február 2009 hónap bejegyzései

Eoin Colfer – Artemis Fowl

Eoin Colfer – Artemis Fowl
(Eoin Colfer – Artemis Fowl)

A kedvenc fantasy könyveim között van számon tartva az első Artemis Fowl rész, vagyis a Tündérekkel életre-halálra alcímet viselő mű. Egy zseniális fiúról szól, aki talán a kedvenc bűnözőm, de minden alattomossága és őrült ötlete ellenére érző lény. Helyszín a Föld, azonban egy kicsit más a helyzet. A föld alatt tündérek élnek és próbálják a létezésüket eltitkolni az emberek elől.

Persze ez nem olyan egyszerű, főleg ha Artemis is belekeveredik. Artemis Fowl ugyanis egy tizenkét éves fiú, akinek az édesapja eltűnt, s emiatt az édesanyja kissé (illetve nagyon) megzavarodott. A fiú egy új vállalkozásba kezd, hogy feltöltse a családi kincstárat. Elrabol egy tündért, konkrétan Pinduri Berkenye századost, aki éppen a TÜNdefi egység jobb napokat is látott tagja.

A tündérek fegyverekkel és varázserővel harcolnak. Azonban onnantól, hogy Artemis váltságdíjat követel a századosért, a dolgok kicsit összezavarodtak. A könyv további szereplője, Artemis személyi testőre, Butler, illetve a testőr húga, Juliet. Feltűnik még Gyökér Gyulus, a TÜNdefi parancsnoka, Szájlapáti Tőzeg, egy egész ügyes kleptomán törpe,valamint az egység technikai vezetője, Kisgebe.

Fura fantasy ez, rengeteg humorral, egy zseniális tervvel, kellemes szereplőkkel. Nem igazán tudnám elmondani, hogy miért jó olvasni, csak egyszerűen jó. A humor, a fantasy, Artemis zsenialitása és a tündérekről szóló ismeretek valahogy megfelelő kombinációját alkotják egy regénynek.

Meglehetősen fiatal korosztálynak (értsd: 10-13 év) lett megírva, ettől függetlenül élvezhető idősebbeknek is. A karakterek persze sok vizet nem zavarnak, leginkább a humor miatt lettek kitalálva, az egyetlen, akit kicsit jobban megismerünk, a fiatal, zseniális gyerek, Artemis, aki ugyan a család vezetője egy időre, és majdnem fajközi háborút idéz elő, ettől függetlenül érzelmes lény, aki a lelke mélyén csak egy gyerek. Persze szándékosan keményíti magát, és elnyomja a gyerek mivoltát, azonban ő sem több egy kiskamasznál.

Talán még kicsit jobban megismerjük Butlert, aki hűséges szolgája a Fowl családnak, emellett rendkívül jó harcos, de ugyanúgy félti a húgát, mint a normális emberek. A fordításra különösebb panaszom csak a nevek miatt van, hiszen szerintem túl lőttek a célon. Kisgebe, Sas Pondró, Tőzeg és Gyökér Gyulus? Nekem ez már túlzottan is gyerekes, de ettől még ugyanúgy lehet élvezni az érdekes történetet és a humort.

Kellemes, gyerekeknek szóló fantasy, Artemis Fowl személyével, sok humorral, és tündérekkel. Kicsit többet akartam adni, de időközben valahogy elbizonytalanodtam. Túlságosan is gyerekes, ha a regényt mondjuk 15-18 évesekre írták volna, határozottan jobb lenne. Így sem rossz, sőt… 6,5/10. Végülis egyszerre elolvastam a könyvet, pedig ilyet ritkán szoktam. Meg mondjuk most másodjára olvastam, és az élmény nem csökkent.

Reklámok

81. Oscar-gála / 2009.

Oscar-gála 2009

Mondanom sem kell, hiszen mindenhol szó van róla, hogy idén is megrendezték az Oscar-díj átadást, és ez már a 81. alkalom volt. A legtöbb jelölést a Benjamin Button különös élete (The Curious Case of Benjamin Button) kapta, összesen 13-at, majd utána a Gettó milliomos (Slumdog Millionaire) 10 jelöléssel. Győztesnek az utóbbit lehet hirdetni, hiszen a 10 jelölésből 8-at díjra is váltott, s szerintem ez kicsit túl sok is. A díjkiosztáson kívül minden évben elmaradhatatlan a remek show, és parádé, s idén ugyan kissé visszafogott, de még elég szép volt a műsor. Olvasás folytatása


Bordélyház – 1. évad

Bordélyház – 1. évad
(Satisfaction)

Azt hiszem újabb sorozat került fel a kedvenceim listájára, ugyanis ez is nagyon kellemes sorozat. Rendkívül hangulatos, drámai Showtime produkció. Sikerült megtalálniuk a megfelelő koncepciót, és a negyedik rész után már megfelelő minőségben és hangulattal sikerült elkészíteni a sorozatot. Olvasás folytatása


Philip Pullman – Rubin és füst

Philip Pullman – Rubin és füst
(Philip Pullman – The Ruby in the Smoke)

Egy újabb krimi, ezúttal is egy fiatalról szól, azonban most egy lányé a főszerep. A fiatal Sally Lockhart első kalandja, némi rejtéllyel és izgalommal, kellemes karakterekkel, humorral és Pullman lenyűgöző stílusával. A viktoriánus hangulat, az érdekes történet, a krimis nyomozás mellé párosul a remek írói stílus, ami lehet, hogy a fordításnak köszönhető. A humor, a fordulatok és a hangulat elég hasonló, mint az Úr sötét anyagai trilógiában, bár arról még nem írtam.

Tehát ez a sorozat még csak most kezdődik, s inkább bevezető résznek tűnik, mint igazi kalandos kriminek. Persze ez is jó, csak a szereplők megismerése és a múlt böngészése engem annyira nem nyert meg. A 16 éves Sally Lockhart édesapja meghalt egy borzalmas hajótörés alatt, s Sally magára marad. Egy elég utálatos rokona neveli nem túl boldogan, de a lány élete nem túl jó. Azonban mikor megérkezik a levél, s Sally az édesapja után kezd kérdezősködni, valahogy minden a fejére áll.

Megismerkedik a vállalatnál dolgozó fiatal Jimmel, illetve a fényképésszel, Frederick Gorlanddal, az ő húgával Rosával, illetve még néhány érdekes karakterrel. Bár a karaktereknél túl sok felépítés nem volt, de megelégedhetünk ennyivel. A történet általában izgalmas, bár kisebb unalmak voltak benne, de mégis élvezhető maradt. Egyre több minden derül ki Sally édesapjáról, és a múltjukról, egy különös rubinról, valamint a borzalmas ópiumról.

Elég gyorsan olvasható mű, könnyed olvasmány, nem túl sok mélyet tartalmaz, inkább csak olyan egyszerű, mezei, fiatal krimi. Jól lehet rajta szórakozni, s mikor minden összeáll, boldogan tapsolhatunk. Nem mondom, hogy közhelyes, mert olyan is kiderül, amire nem számítottunk, de sajnos ez nem volt eléggé felépítve, és valahogy minden olyan súlytalannak tűnik.

Nem mondom, hogy rossz. Egy évezhető, könnyed krimi, némi izgalommal és nyomozással. Folytatni szeretném a sorozatot, hátha a későbbiekben még sokat javul. Ez a rész, úgy 6/10.


pokerstars.hu – 1×01

pokerstars.hu – 1×01
(pokerstars.hu)

Azt hiszem a TV2 elérkezett élete legmélyebb pontjához, ugyanis ennél rosszabbat tőlük én még nem láttam. Rossz a Megasztár, meg a Megatánc, vagy rossz volt a Kiválasztott, de a pokerstars mind közül a legrosszabb. Mondanám, hogy a játék meggyalázása, de annyit én sem játszom. És őszintén szólva, kíváncsi vagyok, hogy a tévések miből gondolhatták, hogy ez működni fog.

Ugyanis mindenre fektettek hangsúlyt, csak arra nem, amire kellett volna. A show részében látszott a munka, hiszen halálunalmas effektek voltak, volt kisebb balhé, meg voltak “celebek”, csak éppen póker nem volt, s ezt eléggé hiányoltam. Itt most Novák Heni, Anettka, Nagy-Ő Anikó, Bódi Guszti, Janicsák István, meg Ibike, a veresegyházi asszonykórusból szerepelt. Inkább nem kommentálnám.

A kommentátori székben Korda Gyuri ült, akit a Sport adón egész értelmes embernek ismertem meg, erre most mindent aláás maga körül. Értelmetlen beszólásokkal, és felesleges mondatokkal volt elfoglalva folyamatosan. Balázs Klári fogadta a kiesőket, miközben Nacsa Olivér Kordának asszisztált, de szerintem jó ha háromszor megszólalt egész műsor alatt. A sztárokról még annyi, hogy szerintem a legtöbb örült, hogy megkapja a pénzét, aztán menne már haza.

Nem mondom, hogy legyenek profik, de az értelmetlen dolgokat nem kellene csinálni. Bódi Guszti annyit blöffölt, meg úgy játszott, hogy aki már nem teljesen kezdő, az kiröhögi, miközben néhány embernek nevetségesen nagy szerencséje volt. Bódi úr köré még kisebb show-t sikerült keríteni, miután az egyik szabály miatt kiakadt – mondjuk teljesen jogosan. Szerintem a műsor része volt ez is, csak kicsit fel akarták pörgeti a dolgokat.

A pókerről szinte a szabályokon kívül nem is szóltak semmit, pedig nem ártott volna. Egyszerűen a póker teljesen mellékes volt, s a ‘sztárokon’ volt a hangsúly. Beszéltek bele a nagyvilágba, a partik úgy jöttek egymás után, hogy alig tudtam követni, s szerintem egy partit sem láthattunk végig. Folyamatosan ment a kommentálás, vagy Kordáék részéről, vagy a játékosoktól, esetleg mindkettő egyszerre.

Jaj-jaj, nekem ez nagyon nem jött be. Igénytelen, és szörnyű volt, egy sztárshow is lehetett volna. Idegesítő volt, nem a pókerről szólt, én meg azért kezdtem bele a nézésébe. Áh, ez nem nyert. Talán 1/10. Az egy is csak a kevéske póker miatt.


My Own Worst Enemy – 1×01

My Own Worst Enemy – 1×01
(My Own Worst Enemy)

Hirtelen nem tudom eldönteni, hogy ez tetszett, vagy nem tetszett. Ugyanis voltak jó pillanatai, meg rosszak is. Azonban a szinte érdektelenség miatt a másodikra szavazok. Tulajdonképpen egy érdekes alapkoncepciót kapunk, azonban még sem sikerül teljesen érdekessé tenni. Olyan érzésem volt folyamatosan, hogy nagyon kevés részbe akarnak nagyon sok eseményt belesűríteni.

Nagyon gyorsan kapjuk a dolgokat, miközben a nyomozós, kémes részére nem nagyon marad idő. Az alapkoncepció annyi, hogy van egy ember Edward, aki valójában egy kém, azonban van egy másik személyisége is, Henry, egy átlagos ember nagy családdal, és akit kedvére kapcsolgathat be, vagy ki. Azonban ez a kapcsoló elromlik, és olyan pillanatokban vált át Henry-re, amikor nem kellene, például egy bevetés közepén.

Azonban Edward tud Henry-ről, míg ez fordítva nem igaz. Azonban végül Henry is rájön, hogy ő valójában két személy, és a két alteregó összedolgozik. A történet kissé kacifántos, de legalább van neki. A mellékszereplők többsége jó, és remélem a továbbiakban nem kezdik őket is boncolgatni. Ott a kopasz társ, aki ennyinek pont elég. Meg ugye ott van Henry felesége, és gyerekei, sőt még van egy főnökasszony is.

Azonban nagyon elkezdték kibontani ezt az alteregós dolgot, és nem tudom mit akarnak a továbbiakban ezzel kezdeni. Egy idő után idegesítő lesz ez a sok személyiség. Ami még nem nyerte meg a tetszésemet, az az ügy komolytalansága. Egyszerűen a semmibe veszik, és a néhány akció mellé nem sokat adnak, pedig a kémsztori is jó lehetne.

Ha egy jó koncepciót találnak, és az ügyet is komolyabbá teszik, akkor ez jó lesz. Nem hiszem, hogy folytatnám, de ki tudja. Ez a pilot úgy 6/10-et ér.


Egy makulátlan elme örök ragyogása

Egy makulátlan elme örök ragyogása
(Eternal Sunshine of the Spotless Mind – 2004)

Kissé nehezen tudok bármit is írni a filmről, hiszen rendkívül kaotikus, s mindeközben különleges gondolatokat hoz fel, de valahogy az irányelveit még sem sikerült teljesen kifejteni, mégis egyszerre elgondolkodtató és elvarázsoló. Kevés szereplővel, képzelet, valóság és emlékek határán súrlódva, miközben az emlékekről mély gondolatokat kapunk, de még sem nyűgözött le annyira, mint kellett volna, vagy legalább tehette volna, bár meg kell említeni, hogy remek film.

Történet? Hm.. nehéz azt mondani, hogy tökéletes és érdekes, mert nem az. Bár nem is számít. Lényeg, hogy van egy pár, Joel és Clementine, de a lány elhatározza, hogy a szakításuk után törli az emlékeit Joelről. Ez meg is történik, és Joel is hasonló gondolatokat fogalmaz meg. A film igazából arról szól, hogy emlékezettörlés közben Joel emlékeiben milyen érzelmek és gondolatok játszódnak le, s hogy egyáltalán akarja-e az emléktörlést, s hogy az emlékei mennyire határozzák meg az embert.

Persze mindezt elég kaotikusan és káoszosan sikerült ábrázolni, de mindeközben nem esik annyira szét, hogy elveszteném a fonalat. Drámai, humoros és szürreális pillanatok váltják egymást, mondhatni zseniálisan. A mély gondolatokat egyértelműen az emlékezettörlés köré szövi, hiszen míg Joel fejében a dolgozók törlik az emlékeket, eközben velük is zajlik az élet…

Vajon érdemes eltörölni a rossz, és boldogtalan emlékeket? S egyáltalán lehet ez? Egyedi és érdekes témát vet fel, szerintem. A színészekről még meg kell emlékeznem, mivel Jim Carrey és Kate Winslet nagyot alakít, Carrey-t eddig más típusú szerepekben ismertük meg, de itt is megállja a helyét, míg Winslet kisasszony a szokásos profi munkát hozza. Valahogy a ‘mellék’ gondolatmenetet nem sikerült eléggé felépíteni, és valahogy a tanulsági rész nem volt túl erős.

Szerintem remek film, bár kissé nehezen emészthető. Szürreális, drámai és sötét humorral operáló. Mindenképpen meg kell néznem még egyszer, hogy kicsit többet is felfogjak. Megadom a 9/10 pontot.

“Mily boldog az, ki feddhetetlen.
A világ is feledi, ki elfeledte már.
Ez a makulátlan elme örök ragyogása!
Az ima meghallgatásra lel,
s a kívánság lemondásra.”