Nerima Daikon Brothers

Nerima Daikon Brothers

Talán az egyik ‘belépős sorozatom’ a NDB. Egy igazán nagy musical-komédiáról van szó, sok-sok vicces baromsággal, poénnal, idegbajos szereplőkkel, némi pénzzel és politikával fűszerezve. Nézése közben ajánlott az agyat kikapcsolni, de akinek tetszik ez a stílus, az nagyon jól szórakozhat rajta.

A zenék remekül passzolnak a komédiához, és sokkal inkább musical, mint zenés sorozat, hiszen olykor a párbeszédek helyén is zene van, és aláfestik az egész történetet. Maguk a dalok önállóan is szórakoztatóak, ugyanolyan dallamra énekelnek különböző szöveget. Az egész sorozat alatt nem fordul elő sokféle dallam, de más szöveggel és szituációval hallani nagyon szórakoztató tud lenni.

Az idétlen karakterek az egészet sokkal színesebbé és vidámmá teszik, miközben a történet is halad előre a maga idétlenségével, és őrültségével. Tulajdonképpen az utolsó négy-öt rész függ egybe, a többi külön is taglalható, hiszen alapjában véve epizodikus történetről van szó. A végére kicsit feldobták az egészet egy átívelő szállal, s ez még több őrültségre tud okot adni. 🙂

A történet tulajdonképpen annyi, hogy van három jóbarát, Mako (aki lány), Hideki, illetve Ichiro. Mako Ichiro-ba szerelmes, míg Hide Mako-ba. Emellett közéjük lép még a panda, akiért viszont Ichiro rajong. Végül feltűnik Trükkös Yukika is, aki egy rendőrlány, viszont eléggé idegbajos is (mondjuk ő is szerelmes a pandába).

A három barát alkotja a Nerima Daikon Brothers (Nerimai Retkes Bratyók) együttest, és közös álmuk, hogy együtt felépítsék a nerimai stadiont, ahol együtt fognak koncertezni. A stadionra a pénzt retekültetésből akarják megszerezni, emellett akik velük valamilyen rosszat tettek, azokat ki akarják fosztani. A pénz mindennek a mozgatója, ezt jól el is játsszák mindig.

Folyton előlép a hitelező, akitől mindenki pénzt vesz fel, sőt a vége felé még némi politikai töltetet is kap, már csak a hatalomvágy kifigurázásból fakadóan is. Hiszen folyamatosan jelen van a társadalom, a rendszer kifigurázása, paródiája. A társadalomkritikus szemlélet, a paródia és a musical keverése miatt tudnám ajánlani mindenkinek, hiszen ha valakinek bejön az ilyesmi, az bizonyára élvezheti ezt és jót szórakozhat rajta.

A grafika sem rossz, kissé egyéni, de szerethető. A zenék, mint már említettem, nagyon jók, kevés dallamra vannak megszerkesztve, de mindenhol előtűnnek. Az opening és az ending is egy a kevés dallam közül, és emellett jó kis dalok, igazi vidám, szórakoztató hangulattal. Nekem nagyon tetszett, pontszámilag mondjuk 8/10. Megéri újranézni.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt kedveli: