Torchwood – 2. évad

Torchwood – 2. évad
(Torchwood)

Igen, igen. Pontosan ezt vártam, ugyanis pontosan ilyennek kellene lennie ennek a sorozatnak. Sikerült megfelelő mennyiségben adagolniuk a szereplőket, a drámát, a humort, és tudtak jó forgatókönyveket írni. Az előző évad végén voltak hiányérzeteim, és hogy még lehetett volna jobb is, de itt már mindennek sikerült olyan összhangot adniuk, hogy nézni is élvezet volt.

A szereplők közti dinamika mellett a történeteket még mindig valóságosnak, és drámainak írják meg, de valahogy kevésbé érzem úgy, hogy az egész hihetetlen és hiteltelen. A szereplőket végre normálisan kifejtették, és mindenki megkapta a megérdemelt helyét. Egy kicsit elmélázgattak a múlton, de még pont annyira, hogy nem fulladt az egész csöpögésbe, és nem volt olyna érzetem, hogy az egész unalmas és felesleges.

*Innen spoilerek* Természetesen minden ott kezdődött, hogy kaptuk az előző évad végi cliffhangert, ami tényleg nagyon bejött. Természetesen mi tudjuk, hogy a Doctorral lépett le, de a karakterek nem, így Gwen maga mellé vette az irányítást. Így, ebből az állapotból felszabadulva sikerült előrehozni Iantot, és kicsit több értelmet és szimpatikusságot csepegtetni Owenbe, vagy Tosh-ba, akit külön jobbá tetté a viszonzatlan szerelem Owen irányába.

Nem tudom, hogy én emlékszem-e rosszul, vagy mi történt, de az előző élvadban a szereplők nem voltak ennyire szimpatikusak. Most mindenkit lehetett kedvelni, mindenkiért lehetett izgulni, és ez jót tett a sorozatnak. Ianto manapság a humor fő forrása, s bár nem tudom mihez akartak kezdeni ezzel a Jackkel való kapcsolattal, ami nekem annyira nem jött be, de humornak megfelelt.

A Tosh és Owen közötti kapcsolatot erősítették, s bár végül semmi nem lett belőle, mégis, jobb érzetet tudott az egészhez adni. Owen kevésbé volt cinikus és ellenszenves, s ezzel egyidejűleg Tosh kiszabadult a technikusi mivoltából, és kicsit 3 dimenziósabbá tették a karakterét. Gwenre ezzel szenben kevesebb hangsúlyt fektettek, ami szintén jó volt, s még Rhys bevonása is csak dobott az egészen. A házasság jó ötlet volt.

Jack viszont a múlttal való kapcsolatába sikerült betekintést nyernünk, s bár az 1900 éves temetés kissé zavaró ötlet volt, de a Gray-jel és Johnnal való kötődésével az érzelmi szintet sikerült fokozni. Megjegyezném, hogy John Hart kapitány is sok humort adott, és még a város felrobbantását is elnézzük neki.

A részek között volt meghatóbb, izgalmasabb, drámaibb, és humorosabb is. Ha a főbb részeket nézzük, Owen első halálát nem nagyon tudtam mire vélni. Először minden kezdődött a vérben szaporodó parazittákkal, s Martha megjelenésével, ami egyébként jó ötlet volt, és inkább feelgood hangulatot adott az egésznek, mint drámait. Tehát Owent lelőtték, és beleköltözött a Halál. Vagy ilyesmi. Nem tudom normálisan megítélni a részeket, hiszen ellenérzések és pozitívumok is vannak bennem. Hiteltelen volt, de érezhettük Owen belső vívódását, és érdekessé sikerült tenni az egészet.

Több részen kereszül is halott volt az orvos, de a humori része mellett drámaivá tették az egészet. S néhány rész mellett, mikor halottként sétálgatott, elérkeztünk az évadzáróig, ami ugyan önmagában nem volt túl erős, s inkább az apróbb szálak tették jóvá. A felrobbant Cardiff helyreállíátsa, a Zsizsikek kiszabadulása, és az atomerőmű remek kombinációt alkotott. Ugyan Owen az atomerőműben, és Tosh a buvóhelyen halt meg, de a kettőjük haláltusája igazán drámaivá, érzelemmel telivé változtatta a jelenetet. Sajnálom, hogy meghaltak, bár még valahogy visszahozhatják, mint Owent először, de igazán ronda lépés lenne ezek után.

A kisebb részek is tartogattak izgalmakat. Az utolsó előtt részben mindenkinek megismertük a Torchwoodhoz kerülését, vagyis a múltját. A Meat c. részben a hatalmas földönkívüli “lamantin” érzelmi töltetet adott a hangulatnak, az eltűnt emberek és Jonah pedig meghitté és meghatóvá varázsolták a sorozatot. Talán a 11. részt emelném ki, mikor az eltűnt embereket láthatjuk viszont, mely a legtöbbet tudta kiváltani belőlem. Emellett voltak könnyedebb részek is, mint az első, amelyben Martha szerepelt, vagy Adam feltűnése is, míg volt sötétebb rész is, mint az Éjszakai Utazók, vagy hasonló, tehát a cirkuszos epizód.

Kicsit gondban vagyok az osztályzattal, mert sokkal drámaibb és sötétebb volt, mint a sorozatok többsége, de egyben tudtam élvezni is. Izgalmas, érdekes és megható részek váltották egymást, és érezhetően javult a légkör. Ez így 9/10. Hamarosan kezdődik a következő évad.

Advertisements

One response to “Torchwood – 2. évad

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: