. A hangulat inkább giccses volt, mint élvezetes, s emiatt nem sikerült megkedvelni.

Nem fogom folytatni. Nem ragadott meg, pedig jól meg van írva, csak hiányzik belőle az összetevő, ami miatt nézős lenne. Fura karakterek és a megfelelő ritmus hiánya miatt, ez így csak 3/10.


FlashForward – 1×01

FlashForward – 1×01
(FlashForward)

Az egyik leginkább várt sorozatnak (nekem a V és a Day One jobban várós) szokták titulálni, és meg is értem, hogy miért. Ugyanis rengeteg lehetőség van benne, amit ki lehetne használni, más kérdés, hogy eddig nem tettek ilyet. S bár a pilot elejét untam, a végére sikerült eléggé felpörögni, és megvett magának a sorozat. Nem tudom, hogy mennyi részt terveznek, de nagyon remélem, hogy csak 13-at, mert többel lehet, hogy már nagyon túlhúznák.

Az alapkoncepció a csapból is folyik, de azért: az egész világon, minden egyes ember belelátott a fél évvel későbbi jövőjébe pontosan 2 perc 17 másodpercre. Néhány FBI-os rájön, hogy mégis mi történt, és elkezdenek nyomozni, hogy ki tette ezt, és hogy miért tette. Közben – ami a sorozat javát adja – a karakterek személyes problémáit is boncolgatják.

A főhősünk egy FBI-ügynök, azonban korántsem tökéletes magánélettel. Valójában az egész ügynökségnél nincs tökéletes élet, és a jövőben majdnem mindenki látott olyat, ami nagy hatással volt rá. Az egész alapja egy nyomozós sorozat lenne, viszont a rejtély bonyolódása mellett van idejük a saját drámák mutatására, s emiatt nem lesz unalmas (és rövid életű).

Különösebb kliséket sikerült elkerülniük, de természetesen a “megváltozhat-e a jövő?” problémát nem tudják kikerülni, s talán nem is baj. Idővel biztosan lesz emiatt néhány közhelyes jelenet, azonban ha élvezhetően adják elő, akkor nem lesz gond. Az első részben csak egy pillanat volt, ami miatt majdnem kikapcsoltam, s az a rémesen rossz felismerés volt, azzal kapcsolatban mi történt.

A látvány egy sorozathoz képest rendben volt, bár néhány kilógó pillanat is előfordult, azért egészen jól megoldották. A 2 perc 17 másodperc alatt ugyanis a repülők, autók igencsak sok katasztrófát okoznak. Még jó hogy a pilóták, a sofőrök, de még az orvosok is elájulnak. A flashforwardok szintén egészen jól mutattak, érdekes, de határozottan jól mutató képeket láthattunk.

A színészi gárdával nincs különösebb gondom, bár a főszereplő Joseph Fiennes nem volt mindig tökéletes, de jó volt Sonya Walgert látni a Loston kívül is. John Cho karakterét sikerült megkedvelnem, elsősorban azért, mert a jövőben elég fontos dolgokat “látott'”.

Jó kis sorozat lesz ez, ha nem csak a nyomozást erőltetik. Az alapkoncepció sok érdekességet rejt magában ahhoz, hogy élvezetesen előadják; kérdés, hogy mennyire fog nekik sikerülni. Kicsit összeszedetlenül írtam, de azért azt akartam kinyögni, hogy a lassú beindulás ellenére élveztem. Legyen 7,5/10.


Nem vénnek való vidék

Nem vénnek való vidék
(No Country for Old Men – 2007)

A filmet közvetlen a Képlet után sikerült megnéznem, és így nagyon kitűnt, hogy ez mennyivel erősebb. A mélyebb gondolatokat remekül sikerült átültetni a lassú ütemű nyugodt thrillerbe. A szálak remekül építik fel a személyes drámákat, és mindent úgy mutatnak be, hogy közben a szereplőknek szinte nincs is közös jelenete. A Coen testvérek ismét megmutatták, hogy milyen A film.

Három történetszálat követhetünk a film során. Llewelyn Moss vadászat közben véletlenül talál néhány hullát, meg rengeteg pénzt. A pénzt hazaviszi, azonban éjjel a lelkiismerete nem hagyja nyugodni, és visszamegy a helyre, élete legnagyobb hibáját elkövetve. Innentől kezdve vadásznak rá, még ha Moss nem is tipikus jófiú.

Anton Chigurh egy pszichopata gyilkos, aki türelmével és kimért természetével válik igazán félelmetessé. Karaktere egy az egyben a tökéletes gyilkos példánya, a világ felett álló hidegvérű ember. Jeleneteiben úgy van jelen a feszültség, hogy szinte alig csinál valamit, mégis, rettenetes alak. Egyértelműen a film ura.

Valamint ott van Ed Tom Bell, az idős seriffé, aki már igazán unja ezt az életet. A barátaival való beszélgetés közben beszélik ki a film mondanivalóját. Az idők változnak, s már semmi sem olyan mint régen. Az állandóan létező erőszak, és a tömeg közönyössége igazán elkeserítő. Minden mondatot azonnal elhiszünk a szereplők szájából, úgy sikerült tálalni.

A karakterek drámájának tálalása adja film alapját: a menekülő, de rendkívül realista Moss, a saját szórakozására gyilkoló Anton és az öregedő Ed Tom élete úgy tárul fel előttünk, mintha dokumentumfilmet néznénk. Az ésszerűségek határain belül mozognak, és tudják, hogy az életük, s egyben a világ is megváltozott, és nem tudnak semmit tenni ellene.

Chigurh szerepében Javier Bardem zseniálisat alakít, a folyamatos feszültséget tudja úgy kezelni, hogy bármikor elhisszük neki, hogy azonnal lelő. Tommy Lee Jones, mint a seriff, már csak a rutinját hozza, de nagyszerűen. A történetszála kissé hátraszorul, de átérezzük minden gondját és baját. Josh Brolin alakja pedig kiválóan játssza a “főhőst”.

Talán túl sokat áradoztam a filmről, de tényleg jó. A négy Oscar mellett is sok kitüntetést kapott, de a forgatókönyv nagyszerűsége és a színészek játéka mellett meg lehet érteni. A Coen testvérek nyugodt tempójú filmje megéri a megnézést, de 8,5/10-nél többet nem tudok adni.


Bored to Death – 1×01

Bored to Death – 1×01
(Bored to Death)

Ez a pilot most azért volt furcsa, mert simán hozott iszonyatosan jó pillanatokat, de elég közepeseket is. Először csak 1-2 percet láttam belőle, méghozzá a jobb részből, és akkor megnyert magára, annyira hangulatos volt. Így egészben nézve azonban csak voltak jobb részei, de az egész valahogy nem állt össze teljes egésszé. A noir hangulat sokszor remekül csapott át komédiává, miközben az önparódia és irónia több válfaját is láthattuk.

A főszereplőnk egy író, akit éppen most hagy el a barátnője. Pénzhiányában és írói válságában úgy dönt munkát keres, méghozzá egyik könyvének a főszereplője, egy magánnyomozó lesz. Azonban az egész alakja paródia-szerű, hiszen füvezik és fehérbort iszik. Mindeközben folyamatosan komédia jelenetekbe kerül bele.

Így most nem tudom leírni, de mikor nyomozót játszik minden pillanatában ott a hangulat, a komédia és a paródia. Azonban néha meg nagyon leül a pilot, és csodálkozok, hogy miért nem sikerült kitölteni tartalommal. Kicsit unalmas, vagy túl lassú üteműre szabták és nem tudott eléggé kitűnni. Fura, hogy a legjobb karakterrel folytatott beszéde volt a leggyengébb.

Ugyanis a barát személyében Zach Galifianakis van, akin nem rég még a Másnaposokban nevethettünk. Főszereplő Jason Schwartzman, aki jól hozza a magánnyomozót. A másik főbb alak az öregedő barát, vagy hasonló, méghozzá Ted Danson, akiben érződik a nagy potenciál, bár ezt még nem sikerült eléggé kiaknázni. Hátha majd később.

Ez így most elég össze-vissza volt, de nem nagyon tudok róla írni. Bizonyos pillanatai 9/10-esek, olyan hangulatosak és ironikusak. Máskor meg valahogy szétesik és gyenge lesz. Próbálok átlagozni, de ez így most 7/10. Folytatom még egy ideig, hátha lesz valami. Mert lehetőség van benne, csak nincs mindig kihasználva. Ezért szeretjük az HBO-t.


Glee – 1×03

Glee – 1×03
(Glee)

Az a baj, hogy az első részes korrektség, és a második rész gyengesége mellé, most sikerült az előző kettőt keverni, és egy tiszta guilty pleasure lett. Alapvetően ez még nem is lenne gond, csak valahogy rémesen furán jött ez így ki. A problémáknak csak egy részét tudták kiküszöbölni, miközben a jó oldalról is csak keveset raktak vissza. A 3. rész minősége az eddigi részekhez hasonlóan hullámzott. De tényleg, néha a Mount Everest és a Mariana-árok közt ugrottunk.

A jó pillanatok – pont mint eddig – az éneklésnek volt köszönhető. Megfelelő mennyiséget és minőséget is kaptunk belőle, az énekesek személye pedig kimondottan humoros volt. Így kissé furán jött ki, hogy kvázi véletlenszerűen bukkannak fel remek hangú emberek, de talán ez a legkisebb gond, amivel foglalkozni kell.

A rossz oldal – szintén az előzőekhez hasonlóan – a tinivonal volt. Akkora közhelyeket és sablonokat sikerült előadni, hogy nem tudtam nevetni. Értem én, hogy valamilyen szinten paródia, vagy valami ironikus humor akar ez lenni, csak éppen nem vált be. Rémesen rosszul mutattak, és értelmét még mindig nem láttam.

Nevetni, vagy akár mosolyogni tényleg keveset sikerült, talán csak az énekléseknél. Jane Lynch karaktere, az előző részbeni sok szereplése után szinte felszívódott, és talán egy jelenete volt (mondjuk az nem volt rossz). Hiányoltam, ugyanis sem a kórusvezető, sem a szerelmes-tanárnő nem tud érdekeset produkálni.

Furcsa volt így nézni a harmadik részt, hiszen ekkora hullámzást még nem láttam. Az egyik jelenetben még élvezzük a remek dalt, s utána, tényleg egyik másodpercről a másikra, mindenféle átvezetés nélkül, egy rémesen közhelyes tiniszerelmet látunk. Nem tudom felfogni, hogy ezt így hogy lehetett berakni, s bár a karakterválasztás sem éppen újító (a meleg, a latin, a kövér), de a szálakat valahogy még sem tudom élvezni.

Folytatni fogom, mert átváltozott guilty pleasure sorozattá, s a dalolászást lehetett élvezni. Az első résznél is problémás volt, hogy mit fognak kezdeni a szálakkal, s most kiderül, hogy semmi sem tudnak. Ha ez alá a szint alá nem megy, akkor az évad végéig próbálok kitartani. Ez így 5/10.


The Beautiful Life: TBL – 1×01

The Beautiful Life: TBL – 1×01
(The Beautiful Life: TBL)

Igazából pozitívan csalódtam. Illetve, ez így helytelen. Valójában ennél jóval gagyibbra számítottam, de azért nem tudtam annyira utálni, mint mondjuk a Vámpírokat, de valójában szeretni sem tudtam. Amolyan semleges valami lett, s ha folytatni nem is fogom, annyira nem bánom ezt a 40 percet, ellentétben az előbb említett művel. Ez sem volt sokkal jobb nála, egyszerűen jobban élveztem a guilty pleasure-t.

A sorozat a modellek világát próbálja bemutatni. Főhőseink, a fiatal, segítőkész, nem éppen törtető modell-lány, és a vidéki (Iowa) meglehetősen naiv farmer fiú, akit csak úgy véletlenszerűen felfedeznek egy kávézóban. Eközben mindenhonnan előbukkan egy történetszál, de tényleg annyi szereplővel próbáltak mit kezdeni, hogy kissé káoszos lett az egész.

Úgy kell elképzelni, hogy az egyik sarokból ágyról előugrik a lány sötét múltja, miközben belép a régen sztár, most már kisemmizett modell, s ez alatt a férfimodell drogot árul, mialatt a néger férfi a céljáért minden megcsinál, s a többi. És akkor ebből a katyvaszból lenne a sorozat, csak így nem nagyon sikerült a karaktereket sem megszerettetni, sem kibontani.

Furcsa volt itt majdnem mindegyik klisét látni, de rémisztő módon jól állt nekik. Valahogy olyan érzésem volt, mintha nem is akarnák komolyan venni az egész, inkább csak szórakoznak. Kár, hogy valójában nincs így. A zene itt sem stimmelt, hasonlóan a vámpírokhoz, bár nem éreztem mindig azt, hogy rossz lenne. Voltak jobb pillanatok, amikor az egész hangulat kicsit magával tudott ragadni, csak aztán valami gagyiság kizökkentett.

A forgatókönyv hemzseg a rossz dialógoktól, és egyszerűen azt érzem, hogy teljesen felesleges jelenetek vannak benne. Ezt valahogy ki kellene küszöbölni, mert a közhelytengerben elúszva nem sok jóra bukkanunk. A színészi gárda elég középszerű (itt is), és folyamatosan idegesítettek a buta pillanatok. Nem kellett volna ennyi mindent előszedni egy rész alatt.

Az a baj, hogy rengeteg hibája ellenére sem tudom nagyon utálni (bár ez nem nagy gond), de szeretni sem. Amolyan semleges valami született ebből, és a CW a szokásos motívumait hozta. Nem fogom folytatni, de azért 4,5/10.


Képlet – mentsük meg a világot a Google segítségével

Képlet
(Knowing – 2009)

A durvább kaliberű PG-13-as besorolás ellenére olyan filmet kaptunk, ami után azt éreztem, hogy azt a 350 forintot is sajnálom a jegyre. A mű komoly 3 jó pillanatot tudott bemutatni, ami azért furcsa, mert ennél jóval többet is ki lehetett volna hozni belőle. A film gyenge felépítésére nagyon rossz jeleneteket sikerült rátukmálni, és ezen még az otromba vég sem igazán segít. Nekem csalódás a film, ennél jobbat vártam, pedig érezni benne a lehetőséget.

1959-ben egy időkapszulában egy iskola gyerekei leírták milyen lesz szerintük a jövő, azonban egy lány két oldalt teleírt számokkal, állítólag a hangok suttogták a fülébe. 50 évvel később az egyetemi professzor fia kapja meg, s kiderül, hogy az elmúlt évek minden nagyobb tragédiájának idejét tartalmazza. Indul a világmegmentetés!

A logikai bukfenceket figyelmen kívül hagyva sem jutunk messzire a film élvezetében. Az első órának kínszenvedés hangulata van, és érezni, hogy az írók nem tudták jól előkészíteni a véget. Teljesen felesleges momentumokkal tarkították az egészet, miközben nem sikerült nagyon megerőltetniük magukat. A történetvezetés sablonjai csak csökkentik a jó pillanatokat, amikből igazán kevés van.

A magasabb besorolás miatt próbálkoztak kissé félelmetesebb jeleneteket berakni, amik éppen csak, hogy a céljukat ne érték el. Valaki közölje már a rendezővel, hogy némi zenétől és a jelenetek nagy részét sötétben forgatva még nem lesz valami ijesztő. Feszültség csak ritkán volt jelen, s akkor sem a nácikra hasonlító alakoknak köszönhetik.

Az apokaliptikus témán csak a látvány tud segíteni. A tömegkatasztrófák szép kivitelezése egészen profi munkát sejtet, kár, hogy más nem. Meglepően jó speciális effektek tudják csak az élményt növelni, de a rémesen otromba utolsó jelenet, és az Indy 4-nél is rossz lények a véghangulatot is csökkentik.

A romantikus szál szerencsére mentes maradt a nagyobb közhelyektől, s nem kaptuk csókolózást atomrobbanás alatt, amiért még majdhogynem pirospont jár. Igazából Nicolas Cage még egészen jól megbirkózott az apa szerepével, ami viszont nem nagyon mondható el a gyerekszínészek esetében. Rose Byrne pedig legfeljebb eyecandy-pótlékként alkalmazható, mert nem igazán tűnt ki.

A film a 3 igazán jó jelenetén kívül mást nem nagyon tud mit felmutatni, ami elég kínos. A nem rossz Nicolas Cage alakja, és a látvány feldobja, de minden más csak gyengíti. Talán 5,5/10, bár még ezt is sajnálom ha bizonyos dolgokra gondolok.