Lost – Eltűntek – 5. évad

Lost – Eltűntek – 5. évad
(Lost)

Gondolkodok, hogy túl sokat vártam, így csalódott vagyok-e, vagy csak simán ez volt minden. Talán inkább az elsőre szavazok, ugyanis nem tudta felülmúlni az előző évadot. Feltehetőleg csak én vélekedek így, s bár remek pillanatai voltak, mégis, az egész nem tudott annyira lázba hozni, és meggyőzni, mint az előző.

*innen spoilerek várhatóak.* Előre közlöm, hogy az időutazás nagyon bejött. Rajongok minden ilyen típusért, s jó volt ez a Lostban is, csak valahogy senki sem gondolkodott igazán a bombánál. Miles megjegyzésével értek egyet, s félek, hogy a következő évadra pont ezt fogják kihozni. Még Faraday is közölte, hogy ami megtörtént, az megtörtént, s ebből adódóan a robbanás mindig is megtörtént. Nem akarok találgatásokba bocsátkozni, nézzük az évadot.

Kaptunk folyamatosan remek pillanatokat, és remek cliffhangeröket. Mivel daráltam (déltől hajnali fél egyig :)), így ezek különösebben nem rántottak fel, de azért Jin még engem is meglepett. A karakternek különösebb szerep nem jutott, csak Sunt tudta motiválni. A franciákról hamar rájöttem, hogy Rousseau barátairól van szó, és ennek okán meglepődve vettem figyelembe, hogy kezdik elvarrni a szálakat. Természetesen még csak a kevésbé jelentőseket, de azért érezhető.

Így bukkantak elő a franciák, így találkozhattunk a Fekete Sziklával, de a Dharmával kapcsolatban is kaptunk válaszokat. Nincs is ezekkel gond, hiszen kaptunk még szálakat a következő évadra is. Ezzel kapcsolatban magáról Jacobról és ellenségéről (talán Ézsau?) is meglebegtettek dolgokat, és szeretném ha a közeljövőben foglalkoznak sokat ezzel. A templomban álló rajzokról, s a jelekből lehet még csak következtetni.

Mint ősi ellenségekként (talán valami istenszerűségekként) merülnek fel. Erre lehet következtetni a fehér és a fekete ingről (ami rajtuk volt), vagy még régen Jack is talált fekete és fehér követ. Feltehetőleg a füstszörnyeteg is hozzájuk tartozik, és ítélkezik a szigeten. A fekete szörny tartozhat Anti-Jacobhoz, elvégre általában Jacob ellen működött. Viszont Jack apjával kapcsolatban még mindig nem tudtunk meg semmit.

Furcsa volt nézni, hogy az írók hogyan birkóznak meg a több szálon futó cselekménnyel. Mindig volt legalább 2 (idő)sík, de sokszor több is. Többé-kevésbé sikerült nekik, bár sajnos itt is előfordult, hogy 2-3 részig pihentettek egy-egy szereplőt (Faraday, Jin, igaziLocke, stb.), és így sajnos nem mindig azt néztük, amit szerettünk volna, de zavaróvá nem vált.

A karakterek egyre érdekesebbé válnak, s egyre többet szerepel Ben, Wildmore, sőt Alpert is. Richard érdekes figura, fontos kapcsolatban állhat Jacobbal, főleg, hogy ismerte a választ a kérdésre (“Mi fekszik a szobor árnyékában?” – “Ille qui nos omnes servabit” (Ő, aki megvéd minket – feltehetően Jacobra utaltak)). Kíváncsi leszek a további sorsára, mert sokat tud, csak nem mindig mondja is el.

A többi karakter folytatta a dolgát, így Hurley poénkodik, Sawyer papuccsá vált (basszus, úgy követi Julietet, mintha a felesége lenne), de még poénkodik is. Furcsa volt tapasztalni, hogy Sun azért jött vissza, hogy találkozzon a férjével, de  nem tűnt el a gépről (ami furcsa, tekintve, hogy a többiek igen). Lapidus feltűnése teljesen fun volt, remélem nem fog meghalni.

Drámát és érzelmi töltetet is kaptunk folyamatosan, kezdve, hogy meghalt Charlotte, feltehetően Locke is, majd Faraday (sajnáltam szegényt), Sayid, és Juliet (szegény nő túlélt egy halálos zuhanást, majd még hidrogénbombát robbant).

Még a humort dicsérném, hiszen remek egysorosok voltak benne, és néha a szituációk után is nevetni tudtam, például Hurley elmond mindent, Hurley felteszi az időutazás kérdéseit (szinte megadják a válaszokat a nézők kérdésére). Még Ben manipulálása is remekül sikerült, és remek ötlet volt így véget vetni Jacobnak.

Azonban a legnagyobb problémám az volt, amit már említettem, hogy nem tudott felpörgetni. Voltak jelenetek, részek, amik nagyon meggyőztek, és tudtam izgulni, de sajnos kevesebb volt, mint az előző évadban. Az évadzáró duplarésznek is csak a másodikát tudtam körmöt rágva végigülni.

Remek évad volt, minőségi megvalósításokkal, nagyszerű ötletekkel, de az egészen nem tudtam tökéletesen élvezni. Remélem a sorozat zárása sokkal jobb lesz. 9,5/10. Az évadvégi cliffet nem éreztem jogosnak.

“Miért van egy halott pakisztáni a kanapémon?”

(Hurley elmondja, miről szól a Lost)

– És mi történt?
– Rendben.
Nézd, lezuhantunk, de ez egy őrült szigeten volt. És vártunk a megmentésre, de nem jött senki.
És volt egy füst szörny, és voltak más emberek is a szigeten.
Többieknek hívtuk őket, és elkezdtek megtámadni minket.
És találtunk néhány bunkert, és volt egy gomb, amit meg kellet
nyomni minden 108 percben vagy… Nos, ezt soha se értettem meg elég tisztán. De…
A Többieknek semmi közük nem volt a bunkerekhez. Az a Dharma Társulás volt. De mind meghaltak.
A Többiek megölték őket, és most minket is meg akartak.
Aztán összeálltunk a Többiekkel, mert még rosszabb emberek jöttek egy teherhajón.
Desmond barátnőjének az apja küldte ránk őket. Úgyhogy elloptuk a helikopterüket, és visszarepültünk vele a hajóra, de az meg felrobbant. És nem tudtunk visszamenni a hajóra se, mert az meg eltűnt. Így a vízbe zuhantunk, lebegtünk egy kicsit a víz színén, mígnem jött egy hajó, és felvett minket.
És addigra hatan voltunk, ez a része igaz volt.
De a… De a többi ember…
– Akik a repülőn voltak?
– Ők még mindig azon a szigeten vannak.


6 responses to “Lost – Eltűntek – 5. évad

  • Desmond Wallace

    Bár minden sorozat ilyen 9 és fél pontos lenne!
    A 4. évadot szerintem se tudta felülmúlni, de azt nehéz is lenne. A lényeg az, hogy a Lost még mindig a sorozatok királya. Kár, hogy már csak egy évad.

  • Dominik

    Ezzel csak egyet tudok érteni. Bár minden sorozat tudna ilyen szintet hozni! Kár, hogy csak ennyi lesz belőle.

  • nyuszisz

    Lehet hétről-hétre kellett volna nézned, úgy elég izgalmas volt, mindig nagyon vártam a következő részt.

  • Dominik

    Én is ezen gondolkodtam, mert hétről-hétre az izgalom állandó, így meg hamar kimúlik. Majd jövőre.

  • sajtosrolo

    Eddig ez az évad tetszett a legjobban, bár azt hiszem, mindig az aktuálisan utolsó évaddal vagyok így.:) De most tényleg sok mindent megtudtunk, aminek örülök, már ideje volt.
    Hurley idézett szövege tényleg vicces volt.:)
    Julietet és Faradayt én is sajnáltam, minkettőjüket megszerettem.

  • Dominik

    Sokszor én is úgy vagyok, hogy a legutolsó volt a legjobb, bár most éppen nem 🙂 Alapvetően a Lost mindegyik évada jó 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt kedveli: