augusztus 2009 hónap bejegyzései

Harry Potter és a félvér herceg

Harry Potter és a félvér herceg
(Harry Potter and the Half-Blood Prince – 2009)

Mégis mi történt a Harry Potter sorozattal? A film után azon gondolkodtam, hogy vajon melyik filmnél siklott ki az egész. Az első két film szinte gyermeki családi filmje még jó volt, utána Alfonso Cuarón egészen élvezhető harmadik része előrevetítette a sötét vonalat, míg Mike Newell 4. része már alulról súrolta a közepes teljesítményt, még ha David Yates 5. része egészen korrekt is lett. Ez a 6. rész megint gyengébbre sikerült, mint lehetett volna, s ennek nem örülök.

A műfaji keveredés végre beteljesült: csak kapkodjuk a fejünket a rémesen tinivígjátékos elemek és a sötét, dark fantasy-s jelenetek között. A rendező munkája sajnos elég gyengére sikerült, hiszen nagyon nem sikerült összefogni az egész filmet. Túl sokat akartak adaptálni a könyvből, miközben csak a kapkodást sikerült a vászonra vinni, így a krimi családi mozival, tinivígjátékkal és sötét fantasy-vel keveredik.

A jelenetek többségének egyszerűen nem volt hatása, és az egész rémisztően súlytalannak tűnt. A film tetőpontját sikerült arra időzíteni, hogy Ron megengedi Harry-nek a randizást a húgával, de így igazán nem lehet komolyan venni a filmet. Rossz időzítés, és túl nagy kontraszt jellemzi a filmet végig. A humoros, romantikus komédia szálak mellett szinte rögtön, mindenféle felvezetés nélkül következnek a “drámaibb”, sötétebb pillanatok, amelyek így nem tudnak érvényesülni.

A kapkodás okán mindenből próbáltak egy kicsit beletenni a filmbe: kaptunk néhány percnyi, amolyan fanservice módra sportot (kviddics, no.), és kevésbé érthetően, feleslegesen plusz jelenetet (búzatáblás pillanat, melynek nem sok értelme volt). Dramaturgiailag olykor szétesett a film, s nem is nagyon tud rendbe jönni, bár kivételesen a könyv ismerete nélkül is érthető a film nagyobb része.

A könyvvel való összehasonlítás nagy közhely, de egyébként is teljesen felesleges. Bár természetesen maradtak ki jelenetek, s film élvezéséhez mégis azt kell mondanom, hogy nem elég. Főleg a tinivígjáték szál volt gyakran rossz, míg az akciósabb pillanatokat (ld. könyv végi csata) sikerült kihagyni, ami meglehetősen rossz színt vet rá. A meghatóbb részeket máshova időzítették, mint kellett volna, bár voltak jobb momentumok.

Az új karakterekkel még mindig nem sikerült mit kezdeni, s szinte epizódokat láthatunk a kastély falai között élő diákok életéből. Luna megjelenése szinte teljesen véletlenszerűnek tűnik, míg Neville pincéri mivolta is inkább csak humor, mint értelmes elem. Nem áll össze egy egységes egésszé a film, így az élvezet sem lehet teljes.

A látvány most is remek, erre igazán nem lehet panasz. A film kezdőjelenete egészen nagyszerű volt, de végig tudta tartani a színvonalat a CGI. Az akciósabb részek kihagyásának ellenére érdekes vizuális ötletekkel volt teli, de a tenger, a sziget, sőt a kastély is még mindig nagyon szép. Az operatőr munkáját még mindig jól végezte, s kivételesen a filmzene sem volt rossz. Általában megfelelően szólt, s valahogy hozzásegített a drámai pillanatok élvezetéhez.

A színészek két korosztálya még mindig rémesen elüt. A fiatalabbak, élükön Daniel Radcliffe-fel még mindig nem tudnak játszani (ó, Harry és a kétféle arckifejezés), de a trió többi tagjának sem kellene büszkének lennie. Ezzel szemben az “idősebbek” még mindig hozzák a(z elvárt) kiváló színvonalat. Alan Rickman és Helena Bonham Carter emelkedik ki leginkább, de a többiek (Michael Gambon, Robbie Coltrane, Jim Broadbent) is nagyszerűek voltak.

A film még mindig hagy némi kívánni valót maga után. Hiányérzetem volt a film alatt, s a kavarodásnak és a kapkodásnak az egyetlen eredménye, hogy a jelenetek súlytalanná és érdektelenné válnak. A forgatókönyv nem elég összefogott, így aztán 7/10-nél nem tudok többet adni, pedig  még ebben is érzek némi túlzást.


Benjamin Button különös élete

Benjamin Button különös élete
(The Curious Case of Benjamin Button – 2008)

A Benjamin Button nem sok újat tud mutatni. Mégis, remek film. A tipikus Oscar-os felhozatal elég tipikus filmje, de ez még véletlenül sem jelenti azt, hogy rossz lenne. Sőt. Pont az ilyen alkotások miatt érdemes néha igazi filmeket nézni, és élvezni a film mélységeit. Remek látványtervezés és jó forgatókönyv a film fő erénye, de ez nem jelenti azt, hogy másban rossz lenne. Az Oscar-díjak nagy jelölés besöprője.

Caroline, a fiatal lány a nagyon beteg édesanyja mellett ül, de az anyja megkéri, hogy olvassa föl a táskájában lévő naplót. A könyvecskéből megelevenedik számunkra Benjamin Button története. A fiúé, aki visszafele él. Öregként születik és fiatalként hal meg. Az öreg test lassan, az évek alatt megfiatalodik, miközben mindenki más a normális rend szerint öregszik.

Az érdekes alapszituáció remek megvalósítással párosul. Folyamatosan láthatjuk az első világháború utáni Amerikát, annak a díszleteivel, viselkedéseivel és látványával. A maszkok és a sminkek nagyszerűen lettek elkészítve, Button megfiatalodásával, és a többiek öregedésével.

A film igazi szomorúsága Benjaminé, aki fiatalabb lesz, miközben ismerősei, szerettei öregebbek lesznek. A film egy életet mutat be, annak legtöbb problémájával, boldogságával és szerelmével. Azonban kissé sajnálom, hogy a film az alap legtöbb lehetőségét nem használja ki, de a már így is 160 perces játékidőbe nem nagyon fért volna be.

A szomorú felhangú, mégis rendkívül furcsa hangulatú filmet sikerült összehoznia a rendezőnek. Az egész egyben van, precíz és összefogott. Látszik a forgatókönyv ötletessége és jó tempójú történetmesélése. Érzelmek előretörése és a pillanatok kihasználtsága remek filmmé teszi a művet.

A látvány mellett fontos tényező még a színészi játék. Cate Blanchett remekül alakít, ő a film legjobb alakja. Végig hihető, és az öregedés hatására is ugyanolyan nagyszerű marad. Brad Pitt, mint Benjamin Button engem nem győzött meg, és nem láttam sokat benne. Mellékszereplők között Tilda Swinton és Taraji P. Henson kiemelendő.

Ugyan nevetségesen sok Oscar-ra jelölték, végül “csak” 3-at kapott meg. Remek film az élet elmúlásáról jó forgatókönyvvel és nagyszerű színészi játékokkal. Mindenképpen egy 9/10-es élmény.


Milk – a coming out létrejötte

Milk
(Milk – 2008)

Talán az egyik legvitatottabb Oscar-díjas film, s sokan vitatják, hogy mennyire volt politikai döntés a díjakra való jelölés. Amerikában a meleg jogok előtérbe való kerülésének, és az ezzel kapcsolatos szavazásnak a léte miatt itt egy film, ami a régebbi idők nem túl liberális Amerika embereiről szól, s magáról Harvey Milkről, az aktivistáról, aki döntően szerepet játszott a melegek elfogadásában. Életútja közben viszont végignézünk egy nem túl jó filmet.

Harvey Milk utolsó éveit követhetjük végig, vagyis hogyan lett egyszerű boltosból egy hatalmas tömeg képviselője. Miután többször elbukott a választásokon, végre ő lett az első nyíltan meleg képviselő. Azonban a politikát sem egészen így képzelte, s kénytelen rájönni, hogy olykor komoly játszmákat kell folytatni ahhoz, hogy minden a terv szerint működjön.

A leginkább egy oktatófilmre hajazó alkotás egy új ikont teremt. Egy meleg bálványt, aki elméletileg mindenkit arra biztatna, hogy rohanjon a választásokra és szavazzon a melegek házassága mellett. Gyakorlatilag azonban ez még véletlenül sem sikerül, és emberjogi propagandafilm helyett, csak egy nem túl izgalmas életrajzi művet kapunk.

A történéseket Milk szemszögéből ismerjük meg, bár sokkal érdekesebb lenne az eseményeket Dan White, Milk egy képviselő társa és a későbbiekben fontos szerepet betöltő alak szemüvegén át látni. Az ő története lenne a sokkal nagyobb tragédia. Furcsán elnagyolt szerelmi viszonyok és nem túl kidolgozott karakterek jellemezik a filmet, s ez nem válik az előnyére.

A film folyamatosan előhozza a meleg-filmes közhelyeket, vagy legalábbis sztereotípiákat, hiszen a melegek viselkedése teljesen megfelel a közvéleménynek, míg az ellenzék maga a katolikus, konzervatív és merev tábor. Nem tudott újat mutatni látásmódban a film, és ez nagyon hiányzik.

A forgatókönyvi Oscart nem hiszem, hogy megérdemelte, s a maga 120 perces játékidejének köszönhetően az események nem tudnak felgyorsulni, és a lassú, vontatott történések miatt szinte unalmassá vállnak. A színészek nem rosszak, Sean Penn Oscar-díjas alakítása tényleg jó volt, de érdemes még kiemelni James Francot, mint Milk barátja.

Nem mondom, hogy rossz film, egyszerűen csak túl hosszú, és a rendezői munka nem áll össze. Nem tetszett a stílusa, miközben közhelyes maradt, s a szinte didaktikus előadásmód nem egy nagy filmre vall. Ez így csak 5/10. Homofóboknak nem ajánlva.


Mit nézzünk szeptembertől?

Gondoltam összeszedem, már csak magamnak is, hogy mit akarok nézni a 2009/10-es idényben. Maradt sok állandó sorozatom is, s mellette szeretnék több első részt is megnézni, s köztük hátha marad néhány nézős. A magyar adókat nem írtam bele, ott mindig minden változik. Ahol premiert nem írok, azok feltehetőleg 2010 elején indulnak, s egyébként zárójelben az amerikai adó, ami adja.

Amelyeket biztosan nézem, mert már korábban bizonyítottak:

House: az 5. évad végére feljavult, s egyébként is az egyik kedvenc sorozatom, így mindenképpen folytatom. Premier: 09.21. (FOX)

The Big Bang Theory: már két évadon túl van, eddig is hetiben néztem, s talán az egyik legjobb futó szitkom. Premier: 09.21. (CBS)

Gary Unmarried: tavaly induló szitkom, egészen szórakoztató, bár ez lenne az első, amit hanyagolnék. Premier: 09.23. (CBS)

Californication: csak mindseason lesz most is, immár 3. évadjába lép. Feelgood dramedy Showtime módra. Premier: 09.27. (Showtime)

Legend of The Seeker: nyáron daráltam, s meglepően jó fantasy sorozat, remélem a színvonalat tartani tudja. Premier: 11.07.

The Amazing Race: legjobb reality, izgalmas, pörgős és érdekes. De csak akkor nézem, ha lesz hozzá feliratom. Premier: 09.27. (CBS)

Rules of Engagement: remek szitkom, de sajnos csak midseason, így csak 2010-től lehet élvezni a 4. évadot. (CBS)

Lost: zseniális szerializált sorozat, tényleg izgalmas, mozgalmas, rejtélyes. Szintén csak jövő évtől lesz a 6., s egyben befejező évad. (ABC)

Azok a sorozatok, amelyek határozottan érdekelnek, s valószínű, hogy az évadban nézem őket:

V: az emberiség első találkozása az idegenekkel. Sci-fi a műfaj, így mindenképpen bepróbálom. Premier: 11.03. (ABC)

Flash Forward: az emberek a világon elájulnak 2 perc 17 másodpercre, hogy belepillantsanak a jövőbe. Premier: 09.24. (ABC)

Day One: Egy világméretű katasztrófa történik, és egy lakóhát túlélői elkezdenek az okára rájönni. Az ilyen dolgok a Jericho óta bejönnek. (NBC)

Happy Town: a városban 7 éve 7 gyerek eltűnt, s most úgy tűnik, az egész újrakezdődik. Kis város, nagy rejtéllyel. (ABC)

S a többi, amiből a pilotot valószínűleg nézem, aztán majd kiderül, hogy nézem-e tovább:

Sons of Tucson: 3 testvér új apát fogad magának Tyler Labine személyében. Ő a Reaperben jó volt, hátha itt is. (FOX)

100 Questions: A lány online keres társat, s 100 kérdést kell megválaszolni. Amolyan HIMYM félén lesznek flashbackek. (NBC)

Vampire Diaries: jó és rossz vámpír a 17 éves lány lelkéért küzd. Félek a vámpíros témától, de jó is kisülhet belőle. Premier: 09.10. (The CW)

Mercy: egy kórház élete a nővérek szemszögéből. A kórház nem mindig jön be nekem, de a House után merek próbálkozni. Premier: 09.23. (NBC)

Eastwick: 3 boszorkány élete, illetve erejük megszerzése. Fantasztikus, így jöhet. Premier: 09.23. (ABC)

Human Target: egy nyomozó, aki ha kell, valaki más bőrébe bújik, hogy rájöjjön az ellenség kilétére. Premier: 2010.01.17. (FOX)


Glee – 1×01

Glee – 1×01
(Glee)

A tinisorozatokhoz mindig kicsit félve kezdek hozzá, hiszen nem éppen az én műfajom. A 90210 rögtön leírta magát, a Gossip Girlt pedig csak harmadjára sikerült végignéznem. Ezzel ellentétben a Glee teljesen más. Most is jó értelemben fura sorozat. Zenés sorozatnak lehetne nevezni, hiszen 4 percenként felcsendül egy dal, ami jól is áll neki, bár félek, hogy a zenén kívül semmi sem tudja feldobni.

Egy kórus életéről szól maga a történet. Van egy kissé idealista tanár, aki újra össze akarja hozni a kórust. Talál is embereket, de közben belép a képbe a pomponlányok és a sportolók csapata, és a tagok haverjai. A tanár magánéletében sincs minden rendben, de majd szépen boncolgatni fogják a jövőben. A tagokról még sok mindent nem tudtunk meg, de majd idővel.

S hogy mitől jó ez egész? A zenétől. A szinte állandóan szóló, vagy legalábbis gyakran felhangzó daloktól. Olykor régebbiek, olykor újabb dalok, de mindenképpen hangulatosak. Az egész epizódnak ad egy hangulatot, egy feelgood, vidám, szinte mókás légkört.

A karakterek rendkívül szerethetőek, és nem túl közhelyesek. Jól vannak megírva, van bennük élet, és nem lehet őket nem szeretni. Bár valójában semmi újat nem mutatnak. Egyedül a tornatanárnő emelkedik ki jobban, de ő is Jane Lynch (Two and a Half Man-től a The L Word-ig sok helyen szerepelt már) remek színészi játékának köszönhetően.

De, mint már említettem, a zenés-cukormázas-dalolászáson kívül semmi újat nem tud mutatni. A zenei részét túl csak az marad, ami a többi is: egy kavarós, tinisorozat, amit drámának hirdetnek, legalábbis az első rész alapján. Remélem a nagyobb kliséket nem fogják előszedni, és egyáltalán, inkább a dalolászásra koncentrálnak.

Nekem kissé guilty pleasure utánérzetem volt tőle. A zenén kívül nem tudom mit akarnak a jövőben felmutatni, vagy egyáltalán ez a kórus-téma mennyire lesz érdekes. Ez így… 6,5/10. Szeptembertől lehet még maradok egy-két részre.


Gettó milliomos

Gettó milliomos
(Slumdog Millionaire – 2008)

Érdekes, de nem tudom, hogy mit gondoljak a filmről. Remek hangulata van, igazi feelgood film sok egzotikummal, némi realisztikus nyomorral, a sorssal, sőt a Legyen Ön Is Milliomos! indiai kiadásával. Kapott a film annyi díjat, amennyit nem szégyelltek adni neki. Bevallom, szerintem a legjobb film Oscarját nem érdemelte meg. De még jó, hogy nem én osztom ki a díjakat.

Hogy mi volt a gond? Hogy nem tudott sokat adni. Az egyszerű hangulaton nem tudott túllépni, és nem adott annyit, mint elvártam volna. Nekem a Mamma Mia! óta még mindig nem elég a jó hangulat a nagy filmhez. Rengeteg különféle érzést találhattunk a filmben, miközben a feelgood hangulat mindent legyőz, de ez még mindig kevés nekem.

A történetet mindenki mindenhonnan láthatta, de azért mégis. Jamal Malik egy fiatal indiai fiú, aki a Legyen Ön Is Milliomos! indiai kiadásában a főnyeremény felé közelit. A másik idősíkon már vallatják Jamalt, csalásért, hiszen egy műveletlen szegény fiú nem szokott millió rúpiákat nyerni. A harmadik síkon pedig láthatjuk a visszaemlékezéseket a vallatás közben, ami Jamal gyermekkoráról szól.

Eközben megismerhetjük Jamal első szerelemét, láthatjuk India nyomorát, a szegénységet, a naturalista és rendívül feszes vallatást, és a remek technikai fogásokat. Az operatőr és a vágó nagyon állta a dolgokat, hiszen a feszes, gyors ütemű, de jó ritmusú történetben minden megfelelően működik.

A zene egész jól sikerült, az Oscart ezért megérdemelte. Indiai, egzotikus dallamokat hallhatunk, amelyek a megfelelő pillanatban jó időzítéssel hangzanak fel.

A színészek többségében elsőfilmesek, de a sok gyerekszereplő (Jamal és társai gyermekkorából) meglepően jól alakítottak. Az ismert név maga a “felnőtt” Jamal, Dev Patel (a Skinsből ismert lehet). Kiemelném még a LÖIM műsorvezetőjét, aki kevésbé jó karaktere ellenére remekül alakít (nevet most nem tudnék adni).

Bollywood meglehetően rajta hagyta a kézjegyeit, elsősorban a semmiből jött milliomos, vagy a film végén fellelhető remek hangulatú, bár nem túl odaillő és giccses tánc alapján. A szerelmi szál megkomponáltsága és a kissé hatásvadász elemek csak erősítették a hangulatot.

Azonban ezen kívül én hiányoltam az értelmi tényezőt. Sem tanácsot, sem útmutatásokat nem ad, pedig adott lenne a lehetőség, hogy kellemesen burkolva valami tanulságot, és mélyebb értelmet is kapjunk. Amit viszont ad, az egyszerű tündérmese nagy adagnyi habbal, és néhány teljesen profi motívummal.

Nem mondom, hogy nem tetszett, mert remek volt. Hatalmas hangulata és érdekes története, megfelelően megkomponált forgatókönyve és profi emberei vannak a filmnek. Azonban a hab mögött én csak a hangulatfilmet láttam. Ez így 8/10. A család kicsi kincse azért jobb volt.


House apróságok

Nemsokára itt a szezon, gondoltam előrukkolok a másik kedvenc sorozatom, a House előzeteseivel is.

A tovább mögött 3 kép és egy -eléggé spoileres- videó található, így a videót csak az 5. évad ismeretében érdemes megnézni.

Egyébként a többi kép a sorozatjunkie-n is megtalálható. Olvasás folytatása


A család kicsi kincse

A család kicsi kincse
(Little Miss Sunshine – 2006)

Az utóbbi idők egyik leghangulatosabb filmjét láthattam – mondhatnám, ha idei lenne a film. Azonban 2006-ban készült, így csodálkozok is, hogy még nem fedeztem fel ezt az alkotást. Rettentően jó hangulat, a humorosan előadott tragédia és nem mindennapi ötletek jellemzik a filmet. Értelmezzük újra a szépségversenyeket, dobjunk hozzá egy teljesen totálkáros családot, némi humort, némi drámát, egészen jó színészeket és egy nagy adagnyi feelgood hangulatot.

Adott a teljesen rossz amerikai család: a boldogságról és sikerességről szónokló apa, az elvált feleség, a drogos nagyapa, a némasági fogadalmat fogadó kamaszfiú, az öngyilkos nagybácsi és a szépségversenyre készülő kislány. Mindannyian útra kelnek, hogy eljuttassák Kaliforniába, a Little Miss Sunshine szépségversenyre a lányt, és ez a film az út története.

Igazi amerikai road movie-val van dolgunk, ahol a légkört minden apróság képes feldobni. Az okkersárga mikrobusz állandóan tönkremegy: egyszer a kuplung, egyszer a duda, még az ajtó is leszakad róla. A fiú néma marad, egészen addig, amíg fel nem veszik az akadémiára, hogy pilóta lehessen, de eközben mindenkit utál. Az öngyilkos-jelölt a legjobb Proust-szakértő az országban, de beleszeretett a férfi tanítványába.

Kicsit társadalomkritikus, de mindezt úgy teszi, hogy észre sem vesszük. A karakter elképesztőek, s nem kicsi fejlődésen mennek át. A zene nagyon jó, gyakran szól, és remek hangulatot képes teremteni. Ez a feelgood légkör az, ami nagyon képes szórakoztatni. Az a 90 perc szinte elrepül.

A két Oscart kapott film emellett számos más díjjal is büszkélkedhet, s a legtöbben a szereplőket dicsérik. Az öngyilkos szerepében Steve Carell látható (azóta a Zsenikémben is játszott), s bár ő a legnagyobb név, mégis őt díjazzák legkevésbé. Alan Arkin, Greg Kinnear, Toni Collette, Paul Dano mind növelik a film elismerését.

“- Your packet has tickets in it, and there’s your badge number.
– Okay.
– Is there anything else?
– Uh, yeah. Is there a funeral home around here?”

Ezt a filmet meg kell nézni, mert egy rettentően hangulatos, feelgood road-movie a vágyainkról, az álmainkról, s egyáltalán az élet szeretetéről. Sajnos fentebb nem tudom pontozni, de 8/10 mindenképpen. Az öreg nagyapa fenomenális karakter.


Doctor Who apróságok

A Doctor Who a kedvenc sorozataim közé tartozik, így mindig figyelemmel követem az újdonságokat, előzeteseket a következő részekről.

Készül egy “Dreamland” c. animációs, 6 részes sorozat. Itt található az első kép a sorozatból. Először majd a Doctor Who weboldalon nézhetjük, utána majd a BBC adói is leadják. Történetileg a Doctor ellátogat Roswellbe, s ott keveredik zűrbe.

A Doctor társának hangját az a Georgia Moffet adja, aki a 4. évadban a “Doctor’s Daughter” részben a “lányát” alakította. Egyébként az író Phil Ford lesz, aki már több részt is írt.

Eközben a normális Doctor Who sorozat forgatása is elkezdődött. Az új Doctor Matt Smith lesz, itt az első kép is látható a forgatásról. David Tennant már csak az idén látható két részben lesz látható. A következő címe egyébként a “The Waters of Mars” lesz, majd november 5-én lsz látható. S itt látható az előzetes is.

[media id=3 width=420 height=315]


Libanoni keringő

Libanoni keringő
(Waltz with Bashir – 2008)

Ari Folman Oscar- és Arany Pálma-jelölt filmje a libanoni háborút próbálj felidézni, amolyan animációs dokumentumfilm stílusban. A világ nagy részének nehéz megérteni, hogy mi történik manapság Izraelben. A film talán segítségre lehet, még ha a mai gázai konfliktus elődjéről, a libanoni háborúról szó. Borzalmas tettek és rengeteg halál -katonák és civilek egyaránt- minden oldalon.

A film főszereplője maga Ari Folman, aki részt vett a háborúban az izraeli részen. Azonban az események után elfelejtett mindent, ami ott történt, s évekkel később úgy dönt, hogy felkutatja az emlékeit. Ellátogat bajtársaihoz, katonákhoz, akik ott voltak, s az ő történeteiket láthatjuk a vásznon.

Nyomasztó, drámai és szomorú: ezek a szavak, amikkel jellemezni lehetne. A vásznon megelevenednek a háború borzalmai, s miközben izgulunk a katona életéért érezhetjük a katonák gondolatait, érzéseit, belső vívódásait és félelmeit.

Az animáció hatására azonban nem egy egyszerű háborús film lesz. A kidolgozottság, a színek és helyszínek mind összeállnak egy teljes képpé. Nem lesz rá jellemző az amerikai filmek sterilsége, és a borzalmakat az animáción közvetítve teljesen más érzés lesz úrrá rajtunk.

“- What to do? What to do? Why don’t you tell us what to do?
– Shoot!
– On who?
– How should I know on who? Just shoot!
– Isn’t it better to pray?
– Pray and shoot!”

Rendkívül fájdalmas, nyomasztó és őszinte film. A háború rémtetteit bemutatva, egészen letaglózó utolsó jelenettel, és furcsán kidolgozott animációval. Ilyen háborús filmet kell készíteni. A címadó jelenet egyértelműen a tetőpont. Mindenképpen egy 8,5/10-es élmény.


Kétely

Kétely
(Doubt – 2008)

Van néhány téma, amelyhez hozzányúlva nagy kockázatot lehet vállalni. A pedofília is egy ezek közül, azonban ahelyett, hogy egyszerű klisékbe merülve unatkoznánk, vagy szívszorítóan őszinte filmet tárnának elénk, egy teljesen élvezhető drámát kapunk. John Patrick Stanley saját színdarabjából készített filmet, amely úgy nyúl a témához, hogy ki se mondja.

A ’60-as években egy egyházi iskolában még nem kezdődött el a világiasodás. Az iskola vezetője, Aloysius nővér hűen ragaszkodik a régi erkölcshöz, a régi szabályokhoz, és egyáltalán a szigorhoz, a fegyelemhez és a félelem eszközéhez. Ezzel szemben áll Flynn atya, aki némileg könnyedebb, barátságosabb erkölcsi normákat vezetne be.

Ebbe a két tűz közé lép be Donald Miller, az iskola első néger tanítványa, aki iránt túlzott személyes érdeklődést mutat a pap. Mikor James nővér megosztja az észrevételeit az igazgatónővel, az minden erejével az atya bűnösségét akarja igazolni.

Az egész film kevéske eseménye a dialógusokra épít. A párbeszédek nagyszerűsége, s James nővér személye, aki egyszerre próbál hinni mind a két félnek,  remekül megteremti a feszültséggel teli légkört. A karakterek erélyessége és ereje állandóan jelen van a történetben, s ez adja a hangulatot.

A szomorkás hangulatban kimondott igazságok, a mély tartalommal kevert egyszerű mondatok, a szülők viselkedése rádöbbentenek a bűnök súlyára, a komoly dolgok igazi valójára. A nyílt pillanatokban előadott érzések és a két fél közötti konfliktus fokozatosan elősegíti a hangulat megteremtését, és a  film megértését.

Lassan már közhely lesz dicsérni a színészeket, de az Oscar-jelölt filmek nagy előnye a remek színészi gárda. Meryl Streep és Philip Seymour Hoffman játéka adja a film alapkövét, de Amy Adams drámai szerepe hasonlóan lenyűgözött. A hölgy egyre jobb lesz, s ha egy ilyen szereppel elbírt, akkor még elfelejtjük gyengébb pillanatait is.

Az operatőri munkát is ki kellene emelnem, mert Roger Deakins most is nagyot alkotott. Howard Shore zenei munkája szintén kiemelendő, a dallamok, az egyházi és világi zene keverése remekül sikerült.

Erről a filmről -is- nehéz beszélnem, mert a drámai légkör ereje ebben a filmben nyílvánul meg igazán. Szenzációs színészek, és a téma megfelelő kibontása. 9,5/10.


A szabadság útjai

A szabadság útjai
(Revolutionary Road – 2008)

Mi történik akkor, ha a “boldogan élünk, míg meg nem halunk” rész után még sem vagyunk boldogok? Az ötvenes években, az egyforma sorházak mellett, az öltönyben munkába ingázó férjek, és a csinos, otthonmaradó feleségek korában járunk, ahol mindenki belesüllyedt az unalmas középszerűségbe, de senki sem mer kilépni. Ha valaki ezt még hangoztatja is, azt rögtön elmegyógyintézetbe zárják.

A film az álmait nem teljesítő házaspárról szól, akik nem teljesen elégedettek életükkel. Wheelerék látszólag teljesen boldogok: van egy szép kertvárosi házuk, két gyerekük, spórolt pénzük.. azonban ez még sem elég. Azt tervezték, hogy Frank majd kibontakoztatja a tehetségét, míg April híres színésznő lesz, de ez nem sikerült nekik. Az unalmas életükből kilépni élni akarnak: elköltözni Párizsba.

Nincs túlzottan bonyolított, csavaros történet, de nincs is rá szükség. A lassú ütemű történetvezetés mellett kapunk remek színészi játékokat és minőségi forgatókönyvet. Nincsenek felesleges párbeszédek, vagy éppen túl hollywoodiasított jelenetek, inkább realista, életszerű pillanatok. A veszekedések és a tervezgetések kavarában megkapjuk a házasélet minden gondját és baját.

A színészi játékok hasonlóan, s talán meglepően nagyszerűek voltak. Kate Winslet -itt is- tökéletesen alakította a feleséget, s a színésznő szemei még mindig lenyűgözően kifejezőek. Leonardo DiCaprio még mindig kicsit kisfiúképű, de ő is jól alakította a férjet. Kiemelném még Michael Shannont, egy mellékszereplő őrültet, aki adja a keserű szájízű humoros pillanatokat, s megmutatja, hogy az igazság kimondása sokszor mindenkinek fáj.

Remek film, kicsit szomorú felhanggal az élet dolgairól, az álmokról, s azok megvalósításáról. Kellemes színészi játékokkal és ötletes pillanatokkal. Megér egy 8,5/10-et mindenképp.


Viasat 3 – Húsbavágó ügyek

A Viasat 3 előállt egy egész kellemes kis promóval, amellyel a Hell’s Kitchent, a Kitchen Nightmares-t, és egy CSI-t próbált reklámozni.

Alapvetően ez sikerült is, bár a videó engem a Dexterrel emlékeztet.

[media id=1 width=420 height=315]


A hercegnő – szerelmi négyszög kosztümökben

A hercegnő
(The Duchess – 2008)

A magyar Pados Gyula operatőri munkája mellett jegyzett film leginkább a kosztümös filmek rajongóinak, illetve a női egyenjogúság hirdetőinek lehet ajánlani. Keira és Ralph játékának köszönhető érdekes és a karaktereket középpontba helyező történet kevés cselekménye is teljesen élvezhető, s kellemes hangulatú lesz.

A film a XVIII. század Angliájába visz minket, ahol a fiatal Georgina lesz Devonshire hercegének felesége, azonban nem minden lesz olyan, ahogy elképzelte. A férfi csak a fiúörökösre vágyik, s közben a feleségével nyers és rideg, s egyáltalán -a korhoz hűen- nem tartja nagyra a nőt. Szeretőt tart, s közben Lady Georgina is megtalálja a szerelemet.

A karakterek érzelmei megelevenednek előttünk, s ehhez nagyban hozzájárul Keira Knightley és Ralph Fiennes remek játéka. A hercegnő életében folyamatosan jelen van a lemondás, az alázat, a beletörődés és a lázadás ereje. Azonban kimutatni semmit sem szabadott, s a színésznő eleget is tesz a szerepének.

A drámai pillanatok mögött előbukkan a szomorú valóság, és érezhetjük döntéseik súlyát, miközben csodálhatjuk a hölgyeket, vagy -hölgyek esetében- a ruhakölteményeket. A kevéske történet kitart a 110 percig, de mégsem unatkozunk egy percet sem.

Sajnos nem tudok róla értelmesen írni, mert fura egy film. Némi szerelmi történettel kevert kosztümös dráma remek színészekkel és zseniális karakterábrázolással. A jelmezért Oscart is kapott. Mondjuk 7,5/10.


Charlie Wilson háborúja

Charlie Wilson háborúja
(Charlie Wilson’s War – 2007)

Egy komédia-mezbe öltöztetett politikai szatíra, két remek Oscar-díjas színésszel, egy teljesen felesleges Oscar-díjas színésznővel, néhány eyecandy-vel, és egy kevéske mély gondolattal. Ez minden, amit a filmről dióhéjban mondani lehetne, ahol a rendező és a forgatókönyvíró hatásra egy kellemes alkotás kerekedett ki.

A film lényegében annak a története, hogyan tudta Charlie Wilson megbuktatni a kommunistákat. Miközben a CIA észre sem vette, hogy százharmincezer orosz masírozott be Afganisztánba a hidegháború vége felé, Charlie Wilsonban, Texas második választókerületének léha életet élő (iszik, drogozik, nőzik megállás nélkül) képviselőjében felgyullad egy láng, és saját ügyének tekinti, hogy megmentse az afgánokat.

A főszerepet Tom Hanks játssza, aki magában még teljesen átlagos lenne, azonban társul hozzá Philip Seymour Hoffman, s kettejük párosában akkora dinamika rejtőzik, hogy minden közös jelenetüket átjárta a remek hangulat. Feltűnik még Julia Roberts, mint Texas 6. leggazdagabb asszonya, de maga a karakter szinte alig szerepel, s valószínűleg a hölgy sem ezért fogja megkapni következő díját.

A páros remek játékának és a forgatókönyvíró tehetségének köszönhetően több komikus pillanat is adódik, így az első közös jelenetükben szinte végig vigyorogtam, mert annyira egymásra voltak hangolódva.

A képviselő könnyed életéből fakadóan találkozhatunk eyecandy-hölgyekkel is, így az irodájában is csak szép nők dolgoznak (Gyorsírni bárki tud, de ilyen mellei nem mindenkinek vannak), bár erre már akkor rádöbbenhetünk, mikor a Charlie mellé két meztelen nő lép be a kádba.

A háború következményében a film végében némi tanulság is előbukkan, ami a Fehér Házban uralkodó erkölcsbe (vagy annak hiányába) enged betekintést, s a filmben végigkövethetjük, milyen is a kormányzás.

“A kongresszus miért mond valamit, ha aztán nem tesz semmit?”
“Leginkább megszokásból.”

Kellemes hangulatú politikai szatíra remek színészpárossal. A vége kissé ellaposodott a felsorolásszerű cselekmény miatt, de a többi rész rendben volt. Sajnos nem tudok 8,5/10 pontnál többet adni.