január 2009 hónap bejegyzései

Amikor megállt a Föld

Amikor megállt a Föld
(The Day the Earth Stood Still – 2008)

Valójában rég láttam sci-fi műfajú filmet, hiszen valahogy eltűntek mostanában az élőszereplős sci-fik. Tulajdonképpen nem is baj, hiszen ha ilyen filmeket csinálnak, mint ez, akkor jobb ha ebből kimaradunk. Talán ez sem volt rossz, és a rengeteg hibája ellenére volt mondanivalója és valamilyen szinten élvezhető is volt. Azonban túlontúl átlagos ahhoz, hogy kiemelkedjen.

Miközben utánanéztem imdb-n, rájöttem, hogy ez egy 1951-es klasszikus feldolgozása. Csalódottan felsóhajtok, hiszen akkor még a történet sem új, bár érződött is rajta, így utólag belegondolva. A történet annyi, hogy van Klaatu az idegen, aki a Földre érkezett. Meg van egy földi segítője Helen, akit a Nemzetbiztonság rendelt be, hogy segítsen egy ismeretlen tárgy becsapódása utáni vizsgálatokban. Nem is árulok el sokat, hiszen az alaptörténet is eléggé rombolná az élményt.

Mondjuk a moziban a szórólapon is rajta van a “főcsavar” alapja, szóval nehéz nem belefutni. Mindegy is, hiszen eléggé szokásos utópisztikus sci-fi, valami happy end szerű befejezéssel. Tulajdonképpen örültem, hogy a szerelmi közhelyet nem vetették be, de ehelyett volt más. Hatásvadászat miatt volt egy fiú is, aki Helen nevelt fia, meg volt rengeteg-rengeteg szájbarágás. A tanulságot (a Föld el fog pusztulni, ha ezt így folytatjuk tovább, mi vagyunk a Föld elpusztítói.. stb.) folyamatosan közlik velünk, rettentően szájbarágósan. Nekem egy kicsit sok volt.

Szereplőket tekintve korrekt volt a gárda, Keanu Reeves-t jó volt a Mátrixon kívül is látni sci-fi szerepben. Meg John Cleese-t is jó volt egy kis mellékszerepben látni, de a többiek annyira nem emelkedtek ki.

Valójában nem nagy film, átlagos sci-fi, elég szájbarágós filozófiai vonallal, és egy csöppnyi akcióval. Mondjuk 7/10, de csak azért mert a Quantum csendje rosszabb volt.


Crusoe – 1×01-02

Crusoe – 1×01-02
(Crusoe)

Igazából nem csak a pilotról, hanem a második részről is szó lesz. Ugyanis egy egész jó duplarészt sikerült megnéznem, és nekem kellemes meglepetést nyújtott. Természetesen nem világrengető valami, de heti kalandsorozatnak megteszi. Könnyed történetek, szigetvilág, néhány szereplő, és mindjárt kész is a sorozat. Viszont kíváncsi leszek rá, hogy lesz-e komolyabb az átívelő történet, vagy csak kisebbek.

Tulajdonképpen nem sok története van, mindössze annyi, hogy Crusoe hazavágyódva él a szigeten, barátjával, Péntekkel. És a hazakerülés előtt még jó sok kalandot kell átélniük. Robinson hazavágyódik, a feleségéhez és a gyerekeihez. Az otthon töltött időkre szépen vissza is emlékszik, azonban ezek a flashbackek kissé furák, de most jó értelemben. Valószínűleg csak pillanatnyi felrémléseket, gondolatok akartak felsejtetni, és ez sikerült is.

Gondolom lesz sok kaland a sorozatban, sok kalózzal meg hajókkal meg kannibálokkal meg ilyesmikkel, de ha jól oldják meg őket, akkor nem lesz komoly probléma a sorozattal. Esetleg valami epizodikus/kétepizodikus megoldást szívesen néznék, hosszabb átívelő szál nélkül. Mint itt a duplapilotban. A duplarész alatt elintéztek minden szálat, aztán oda jutottak vissza, ahonnan elindultak.

Azonban először is rengeteg holttestet láthattunk. Konkrétan hullanak az emberek, mint a legyek, és ez kissé morbid ízt ad neki. Aztán engem már kezdett idegesíteni, a rengeteg találmány, amit Crusoe a szigeten talált ki. A folyó felett szerkezettel mennek át, van narancsfacsarójuk meg mittomén, de ez nem néz ki annyira jól, legalábbis én úgy veszem észre.

Szerintem ez egy egész korrekt pilot volt, sok kalanddal meg ilyesmivel, és talán egész jól mutatott. Nekem úgy 6/10. Talán majd folytatom is.


Monte Cristo grófja

Monte Cristo grófja
(Gankutsuou)

Már a nevéből is lehet tudni, hogy ez az anime, a hasonló című Dumas műre építkezik, azonban a műben folyamatosan előfordulnak kisebb (nagyobb) eltérések. Az anime 24 részes, és a látványvilágtól elég sokaknak fel állhat a hátán a szőr, azonban lehet nagyon is szeretni. Remek hangulata van, érdekes, és izgalmas mű, amelybe még néhány mély gondolatot is sikerült beleszőni.

Az alaptörténet, mint már említettem a Dumas művön alapul, bár kisebb eltérések előfordulnak. Néhány fiatal francia arisztokrata űzi gondtalan életét, szerelmek szövődnek, kalandoznak, mikor egy karneválra ellátogató Albert de Morcerf és barátja, Franz találkozik egy titokzatos alakkal, aki Monte Cristo grófként mutatkozik be. A gróffal többször is találkoznak, és végül Albert-rel barátságot köt, miután megmentette az életét a fiúnak.

Albert meghívja a grófot Párizsba is. Bemutatja a párizsi elitnek, míg végül a grófban szinte mindenki megbízik. Azonban a történések folyamán Monte Cristo grófról egyre több minden derül ki, míg végül Albert-rel kívül mindenki elbizonytalanodik. Tragikus halálesetek történnek, és kiderül, hogy a párizsi elit néhány tagjának különös eset szennyezi be a múltját, és minden szál Edmond Dantes-hez vezet…

Mondhatnám, hogy végigizgultam, de ez nem így van, ugyanis az eredeti történetet már olvastam, így kevés meglepetést tartogatott nekem. A történet folyamát Albert, illetve Monte Cristo gróf szemszögéből ismerjük meg. Azonban az események sorozata, nem a XIX. században játszódik, hanem az 5050-es év körül, s talán ez az anime legnagyobb hibája és legjobb újítása.

Rémisztően nem illik bele a 19. századi ruhák és lovak világába az űrhajókkal, számítógépekkel teli világ, azonban ez a modern környezet teszi indokolttá a csodás látványvilágot. Rengeteg szín, csillogás, pompa mindenütt, a ruhák, a hajak mintha külön életet élnének, hiszen szinte folyamatosan változik és ragyog. Elsőre kissé zavaró lehet, azonban ha valakinek tetszik, könnyen meg lehet szeretni.

A sci-fi környezet miatt előfordulnak bolygóra látogatások, vagy éppen földönkívüliek, de ezek inkább színezik a történteket. A karaktereket tekintve látható a hű szolgától a szerelmes lányon át a naiv ifjúig mindenki. A naiv ifjút Albert-re értettem, hiszen a történet folyamán néha rettentően idegesítő, egoista, elkényeztetett és naiv tud lenni. Ezzel szemben a Gróf úr rettentően komoly karakter, és a tiszta gonoszság járja át, egészen a történet végéig. Kissé zavart, hogy Monte Cristo grófból majdnem gonosz karaktert sikerült kreálni, de nem estek át a ló túlsó oldalára.

Bár vannak hibái, és az újítások miatt több klisét követtek el, azonban sikerült őket kikerülni, szinte röhögni rajtuk. Néha előkerül a humor is, de csak apróbb dolgokban, hiszen ez alapvetően egy dráma, még ha nem is mindenhol elég súlyos. Halálesetek és gyilkosságok történnek, de nem sikerül mindenhol elég súlyossá tenni az eseményeket.

Az utolsó befejező részt nem éreztem fontosnak, bár az “5 év múlva” befejezésekért nem igazán lelkesedek. Nekem kissé sok volt a csöpögés, de nem ott ahol lennie kellett volna. Zenéjét tekintve általában eltalálták, az opening lassabb, szomorkásabb lett, míg az ending metálosabb, őrjöngősebb dal, de mindkettő illik az animéhez.

Hangulatos, izgalmas, fordulatokban gazdag anime, sci-fi környezetbe és remek látványvilágba burkolva. Olykor kissé drámai, és érzelmes, de pont ettől lesz remek a hangulata. Nekem megér egy 7,5/10-et. Érdemes végignézni.


Démonírtók – 1. évad

Démonírtók – 1. évad
(Reaper)

Tulajdonképpen már régóta meg akarom nézni, azonban valamiért sosem került elő, és mindig volt ennél jobb. Most rászántam magam, és azt kell mondanom, hogy nem bántam meg. Kellemes kalandfilmsorozat, sok humorral. Már az alaptörténet is okot ad a meglepetésre, azonban a vége felé már mindent beledobtak, ami ötletük volt, és kissé kaotikus valamit sikerült létrehozni. Persze csak a vége felé. Olvasás folytatása


Kaméleon

Kaméleon
(Kaméleon – 2008)

A magyarok feltalálták a szélhámosfilmet. Legalábbis lehetne mondani, de ez persze nincs így. Azonban a film fő erénye, hogy nem több annál, mint amennyit sejtet: egy szélhámosfilm. Egy kellemesen megkomponált történet, kevés ismert színész, nem túl jó zene és rossz időzítés. Ez jellemzi a filmet, aminek elég negatívan indultam neki, azonban a végére mégis valami élvezhető kerekedett ki belőle.

Adott Gábor, akinek a mestersége szélhámos. A fiatal, magányos nőket átveri, elveszi a pénzüket, aztán lelép. Van neki társa, Tibi, aki a legszerethetőbb karakter a filmben, a rengeteg baromsága ellenére. Egy utolsó, nagy dobásra készülnek, ami meglehetősen közhelyesre sikerül, szinte már irritálóan. Közben persze a hazugságok bonyolódnak, és a végére minden összekuszálódik, és a végét nagyon összecsapják, pedig nagyot is durranhatna.

Ugyanis az egész befejezése nagyon jó is lehetne, ehelyett egy közepes lesz. Van benne egy kisebb csavar, aztán a végén elvágják az egészet, és happy end nélküli sötét lezárást kapunk, ami nagyon nem jön ki jól. Színészek közül nem sok ismert név volt, tulajdonképpen örültem is neki, jó volt ismeretlen arccal találkozni. Persze sokaknak ismert lehet, de a többségüket én még nem láttam. De volt Csányi Sándor, aki jól alakította az átvert színészt, illetve ott volt még Kulka János is, aki miatt jó néhány humoros pillanatot kaptunk.

Ugyanis az átverés közben kaptunk jó néhány egysoros poént is, ami a mellettem ülő nők jókat nevettek, de én csak a felén tudtam. Közben volt némi romantika is, ami elég csöpögős volt, és szinte feleslegesnek éreztem. A zene meg nevetségesen semmitmondó.

Kellemes film, a magyar filmnek van még esélye. A forgatókönyv jó volt, talán leginkább az tetszett. Talán egy 7/10-et megér.


A nevem Earl – 3. évad

A nevem Earl – 3. évad
(My Name Is Earl)

Tulajdonképpen a sorozat halad a cél irányába, és a harmadik évadjára már egész élvezhető. Persze ezt nem azzal érte el, hogy az eredeti gondolatra koncentrál, hanem az eredeti gondolatot fűzi bele az átívelő cselekmény szálba. Végül ebből a koncepcióból valami kisül, szerintem egész élvezhető valami, és ha még két évadot megél, akkor már jó lesz. Már most sem rossz, de legalább érezhető a javulás. Olvasás folytatása


Sons of Anarchy – 1×01

Sons of Anarchy – 1×01
(Sons of Anarchy)

Valójában ez egy egész jól kinéző sorozat. Kábeles, így sokkal nyíltabb, és a kitűzött témáit egész jól befogja mutatni szerintem. Pedig kevés kiugró dolgot tapasztaltam, mégis működött az egész, és szórakoztató volt. Úgy érzem annyira nem lesz szerializált, és ha találnak egy jó koncepciót, akkor jól fog mutatni az egész a továbbiakban is. Nem mondom, hogy rendkívül pörgős, és akciódús volt, mert ez így nem stimmelne.

Kicsit lassú volt, és szinte már vontatott. Volt néhány momentum, amit ki kellene vágni, mert az anyuka nagyon nem illik bele. Ó, még nem írtam történetet. Tehát van egy motoros banda, amit Sons of Anarchy néven emlegetnek. Szép motorok, tetoválások, és fegyvercsempészet. Azonban van néhány rivális banda, aki a területüket fenyegeti, ráadásul lopnak is tőlük. A banda nem túl nagy szerintem, de azért jól ki lett építve.

A vezér nem más, mint Ron Perlman, aki azért jól hozza szerepét, bár a többiekre sem lehet panasz. A következő tagot a ranglistán mindenki csak Jax-ként emlegeti. Az apja alapította a bandát Ronnal együtt, azonban a fia talál néhány iratot, és kiderül, hogy a banda nem igazán afelé haladt, mint ő elképzelte. Gondolom a továbbiakban erre fognak építeni, hogy a fiú megpróbálja megjavítani a társaságot.

Eközben magánéleti szálak is vannak mindenhol, terhes extől kezdve, visszavonult bandatagig. Az alvezér anyja viszont nagyon nem illett bele a képbe. Nekem nagyon felesleges volt, és sok értelmét nem láttam. Amire viszont kíváncsi leszek, hogy a többi bandatagot előtérbe hozzák-e. Ha igen, akkor jó lesz. Ha nem, akkor egy idő után a magánéleti szál unalmas lesz. Kíváncsi vagyok a többiekre is. Például az Elvis-imitátorra.

Nekem kicsit lassú volt ez a pilot, vágni kellett volna, mert sok volt ez az 50 perc. Viszont a többi élvezhető volt, folytatni kellene. Ez úgy 7/10 nekem.