Frost/Nixon

Frost/Nixon
(Frost/Nixon – 2008)

Igazi minőségi drámát láthatunk, zseniális megvalósítással és még zseniálisabb színészekkel. Ugyan a történelmi hátteréről csak dióhéjban voltak ismereteim, de a megtekintéséhez nem is volt komolyabb tudásra szükség. Az 5. perc után teljesen magával ragadott a hangulata, a feszültséggel és komorsággal teli légkör és a film végéig nem is eresztett. A film látszatra csupán egy interjú, azonban a film mélységében ennél jóval több.

A film alapját Nixon elnök lemondásának utáni vívódásai adják, konkrétabban a Frosttal készített interjúsorozata. Frostot sokan nem tartották megfelelőre az interjú készítésére, s bár ő is ráébred az első kérdés feltételénél, hogy túl nagyot akart kaszálni, mégis, a Nixon és Frost között zajló párharc adja a folyamatos feszültségkeltést és a mindig jelen lévő izgalmat.

Mind a ketten latba vetik tudásukat, elméjüket, míg végül kiderül az igazság Nixonról. Az elnök mögötti személyiség kitükröződését látjuk folyamatosan. Rideg, arrogáns, dörzsölt, ravasz, de sebezhető és magányos is. Ezzel szemben Frost, a médiaszemélyiség, a showman, mert nagyot álmodni, de nem számított rá, hogy ellenfele ekkora ember.

Zseniális színészi alakításokat láthatunk, élükön Frank Langellával, Nixon szerepében. A kamera remekül oldja meg az érzelmek tükröződését: közeli arcokat vesz, gyors mozgást és jól elhelyezett fényeket alkalmaz. Michael Sheen engem nem mindig nyűgözött le, de a film vége felé egyre jobban láthatjuk a karakter érzelmeit is. A mellékszerepekben Kevin Bacon és Sam Rockwell szintén jól alakít.

A dokumentumfilmes megvalósítás különös, de határozottan odaillő ízt ad az egésznek. Amolyan áldokumentarista stílusban lett az egész megoldva, de az egész kivitelezés feltölti, színt ad az interjúnak, és eközben a felkészülési időszaknak is. A film két harmadát adja csak az interjú, a többi az előzményekre, a szünetekre és a felkészülésre koncentrál.

“- …the interview will focus on “Nixon the man”.
– As opposed to what? Nixon the horse?”

Politikai-beszélgetős filmről van szó, feszültséggel és zseniális színészi játékkal. A film erőssége egyértelműen a színészi játékban rejlik, de minden tekintetben kiváló volt. Majdhogynem kötelező darab. 9,5/10 legalább.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt kedveli: