Gettó milliomos

Gettó milliomos
(Slumdog Millionaire – 2008)

Érdekes, de nem tudom, hogy mit gondoljak a filmről. Remek hangulata van, igazi feelgood film sok egzotikummal, némi realisztikus nyomorral, a sorssal, sőt a Legyen Ön Is Milliomos! indiai kiadásával. Kapott a film annyi díjat, amennyit nem szégyelltek adni neki. Bevallom, szerintem a legjobb film Oscarját nem érdemelte meg. De még jó, hogy nem én osztom ki a díjakat.

Hogy mi volt a gond? Hogy nem tudott sokat adni. Az egyszerű hangulaton nem tudott túllépni, és nem adott annyit, mint elvártam volna. Nekem a Mamma Mia! óta még mindig nem elég a jó hangulat a nagy filmhez. Rengeteg különféle érzést találhattunk a filmben, miközben a feelgood hangulat mindent legyőz, de ez még mindig kevés nekem.

A történetet mindenki mindenhonnan láthatta, de azért mégis. Jamal Malik egy fiatal indiai fiú, aki a Legyen Ön Is Milliomos! indiai kiadásában a főnyeremény felé közelit. A másik idősíkon már vallatják Jamalt, csalásért, hiszen egy műveletlen szegény fiú nem szokott millió rúpiákat nyerni. A harmadik síkon pedig láthatjuk a visszaemlékezéseket a vallatás közben, ami Jamal gyermekkoráról szól.

Eközben megismerhetjük Jamal első szerelemét, láthatjuk India nyomorát, a szegénységet, a naturalista és rendívül feszes vallatást, és a remek technikai fogásokat. Az operatőr és a vágó nagyon állta a dolgokat, hiszen a feszes, gyors ütemű, de jó ritmusú történetben minden megfelelően működik.

A zene egész jól sikerült, az Oscart ezért megérdemelte. Indiai, egzotikus dallamokat hallhatunk, amelyek a megfelelő pillanatban jó időzítéssel hangzanak fel.

A színészek többségében elsőfilmesek, de a sok gyerekszereplő (Jamal és társai gyermekkorából) meglepően jól alakítottak. Az ismert név maga a “felnőtt” Jamal, Dev Patel (a Skinsből ismert lehet). Kiemelném még a LÖIM műsorvezetőjét, aki kevésbé jó karaktere ellenére remekül alakít (nevet most nem tudnék adni).

Bollywood meglehetően rajta hagyta a kézjegyeit, elsősorban a semmiből jött milliomos, vagy a film végén fellelhető remek hangulatú, bár nem túl odaillő és giccses tánc alapján. A szerelmi szál megkomponáltsága és a kissé hatásvadász elemek csak erősítették a hangulatot.

Azonban ezen kívül én hiányoltam az értelmi tényezőt. Sem tanácsot, sem útmutatásokat nem ad, pedig adott lenne a lehetőség, hogy kellemesen burkolva valami tanulságot, és mélyebb értelmet is kapjunk. Amit viszont ad, az egyszerű tündérmese nagy adagnyi habbal, és néhány teljesen profi motívummal.

Nem mondom, hogy nem tetszett, mert remek volt. Hatalmas hangulata és érdekes története, megfelelően megkomponált forgatókönyve és profi emberei vannak a filmnek. Azonban a hab mögött én csak a hangulatfilmet láttam. Ez így 8/10. A család kicsi kincse azért jobb volt.

Reklámok

3 responses to “Gettó milliomos

  • sajtosrolo

    Igazad van, nekem is tetszett. Viszont úgy vélem, túlértékelték, főleg az Oscar miatt.
    Dev Patel nekem kicsit jelentéktelen volt a Skinsben.
    Pont ma olvastam valahol, hogy a két főszereplő már az életben is egy pár, nem tudom, mennyire igaz.

  • nyuszisz

    Nekem is túlértékeltnek tűnik a film, nem értem miért vannak olyan sokan oda érte.
    Egyszer nézős kategória, bár majdnem megnéztem másodszor is.

  • Dominik

    Sajnos a sok Oscar díj miatt nagyon nagy lett a felhajtás körülötte, csak azért volt ott jobb film is…
    Én is olvastam valahol, hogy együtt vannak.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt kedveli: