augusztus 2009 hónap bejegyzései

Charlie Wilson háborúja

Charlie Wilson háborúja
(Charlie Wilson’s War – 2007)

Egy komédia-mezbe öltöztetett politikai szatíra, két remek Oscar-díjas színésszel, egy teljesen felesleges Oscar-díjas színésznővel, néhány eyecandy-vel, és egy kevéske mély gondolattal. Ez minden, amit a filmről dióhéjban mondani lehetne, ahol a rendező és a forgatókönyvíró hatásra egy kellemes alkotás kerekedett ki.

A film lényegében annak a története, hogyan tudta Charlie Wilson megbuktatni a kommunistákat. Miközben a CIA észre sem vette, hogy százharmincezer orosz masírozott be Afganisztánba a hidegháború vége felé, Charlie Wilsonban, Texas második választókerületének léha életet élő (iszik, drogozik, nőzik megállás nélkül) képviselőjében felgyullad egy láng, és saját ügyének tekinti, hogy megmentse az afgánokat.

A főszerepet Tom Hanks játssza, aki magában még teljesen átlagos lenne, azonban társul hozzá Philip Seymour Hoffman, s kettejük párosában akkora dinamika rejtőzik, hogy minden közös jelenetüket átjárta a remek hangulat. Feltűnik még Julia Roberts, mint Texas 6. leggazdagabb asszonya, de maga a karakter szinte alig szerepel, s valószínűleg a hölgy sem ezért fogja megkapni következő díját.

A páros remek játékának és a forgatókönyvíró tehetségének köszönhetően több komikus pillanat is adódik, így az első közös jelenetükben szinte végig vigyorogtam, mert annyira egymásra voltak hangolódva.

A képviselő könnyed életéből fakadóan találkozhatunk eyecandy-hölgyekkel is, így az irodájában is csak szép nők dolgoznak (Gyorsírni bárki tud, de ilyen mellei nem mindenkinek vannak), bár erre már akkor rádöbbenhetünk, mikor a Charlie mellé két meztelen nő lép be a kádba.

A háború következményében a film végében némi tanulság is előbukkan, ami a Fehér Házban uralkodó erkölcsbe (vagy annak hiányába) enged betekintést, s a filmben végigkövethetjük, milyen is a kormányzás.

“A kongresszus miért mond valamit, ha aztán nem tesz semmit?”
“Leginkább megszokásból.”

Kellemes hangulatú politikai szatíra remek színészpárossal. A vége kissé ellaposodott a felsorolásszerű cselekmény miatt, de a többi rész rendben volt. Sajnos nem tudok 8,5/10 pontnál többet adni.


Family Guy – 1×01 és 6×01

Family Guy – 1×01 és 6×01
(Family Guy)

Szinte magam is csodálkozok, hogy míg ennek az animációs sorozatnak a 6. évadjának első része mennyire bejött, addig a pilotot szinte a teljes érdektelenség jellemezte. Tökéletes példáját láttam, hogy mennyire nem szabad a pilot alapján ítélni. Hiszen, ha az első résszel kezdem, akkor nem folytattam volna tovább. De mivel egy másik évadkezdést néztem először, így talán még folytatom is.

A 6×01 remek epizód volt. A plakáton is látszik, hogy lényegében egy Star Wars paródiát láthatunk. A Star Wars IV: A New Hope c. film történéseit láthatjuk – legalábbis amolyan Family Guy szemüvegen át. Humoros pillanatok, és nagyszerű ötletek váltották egymást, és végre egy tényleg igényes paródia került terítékre. A negyven perces játékidő minden pillanatát tudtam élvezni.

A rengeteg popkultúrai, sorozatos és filmes utalás fel tudta dobni az egészet, és szinte végig nevettem. Feltűnt az American Dad! Roger nevű űrlénye, a Doctor Who jellegzetes időörvénye (és az egyik Doctor is), de még a Dirty Dancing betétdala is. A vége felé a Robot Chicken alázás pedig jó hangulatot adott a végének. Paródiaként, mint a 6. évad első része, remekül működött a Family Guy.

Ezzel szemben a pilot maga volt a borzalom, legalábbis szerintem. Bár megismerhettük az alapkoncepciót, és a szereplők nagy részét, de valahogy az egésznek nem látszott a vége. A humor részét szinte észre sem vettem, talán egyszer mosolyodtam el. Egy adócsalás és abból adódó problémákat veszik górcső alá, de nem sikerült normálisan előadni.

Szerencsére, csak 20 perces volt, így hamar vége lett.  A karakterek többségét nem sikerült megkedvelnem (bár a fehér beszélő kutya szimpatikus), bár van itt mindenféle. A zseni, rugby-labda fejű gyerek (úgy 2-3 évesen), a fiatal fiú, a tinédzser lány, az apa és az anya… Nem túl izgalmas és érdekes karakterek.

Teljesen meglepő, hogy a 6×01 remek jelenetei után mennyire nem tetszett a pilot. Nem tudom, hogy folytassam-e, de talán még egy részt megnézek. A humor részt kellene előretolni, hogy valami élvezetes is legyen. A pilot talán 4/10, míg a 6×01 7/10.


Picture of the Week #03

The Sopranos 1x03

The Sopranos 1×03


Jégkorszak 3. – A dínók hajnala

Jégkorszak 3. – A dínók hajnala
(Ice Age: Dawn of the Dinosaurs – 2009)

A Fox filmstúdió kvázi a Jégkorszak sorozatnak köszönheti sikerét, s ebből adódóan jönnek is egyre-másra a folytatások, amelyek minőségileg már hagynak némi kívánnivalót maguk után. Persze nem azt akarom mondani, hogy rossz filmek, hanem nemes egyszerűséggel nem nekem készítették. Sajnos úgy 10 évvel idősebb vagyok a célkorosztálynál, így az élvezni sem sikerült.

Megpróbálok először a pozitívumokra koncentrálni, bár a lista elég kurta. A legjobb egyértelműen az animáció volt, hiszen a legkisebb szőrszálig szép kidolgozást láthattunk. A havas táj megfelelően állt a napsütötte, normális táj mellett (ami később bukkan elő), de még a fogsorok is szépek voltak (igen, ezeket figyeltem).

Általában a történettel szoktam kezdeni, de mivel itt nincs, ezért nehéz lesz. Az eddigi filmekből megismert Manny, Ellie, Sid, Diego és a többi apróság újra folytatja kalandjait. A film lényegében egy road movie, ami abból áll, hogy a hőseink elindulnak megkeresni Sidet, s közben negyed óránként felhörög, és ordít egyet a dinók valamelyike, vagy mindenki Motkánya (szép magyar szó. Scrat a rendes neve.) egy betétdal mellett szenved.

A poénok, melyekre a film próbál építeni általában mellétalálnak, és nem mondhatnám, hogy az én szintemen voltak. A verbális poénok többsége azért szép volt, s ha nem is nevettem, azért nyugtáztam a létüket. Kaptunk családi filmre jellemző utalásokat is, melyek azért léteznek, hogy anyuka is élvezze a filmet.

Karakterek? Mindenki megfelel a neki szabott szerepre, s bár nekem csak Diego tudott még mindig szimpatikus maradni, ebből adódóan a többiek olyanok maradtak, mint eddig, s nem tudom, hogy kellene-e nekik változás. Idegesítőek, próbálnak humorosok lenni, apáskódóak vagy éppen gyerekesek, de ennek így kell lenni.

A látványon látszik, hogy 3D-re készítették, hiszen a megoldásainak többsége abszolút nem mutat jól normálisan, mivel a lassítások, a kameraforgások csak a káosz érzését erősítik. Azt már meg sem említem, hogy a történet megkívánta, hogy leköpjék a fizika és a földrajz nagy részét, de a gyerekek úgy sem veszik észre.

Nekem nem jött be, hiszen a forgatókönyv hiánya mellett is tele volt hibával. De legalább volt remek animáció, némi humor… és Diego. Nem hiszem, hogy a 4. részre benevezek. 3,5/10.


Lost – Eltűntek – 5. évad

Lost – Eltűntek – 5. évad
(Lost)

Gondolkodok, hogy túl sokat vártam, így csalódott vagyok-e, vagy csak simán ez volt minden. Talán inkább az elsőre szavazok, ugyanis nem tudta felülmúlni az előző évadot. Feltehetőleg csak én vélekedek így, s bár remek pillanatai voltak, mégis, az egész nem tudott annyira lázba hozni, és meggyőzni, mint az előző. Olvasás folytatása


Eoin Colfer – Artemis Fowl és az örökkód

Eoin Colfer –  Artemis Fowl és az örökkód
(Eoin Colfer – The Eternity Code)

Ugyan az első könyvet egészet dicsértem, a második csak az első szintjét tudta tartani, s semmi újat nem tudott mutatni. Az örökkód azonban már a harmadik rész, ami viszont tudott. Colfer úr megmutatta, hogy kicsit felnőttesebben is tud írni, ha akar. Az első két kötetet kimondottan gyerekeknek írta: egyszerű mondatok, kevés történet, lendületes és gyorsan folyó cselekmény. Itt azonban az egész megváltozott.

Azért nem nagyon, de pont eléggé ahhoz, hogy jobban lehessen élezni az egészet. Colfer hagyott időt a leírásoknak, az embereknek, s az érzelmeknek is. A karakterek sikerült jobban kibontani, s még némi jellemfejlődés is érzékelhető. Viszont megmaradt a lendületessége, azonban most az egész több mindennel párosult. A humoros párbeszédeket sikerült kellően visszafogni, és a történetet is megfelelően bonyolítani.

Artemis, a tizenéves csodagyerek újra belekeveredik a tündérek ügyeibe. Illetve, most is inkább ő keveri bele a tündéreket. Egy amerikai bűnöző, Jon Spiroval való üzletelés közben nem várt fordulatok lépnek elő, és kénytelen a Nép segítségét kérni. Kénytelenek segíteni, ha nem akarják civilizációjuk gyors pusztulását. Így Artmis tervet sző, s az ismert karakterek bevetésre indulnak.

Olyan érzésem volt a könyv olvasása közben, mintha egy bank kirablásáról szóló történet lenne, némi fantasy-vel fűszerezve. Lényegében nem is szól másról. A történet néha kicsit megcsavarodik, persze nem túlzott mértékben, s most már azzal sem kell foglalkoznunk, hogy ki a gonosz (az első részben kevésbé volt egyértelmű).

A sztori kicsit bővebben lett kifejtve, s a kalandtörténet végre némi érzelmet és értelmet is kapott. A nevek fordításával még mindig nem vagyok kibékülve. A regény a céljának megfelel, s igazi ifjúsági fantasy-t kapunk. Én várom a folytatást. Ez a könyv úgy 7/10.