Quantum csendje

Quantum csendje
(Quantum of Solace – 2008)

Ritkán járok moziba, és azt kell mondjam, hogy kár volt most elkezdeni. Elég idétlen akciófilm kerekedett ki belőle, ahol elég gyakran találtam hibát. A régi Bond filmek hangulata eltűnt, és valami akciófilm lett belőle. A történetről olyan érzésem van, mintha egy filmből kivágtak volna egy darabot, az operatőri munkától a falra mászok… Nem az év filmje. Gondolom azon lovagolni, hogyan született meg a magyar cím, felesleges időtöltés lenne.

Azonban igazából csodálkozom rajta, hogy az első húsz perc után nem rohantam ki a moziból a pénzemért kiabálva. Utána valahogy javult a helyzet, de azért sokat nem. Először is a szokásos Bond pillanatok eléggé hiányoztak belőle. Az egyetlen, ami Bondhoz illő volt, az a nevetségesen nagy pusztítás akár emberek, akár épületek terén. Nem voltak komoly kütyük, semmi Bond-bemutatkozás, semmi vodka-martini, azonban annyira nem is hiányoztak. Persze, Bond-filmhez ez nem méltó, de ha akciófilmként tekintünk rá, akkor valami érdekest is alkot.

A forgatókönyv nem sokból állt az biztos, a lényeg, hogy Bond a Quantum nevű szervezet után nyomoz, miközben a múltját emlegeti, amiről én semmit sem tudok, tekintve, hogy nem láttam a Casiona Royale-t. A nyomozás közben találkozik néhány nővel, meg néhány gonosszal. A gonoszok leginkább valami szánalmas szolgáknak néznek ki, semmiféle nagymenő gonosz érzetem sincs vele kapcsolatban. Olga Kurylenko szépen néz ki, Craig nekem nagyon nem tűnik valami sármos alaknak, de a nők tudják.

Azonban ami miatt az első 20 perc után kirohantam volna, az a nevetségesen rossz kameramozgás. Kapkodják össze-vissza a kamerát, vagy nagyon megvágják, de azt sem látom, hogy melyik szereplők ki, meg ki kit üldöz… Nekem nagyon nem jött be ez a fajta stílus. Főleg az első két-három akciójelenet után már nem rángatták annyira, de azért ezt a módszert nem nagyon kellene alkalmazni filmekben.

Maga a film nem egy nagy Bond-film, és igazából egyszerű akciófilmnek megy csak el… mondjuk úgy 6/10. Nem hiszem, hogy valaha újranézném.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt kedveli: